2013. február 28., csütörtök

5, azaz öt

Nem hiszek a marketing dumáknak. Talán ezért van, hogy csak most fedeztem fel egy üzemanyagot, ami tényleg brutálisan jó fogyasztást jelent az autómnál. Azt nem értem, hogy miért nem szólt eddig senki nekem a barátaim közül, hogy "Figyuka, ezt próbáld ki!"? Nem panaszkodom persze, mert amióta egy kicsit figyelmesebben adagolom a gázt, azért egy kellemes, 5,6 literes fogyasztást sikerült elérnem. Ez pedig egy 1600 kilós autótól nem olyan rossz ám, főleg úgy nem, hogy van ebben a fogyasztásban egy 15%-os budapestezés is, masszív dugóban csorgással és ácsorgással...
A télen az osztrák benzinkút, direkt télre kifejlesztett gázolaját tankoltam. Igaz, drágább, de ezzel két fordításra indul a kocsi a legnagyobb hidegben is és a fogyasztás is valószínűleg emiatt esett vissza a kezdeti - már takarékos vezetéssel elért - 5,7 literről egy tizedet. Egy tized fogyasztás csökkenés pedig annyit jelent, hogy ugyanannyiból járunk, mint az olcsóbb üzemanyaggal, csak most még a tél miatti nehezebb indulás is ki van küszöbölve. Ezért nem is nagyon gondolkodtam, hogy mit lehetne még ezen javítani és soha nem is estem volna be a sárga-narancsásrga, kagylós üzemanyag kútra, ha nincs okoskártyám és nem akarom a rajta gyűjtögetett pontokat beváltani.
Szerencsére úgy hozta a sors, hogy beestünk és náluk van egy úgynevezett fuel saver gázolaj, amit sikerült az autóba betankolni. Az első meglepetés akkor ért, amikor elindultunk hazafelé és a 2/A-n az autó a szokásosnál egy literekkel kisebb átlagfogyasztásokat mutatott. Amikor begördültünk a ház elé, nem akartam hinni a szememnek, mert 4,7 volt a fedélzeti számítógépben.
Gondoltam okés, este van, nem volt forgalom, hátszél volt ésatöbbi. Majd meglátjuk.
Megláttuk...
Szerencsére az egyik számlálót lenulláztam, így az 1-es memória méri a tankolás óta fennálló értékeket. A képen látszik, hogy jelenleg, budapestezéssel együtt is 5.0 literen állunk, ami éppen fél literrel kevesebb átlagfogyaztás, mint a másik, szintén minőségi üzemanyaggal volt. Fél liter pedig azt jelenti, hogy egy tankolással 260 kilométerrel többet tudunk megtenni. 260 kilométer ingyen. Merthogy ez a fuel saver ugyanannyiba kerül, mint az osztrák kúton a téli üzemanyag került.
 
Miért is írtam le ezt? Egyrészt, mert nem tudom magamban tartani az örömömet. Másrészt, mert azt szeretném, ha a dízeles barátaim mind megtudnák, hogy érdemes kipróbálni ezt a gázolajat, mert nem csak reklám duma a spórolás, hanem tényleg kevesebből járunk is vele.
És ez miért techshit? Mert nekem - gépésznek, akinek ez az alap szakmám - sem volt ismert ez a cucc és ez nagyon nincs így jól. Valami komoly gond van a cég reklámstratégiájával...

2013. február 27., szerda

Se nem ajándék, se nem vettem...

Tegnap este egy illatos levélke várt odahaza a Magyar Posta Zrt-től, amelyben arra szólítanak fel, hogy a Szingapúri Köztársaságból érkezett 0,2 kg súlyú órám vámkezeléséhez küldjek meg adatokat. Merthogy egy EGK rendelet alapján vám- és adóköteles.
A dologban több érdekesség is van. Az első a Magyar Posta maga, akik egy nem kis értéket képviselő áruról SIMA, NEM AJÁNLOTT levél formájában értesítenek. Ha nem kapom meg, átmenetileg megőrzik a terméket és ha nem reagálok, akkor megy a vámraktárba. Aztán meg fene tudja, mi lesz vele.
De nem vagyok meglepve. Ez a Magyar Posta. Nem fontos nekik az, hogy egy küldemény időben és biztosan megérkezzen hozzám. Minden más fontos, de a küldemény, az nem. Postabolt, az van. Rágógumi, meg sorsjegy, az van.
De hogy az ember FELAD valamit és azt valaki más MEGKAPJA... ezek szerint ez nem fontos.
Kérdezem, hogy a postának mennyibe kerülne, ha MAGA-MAGÁNAK ajánlottan ad fel egy küldeményt? És nem beb****ák a retves postaládába, ahol szél szárítja, eső veri?
De lépjünk túl ezen!
A vámkezeléshez adjak meg adatokat. Számlákat és bizonylatokat.
Dehát miről? Az órát a Kickstarteren keresztül, hálából kaptam a Pebble-től.
Azért, mert támogattam az ötletüket (még sok százezer társammal együtt).
Tehát az óráért nem fizettem. Akkor mi is képezi a vám és az áfa alapját? A becsületem?
Nos, a becsület többet ér, mint egy 5000 forintos áfa, úgyhogy a postának az alábbi levelet küldtem el (kitakarom a személyes adatokat, de a lényeg látszik):
 *******************************************************************************

Molnár-Soós Sándor István
2628 Szob, XXXXXXXXXX utca YYY
Hivatkozási szám: XXXXX
Rangszám: RAxxxxxxxxxxSG
MRN szám: 13HUxxxxxxxxxxxxxxx
 
 

 

Magyar Posta Zrt.

Nemzetközi Posta Kicserélő Központ


Fax: +3612971174

 

 

         Tárgy:        nemzetközi vámtartalmú postai küldemény 
                                vámkezeléséhez szükséges adatok megküldése

 

          Tisztelt Hölgyem/Uram!

 
         2013.02.21-én kelt levelüket kézhez kaptam és az abban megadott, fenti hivatkozási számú és rangszámú postai küldeménnyel kapcsolatosan az alábbiakat nyilatkozom: 

         A küldeményben szereplő „Pebble E-Paper Watch for iPhone and Android by Pebble Technology” nevezetű, okostelefonokhoz csatlakoztatható órára még 2012.04.13-án találtam rá az interneten, a http://www.kickstarter.com/ weboldalon. A termék akkor még csak ötletként létezett, nem konkrét óráról, csak egy koncepcióról volt szó.

         A http://www.kickstarter.com/ weboldal egy kreatív ötleteket támogatni hivatott kezdeményezés. Akinek kreatív ötlete van, de annak megvalósításához anyagi forrásokkal nem rendelkezik, az ezen a weboldalon közzé teheti és kérheti az olvasók segítségét.

         Ezt tette a Pebble Technology is, amely az ötlet megvalósításához kérte azok segítségét, akik abban fantáziát láttak. Én magam, és még több százezren láttunk is fantáziát az órában, így támogatásként 2012.04.13-án elutaltam a http://www.kickstarter.com/ weboldalnak 115 USD-t.

         Az utalás megtörténte után az alábbi elektronikus levelet kaptam (változtatások nélkül kiollózom és beillesztem ide):

 

Congratulations!


You're a backer of
Pebble: E-Paper Watch for iPhone and Android

by Pebble Technology

Pledge Summary

Amount pledged

$115.00

Reward

One Jet Black Pebble watch. Free shipping to USA. (Add $10 for shipping to Canada, $15 for international shipping.)

Estimated Delivery

Sep 2012

If this project is successfully funded, your card will be charged on:
FRIDAY MAY 18, 11:00PM EDT
When your reward is ready,Pebble Technologywill send you a survey via email to request any info needed to deliver your reward (mailing address, t-shirt size, etc).
 

         A levél értelmében, a projekt támogatásáért cserébe, jutalomként (reward) amennyiben a termék valóban elkészül, megígérték, hogy egy darab órát kapok, egyéb térítés megfizetése nélkül.

Ahogy az most látszik, ígéretüket betartották, és az ajándék óra, majdnem egy év késéssel ugyan, de megérkezett.

Mivel az óráért nem fizettem, arról számlát sem kaptam és gyanítom, hogy az óra csomagolásában sem lesz semmi ilyen okmány.

A vámkezelés megkönnyítése érdekében közlöm, hogy a támogatást a http://www.amazon.com/ weboldal fizetési rendszerén keresztül tettem, arról számlát nem kaptam, csak az alábbi e-mailt (változtatások nélkül beillesztem ide):

Transaction Details

To:
Pebble Technology
From:
Molnár-Soós Sándor István
Amount:
-$115.00
Date Completed:
May 18, 2012 - 11:35 PM PDT
Fees:
Payment Method:
Credit Card
Account:
MasterCard *******2641
Account Holder's Name:
Molnár-Soós Sándor
For:
Pebble E Paper Watch for iPhone and Android by Pebble Technology
Type:
Payment
Status:
Success
Reference ID:
FpsTransaction::Funding3xxxxxxxxx
Transaction ID:
16xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx421

 
Greetings from Amazon Payments,

We wanted to let you know that we successfully completed a payment to Pebble Technology for $115.00 on May 18, 2012. This payment is related to the payment authorization listed below:

Payment details:
---------------
Transaction ID: 16xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx5421
Recipient: Pebble Technology
Amount: $115.00
For: Pledging $115.00 to Pebble E Paper Watch for iPhone and Android on Kickstarter.
Payment method: Mastercard XXXX-XXXX-XXXX-2641
Reference: KICKSTARTER COM
Mint az ebből az értesítőből is látszik, a tranzakció „funding”, azaz támogatás, finanszírozás néven került lekönyvelésre.

         Fentiek alapján, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az óráért én semmilyen összeget nem fizettem ki.


Véleményem szerint, olvasva az Önök által megküldött tájékoztatót, az óra megküldése az ajándékozás, illetve a cég-magánszemély relációba illik bele, értéke alapján vám nem, de 27% ÁFA terheli. Mivel az óra értéke nem megállapítható, véleményem szerint a támogatás mértékét kell, mint kvázi ellenszolgáltatást alapul venni. Így a vámkezelés alapját az átutalt, 115 USD képezheti.
 

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem továbbá, hogy a tranzakciót az OTP-nél vezetett, internetes kártyámról hajtottam végre, az OTP Bank Zrt. 2012.05.19-én vonta le az összeget (gondolom, az időeltolódás miatt). Az OTP online rendszeréből a tranzakció már nem nyerhető vissza, de szerencsére az összes SMS-emet archiválom, így előkeresve azt látom, hogy arról az alábbi SMS értesítést kaptam (változtatások nélkül beillesztem ide):


120519 08:35 Kàrtyàs vàsàrlàs/zàrolàs: -27.399 HUF; ASI*KICKSTARTER COM, US 866-749-7545 ASI*KICKSTARTER COM; Kàrtyaszàm: ...2641; Egy.:  x.xxx.xxx HUF – OTPdirekt

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Kérem Önöket, hogy a közölt adatokat elfogadni szíveskedjenek és a vámkezelést a 27.399 HUF értéknek megfelelően kezdeményezzék!

Köszönettel és Tisztelettel:

Budapest, 2013.02.27-én
 

                   Molnár-Soós Sándor István
*********************************************************************************
Kérdéseim a következők:
Tényleg ezt kell csinálni 2013-ban? Tényleg az a cél, hogy egy tetves óra heteket álljon a vámolásra várva?
Tényleg az a cél, hogy ez ember semmit ne rendeljen ezentúl külföldről?
Tényleg nem lehet ezt normálisan, rugalmasan intézni?
Tényleg az van, hogy Szingapúrból ideér a cucc 3 nap alatt, aztán egy hónapot pihen a postán meg a vámon?
 
Megígérem, hogy azonnal szólni fogok, amint kezembe kaptam az órát és megírom azt is, hogy végül mennyi vámot és áfát fizettem rá.
A véleményetekre pedig tényleg kíváncsi vagyok...
                 

 

2013. február 26., kedd

A kazán és a tető

Ismeretes korábbi blogbejegyzéseimből, hogy kiköltöztünk Budapestről. Azt is tudjátok, akik olvastok, hogy használt házat vettünk. És azt is tudjátok, hogy vannak vele dolgok...
A legújabb dolog a tető.
Előre szólok, hogy csak azért írom ki magamból a történteket, mert megkönnyebbültem és azt szeretném, ha valaki rákeres a hasonló problémára, akkor találja meg ezt az írást és megnyugodjon.
Nekem ugyanis volt egy pár napom, amit heveny pánikban töltöttem el, ahelyett, hogy utánaolvastam volna és/vagy megkérdeztem volna valami hozzáértőt.
Tehát a kazán és a tető.
Mielőtt megvásároltuk a házat, több szem többet lát alapon megnézettük például Peti barátommal. Aki értékbecslő és látott már pár házat. Peti felmászott a padlásra is és megnézte a tetőszerkezet állapotát. Ő mondta el, hogy egy ház árának jelentős részét képezi az, hogy a tető milyen állapotban van. miután Ő rámondta az áment, kezdtünk csak el komolyan gondolkozni a ház megvásárlásán. Ami aztán létre is jött, benne is lakunk.
Szeretünk Szobon lakni, csend van. A csend volt a fő indok, amiért a panelből kiköltöztünk.
A csendbe piszkított először bele a kazán, ami alig egy hónapos használat után elkezdett eszetlenül sivítani. Jancsi bácsi - az egyetlen szerelő, akiben a környéken megbízom - megnézte és azt mondta, hogy vízköves. A vizkő miatt a hőcserélőben csak néhány helyen tudja a láng megfelelően melegíteni a vizet, ott viszont azonnal forrni kezd. Ettől van a sípolás.
Ha nem nyúlunk hozzá, két dolog lehet. Vagy elmegy így még évekig, vagy kilyukad. A likadás - ismerve magunkat - biztosan akkor jön, amikor éppen nem vagyunk otthon.
Így aztán nem mertünk nem hozzányúlni.
Ha hozzányúlunk, megint két dolog van. Vagy sikerül kitisztítani és megszűnik a sípolás, vagy a tisztítás során a vízkővel együtt a korrodált cső is lejön és kilikad a kazán. Akkor meg ott állunk a tél közepén, fűtetlen házban.
Úgyhogy sokat nem gondolkodtam, elkezdtem kazánt keresni.
Találtam is egy olyat, ami árban nekünk megfelelt volna. Naná, hogy a gyártása megszűnt és csak pár darab lelhető fel néhány boltban. Így ezt nem vállaltam be, hiszen mi lesz az alkatrész ellátással, ha a gyár megszűnt?
Néztem másikat, a következő lépcső 250 000 azaz kettőszázötven-ezer forint. Annyi pénzt meg hirtelen akkor sem tudtam volna előrántani a zsebemből, ha éppen nem vágott volna meg a NAV a 2037-ben a tulajdonunkba kerülő, lízinges ház miatt már most az illetékkel, nameg ha nem szállt volna el az autó hitele és nem kellett volna befizetni egy kisebb autó árát árfolyamkülönbözetként.
Szóval nem az a jellemző manapság rám, hogy kirántok 250 ezrest a zsebemből, nameg a beszerelés költségét, ugyebár.
Így elkezdtem nézegetni használt kazánokat. Szerencse, vagy pozitív gondolkodás, esetleg Isteni gondviselés, de Jancsi bácsi típusjavaslata alapján találtam Tatabánya mellett egy használt, öntöttvas kazánt 30 ezresért. A nénike fával fűtött, az általam megvásárolt gázos kazánon még a matrica is rajta volt, olyan szinten nem volt begyújtva. Nem is alkudtam, elhoztam. Jancsi bácsi minden egyéb munkáját félretéve, soron kívül eljött és másnap már be is volt szerelve. Azóta dolgozik, fűt, tökéletes. Nem akarom elkiabálni, de ezzel szerencsénk volt.
Már, ha szerencsének lehet azt nevezni, hogy az "örök élet meg egy nap" és az "ehhez a kazánhoz fillérekért lehet alkatrészt kapni" dumák ellenére, amiket megint csak az eladónktól idézek, csak kidobtunk az ablakon egy százast, mire a csövek és a munkadíj is kifizetésre került.
De legalább meleg van és az öntöttvas kazán hatásfoka jobb is, mint az elődé volt. Remélem, pár évet eldolgozik majd nekünk és a gázszámla is kevesebb lesz.
 
Ez a hiba tehát elhárítva. Igaz, hogy a csend már nem olyan töretlen, mert a hegesztés óta a csövek kissé pattognak, így amikor éjjel esetleg beindul a fűtés, felébredünk rá. De ez legyen a legnagyobb baj. Úgyis át kell előbb-utóbb alakítani az egész fűtésrendszert, addig meg kibírjuk.
 
Visszatérve a tetőre:
A minap viszont, ahogy megjött a jó idő, érdekes hangokra lettünk figyelmesek a tető irányából. Naponta többször, de éjjel méginkább azt hallottuk, hogy valami gurul, csúszik lefelé a tetőről.
Eleinte azt hittem, hogy a hó és a jég, de a hangok akkor is megmaradtak, amikor a tetőn már sem hó, sem jég nem volt.
Akkor mi.
Megvizsgálva a dolgot azt láttam, hogy a cserepekből válnak le kis darabok és így a lemállott darabkák gurulnak le és ezek adják a hangot.
Pánik indul. Mi lesz a tetővel?
Elsőként Gergő barátom nyugtatott meg, mert ő mondta, hogy lakott ő is olyan házban, ahol a tető hasonlóan mállott, de ettől még nem ázott be.
Én felmásztam a padlásra és azt láttam, hogy a miénk sem ázik be, sőt a tetőfák is szárazak.
A cserepek tehát a külső oldalukon mállanak és egyelőre ez nem jelent beázást.
Csak nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy kivittem a létrát és felmásztam kívülről is. Na, innen nézve nem volt túl megnyugtató a helyzet, mert vannak olyan cserepek, amik konkrétan tenyérnyi darabokban mállanak.
Erre jött rá kis feleségem szövege, miszerint az ő anyukájának milliókból cserélték le a tetőt.
Az idegesség olyan szinten fojtogatott, hogy két napig nem aludtam.
Aztán jutott eszembe, hogy azon emberek között, akikben maradéktalanul megbízom, van egy olyan is, akinek építési vállalkozása van és látott már ezt-azt. Tetőt is.
Felhívtam hát Pistit, aki visszahívott céges telefonról és egy órán át beszélgettünk vele.
Neki köszönhetem, hogy nem vitt el a szívinfarktus.
Ugyanis, a házunk tetőjén lévő cserép békéscsabai. Rákeresve a neten azt láttam, hogy használt békéscsabai cserepet 20-50 forint/darab áron lehet kapni.
Az egyik telefonszámot fel is hívtam, ahol a srác azt mondta, hogy ha 500-at elviszek, akkor 20 forintért odaadja darabját.
A mi tetőnk 150 négyzetméter, a mellé eszkábált féltetővel együtt is 200 alatt van. Egy négyzetméterre 10 cserép kell. Az egész tetőre tehát - ha mindent lecserélek - 2000 darab. Azaz 40.000,- forintból megvan az egész. Ha haza kell hozni, akkor a fuvar még ugyanennyi és gondolom a tetőfedők is elkérnek egy ilyen, kétnapos munkáért ugyanennyit. 120 ezres.
De NEM MILLIÓS TÉTEL, és ez nagy örömmel tölt el.
Pisti barátom azért kijön. Megnézi, hogy a tetőfák hogyan állnak és ha azokhoz nem kell hozzányúlni, eldöntjük azt is, hogy elég-e pár cserepet kicserélni, vagy érdemes az egész tetőt átrakatni.
A tetőfák teljesen szárazak és nagyon szép, pontos munkát végeztek, akik csinálták a tetőt anno. Ennyit még én is látok. Nem valószínű az sem, hogy az egész tetőt át kellene rakatni, így valószínűleg a következő tél előtt szépen kijavíttatjuk a hibás darabokat és ennyi.
Egyébként azt is megnéztem, hogy mennyi most a betoncserép darabja és azt láttam, hogy vannak akciósan 160 forint körül mediterrán cserepek, amik amúgy is nagyon tetszenek. A tetőszerkezet ezeket is elbírja, úgyhogy még az is lehet, hogy új cserepekkel rakatjuk át a házat.
De nem is ez a lényeg.
Amit nagyon nem értek - és hálás lennék, ha valaki elmagyarázná nekem (de úgy, hogy én is értsem) - az az, hogy ha 20-50 forint a használt, de jó minőségű cserép darabja és lehet is kapni ugyanolyan cserepet (20 hirdetést találtam egy kereséssel, mind 50 kilométeren belül van), mint ami a ház tetejét borítja, akkor miért is van a féltető másik, kétféle cserépből megrakva?
A féltető ugyanis nagyjából 50-60 négyzetméter, így ha mondjuk használt cseréppel hozzárakatja az ember a házhoz, akkor is pár ezresből meg lett volna. Munkadíjjal és szállítással együtt is húszezerből.
Akkor miért is van összesuszterolva? Miért is kell nekem vödröket rakosgatnom egész télen mindenhová, mert beázik? Miért kell anyáznom magamban?
A kérdés költői, a választ tudjuk.
Mindenesetre az nagy megkönnyebbülés és tanulság is egyben, hogy a baj sosem akkora, mint amekkorának elsőre látszik.
Úgyhogy én ezentúl nem idegesítem magamat semmin, csak röhögök az egészen.
És szerintem ez a jó hozzáállás...

2013. február 8., péntek

Lasagne LÓHÚSBÓL!

2013-at írunk és nem a világ "rosszabbik" felén tört ki a botrány, miszerint a Findus cég lasagna-jában lóhús van a közölt marhahús helyett. A terméket egy francia cég gyártja, a Comigel és a Tesco illetve az Aldi polcain találkozhatsz vele.

A brit élelmiszeripari hatóság megállapította, hogy MINDEN termékben legalább 60%-ban, de egyes termékekben 100%-ban is bizonyítható, hogy marhahús helyett lóhúsból készültek.
Miért baj ez?
Egyrészt van, akik undorodik a lóhústól és persze az is igaz, hogy ha valamire marhahús van írva, akkor abban marha hús legyen. De nem ez a baj.
A lótenyésztés technológiája más, mint az emberi fogyasztásra szánt marhatenyésztésé, így a lovakat olyan anyagokkal is etetik, amik az emberi szervezetbe jutva károkat okozhatnak.
Mindenesetre, ha szoktál dobozos lasagna-t vásárolni, NÉZD MEG a dobozon, hogy ne FINDUS legyen. És ha már erről van szó, a Comigel cég termékei is kerülendőek, ezekkel is szép számban találkozhatunk itt-ott.
 
Miért techshit ez?
Hát azért, mert az ember 2013-ban nem számít arra, hogy nyugati országokban, vezető élelmiszeripari cégek ilyet csinálnak.
Ha hasznosnak tartod ezt az információt, oszd meg az ismerőseiddel is, nehogy elkezdjenek nyeríteni véletlenül...
(És ne feledd, ha tőlem hallottál erről először...)