Egy rövid flört nem is flört igazán...

A MÁV-nak írt elevelemet változatlanul beollózom ide. Íme, okluljatok:

**************************

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A mai reggelen (2015. november 24-én) örömmel vettük tudomásul, hogy a 06.55-kor induló 2127-es számú Z70-es zónázó járatuk, amely Szobról Budapest-Nyugati pályaudvarra közlekedik - és amellyel egyébként általában dolgozni járunk - az új, sárga-kék festésű FLIRT volt.

Régóta várunk már arra, hogy itt a Dunakanyarban is megjelenjenek végre az új FLIRT vonatok, ahogyan arra évek óta olvassuk minden nap kétszer az ígéretet a váci vasútállomáson elhelyezett óriásplakáton.

A plakáton a váci felújításokkal egyidőben arról tájékoztattak minket, hogy 42 darab ilyen motorvonatot szereztek be, részint uniós támogatásból. Ezért aztán úgy voltunk vele, hogy megéri a sok kellemetlenség, amely a vonal felújításával jár, ha a végén majd élvezhetjük ezeknek az új vonatoknak a minőségét.

Aztán teltek a hónapok...

A váci vasútállomás időközben kész lett és egyébként tényleg szép is lett. Remélem, hogy sikerül ilyen szép állapotban tartani még sokáig. Mindenesetre a munkájukhoz ezúton is gratulálok, igényes és szemet gyönyörködtető ez a pályaudvar.

A motorvonatok viszont sajnos nem nagyon érkeztek meg.

Persze gyanítottuk mi, hogy nem erre a vonalra szerezték be ezeket a vonatokat, hanem az egész ország területére és erről meg is győződhettünk egy nyári közleményükből.

Itt jegyzem meg, hogy úgy lekomunikálni a beszerzést, mintha a váci vonalra történt volna az összes, szerintem nem etikus. A váci plakátokat látva ugyanis több tízezer ember nem érti, hogy ha beszereztek 42 új vonatot, akkor azok miért nem jelennek meg a forgalomban és  miért kell nekünk még mindig a vizeletszagú, mocskos Fecskékkel utazni.

A választ megkaptuk: hiába van vácon plakátolva, a vonatok Pusztaszabolcson, Székesfehérváron és Veresegyházon közlekednek. Ide már nem nagyon jut belőlük. Így már érthető is...

Ezért volt a mai reggelen annál nagyobb öröm, hogy mégis egy FLIRT állt azon a vágányon, ahonnan a mi vonatunk indulni szokott. Nem is nagyon hittünk a szemünknek és többször megnéztük a kiírást, hogy tényleg így van-e. És tényleg úgy volt...

A hidegzuhany akkor jött, amikor a peronon a vonat felé közelítve azt láttuk, hogy egy rövid, egy motorvonatból álló szerelvénnyel képzelték el a mai szállításunkat.

Előzményként annyit, hogy ezen a vonalon a hagyományos kocsikból általában 8 azaz nyolc közlekedik és még ezekkel is előfordul, hogy az utasok nagy része áll. Hogy nem jut mindenkinek ülőhely. És pár hónapja azt tapasztaljuk, hogy a 8 kocsit először 7-re plusz egy marhavagonra cserélték (önök kerékpárkocsinak hívják, de a jellege mégis inkább marhavagonra hasonlít). Aztán ezt a marhavagont is elhagyták, és helyette először 7, majd 6 kocsiból álló szerelvény közlekedett. Már itt is voltak bajok az ülőhelyekkel, de ezt még sikerült azzal tetézni, hogy néha a 6 kocsiból 3 darab olyan kerékpárkocsi volt, amit önök többcélú térrel ellátott kocsinak hívnak. Mindez azért is érdekes számomra, mert korábbi kérdéseimre - miszerint miért nincs kerékpárkocsi a kerékpárkocsival hirdetett járatokon - önök azt válaszolták, hogy azért, mert nincs elég kerékpárkocsijuk. Ezen válaszukat figyelembe véve kevésbé érthető számomra, hogy ha nincs elég kerékpárkocsi, akkor hogyan lehetséges mégis olyan járat, aminél a 6 kocsiból 3, azaz a fele kerékpárkocsi. Azt nem feltételezem önökről, hogy az adott válaszukkal le akartak rázni, vagy esetleg hazudtak volna, így azt kell feltételeznem, hogy fogalmuk sincs arról, hány kerékpárkocsijuk van és azok merre járnak éppen. Vagy ha van fogalmuk, akkor egyszerűen nem érdekli önöket a dolog és nem érdekli önöket az, hogy a Dunakanyarban, főként tavasztól őszig, de azért még most, télen is nagy számú kerékpáros közlekedik és ezek nagy része igénybe is venné a maguk szolgáltatását a kerékpárszállításra. De egy ilyen hányavetin működő szolgáltatásra nem lehet alapozni és nem kell csodálkozni azon, hogy ha valaki egyszer megveszi a kerékpárjegyet, majd a meghirdetett és kiválasztott járaton NINCS kerékpárkocsi, akkor a következő alkalommal NEM FOG önökre alapozni. Nem fog megbízni önökben. De ez egy másik történet... 

Visszetérve az eredeti témához, a többcélú térrel ellátott kocsikban van 16 ülőhely és nagyjából ugyanennyi lehajtható ülés a kerékpártároló részben is. Azaz egyszerű matematika kell csak hozzá, hogy kiszámoljuk: ha egy szerelvényen 3 olyan kocsi van, amiben 32 ülőhellyel kevesebb van, mint az ugyanilyen méretű, de normál kocsikban, akkor 106 ember állni fog. Ha valaki még kerékpárt is szállít ezekben a kopcsikban, akkor a felakasztott kerékpár mögé nem lehet leülni és ezért egy-egy ilyen kocsiban nagyjából 40 ember tud leülni. A többiek állnak.

 
És ahhoz sem kell közlekedésmérnöki diploma, hogy ha egy vonalon FLIRT-öt közlekedtetnek, amelyben (elővárosi vonat lévén) eleve kevesebb ülőhely van, akkor azon is többen fognak állni.

Ezt lehet még (és szokták is) azzal tetézni - amit a mai reggelen is csináltak - hogy egy fele olyan hosszú FLIRT-öt közlekdtetnek, mint amilyet szoktak.

És itt érkeztünk meg a levelem igazi mondandójához.

Ezúton szeretném tudomásukra hozni, hogy a Szobról közlekedő vonat már Zebegényben MEGTELT, és már Zebegénytől voltak utasok, akiknek állni kellett. Nagymaroson az állóhelyek is elfogytak, Nagymaros-Visegrádon pedig már perceket kellett állni, hogy az utasok egyáltalán be tudjanak nyomakodni - mint a heringek - a maradék helyekre. Kismaroson már veszekedés szintjére fajult a dolog és Verőcén pedig már japán vonatokon látható jelenetek alakultak ki, azaz az emberek egymást passzírozták be az ajtókon.

Mindez azzal járt, hogy Vácra már 10 perces késéssel érkeztünk. Ezután Vácon a diákok nagy része leszállt és helyettük felszállt ugyanennyi felnőtt. Majd ezután további 10 percet álltunk az állomáson. Végül 20 perces késéssel indultunk tovább. Erre természetesen rárakódott a Nyugatiba való behaladás előtt szokásos tötymörgés. Ezt persze már megszoktuk, hiszen minden reggel legalább 5 percet állunk 200 méterrel a Nyugati előtt, és kevés idegesítőbb dolgot tudok elképzelni annál, mint amikor az ember tudja, hogy el fog késni, ezért igyekszik felöltözni, majd kabátban kell aszalódni pár méterrel az uiticél előtt...
Mindennek következtében mai is sikerült egy modern vonattal, állítólag felújított vonalon egy 59 perces úton végül 25 percet késni.

Azaz a menetidő 50%-kal megnövekedett és nem mellesleg a 07.54-re írt vonat 08.19-kor ékezett be. Ezért aztán mi, akik dolgozni járunk (azért ezzel a vonattal, mert ha nem késne, pont beérnénk a munkaheléyünkre)  MIND elkéstünk. MA IS...

Egyébként a késés nem meglepő. A feleségemmel már fogadásokat kötöttünk arra, hogy mikor fogunk egyszer beérni időben. Itt jelzem, hogy lassan 3 éve EGYSZER SEM FORDULT ELŐ az, hogy a vonat a meghirdetett időben ért volna be. Ehelyett minimálisan 5 percet mindig késünk, de a jellemző inkább a 10 perc. Egy 59 perces úton... Szóval már meg sem lepődünk.

Summa summarum: tisztelettel kérnénk önöket, hogy ne keserítsék meg az életünket! Legynek szívesek jobban odafigyelni és ekkora szakmai hibákat nem elkövetni!

Imádjuk a FLIRT vonatot, de egy fél szerelvény ide NEM ELÉG.

Köszönettel és tisztelettel állandó utasuk:

********************************************

Egy év az egy év...

Komment nélkül bemásolom a levelet:

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Tegnap volt éppen egy éve, hogy ügyfélszolgálatukhoz fordultam.

A bejelentésemre Önök még csak nem is reagáltak és egy automatikusan generált e-mailen kívül a mai napig nem kaptam semmilyen tájékoztatást.

A tegnapi napig, amely PONTOSAN EGY ÉVVEL A BEJELENTÉS UTÁN VOLT, a munkatársaik által végzett trehány munkát nem javították ki.

Egy éve a meghibásodott kút helyett beszereltet nem festették le, az bizony tegnapig kék, zöld és fekete, azaz szedett-vedett színekben pompázott Szobon, a **************** utca *** szám előtt.

Mivel nem láttam reményt arra, hogy valaha is kijavítják a hibájukat, a tegnapi délutánon én magam javítottam azt ki.

Örömmel tudatom tehát Önökkel, hogy a probléma megoldódott.

Képet mellékelek.

Ezennel kijelentem, hogy az elvégzett munkáért nem számítok fel munkadíjat és a felhasznált festéket is tekintsék ajándéknak!

Egyben engedjék meg, hogy munkájukhoz további sok sikert kívánjak!

Molnár-Soós Sándor István

Hogyan ábrándultam ki a Samsungból

(Barátokkal beszélgettünk, és összeszedtem, hogy miért nem veszek soha többet Samsung cuccokat. Mivel a bejegyzés elég jól sikerült, bemásolom ide is, okulásul. Íme:)

Nekem volt Samsungom, jó sok. Úgy is mondhatnám, hogy Samsung fan voltam. Aztán szépen lassan ez kezdett megváltozni.
1. Az első mozzanat az volt, hogy a Samsung készülékek kezdtek egyre inkább belesimulni a többi készülék közé. Értem ez alatt, hogy nem volt SEMMI különleges bennük, amit a konkurencia gépei - soxor jóval olcsóbban - ne tudtak volna. Itt már csak márkahűségből maradtam a Samsungnál.

2. A második mozzanat az volt, amikor a többi gyártó szépen elkezdett jó dolgokat - a Samsungnál jobb dolgokat - belepakolni a készülékeikbe. Így például jobb kamera került a Sony telefonokba, HTC-kbe. Itt még kitartottam, mert a Samsung nekem még jó volt és nem volt szükségem például fém házra vagy 20 megapixeles kamerára.

3. A harmadik mozzanat az volt, amikor a többi gyártó egyre jobb minőségben kezdte el gyártani a telefonjaikat és kezdték lerúgni magukról a "szappantartó" dizájnt, azaz a feleslegesen lekerekített sarkokat, amiktől én egyébként világ életemben irtóztam. De azt mondtam magamnak, hogy nem annyira szappantartó a Samsung, főleg az akkori Note meg eléggé szögletes volt nekem. Így maradtam, de irigykedve nézegettem a szép szögletes, férfias telefonokat.

4. A negyedik mozzanat az volt, amikor a Samsung az S IV-essel átváltott Qualcomm procira. Addig a Samsungokat én az Exynos proci miatt szerettem, amely proci, pontosabban SOC valahogy sokkal jobban támogatta a multimédiát. A Samsungoknak szebb volt a hangja, a videókészítés sokkal kevésbé akadt. Na, az S IV-es volt nálam tesztelésre egy időben a HTC One-nal és mindketőben ugyanaz a proci volt, de a HTC One szuper jól futott, mígy az S IV egy akadós fos volt. Ráadásul a HTC One full fémházas volt, ettől olyan érzésem volt, mintha egy kősziklát tartanék a kezemben. A Samsung Galaxy S IV meg... legóműanyag. Itt nem váltottam, mert én akkoriban már a nagyképernyős cuccok felé tendáltam és boldog voltam a Note-tal. Az egy jó telefon volt, amíg...
5. Ötödik mozzanat, folytatva az előző gondolatsort, a Note egy jó telefon volt, amíg a Samsung saját maga EL NEM CSESZTE egy firmware-frissítéssel és a másfél-kétnapos üzemidő le nem csökkent 8-12 órára. Ezt a hibát SOHA nem javították ki és Walton barátom, aki ennek tudatában és ennek ellenére megvette tőlem - főként otthon tartózkodik és adtam hozzá egy extranagy akksit is, így nem érezte meg a battery-gate hatását - szóval ő még vagy másfél évig használta és ezidő alatt a buzi Samsung - ekkor már ez volt az állandó jelzője nálam - ezalatt sem volt képes kijavítani ezt a szarvas hibát. De én ekkor még boldog voltam a Note II-vel, azzal nem voltak ilyen hibák. Voltak mások.
6. Hatodik mozzanat: a Note II egy szép decemberi napon, karácsony előtt az asztalon fekve egyszercsak kinyiffant. Szerencsére garanciás volt még, de ez a Samsungnál nem jelent semmit. Ugyanis a nagyképűen hírdetett PRÉMIUM szolgáltatásuk keretében le se szartak. Egyrészt nem kaptam időpontot, csak 5 nappal későbbre - addig oldd meg, ahogy tudod -, aztán a nagynehezen kapott időpontkor NEM JÖTTEK EL a készülékért, de el sem lehetett őket érni, de még a szerviz sem vette fel. Így másnap - a hatodik napon - én magam bumliztam ki Budaörsre az üveghegyen túlra, ahol - gondos előkészületek után - végül csak sikerült leadnom a készüléket. Persze ez sem volt egyszerű, mert a telefont az Expansysnál vettem, francia beszerzés volt, így elsőre a Samsung Magyarország lerúgott, hogy javíttassam meg ott, ahol vettem. Aztán némi közbenjárásra és fenyegetésre csak belátták, hogy Franciaország ugyanolyan Uniós állam, mint hazánk, ezért nem szép dolog embargóval sújtani. Végülis elfogadták javításra a telefont és azt hittem, ezzel oké minden.
7. Hetedik mozzanat: a javításra december elején leadott készüléket FEBRUÁRBAN kaptam vissza. Cserekészüléjket nem adtak, így vettem egy Motorola Defy Minit (na, az mekkora egy fos volt) és azon csöveztem majdnem három hónapot. Februárban aztán nagy fenyegetések árán visszakaptam a készüléket - addig szépen berakták egy polcra és kurvára nem foglalkoztak vele amíg le nem üvöltöttem a fejüket - érdekes módon az üvöltözést követő napon kész lett. Azaz a javítás valójában egy napba sem tellett volna, ha nem akarnak kibaszni velem, amiért francia áfával vettem a készüléket. Ennyit az Uniós szabad kereskedelemről...
8. Nyolcadik mozzanat: a készülék - amelyen teljes alaplapcsere történt állítólag - nem egészen két hét, azaz 13 nap múlva újra elromlott. Természetesen most sem tudtam elérni a szervizt semmilyen módon, így megint kimentem Budaörsre az Isten háta mögé és leadtam a készüléket. Most rutinosabb voltam és gyakorlatilag naponta hívogattam őket - már amikor fellvette valaki - így aztán alig két hét alatt kész volt a készülék. Persze ahogyan egy buhera káeftéhez illik, a telefon nem megfelelően lett összeszerelve, recsegett-ropogott.
9. Kilencedik mozzanat: megérkezett a ROM-frissítés a Note II-re is és MEGINT ELCSESZTÉK AZ ÜZEMIDŐT. Itt már sírva röhögtem. Mert tudtam, hogy ezt sem fogják SOHA kijavítani és így is lett. Mivel Walton barátom úgyis otthonülős munkát végez, megkérdeztem, hogy nem akarná-e lecseréni a Note-ot - amit tőlem vett meg - egy Note II-esre. Természetesen mélyen áron alul és azzal a feltétellel, hogy ha bármi baja előjön a készüléknek, visszaveszem. Nos, mivel vadiúj alaplapja és memóriája volt a Note II-nek, nem jött elő semmi. Az üzemidő szerencsére "csak" 12-16 órára csökkent le, így a Note II egy munkanapot azért kibírt. Így megtörtént a csere és én meg ekkor határoztam el, hogy nekem SOHA TÖBBÉ NEM LESZ SAMSUNGOM. Nem csak telefon, SEMMI!!!
10. Tizedik mozzanat: volt egy kis kitérőm ez Sony Xperia Z ultrával, amelyik túl nagynak minősült még a számomra is, így hamarosan eladtam. Ahelyett egy T2 ultrám lett, ami dupla SIM-es, ezt éppen a percekben veszi nagy örömmel birtokba Morphy barátom. Én meg most éppen egy Xperia Z3 Dual-t nyaggatok, amin 4G mobilnet van mindkét SIM-kártyán. Amikor kiválasztottam, nézegettem egy darabig a Samsung Galaxy Note IV-est is, mert abból is kijött a dupla SIM-es változat, de az a szörny majdnem 80 ezressel lett volna több, mint a Z3 dual. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy elég nekem az 5,2 colos képernyő, cserébe van egy kényelmes méretű villámgyors telefonom, eszetlen jó kamerával, hihetetlen minőségű anyagokból és olyan kijelzővel, amire szavaim sincsenek. IMÁDOM ÉS BOLDOG VAGYOK.
11. Tíz plusz egyedik mozzanat: mindaddig, amíg a szolgáltatók kínálatában nem lesz normális beszédes előfizetésekhez (nem havi húszezres bizniszcsomaghoz, hanem normális áron, normális percdíjakat adóhoz) normális adatcsomag (nem 5 GB, hanem mondjuk 20 GB vagy korlátlan), addig nekem dulpa SIM-es készülékeim lesznek. Így a beszédes csomagom az egyik legjobb beszédtarifákat nyújtja, a netes csomagom a másik SIM-en pedig 5000 forintért 20 GB adatforgalmat, ami gyakorlatilag korlátlan, azaz folyamatos YouTube-ozással, folyamatos online zenehallgatással és folyamatos wifi netmegosztással sem sikerült még egyszer sem lefogyaztanom hó végére. Grátiszként ha külföldre megyek nyaralni, az adatcsomagos SIM-et kiveszem és veszek helyi szolgáltatótól normális áron helyi mobilinternetet feltöltős kártyán és a Telekom kapja be, hogy EU országban napi 100 MB-ot 2000 forintért ad (Vicces). Ennyiért én helyi szolgáltatótól 5-10 GB-ot kapok.
Röviden ennyi...
(Asszem átmásolom ezt egy blogba...)

7 év rabszolgaság

Van ez a film, a 12 év rabszolgaság... ennek kapcsán írnám le az én 7 év rabszolgaságomat, röviden.

2008-ban kifizettem az előző autómat és visszanézve azt kellett lássam, hogy svájci frank lízinget felvenni megéri, hiszen az autó kezdeti 43 ezres havi részlete többnyire bőven 30 ezres alatt volt, sőt a végefelé már 20 ezres alatti csekket is kaptam.

Így aztán gondoltam, hogy ha így megy ez, akkor vegyünk egy nagyobb kocsit ugyanígy. A recessziónak ekkor még jele sem volt és senki nem is sejtette, hogy a svájci frank majd így elszáll.

Úgyhogy eladtam a 206-os Peugeot-mat és vettem helyette egy 407-est. 2,7 milliót vettem fel svájci frank alapú lízingre, a havi részlet 54 ezres körül volt a kötelező CASCO-val együtt.

Ezt szépen fizetgettem is.

Nyugodt voltam, mert a szerződésben volt egy olyan pont, miszerint a lízinget adó Lombard figyeli a svájci frank árfolyamát és ha 3 hónapot meghaladó időszakban az túl magas, azaz láthatóan a lízing sosem fog végetérni, akkor felszólítanak majd a forintosításra, vagy a havi részlet megemelésére.

Nos, a Lombard cseszett szólni, sőt a recesszió és a magas CHF árfolyam ellenére tartották a törlesztőrészletet nagyjából 4, majdnem 5 évig.

Na, ekkor szóltak először, mégpedig, hogy egyben fizessek ki 1,4 millió forintot, majd forintosítsam a lízinget és emeljük meg a havi törlesztőrészletet 93 ezresre.

Így tettem.

Kénytelen voltam, mert az autó kevesebbet ért, mint amennyivel tartoztam rá így ha kiszállok, a semmiért kellett volna fizetni a megemelt részletet.

Azóta, azaz majdnem 3 éve fizettük hát a magasabb részletet, de a mai napon végül kézbekaptuk a kocsi törzskönyvét. Az autó az én nevemre került.

Brutális volt az egész, de a legbrutálisabb ez az utolsó három év volt...

Egy kicsit számolgattam, íme:

Az autóra 2,7 millió forintot vettem fel 7 évre havi 54 ezres részletre, majd 5 év után közölték, hogy fizessek be egyben 1,4 millió forintot és ezzel egyidejűleg felemelték a részletet 93 ezres havi összegre. Ha kiszámolom, a 2,7 millió felvett összegre kifizettem 6,4 milliót azaz hatmillió-négyszázezer forintot... Jól tetszik látni!

Mivel az autó most nagyjából 1 millió forintot ér, lényegében én 7 évig béreltem egy autót 5,4 millió forintért. Azaz havi 65 ezresért béreltem egy olyan használt autót, amelynek a javíttatását is én intéztem. Mivel a kocsi elhanyagolt volt (mondhatnám: átvertek vele), a javíttatásra elég sokat kellett költsünk.
Visszaszámolva a javítások átlagosan havi 50 ezresbe kerültek, azaz összesen ez a kocsi nekem havonta 115 ezres magyar forintomban volt és ebben nincs benne az üzemanyag és egyéb díjak.
Balek vagyok, na! Ez nem vitás.

Persze sokan mondhatják azt, hogy mit ugatok én, mert aki ki tud fizetni havi 93 ezrest lízingre és 50 ezrest javításokra, az csak ne ugasson.

Az észrevétel jogos!

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ezt a pénzt nem loptam és nem kaptam. Megdolgoztam érte, mégpedig keményen.

Mibe került nekem ez a kaland?

Nos, 2010. tavasza óta másodállásban dolgozom, tanítok. Az egyik iskolában kedden és csütörtökön esténként, a másik iskolában hétfőn és szerdán esténként, a harmadik iskolában pénteken és szombaton, a negyedik iskolában szombatonként. Persze próbáltam úgy intézni, hogy amikor hétfő-szerdás vagyok emitt, akkor ne legyek kedd-csütörtökös amott és amikor péntek-szombatos vagyok amott, akkor ne legyek szombatos amott.

De minden ügyeskedésem ellenére jellemzően hetente azért letanítottam minimum 16 órát, de volt olyan hetem, amikor 4+4+4+4+6+8 órám volt, azaz összesen 30. Mindez úgy, hogy délelőtt a munkahelyemen helyt kellett álljak, rendes napi 8 órában. Azaz volt olyan hetem, amikor heti 70 órát nyomtam le.

Aki tanít az tudja, hogy agyban ott kell lenni és hogy azért kivesz ám az emberből rendesen. Szerencsére a tanítás az agyam másik részét veszi igénybe, mint a délelőtti melóm, így a másik része tudott pihenni. Az viszont biztos, hogy volt és lesz is böjtje ennek a nagy pörgésnek, ha nem vigyázok.
Sokan kérdezték tőlem, hogy bírtam én ezt egyáltalán?

Hát elmondom.

Egyrészt van egy szenzációs feleségem, aki mindenben segít és hihetetlenül türelmes.

Őrajta csattant az ostor mindig, mert az elmúlt években bizony kissé túlhajtottam magamat és bármennyire is szeretek tanítani, kifejezetten idegbeteg voltam számos alkalommal.

Kész csoda, hogy a feleségem még mindig szeret, hiszen volt olyan időszak, amikor csak este látott. Sőt, egyszer összetalálkoztunk a metrón és azon gondolkodtam, hogy azon a héten akkor láttam először felöltözve. Mert reggel még aludt, amikor eljöttem otthonról és amikor este hazaértem, már megint ágyban volt.

Szóval szerencsés vagyok, hogy a mi kapcsolatunkat ez a rabszolgaság csak megerősítette.

Másrészt vannak a barátaim? Sokan kikoptak mellőlem és ez is érthető. Hiszen szinte minden szombaton foglalt voltam, így együtt elmenni akárhová szinte lehetetlen volt. Ha hívtak telefonon, lenyomtam, mert éppen tanítottam, vagy vizsgáztattam, vagy mentem az egyik helyről a másikra. Sokszor elfelejtettem visszahívni őket, vagy ha szükségük lett volna rám, nem tudtam segíteni, mert dolgoztam. Számos névnapot és születésnapot elfelejtettem és úgy általában is egy idegbeteg barom voltam. Nem mentegetőzök, ezek csak a tények.

Persze páran megmaradtak mellettem és Ők az igazi barátok.

Értük is hálás vagyok a sorsnak.

Aztán hálás vagyok a sorsnak az erős akaratomért. Azért, hogy valahogy belém több akarat szorult, mint azt magam is reméltem volna. Az akaratnak köszönhetem, hogy nem adtam fel soha. Ahogy az életemben sem adtam fel semmit soha.

Hálás vagyok a sorsnak az agyamért, amely bírta ezt a hajszát és hogy nem mondta fel a szolgálatot.

Összegezve tehát kibírtam ezt a 7 év rabszolgaságot, aminek ezennel vége.
Az már szinte mellékes, hogy mindezt egy darab vasért (lásd még így is: autó), amire egyébként semmi szükségem nincsen.

De az autó a miénk és ha a pozitív oldalát nézem a dolgoknak, most sem ér annyit, amennyiért érdemes lenne eladni. Így aztán marad, amíg szét nem esik. Az autózási szokásainkat úgyis átalakítottuk már, csak akkor mozog a kocsi, ha feltétlenül szükséges. Minden másra ott a bringa, nameg a (nem túl) jó minőségű magyar tömegközlekedés (főként a MÁV), amit minden hibája ellenére én szeretek.

Mivel a rablánc lehullt, most éppen a lepörgetési időszak van. A hétközbeni óráim egyre ritkábbak, mert nem vállalok újakat. A szombatiakat is szanáltam, de meghagytam párat, mert tanítani szeretek és azt kibírom némi zsebpénzért, ha két-három hetente egy-egy szombat délelőttöt végigtanítok.

Mostantól lesz életem olyan extrákkal, mint család, barátok, könyvek, zene, sport és SZABADSÁG.

Asszem ez jó végszó.