2020. november 2., hétfő

Ha bankkártyád van, azzal BÁRKI vásárolgathat a tudtodon kívül is!

Akik követik a ténykedésemet itt a bloggeren vagy máshol, azok talán emlékeznek arra, hogy ismeretlen tetvesek egy csomó pénzt vettek le a számlámról. Na de hogyan? Ki hibázott? Leírom, ha érdekel...


Arra talán emlékeztek, hogy a pénz meglett és a tettes is. Sőt, talán azt is leírtam, hogy a váci rendőrök egy az egyben megírták, ki az illető abban a levélben, amiben arról értesítettek, hogy az ügyet átadták a szarvasi rendőrségre, mert a "kiccsávó" ott lakik és onnan ténykedett. A mai világban az is tiszta ügy, hogy a Facebookon azonnal meg is lett a kölök, mert hát a neve nem egyedi ugyan, de nem csak magának vásárolgatott, hanem a testvéreinek és a szüleinek is. A Facebook meg ugye mutatja a rokonokat, így be is lehetett metszeni a díszes kompániát. Akkor talán írtam azt is, hogy a rendőrségre és a magyar igazságszolgáltatásra bízom az ügyet, eszem ágában sincs semmit tenni. És jól is tettem.
A szarvasi rendőrök tették a dolgukat, rábizonyították az ügyet és beismerő vallomásra is rábírták.
És itt jön a lényeg.
Ugyanis a beismerő vallomásában elmondta, hogy a csalást egy YouTube videó alapján követte el ellenem. Az alapján, amelyből egy képkockát beszúrtam ide, ebbe a bejegyzésbe is. A srác ugyanis ebben a videóban látta a kártyát, leírta az adatokat és így sikerült neki 1.800.000,- azaz egymillió-nyolcszázezer forint vásárlást kezdeményezni.
Jól látod, nem olvastad félre!
Egy videó alapján.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy leírjam-e a tanulságokat, mert elég ciki, hogy ilyen balfasz voltam. D
e végül úgy döntöttem, hogy csak azért, nehogy Te is így járj, csak leírom, mennyire nem vagy biztonságban.
Ugyanis - és most figyelj - a kártyád egyik oldalának birtokában, CVC kód nélkül számos weboldalon lehet vásárolgatni!
Azaz, ha a kártyádat akár csak egyszer is kiadod a kezedből és arról leírják az adatokat, vagy esetleg lefényképezik, már mehet is a buli.
Én is azt hittem a mai napig, hogy ez nem ilyen egyszerű, pedig DEHOGYNEM!!!
A srác lenézte a videóból az adatokat, próbálkozott és többek között még a Mediamarkt oldalán is sikerült neki CVC nélkül vásárolni.
Az én hibám annyi volt, hogy nem gondoltam volna, hogy az OTP, mint az egyik legnagyobb magyar bank ilyen lazán kezeli a pénzügyeket.
Pedig de.
Az is érdekes amúgy, hogy a kártya hátlapjára oda van nyomtatva a CVC, így kapod meg és ha nem vakarod le onnan, a kártyádat eltulajdonítva már vásárolgathatnak is a mocskok. De hogy egy csomó oldalon még ez sem kell, na az azért odavert a tudatomnak...
És akkor mi legyen? Mostantól nem vásárolhatunk a neten? Na, azért azt nem, csak hát óvatosan.
Én azóta már léptem, de javaslom Neked is, hogy ezeket lépd meg:
1. Arra a kártyádra, amelyik hozzáfér a számládhoz és így az összes pénzedhez még véletlenül se tegyél netes vásárlási lehetőséget!
2. A netes vásárlásokhoz csinálj egy virtuális kártyát, amire csak a vásárlás előtti percekben tedd rá a pénzt, majd a megmaradt pénzt vedd le róla!
3. A bankodnál kérj SMS-es visszaigazolást, ami nélkül a netes tranzakciót ne lehessen végrehajtani! Ha így teszel  akkor a telefonodat is el kell lopni a vásárláshoz, ami ugyebár ritka dolog. Ha a bankod ilyet nem tud, VÁLTS BANKOT!
3+1. A telefonodon legyen zár (ujjlenyomat, kód vagy minta minimum), hogy ha ellopják, ne férjenek hozzá a tartalmához, így a beérkező üzenetekhez se!

Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést, akkor osszad!

A történet vége amúgy hepi - legalábbis nekem - mert a csávót megfogták, mástól és más módszerekkel is lopott, úgyhogy megy a böribe. Az ítéletről engem is értesítenek, én meg majd beszámolok róla...

2020. szeptember 23., szerda

Akire megharagszom, annak annyi?

A címben kérdést vetettem fel, de van alapja. Az elmúlt években számos esetben megtörtént, hogy valakire vagy valamire kiakadtam és rövidesen tönkre is ment. Már kezdek félni magamtól...

Akik követik az irományaimat, talán emlékeznek arra a blogomra, amelyben kiakadtam, amiért a tízezrest nem fogadták el, illetve kiakadtam a hangnemre, amivel hozzám szóltak.
Aztán ma megyek azon a sarkon és roló lehúzva. Bezártak. Nem ideiglenesen, verik szét a helyiséget teljesen.
Nincs bennem káröröm...
Tegnap meg Göd határában a hamburgerező előtt gurultam el - amelyikre kiakadtam a minősíthetetlen kiszolgálás miatt - ablakában tábla: kiadó. Ez is tönkrement.
Nincs bennem káröröm...
A váci úton kifelé menve egy volt autókereskedés, helyén más van ma. Ők voltak, akik kéthónapos késéssel hozták meg a kocsimat anno, amivel hazaérve vettem észre, hogy a motorháztető be van nyomva.
Tönkrementek.
Nincs bennem káröröm...
És sorolhatnám még.
A viccet félre téve, nem félek én magamtól, csak ilyenkor mindig igazolást nyer, hogy nem véletlenül akadtam ki én (is) az adott létesítményre.
Talán majd a kereskedők egyszer rájönnek arra, hogy a vevő véleménye fontos és aki nem veszi figyelembe, az tönkremegy és bezárhat.
Számomra a tanulság, hogy a véleményemet elmondom, aztán ha nem érdekli őket, akkor kivárom, amíg tönkremennek.
Nem írom le, kik fogják hamarosan lehúzni a rolót, mert még megégetnek boszorkányságért.
Vannak páran...

2020. augusztus 31., hétfő

Ebösszeírás

Én értem és teljes mértékben támogatom is, hogy az ebeket, azaz a kutyákat össze kell írni. De tényleg ott tartunk 2020-ban, hogy az összeíró lapot letöltöd, majd kézzel kitöltöd, majd beviszed személyesen az önkormányzatnak? Ha nem akarsz bemenni, akkor az aláírásoddal valahogy bedigitalizálod (bescanneled), majd feltöltöd? Ez most komoly?
Az egy dolog, hogy az összeíró lap pdf formátumban (amelyet csak fizetős alkalmazással tudsz szerkeszteni) elérhető csak (ha elérhető egyáltalán), de hogy ez a pdf formátum nem más, mint a bejelentő lap fényképe... na, ez már gáz. Miért is? Hát csak azért, mert ha még véletlenül van is olyan szoftvered, amellyel tudsz pdf-et szerkeszteni, akkor is cseszheted, mert nem tudod kitölteni vele. Marad az, hogy kinyomtatod, majd tollal kitöltöd és azt küldöd be vagy viszed be. 2020-ban. Arról ne is beszéljünk, hogy a lap tele van (helyesírási és formázási) hibákkal, amik engem kifejezetten idegesítenek. 

Természetesen nem ilyen rossz a helyzet, mert vagyunk egy páran, akik az ilyesmibe nem nyugszunk bele. Úgyhogy ezúttal én magam álltam neki és szerkesztettem meg Wordben a lapot, amelyet ide kattintva le is tölthetsz magadnak. Ha ez sikerült, nincs más dolgod, mint számítógéppel kitölteni és kinyomtatni. Mégis csak jobban fog kinézni, mint a kézzel összefirkált...

Azért remélem, hogy egyszer eljutunk majd odáig is, hogy nem kell ilyen hülyeségekkel foglalkoznunk. Merthogy ugyebár az ebeket 4 hónapos korukig chippel kell ellátni, amit ha a gazdájuk megcsinál, felkerülnek egy országos rendszerbe, ahonnan egy kattintással kilistázható az összes eb, amelynek a tartási helye egy adott városban, vagy faluban van. Azaz, az ebösszeírásra semmi szükség nem lenne, ha mindenki chippeltetné a kutyáját, ahogyan azt a jogszabály előírja. Megjegyzem, hogy aki nem csippelteti a kutyáját, az az ebösszeíráson sem fogja bejelenteni, az tuti. Azaz, megint minket szívatnak, akik eleve betartjuk a szabályokat...
De ha az ebösszeírás mégis megmarad, akkor meg azt remélem, hogy egyszer már így 2020 felé eljutunk odáig, hogy az ember digitálisan, egy számítógépes felületen, akár mondjuk a saját ügyfélkapuján keresztül megteheti a bejelentést. Nem olyan nagy varázslat ám az...  

2020. február 26., szerda

Ez a kajak kajakra nem annyi, mint a weboldalon...


Itt egy levélke megint, csak a lényeges adatok kitakarása van benne változtatva. (szerkesztve: közben történtek események, úgyhogy ha korábban olvastad a bejegyzést, kukkants el a végére is, mert oda írom be a történéseket) Íme:




Kedves ****!

Köszönöm tájékoztató levelét.

A kajak vásárlása nem sürgős.
A legutóbbi levelét félreérthettem, mert azt gondoltam, hogy a weboldalon lévő árak mérvadóak lehetnek a weboldalon lévő termék esetében, ami a zöld színű és amennyiben a gyártótól az általam kért pirosat kell behozni, arra vonatkozik az Euro árfolyama miatti magasabb ár.
Ezt arra alapoztam, hogy levélváltásunk után (ami február 17-én volt, azaz több, mint egy hete) ugyanaz az ár szerepelt a weboldalukon a megrendelés pillanatában, mint amit akkor láttam. A rendszer a megrendelésemet be is fogadta azon az áron, azaz ***.***,- HUF áron, szállítással együtt.
A weboldalon a Twist 2 mellett ***.***,- HUF áfás ár szerepel ebben a pillanatban is.

Ez szerintem így félrevezető.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet előírja, hogy a fogyasztót tájékoztatni kell a termék áráról, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a termék árának képzésekor használt módszerről. Ez esetünkben azt jelenti, hogy ha a termék ára függ az Euro árfolyamától (ahogyan azt Ön most írja), akkor azt Önöknek a weboldalon ki kell írni.

Sem a weboldalon, sem az ÁSZF-ükben ilyen nem szerepel.

Az Önök weboldalán forint összegek szerepelnek, sőt az általános szerződési feltételeikben külön is írják, hogy az árak forintban értendők és tartalmazzák az ÁFÁ-t is.

Ezért gondoltam én, hogy valamit félreértek és ha a zöld hajó nekem jó, akkor azt meg tudom rendelni most *** ezresért.


Ha jól értem a levelét, akkor most valahol ***.***,- HUF környékén tudják a hajót behozni.
Ez elég bosszantó számomra, mert arra számítottam, hogy 15 ezressel olcsóbban jutok hozzá a hajóhoz.
De túl tudok lépni ezen és ne értse félre, mert nem szemrehányásként írom ezeket, hanem inkább segítő szándékkal, hiszen ahogyan én félreértettem, úgy más is félreértheti a dolgot.
Ha valaki nem kérdez semmit Önöktől, hanem csak szépen rányom a termékre, kosárba teszi, az akkor szembesül az eurós problémával, amikor Öntől majd kap egy hasonló levelet, mint amit most én kaptam.
Javaslom, hogy valamit ezzel csináljanak, mert ahogyan látom, Önök egy nagyon szuper cég és kár ilyesmivel rontani a vásárlók megelégedettségét...

 A vásárlásra visszatérve:

Ezt a hajót jelenleg kettő helyen látom lehetségesnek megvásárolni.

Az egyik az Önök weboldala, ahol ***.***,- HUF ért hirdetik, és megrendelés után, foglalóval, a beszállítást követően ki tudja mikor (talán majd márciusban valamikor) férhetek hozzá a hajóhoz, de ahogyan most Ön írta nekem, ez valójában ***.***,- HUF plusz szállítási költség. Körülbelül, azaz nem tudok pontos összeget. Önök kérnek 30% foglalót (amely szerintem az általános gyakorlat szerinti 10%-hoz képest túlzott mértékű), amit látatlanban kell elküldjek Önöknek. Szintén ne értse félre de mivel még soha nem vásároltam Önöknél, nem szívesen küldözgetek el **.***,- forintot főleg azok után, hogy a weboldalon az árral kapcsolatosan ilyen anomáliákat tapasztaltam. Ezért is választottam az utánvétet.

Azt is itt jegyzem meg, hogy ha az Önök hibájából hiúsul meg a szerződés, a foglalót kétszeres összegben kell visszaadják, amit megint nem tudok értelmezni ebben az esetben. Ha például még sincs piros hajó és nekem nem kell a zöld, akkor visszakapok ***.*** forintot?

Röviden tehát az Önöknél történő megrendelés kissé zavaros.


A másik hely, ahonnan a hajó rendelhető a *****.hu weboldala, ahol jelen pillanatban készleten van a hajó. Ez azt jelenti, hogy ha bemegyek a boltba, meg tudom nézni (megvizsgálhatom, hogy új-e, nincs-e hibája, jó-e hozzá a meglévő pumpám feje, beleférek-e, kényelmes-e, azaz mindent, amit egy távolból történő vásárlásnál nem tehetek meg...), aztán pedig minden további nélkül el tudom hozni ***.***,- HUF-ért. (szerk: ~4000 forinttal drágábban)
Akár ma is.
Ez nekem megér pár ezrest.

Fentiek figyelembe vételével hálás lennék, ha leírná nekem, miért rendeljem meg Önöktől ezt a hajót?!

Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel:

Aláírás
***************************
Kaptam válaszlevelet, amelyet nem akarok ide bemásolni, mert hosszú. A lényege annyi, hogy egyrészt a gyártók nyári sport lévén nem közölték még az idei áraikat, így nem volt tudható a kérdéses kajak ára sem, másrészt ők télen snowboard boltként működnek és így egyszerűen nem foglalkoztak az árak aktualizálásával. Aztán megtudtam azt is, hogy a kérdéses kajak ára 2020 tavasztól 512 Euró lesz, ami 173.454 HUF átszámolva. A weboldal üzemeltetője szerint egyébként megfelelően tájékoztattak az árakról és sajnálják, ha félreértettem az ott leírtakat. Én ezzel továbbra sem nagyon értek egyet, de ez már így marad. Nem is kell egyébként egyetértsünk, az egyet nem értésemet én ki tudom azzal fejezni például, hogy nem vásárolok a boltnál, sőt ha a barátaim megkérdeznek róla, a véleményemet nekik is el fogom mondani. Ami a véleményem, nem kőbe véset és akár még változhat is. Egyben azt is megírták, hogy nem nevezték még őket zavarosnak (amit én sem tettem, a weboldalon lévő információk voltak nekem zavarosak). Számomra ha egy ár irányadó, akkor az nem irányár, de ezt hagyjuk most!
A levél végén pedig egyenesen azt ajánlotta nekem az úr, hogy vásároljam meg a kajakot a másik, általam említett boltban, amit én akár úgy is értelmezhettem, hogy inkább hagyjam már őket békén. Ezzel azt gondoltam, hogy a történet le is van zárva és megint egy boltot betehetek arra a polcra, ahol azok sorakoznak, akikkel nem kívánok többet semmilyen kapcsolatba kerülni.
De a sztorinak nincs vége!
Időközben ugyanis én tettem vettem, majd kimentem ebédelni a városba. Éppen egy zebránál álldogáltam, amikor is kaptam egy telefonhívást egy számomra ismeretlen telefonszámról.  A weboldaltól hívott az e-mail írója. Udvariasan, közvetlen stílusban beszéltünk és én elmondtam neki, hogy nem haragszom, csak annyit akartam jelezni tényleg segítő szándékkal, hogy ahogyan én félreértettem, úgy más is félreértheti a dolgokat és ezt javítani az ő érdeke is lenne. (Időközben az árak aktualizáslása is megtörtént a weboldalon, jelenleg már a magasabb Euro árfolyammal számolt ár szerepel, ami sajnos 12 ezressel több, mint a korábbi, de erről aztán tényleg nem a weboldal tehet.)
Ezt megértette, majd számomra meglepő módon azt javasolta, hogy Ő ugyan kiszáll ebből a történetből, de van Székesfehérvárott egy másik kajak bolt, aminek a vezetőjével ő beszélt, a telefonszámomat neki megadta, mert amennyire tudja, az a bolt akar behozni mutatóba egy olyan kajakot, amire az én fogam is fáj és jó esély van arra, hogy azt a hajót én kedvező áron megkapjam.
És mint korábban írtam, a vélemény az meg is változhat és az én véleményem itt meg is változott erről a weboldalról és az üzemeltetőjéről. Mégpedig gyökeresen és pozitív irányba.
Az ugyanis ritkán fordul elő az emberrel, hogy ilyen korrekt ügyintézéssel találkozzon.
Így aztán viszonylag jó hangulatban váltunk el, én pedig nekiültem ebédelni.
Az ebéddel végezve éppen léptem ki az Ebédlő ajtaján, amikor újra csörög a mobilom és újra a weboldal üzemeltetője van a vonalban. Az történt ugyanis, hogy amikor én ennek a blognak az első változatát beütöttem, a blogmotor betett mindenféle tag-eket, azaz címkéket a blog mellé. Köztük ilyeneket is, hogy átverés, sunyiság, becsapás, meg még ki tudja, mit nem. A blogot megtalálták és joggal sérelmezte a kolléga, hogy őt én ilyesmi jelzőkkel illettem. Én elnézést kértem tőle, mert tényleg nem gondolok így rá, főleg nem azok után, hogy konkrétan a fél országot körbetelefonálgatta, hogy nekem legyen egy hajóm. Megígértem neki, hogy ahogyan gépközelben leszek, kigyomlálom a tag-eket a blogból és ezt azóta meg is tettem. Mert tényleg nem gondolok rájuk így és főleg nem a sok segítség után. A blogmotor tesz néha ilyeneket.
Mentségemre szolgáljon, hogy sok weboldal csinálja azt, hogy kamu árakkal bevonz a keresőkből, majd ezt kihasználva megpróbál rád sózni valamit. Azt, hogy nekik ilyen szándékuk nem volt és tényleg csak egy hülye számítógépes anomáliáról van szó az is bizonyítja, hogy szereztek nekem egy hajót, mégpedig jó áron.
Mert - és ezzel a történetnek vége is lesz hamarosan - tényleg felhívott a székesfehérvári bolt, tényleg rendelnek nekem egy hajót a nekem tetsző színben, amit a gyártó - aki pénteken jön is hozzájuk más ügyben - el is hoz magával és a jövő hét elején megnézhetem, kipróbálhatom és ha tetszik, nagyon korrekt áron el is vihetem.
És mivel azt szoktam mondani, hogy a végeredmény számít, az ahhoz vezető út pedig szinte mellékes, ezt most is így gondolom. A végeredmény pedig az, hogy nekem lesz egy hajóm, kedvező áron, megfelelő színben, udvarias ügyintézés után.
És ez hepiend a javából.
Képeket majd teszek fel, ígérem!
És amit szoktam szintén mondani, hogy tévedni lehet, de emberi nagyságra vall, ha azt valaki beismeri és még javítani is próbálja.
Én is tévedtem, amikor a korábbi rossz tapasztalatok alapján bármit is feltételeztem erről a webáruházról.
A napomat megcsinálták, ahogy az angol mondja és remélem, hogy bennük sem maradt semmi szálka. Mert tényleg nem azt érdemelnék...

2020. január 26., vasárnap

Megveszed, hibás, nem javítják: Telekom+Sony a nyerő páros


Változtatások nélkül (adatok kitakarásával) egy levél, soxeretettel:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Mélységesen fel vagyok háborodva azon, ahogy intézik, helyesebben, ahogy NEM intézik a hibásan érkezett televíziónk ügyét!!!
Hosszabb kalandozás után január 6-án érkezett meg otthonunkba egy Sony KD65XG8196 készülék, amelyet a webshopjukból rendeltünk.
A rendelési azonosító: X-XXXXXXXXXXX
Január 7-én, azaz másnap este azt tapasztaltuk, hogy a készülék képernyőjén beégve ott marad a híradó alsó információs csíkjának nyoma, azaz a készülék képernyője hibás. A hiba egyértelmű, laikusként is jól azonosítható.
Ezt a hibát még aznap, 19.23 órakor bejelentettem a 1414-es számon, ahol azt mondták, a bejelentést vették és az ügyet intézik.
Ez a bejelentés ugyebár bőven a vásárlást követő 3 napon belül történt.
Mivel egész héten nem történt semmi, 10-én, azaz pénteken rákérdeztem, hogy elveszett-e az információ valahol a rendszerben. Kollégájuk megnyugtatott, hogy a rendszerben látja a bejelentésemet, várjak türelemmel.
Vártam.
Mivel egy hétig nem történt megint semmi, 16-án 08.48-kor újra rákérdeztem a 1414-en, hogy mi a helyzet. Ekkor azt javasolták, hogy a készülék garanciáját intéző, Sony márkaszervizt hívjam közvetlenül, az ügy már náluk van. Kollégájuk adott is telefonszámot. Felhívtam a +3617779151-es telefonszámot 09.07-kor ahol azt mondták, náluk ilyen adatokkal, ilyen típusú készülékre nincs leadva javítási igény.
Ezután újra hívtam kollégáikat a 1414-en akik hosszas keresgélés és tanácskozás után megígérték, hogy utánajárnak a javításnak, felhívják a Sony-t.
Ma 26-a van.
3 hét, pontosan 19 nap telt el azóta, hogy a hibát először bejelentettük.
Ez alatt a 19 nap alatt SEMMI nem történt, a hibás készüléket senki nem nézte meg, senki nem egyeztetett velem.
A Tv első részletét közben már befizettem úgy, hogy NINCS MŰKÖDŐKÉPES készülék mögötte.

Azt már csak adalékként teszem hozzá, hogy a készüléket jóval karácsony előtt (szerk: a korábbbi bejegyzés itt olvasható) rendeltük meg, de mivel az Önök hibájából nem került az egyébként bejelentett személyi igazolvány szám változás átvezetésre minden előfizetésemen, a készüléket karácsony előtt már kiszállították egyszer, csak nem adták át, mert nem egyezett az igazolványszám. Én ott sem hibáztam, hiszen joggal várhattam el, hogy Magenta ügyfélként ha bejelentem a változást, azt minden a Magenta csoportomba bevont számlán átvezetik. De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy egy gyakorlatilag december 17-én megrendelt készülék a mai napig, azaz január 26-áig NEM MŰKÖDIK AZ OTTHONUNKBAN!

Utoljára kérem, hogy a végül nagy nehezen kiszállított, de hibás, második TV javítását intézzék, mert ellenkező esetben a fogyasztóvédelemhez leszek kénytelen fordulni.

Tisztelettel:

Molnár-Soós Sándor István
+XX XXXXXX
 MT Ügyfélazonosító: XXXXXXXXX