2011. április 4., hétfő

Devecser, fél évvel a katasztrófa után

A hétvégén megint a szüleimnél voltam Devecserben. Kihasználtam a szép időt és bejártam újra a Devecseri Kastélyparkot. Erős idegzet kell hozzá, főként annak a fényében, hogy én ismertem ezt a parkot korábban is.

A parkban az iszappal szennyezett felső réteget eltávolították és itt-ott megpróbálták lemosni a fák kérgét is. Az igyekezet és a tömérdek munka látszik, minden tisztelet érte. Az már más téma, hogy nagyjából még ugyanennyit kellene dolgozni ezen a parkon, hogy igazán mentesítettnek lehessen tekinteni.

A fák nagy többségének a törzsén ott a vörös szintvonal és ismerve ezt a szemét anyagot, nem is fog magától eltűnni még évek alatt sem. Bár nem vagyok erdész, de feltételezem, hogy ezek a fák a kérgüket fejlesztve szépen lassan megbírkóznak majd a vörös színnel, így talán az esők és a biológia megoldja azt, amit ember megoldani nem képes.

Jelenleg egyébként furcsa, és sehol máshol nem látható optikai csalódás áldozata lehet az itt sétálgató, hiszen a fák törzse azonos magasságig van bepirosítva, így olyan érzése van az embernek, mintha egy vörös ködben állna, nyakig, vagy a feje búbjáig. Ameddig a szem ellát.

Azt hiszem, hogy egy rövid videó elfér ide, ebben megpróbálom megmutatni a megmutathatatlant. Íme (érdemes teljes képernyőn nézni, HD 720p a felbontása):

 A természet szerencsére dolgozik, szépen lassan zöldülnek a fák és a talajt is elkezdi benőni a növényzet. Hogy mikor lesz újra olyan ez a park, mint volt, azt megjósolni sem tudom. Vannak szívszorító részletek, mint például az egykori futbalpálya árválkodó kapuja.

Persze közlekedni egyelőre csak azokon az utakon lehet, amelyeket a teherautók számára építettek ki a mentesítés során. A többi helyen a talajvíz az úr, mindent iszapos sár borít. Azért sikerült a GCDEVE geoládához eljutnom és csodák csodájára megvan. Kicsit iszapos ugyan a zacskója, de ott van a helyén.

Persze nem mondom, hogy ideális kirándulóhely ez és hogy családostul ide kellene özönleni, de mindenképpen egyedi élmény így ládázni. A gumicsizma persze javasolt, a cipőt kicsit megviseli a terep.

Ahogyan a gumikesztyű is javasolt, hiszen a láda csomagolása csupa vörösiszap, ez a mocskos anyag pedig levakarhatatlan. A ládát visszarejtettem a helyére és kicsit el is fedtem némi álcázással.

A Várkertre visszatérve, egy erdész barátom azt mondja, hogy a fák simán kibírják azt, hogy letermelték mellőlük a földet, de azt már nem nagyon bírnák ki, ha visszatemetnék. Úgyhogy remélem, nem jön valakinek az a kósza ötlete, hogy valahonnan hozat termőföldet, vagy ha igen, akkor csak nagyon vékony rétegben. Jelenleg a terület nagy részét óriási, iszapos vízzel teli pocsolyák borítják, amelyekben viszont egyes rovarok igen jól érzik magukat. Le is videóztam ezeket, íme (720p, HD videó):

Közben Devecser másik végén járva megcsodáltam az épülő "Újdevecsert" is.  A sümegi és a pusztamiskei utak között építenek nagy erőkkel azoknak, akiknek elvitte a házát az ár és valamilyen rejtélyes okból Devecserben szeretnének maradni. A házak nagy része tető alatt van már, a látvány lenyűgöző, hiszen az ember ritkán lát 100 ház körüli lakóparképítést. Le is videóztam, íme (ez is 720p-s, HD videó):

Több barátomat érintette a katasztrófa, Miki barátomék a karácsonyt már új házban töltötték. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy nem maradnak Devecserben, átköltöztek Ajkára, pontosabban Bakonygyepesre. Azért tehették ezt meg, mert volt félretett pénzük, így a ház vételárát ki tudták pótolni és hiába értékelték alul a devecseri házukat, a gyerekek egészsége érdekében inkább elfogadták a másfél millióval alacsonyabb értékbecslést, csak mihamarább el tudjanak menekülni a "Vörös városból". Ők tehát már ajkaiak, igaz bútor alig van a házban, mert az állam egyelőre nem fizetett még az ingóságok pótlására semmit nekik. Majd talán az is elindul szépen lassan.

A szüleim a javaslatok ellenére felásták a kertet és elültették a dolgokat idén is. Kérdés, hogy ki meri majd megenni azt, amit - igaz az ő házuk 200 méterre van az iszaptól - ott megtermeltek. A nap mindenesetre szépen sütött szombaton, így fotóztam anyukámék kertjében is.

Ébredezik a természet, az emberek hangulata is jobb talán. Sajnos a napsütésnek van egy olyan hatása is, hogy elkezdett kiszáradni az iszap, így már határozottan érezhető a por. Apukám folyamatosan náthás, de ahogy elhagyjuk Devecsert, 20 percen belül nyoma sincs a náthájának. Hogy ez pszichés-e? Nem vagyok orvos...

A szüleim egyébként atomtámadásra rendezkedtek be, a ház minden nyílászárója extra szigetelést kapott így a por nem jön be a lakásba. Szellőztetni továbbra is cak reggel és este lehet és napközben - ha csak lehet - kimennek horgászni a Széki tóra, ott nincs iszap. Ez a nyár így fog zajlani, így próbálják ellensúlyozni a környezeti ártalmakat.

Anyósomnál közben elkészült az új kapu. Róla annyit, hogy tavaly kapott a ház teljes dryvit szigetelést, lecserélték a palatetőt Bramac cserépre és a verandát is kicserélte. A kaput is az iszap előtt rendelte meg és fizette ki, gyönyörű is lett.

Kicsit szomorú a dolog, hiszen ezek a beruházások tipikusan olyanok, mintha az ablakon öntötte volna ki a pénzt. A ház ugyanis abban az utcában van, amely az utolsó utca lesz az iszapövezet előtt. A szembe lévő házak még megmaradnak, de a velük kertszomszédosakat már lebontják. Anyósom tehát kvázi 30 méterre lakik majd az iszapparktól - a területet befásítják -, ráadásul délre, így az uralkodó szélirány miatt pont az ő udvarába hordja majd a port a szél. A ház tehát értéktelen. Akármilyen szép is lett.

Szegény anyósom mindig azt mondogatta, hogy ha majd ő nem lesz, akkor jó lesz nekünk hétvégi háznak. Hát, döntse el mindenki, hogy akarja-e a hétvégéit a Marson tölteni. Mi most azt mondjuk, hogy ha a szüleink miatt már nem kell majd menni Devecserbe, be nem tesszük oda a lábunkat. Aztán lehet, hogy eltelik pár év, a dolgok normalizálódnak, de szerintem pont a nehézfémek az a műfaj, amely évtizedek múlva sem távozik el a talajból, a növényekből. Azokat fogja a devecseri lakosság szívni még fél évszázadon keresztül, minden következményükkel együtt.

Közben a felelősök kézrekerítéséről semmi hír, nagy a csend. A szegény MAL Zrt felhalmozott 2 milliárdnyi energiaszámlát, úgyhogy még az is lehet, hogy mégis tönkremegy és a 6000 dolgozója az utcára kerül. És természetesen továbbra is azt kommunikálják, hogy nem tehetnek semmiről.  Az emberekben van indulat, bennem is. Ha valaki nem értené, miért is, hát el kell menni Devecserbe és meg kell nézni, mit tettek ezzel a várossal és annak ÖSSZES lakójával! Ha a blogomat olvasva ön kedvet kapott volna egy devecseri sétához, hát rajta! Ilyet úgysem lát sehol máshol a civilizált világban!