2016. május 31., kedd

Hello, csövi!

Másfél hónap. Másfél hónap szívás, idegeskedés. Másfél hónap szerelőtől szerelőig. Minden egy 30 centis cső miatt.
Történt, hogy az 1-es úton, Bicske magassságában haladtomban egyszer csak megtorpant az autó. Akármit csináltam, nem volt hajlandó gyorsítani. Mintha valaki elvette volna a fél gázpedált, vagy alátett volna egy pecket.
Persze becsületére legyen mondva a Pankának (ez a kocsi neve), azért ha lassan is, de elvitt és haza is hozott. Sőt, miután megálltam Seregélyesen, a következő indításnál újra húzott egészen addig, amíg 90 körül megint le nem tiltott. És így jártunk vele másfél hónapig.
Persze már akkor gondoltam én, hogy ez valami kompjúteres hiba lesz, de ilyen mélységben nem értek a dolgokhoz.
Úgyhogy vittem is a srácokhoz, nézzék meg.
Megnézték, rádugták a laptopra, ami turbónyomás hibát jelzett. Illetve valami olyan hibakódot, ami erre utal.
Aztán - mivel spórolni akartak nekem - szépen egyenként megrendelték hozzá azokat a cuccokat, amik a jelenséget okozhatják. Aztán szépen egyenként kicseréltek mindent, de az autó csak nem akart menni. Szegények, elszórakoztak vele egy hónapot.
Akkor javasolták azt, hogy vigyem át egy másik szerelőhöz, aki a kompjúteres témákban vérprofi. Majd ő megtalálja a hibát.
És így is lett. A kompjúter kidobta, hogy a hibát 4 dolog okozhatja, ebből három érzékelő teljesen kizárható volt (cserélve lett), egy hiba pedig szintén teljesen kizárható, mert a turbó ment rendesen a letiltásig.
De akkor mi lehet a hiba.
Petőfivel élve "Már csak megmondom, mivégett...".
A motortérben nyúlkálva az ember szemét szinte kiszúrja egy gumicső (piros nyíl), amely a motor tetejétől, jól láthatóan megy a turbónyomás érzékelőig (zöld nyíl).
Hogy melyik a turbónyomás érzékelő, azt tudtam én is, mivel én magam cseréltem még az elsők között. Nem nagy dolog, mert két csavar fogja. 3 perc alatt csináltam meg, 3000 forintból. Tehát ez nem lehet rossz. Ha tehát valami miatt nyomáshibát érzékel, akkor ott valóban nincs nyomás.
Még a laikusnak is egyértelmű, hogy ha egy csőben nyomás van, akkor annak a csőnek feszülnie kell. Ez meg össze volt esve. Olyan volt, mint egy szívószál.
A csövet lehúzva, a végét befogva az ember egy fújással meg tudja állapítani, hogy lyukas-e.
Az volt.
Így másfél hónapnyi idegeskedés után meglett, hogy az autó attól nem megy, hogy egy 250 forintos csődarabon, természetesen szabad szemmel nem látható helyen és méretben volt egy lyuk.
A csövet kicserélve Panka újjáéledt és azóta megy, mint az álom.
Na, ez igazi techshit. Mármint az, hogy egy 250 forintos cső egy több milliós autót tönkre tehet és hónapokig tud szívatni komplett műhelyeket.
Mi a következő lépés? Az összes csövet szépen kicserélgetem vadiújra. Ugye érthető, miért?

2016. május 3., kedd

Távszámla: halottról jót, vagy semmit

Április 8-ával megszűnt a Távszámla szolgáltatás. Én használtam, mert modern dolognak tartottam, de így utólag csak azt tudom mondani: Hála Istennek, hogy megszűnt!
Mert ha nem szűnik meg, sosem tudom meg, mennyivel jobb a Díjnet és hogy feleslegesen szívattam magamat éveken keresztül.
(Egyébként valószínűleg ezért is szűnt meg. Mert mások már korábban rájöttek, milyen szutyok.)
Nem akarok konkrétumok nélkül vádaskodni és nem is fűz semmilyen érdek ahhoz, hogy a Díjnetet népszerűsítsem (amúgy nem is kell, mert jó és ennek hamar híre is megy...), de mindenképpen kikívánkozik belőlem az élmény.
Mert az előbb igazi élményem volt: befizettem 5 számlát 18 másodperc alatt. Hajjak meg (sic!), ha ez nem rekord...
A Távszámlánál csak a mobiltelefonok számlái voltak, de ezek befizetése is minden egyes esetben szívás volt. Először is a Távszámla oldalán el kellett indítani a fizetést, majd át kellett menni az OTP (vagy aki más banknál van, annak a bankja) internetes fizetős oldalára és ott megkeresni a beérkezett számlákat és kifizetni.
Már ez is szívás (majd írom, miért), de külön szívatás volt, hogy a hűségnyilatkozatra vásárolt telefonok havi részletei számlamellékletben voltak és ha az ember elfelejtette ezeket a mellékleteket megnyitni, akkor simán elfelejtette befizetni a részleteket. Mindegyiket külön el kellett indítani.
Így történt az például, hogy fekete pénteken akartam volna venni egy akciós okostelefont, amely éppen a felére volt leárazva a Telekomnál, de nem sikerült, mert volt egy beragadt részletem még vagy 2 évvel korábbról (990 HUF), amiről nem is tudtam. Ugyanis amikor befizettem a havi számlákat, az egyenlegem rendeződött (990 HUF híján) és csak akkor lépett fel újból a hiány, amikor a legutolsó havi számla befizetési határideje lejárt. De addigra mindig jött a következő havi számla, amit megint befizettem és így a rendszer még csak nem is jelzett, hogy tartozom valamivel. 2 éven keresztül. Remélem érthető. Röviden tehát magam előtt görgettem egy 990 HUF-os tartozást majdnem 2 évig és még észre sem vettem.
Egészen addig, amíg fekete pénteken a Telekom webáruháza egyszer csak nem engedett vásárolni, mert szerinte tartozásom volt. 990 HUF, ami eleve vicces összeg a havonta befizetett pénzekhez képest... Az online ügyfélszolgálat nyomozta ki, miről is van szó és így tudtam csak rendezni végül.
De addigra majdnem lemaradtam az akcióról, mert ezt a tartozást úgy rendezni, hogy még aznap a rendszer észlelje is a befizetést... lehetetlen volt. Egy kollégám segített és így lett a Huginak karácsonyra szép telefonja. Szerencsével.
Mindez miért? Mert a Távszámlánál valaki tehetségtelenül írta meg a fizetési részt.
Ellenpélda: mi történt ma a Díjneten?
Szerencsére a Díjnet átvette a Távszámla ügyfeleit és én is átregisztráltam. Ma fizettem vele először és nem kicsit döbbentem le. Írom, miért:
Mivel először fizettem, kellett regisztráljak egy bankkártyát. Ez tartott 1 percig (kártyaszám, kártyatulajdonos neve, lejárati dátum és CVC kód... azaz a szokásos).
Ezután egy listában megláttam a számlákat, mellettük gomb a fizetéshez. Rányomtam, erre megkérdezte, hogy mivel akarok fizetni. Rányomtam a beregisztrált kártyára, ekkor jött az SMS a bankomtól, hogy kifizetve. Nem áttéve a bankhoz, hanem fizetve. Azonnal. És ez így ment a többi számlával is. Az egész az első számlámnál történt tétovázással együtt volt 18 másodperc. Számlánként két kattintás, két másodperc. Nem kellett sehová átmenni, belépni, ott megkeresni... semmi ilyesmi.
És azt sem kell talán mondjam, hogy a hűségnyilatkozatra vásárolt telefonok részletei is levonásra kerültek, egy gombnyomással.
Nem ám melléklet, keresgélés... hanem kifizetve a fő számlával együtt. Mert valaki rendesen megcsinálta a weboldalt.
Ilyen egyszerű.
Ezen felbuzdulva gyorsan felvettem a Telekom mellé az összes szolgáltatómat, akiket megtaláltam a lehetőségek között, így mostantól papír alapú csekk alig fog érkezni. Ahogy nézem, szép lassan mindegyik szolgáltató felkerül a rendszerbe és onnantól a csekkeket és a postára mászkálást el is lehet felejteni.
A tanulság?
Van. Rég megfigyeltem, hogy ami rossz, az előbb-utóbb tönkre is megy. Legtöbbször reklamálni sem kell, csak ki kell várni, ahogy hányaveti cégek megássák a saját sírjukat és belefekszenek. És ez jól is van így.
Annyi csak a baj, hogy ha nem figyelünk, addig szívunk miattuk. Így érdemes a megszokott rosszat néha körbejárni és megnézni, hogy nem váltható-e ki valami jobbra. Mert néha az új jobb is egyben.
Ha nem így teszünk, évekig fogunk szívni a saját hülyeségünk miatt, ahogyan én is szívtam eddig. Senki sem szólt, hogy "Te hülye, a Díjnet sokkal jobb, miért nem jössz át?"...
Maga a Díjnet sem próbált meggyőzni és nem tájékoztatott, hogy ők jobbak és hogy miben. Lehet, hogy már régen váltottam volna...
Ehelyett idegeskedtem. Mondjuk magamnak is köszönhetem, de akkor is:
Ez egy igazi techshit.

2016. május 2., hétfő

Samsung tévéhez Bluetooth fejhallgatót? A Samsung nem javasolja...

Történt, hogy kedves kollégám vásárolt egy Samsung tévét magának és szeretett volna hozzá Bluetooth fejhallgatót csatlakoztatni.
Miért?
Mert ellentétben a vezetékes fejhallgatókkal, itt nincsenek kábelek, és ellentétben az egyéb vezeték nélküli fejhallgatókkal, itt nincsenek egyéb eszközök, amiket dugdosni kell, ki-be kapcsolgatni.

A Bluetooth fejhallgatót egyszer párosítod az adott eszközhöz és onnantól amikor bekapcsolod, automatikusan átveszi a hangot. Kényelmes, frappáns, a 2016. évhez illik.
Ezért van egy-két tévének Bluetooth kapcsolata.
Legalábbis ezt hinnéd. Nézzük, mi történik, ha az ember szeretne venni egy ilyen fülest! A levelezést a csillagok közötti részbe illesztem, akár komment nélkül is megállná a helyét, de érdemes lesz elolvasni alatta a tanulságot is. A neveket kivettem, személyiségi jogok miatt.
Tehát:
*******************************************
Smart tv-hez Bluetooth-fejhallgató csatlakoztatása
Elküldve: 2016. január 06.
Tisztelt Ügyfélszolgálat!
UE32J5500AWXXH típusú smart tv készülékemhez szeretnék Bluetooth-fejhallgatót
vásárolni. Érdeklődnék, hogy milyen típusú/márkájú Bluetooth-fejhallgatók
párosíthatóak a készülékkel, vagy milyen műszaki jellemzőkkel kell rendelkezniük,
hogy a tv felismerje őket. Előre is köszönöm.
Válasz: Smart tv-hez Bluetooth-fejhallgató
csatlakoztatása Érkezett: 2016. január 06.
Tisztelt ****** ******!
Köszönjük, hogy kérdésével megkeresett bennünket.
Engedje meg, hogy tájékoztassuk, hogy a megjelölt UE32J5500AWXXh modellkódú
készülékhez vezetékes fülhallgató csatlakoztatását javasoljuk, ugyanis ezzel áll
módunkban biztosítani a megfelelő működést. Bluetooth fejhallgató esetén nem áll
módunkban a megfelelő működésről biztosítani Önt.
Továbbra is készséggel állunk szíves rendelkezésére e-mailben, a honlapunkon
megtalálható online chaten, vagy pedig a díjmentesen hívható 06-80/726- 7864-es
ügyfélszolgálati telefonszámunkon bármilyen, Samsung termékekkel kapcsolatos
kérdés esetén.
Üdvözlettel,
Samsung Electronics Magyar Zrt.
Ügyfélszolgálat
*******************************************
Tehát a Samsung hivatalos ügyfélszolgálat válasza az, hogy ehhez a tévéhez nem lehet Bluetooth fülhallgatót csatlakoztatni, illetve nem fog megfelelően működni.
És itt jön a csattanó:
Odaadtam a kedves kollégának az én Sennheiser MM100-as fülhallgatómat (20 ezres körüli áron kapható), hazavitte, felpárosította és milyen érdekes: tökéletesen működik. És mivel a Bluetooth egy szabvány, gyanítom, hogy bármelyik Bluetooth fülessel ugyanez lenne a helyzet.

És ilyenkor kérdések (és indulatok is) fogalmazódnak meg az emberben (K-val jelölve a kérdés, V-vel jelölve a válasz):
K1: Minek van egy tévében Bluetooth, ha nem működik megfelelően? Annyira, hogy nem vállalnak (nem mernek vállalni) érte felelősséget és inkább azt javasolják a vevőnek, hogy használjon vezetékest helyette?
V1: Ha egy kicsit szabadabb szájú lennék, azt mondanám egy ilyen válaszra, hogy "anyád"! Mármint csatlakoztasson 2016-ban vezetékes fülest, majd dugdossa ki-be és botladozzon a vezetékben a válaszadó kedves édes anyukája! De az ember moderálja magát és visszanyeli az elsőre kibuggyanó reakcióját, így röviden csak annyit, hogy köszi, de nem!
K2: Az ügyfélszolgálat tojik az ügyfélre, vagy nem ért a dologhoz?
V2: Mert az dicséretes, hogy nagyon hamar válaszolnak, de az semmiképpen nem az, hogy hülyeséget. Ha nem vagyok biztos a dolgomban (azaz nem értek hozzá, ami nem szégyen egy ekkora termékpalettát felvonultató cég esetében), akkor írok egy levelet az anyavállalatnak, ahonnan a koreai kolléga valószínűleg felvilágosít, hogy mi is a helyzet. Vagy ha nincs kapcsolatom az anyavállalattal (mert egy sufnituning cég vagyok, aki kirakta a Samsung logót de ezen kívül semmi köze a Samsunghoz), akkor rákeresek az interneten és az alapján adok választ.
Vagy nemes egyszerűséggel fogok egy Bluetooth fülest (fogadok, hogy a kollégák fele használ ilyet) és kipróbálom. Az ügyfélnek ezt meg lehet írni, türelmes lesz és gyanítom, hogy a kollégám is várt volna egy-két napot a válaszra.
K3: Mit érez most a vevő, aki kapott ugyan választ, de baromságot?
V3: Azt érzi, hogy az ügyfélszolgálat nem ért hozzá, és/vagy letojja a vevőt és udvariasan ugyan, de leráz.
Miközben - ismétlem - a Bluetooth füles tökéletesen működik a tévével és gyanítom, hogy MIN-DEN Samsung tévével, amiben van Bluetooth.
Ha más haszna nincs ennek a bejegyzésnek, akkor legalább ez. Hogy igenis működik a Bluetooth füles a Samsung okostévékkel és nyugodtan meg lehet venni hozzájuk. Ha biztosra megyünk, akkor maximum próbáljuk ki!
De az ügyfélszolgálatnak ne higgyünk!