A hétvégén megint a szüleimnél voltam Devecserben. Kihasználtam a szép időt és bejártam újra a Devecseri Kastélyparkot. Erős idegzet kell hozzá, főként annak a fényében, hogy én ismertem ezt a parkot korábban is.
A parkban az iszappal szennyezett felső réteget eltávolították és itt-ott megpróbálták lemosni a fák kérgét is. Az igyekezet és a tömérdek munka látszik, minden tisztelet érte. Az már más téma, hogy nagyjából még ugyanennyit kellene dolgozni ezen a parkon, hogy igazán mentesítettnek lehessen tekinteni.
A fák nagy többségének a törzsén ott a vörös szintvonal és ismerve ezt a szemét anyagot, nem is fog magától eltűnni még évek alatt sem. Bár nem vagyok erdész, de feltételezem, hogy ezek a fák a kérgüket fejlesztve szépen lassan megbírkóznak majd a vörös színnel, így talán az esők és a biológia megoldja azt, amit ember megoldani nem képes.
Jelenleg egyébként furcsa, és sehol máshol nem látható optikai csalódás áldozata lehet az itt sétálgató, hiszen a fák törzse azonos magasságig van bepirosítva, így olyan érzése van az embernek, mintha egy vörös ködben állna, nyakig, vagy a feje búbjáig. Ameddig a szem ellát.
Azt hiszem, hogy egy rövid videó elfér ide, ebben megpróbálom megmutatni a megmutathatatlant. Íme (érdemes teljes képernyőn nézni, HD 720p a felbontása):
A természet szerencsére dolgozik, szépen lassan zöldülnek a fák és a talajt is elkezdi benőni a növényzet. Hogy mikor lesz újra olyan ez a park, mint volt, azt megjósolni sem tudom. Vannak szívszorító részletek, mint például az egykori futbalpálya árválkodó kapuja.
Persze közlekedni egyelőre csak azokon az utakon lehet, amelyeket a teherautók számára építettek ki a mentesítés során. A többi helyen a talajvíz az úr, mindent iszapos sár borít. Azért sikerült a GCDEVE geoládához eljutnom és csodák csodájára megvan. Kicsit iszapos ugyan a zacskója, de ott van a helyén.
Persze nem mondom, hogy ideális kirándulóhely ez és hogy családostul ide kellene özönleni, de mindenképpen egyedi élmény így ládázni. A gumicsizma persze javasolt, a cipőt kicsit megviseli a terep.
Ahogyan a gumikesztyű is javasolt, hiszen a láda csomagolása csupa vörösiszap, ez a mocskos anyag pedig levakarhatatlan. A ládát visszarejtettem a helyére és kicsit el is fedtem némi álcázással.
A Várkertre visszatérve, egy erdész barátom azt mondja, hogy a fák simán kibírják azt, hogy letermelték mellőlük a földet, de azt már nem nagyon bírnák ki, ha visszatemetnék. Úgyhogy remélem, nem jön valakinek az a kósza ötlete, hogy valahonnan hozat termőföldet, vagy ha igen, akkor csak nagyon vékony rétegben. Jelenleg a terület nagy részét óriási, iszapos vízzel teli pocsolyák borítják, amelyekben viszont egyes rovarok igen jól érzik magukat. Le is videóztam ezeket, íme (720p, HD videó):
Közben Devecser másik végén járva megcsodáltam az épülő "Újdevecsert" is. A sümegi és a pusztamiskei utak között építenek nagy erőkkel azoknak, akiknek elvitte a házát az ár és valamilyen rejtélyes okból Devecserben szeretnének maradni. A házak nagy része tető alatt van már, a látvány lenyűgöző, hiszen az ember ritkán lát 100 ház körüli lakóparképítést. Le is videóztam, íme (ez is 720p-s, HD videó):
Több barátomat érintette a katasztrófa, Miki barátomék a karácsonyt már új házban töltötték. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy nem maradnak Devecserben, átköltöztek Ajkára, pontosabban Bakonygyepesre. Azért tehették ezt meg, mert volt félretett pénzük, így a ház vételárát ki tudták pótolni és hiába értékelték alul a devecseri házukat, a gyerekek egészsége érdekében inkább elfogadták a másfél millióval alacsonyabb értékbecslést, csak mihamarább el tudjanak menekülni a "Vörös városból". Ők tehát már ajkaiak, igaz bútor alig van a házban, mert az állam egyelőre nem fizetett még az ingóságok pótlására semmit nekik. Majd talán az is elindul szépen lassan.
A szüleim a javaslatok ellenére felásták a kertet és elültették a dolgokat idén is. Kérdés, hogy ki meri majd megenni azt, amit - igaz az ő házuk 200 méterre van az iszaptól - ott megtermeltek. A nap mindenesetre szépen sütött szombaton, így fotóztam anyukámék kertjében is.
Ébredezik a természet, az emberek hangulata is jobb talán. Sajnos a napsütésnek van egy olyan hatása is, hogy elkezdett kiszáradni az iszap, így már határozottan érezhető a por. Apukám folyamatosan náthás, de ahogy elhagyjuk Devecsert, 20 percen belül nyoma sincs a náthájának. Hogy ez pszichés-e? Nem vagyok orvos...
A szüleim egyébként atomtámadásra rendezkedtek be, a ház minden nyílászárója extra szigetelést kapott így a por nem jön be a lakásba. Szellőztetni továbbra is cak reggel és este lehet és napközben - ha csak lehet - kimennek horgászni a Széki tóra, ott nincs iszap. Ez a nyár így fog zajlani, így próbálják ellensúlyozni a környezeti ártalmakat.
Anyósomnál közben elkészült az új kapu. Róla annyit, hogy tavaly kapott a ház teljes dryvit szigetelést, lecserélték a palatetőt Bramac cserépre és a verandát is kicserélte. A kaput is az iszap előtt rendelte meg és fizette ki, gyönyörű is lett.
Kicsit szomorú a dolog, hiszen ezek a beruházások tipikusan olyanok, mintha az ablakon öntötte volna ki a pénzt. A ház ugyanis abban az utcában van, amely az utolsó utca lesz az iszapövezet előtt. A szembe lévő házak még megmaradnak, de a velük kertszomszédosakat már lebontják. Anyósom tehát kvázi 30 méterre lakik majd az iszapparktól - a területet befásítják -, ráadásul délre, így az uralkodó szélirány miatt pont az ő udvarába hordja majd a port a szél. A ház tehát értéktelen. Akármilyen szép is lett.
Szegény anyósom mindig azt mondogatta, hogy ha majd ő nem lesz, akkor jó lesz nekünk hétvégi háznak. Hát, döntse el mindenki, hogy akarja-e a hétvégéit a Marson tölteni. Mi most azt mondjuk, hogy ha a szüleink miatt már nem kell majd menni Devecserbe, be nem tesszük oda a lábunkat. Aztán lehet, hogy eltelik pár év, a dolgok normalizálódnak, de szerintem pont a nehézfémek az a műfaj, amely évtizedek múlva sem távozik el a talajból, a növényekből. Azokat fogja a devecseri lakosság szívni még fél évszázadon keresztül, minden következményükkel együtt.
Közben a felelősök kézrekerítéséről semmi hír, nagy a csend. A szegény MAL Zrt felhalmozott 2 milliárdnyi energiaszámlát, úgyhogy még az is lehet, hogy mégis tönkremegy és a 6000 dolgozója az utcára kerül. És természetesen továbbra is azt kommunikálják, hogy nem tehetnek semmiről. Az emberekben van indulat, bennem is. Ha valaki nem értené, miért is, hát el kell menni Devecserbe és meg kell nézni, mit tettek ezzel a várossal és annak ÖSSZES lakójával! Ha a blogomat olvasva ön kedvet kapott volna egy devecseri sétához, hát rajta! Ilyet úgysem lát sehol máshol a civilizált világban!
Most olvasom a HVG-ben, hogy 8,6 millió négyzetméter felület 20 centiméter vastagságban történő kármentesítését és 7,72 millió négyzetméter külterületen 1,5 milló köbméternyi szennyezés kezelését rendelte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium az iszapömlés által okozott károk felszámolása érdekében.
Ebben a bolomban : http://techshit.blogter.hu/441561/devecser_format_c már számolgattam, mennyi iszapot kell elszállítani, ott optimista becsléssel 150 000 nagyméretű billencses teherautót saccoltam. Mert 20 négyzetkilométerrel és 15 centivel számoltam, ami 20 millió négyzetméter szorozva 0,15 méterrel, azaz nagyjából 3 000 000 köbméter, leosztva 20 köbméteres teharautókra.
Most olvashatjuk a HVG-ben, hogy 8,6 millió köbméter 20 centi vastagon, azaz 1,72 millió köbméter és ehhez jön hozzá a már általuk kiszámított 7,72 négyzetkilométeren lévő szennyezés kezelése, ami további 1,5 millió köbméter. Összesen tehát 1,72 + 1,5 azaz 3,22 millió köbméter, osztva 20-szal az összesen 161 000 teherautó, mégpedig ebből a fajtából:
Azon felül, amit eddig elszállítottak. És természetesen azon felül, amit a helyére kell szállítani, hiszen az iszappal együtt elszállított talaj helyére néhol pótlást is kell vinni, emlegetnek dudaritot (Dudarról, ami hetvenegynéhány kilométerre van Devecsertől...).
Örömmel hallom, hogy az elszállításhoz Devecser és Somlóvásárhely között egy ideiglenes utat építenek és nem Devecseren keresztül - konkrétan a szüleim háza előtt - fog áthajtani az a 70-80 ezer teherautó, amely a környező mezőről viszi a cuccot. Remélem tényleg így is lesz, mert anyámék háza már most repedezik, pedig csak a belterületen dolgozó teherautók miatt, ennek a töredékével megnövekedett forgalom hatott rá....
Legyünk pozitívak: megy a dolog.
Hogy a közbeszerzési eljárás nem úgy zajlott le? Meghogy nem hívtak meg legalább 3 céget?
Már bocsánat, de LESZAROM és szerintem így van ezzel az a tízezer ember is, akinek lassan két hónapja teszi tönkre az életét ez a szutyok.
Hajrá Mecsekérc! Vigyétek...
Az ember türelmes ám... Persze nagyban függ a vérmérséklettől, mennyire. És persze nagyban függ attól, hogy kit, mennyire ért az áradat.
Név nélkül írom, bár az egyik internetes lapon saját nevét is vállalta az a barátom, akinek a házát és a műhelyét is elvitte az iszap. Nameg az autót és nem mellesleg ő maga is megégett derékig.
Nos, Tamás - hívjuk így őt - elég zárkózott srác. Úgy is mondhatnám, hogy kemény. Az élet keményítette meg, nem nyavajog. Nagyon jellemző rá például, hogy a korházból saját felelősségére távozott és derékig befáslizva túrkálta az iszapot. Menteni a menthetőt.
Amije van, az a saját kezével kereste. Természetesen ez úgy megy, hogy az ember dolgozik egy munkahelyen, aztán délután - meg éjjel - folytatja odahaza. Összeszorítva a fogát, dolgozik a családért, hogy a gyerekeket felnevelje és tisztességes - nem extra - életszinvonalat biztosítson nekik.
Ő egyetlen hibát követett el, pont a Füzes utcában vett házat. A Füzes utca pedig a Torna patak partján fekszik, egyike azoknak, amelyeket leginkább érintett az áradat. Szóval itt élték ők az életüket egészen addig, amíg az iszap el nem vitt mindent.
Neki csak a műhelyében 5 milliós kár keletkezett, a gépek nagy része tönkrement, a többi majd tönkre fog menni. Képzeljünk el egy autószerelő műhelyt, amelyet elárasztanak 1,5 méter magasan ezzel a lúgos izével. Ha nem sikerülne, segítek. Íme:
Korábban írtam, hogy pár órát tudtam neki is segíteni, próbáltuk kiguberálni az iszap alól a menthető villáskulcsokat, csavarhúzókat. Elég reménytelen vállalkozás volt, de ez Őt nem érdekli. Megjegyzem, engem sem: mentettük amit lehet.
A kitúrt cuccokat egy utánfutóra tettük, amit az iszap által elöntött, de talpraállított II-es Golfjával húzkod, amíg végleg ki nem leheli a lelkét. VAn baja, de megy. Szeretettel beszél róla, hiszen ő újította fel, szerette. Meddig megy még? Mindenesetre büszkén mondja, hogy a német technika azért német technika. Van azért egy hangja neki...
Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Ők, két gyerekkel az anyukájához költöztek be, aki Devecser központjához lakik közel és nála is bement az iszap az udvarra. Igaz, nem annyira durván, de ott van. Szóval ők úgymond a kisebbik rosszat választották, de nekem mégis úgy tűnik, hogy cseberből-vederbe...
Így laknak a kataszrófa óta, azaz másfél hónapja.
Az élet megy tovább, közben elkezdtek dolgozni, a házat kiürítették, hiszen le fogják bontani.
Most olvasom, hogy a felmérés során a 113 négyzetméteres házukat 63-nak jelölték meg, így a kártérítésnél annyira számíthatnak, amit egy 63 négyzetméteres házért kapni lehet Devecserben.
Milyen dolog ez? Nincs Devecserben nyilvántartás? Ezek szerint bárki nyugodtan hozzáépíthet a házhoz, sőt esetleg a szomszédos mezőből is kikerekíthet egy darabot? Hogy megy ez?
És milyen dolog az, hogy "kárenyhítés". Mit enyhítenek? Hogyan enyhítenek?
A teljes kártérítés is csak kárenyhítés, hiszen csak az ANYAGI károkat tudják úgy ahogy megtéríteni.
Az a minimum, hogy mindenki UGYANOLYAN házat kapjon, amilyen neki volt, AZ ÖSSZES bútorát és egyéb ingóságát PÓTOLJÁK, beleértve a ruhákat, tévét, videót, rotációs kapát de még a gyerekek háromkerekű biciklijét is. Mindent...
És ha ez megvan és a károsult azt mondja, hogy elégedett, akkor ezen felül az őket ért trauma és a várható betegségek ENYHÍTÉSÉRŐL lehet beszélgetni. Mégpedig súlyos milliókban.
És még egy dolog a végére: EMBEREKRŐL van szó! Nem darab-darab. A 300 ház ügyeit minimum 300 ügyintézőnek kellene kézbevenni, családonként egy-egy ügyintézőt kijelölni, aki CSAK AZZAL A CSALÁDDAL foglalkozik. EZ AZ ÁLLAM DOLGA. Ha kell, át kell vezényelni máshonnan ügyintézőket erre. Különben tényleg darab-darab lesz az emberből, ahogyan most is láthatjuk...
És az a minimum, hogy az ÁLLAM KIFIZET MINDENT, aztán majd az ÁLLAM BEHAJTJA AZOKON, AKIK A DOLGOKÉRT FELELŐSEK.
Ne csodálkozzon senki, hogy az emberek idegesek, hiszen nem ez történik. Konkrétan: nem történik semmi.
Ideje lenne...
Azon gondolkodtam Devecserben járva-kelve, hogy miként lehetne leginkább érzékeltetni, mekkora a baj ebben a városkában? Hogyan lehetne úgy leírni, hogy az is értse, aki soha nem járt még erre? Hogy mindenki felfogja, mit is jelent a vörösiszap és a hozzá kapcsolódó kárelhárítás.
A számítástechnikát hívom segítségül, mert van egy egyszerű parancs, ami mindent elmond.
format c:\
Amikor először hallottam azt, hogy a katasztrófavédelem a mentesítést a talaj felső rétegének eltávolításával képzeli el, én már sejtettem, hogy mi lesz itt. A marsbéli tájból holdbéli tájat csinálnak. Nos, a devecseri állapotok lassan kezdenek erre hasonlítani.
A mezőkön és a szántóföldeken viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen csak erőforrás kérdése és szépen lassan, de módszeresen haladva egyszer majd elfogy az a 20 négyzetkilométernyi vörös "tócsa", amit a katasztrófa okozott. Azt persze ne gondoljuk, hogy gyorsan fog menni, hiszen azért itt sem sík, akadálymentes vidékről van szó, folyók, erdők és csalitosok jellemzik ezt a bakonyaljai tájat. És azt is könnyedén kiszámolhatjuk, hogy ha 20 köbméteres teherautókkal sikerül elszállítani mindent, akkor 15 centiméteres vastagsággal számolva - amely nagyon optimista számítás - nagyjából 150000 azaz százötvenezer teherautóra lesz szükség. Ezeket meg kell rakodni, majd ezeknek az anyagot el kell szállítani. Hogy ez a forgalom mekkora kárt fog okozni a környék úthálózatában és a házakban, azt el lehet képzelni és ha van valakinek kedve, számolja ki, mennyibe is fog kerülni csak a gázolaj. Nekem nincs kedvem.
Közben Devecserben járva az ember arra döbben rá, hogy a lakott területeken azért nem ennyire egyszerű a helyzet. Itt házak vannak, a házakhoz melléképületek, kerítések és kertek tartoznak.
Tartoztak. Múlt idő... Videózok, miközben Miki házához battyogok. A Hunyadi utca és a Patak utca is kapott rendesen. Nem szeretnék turistának tűnni, ezért csak a hasam előtt tartott telefonnal videózok. A kép billeg, de a lényeg látszik: mindent letarolnak... Íme:
Most a már "mentesített területen" format c: van. Minden megy ki, a gyümölcsösök, a szőlők, a kerti hinta. A tűzoltó autók folyamatos jövése-menése itt természetes, nem lepődik meg senki, ahogyan a gépkarabélyos rendőrökön sem, akik az elárasztott területen szinte minden utcasarkon ott állnak és vigyáznak...
Miki barátommal állunk a kertt (két "t", a második a múlt idő jele) sarkában és mutogatta nekem, hol és milyen fák voltak, hány sor szőlőt nevelgetett itt.
Az almafákon még rajt volt a termés, a mosolygós almákkal együtt vágták ki és tették teherautókra a tűzoltók. A kert most ilyen:
A fáknak nyoma sincs, néhány szőlőtőke gyökere meredezik csak. A patak még mindig vérvörös, az is lesz még évekig szerintem. A videón az is jól látszik, hogy mennyire sikerült eltávolítani az iszapot. Ha százalékot kellene mondjak, akkor úgy 95 %-ra becsülném. A maradék 5% fogja mérgezni az itt élők életét.
Mert ez az iszap utálatos egy anyag. Ha az ember elkezdi lemosni, de egy cseresznyemagnyit ott hagy, az képes újra bevörösíteni mindent. Egy vödörnyi ebből az istenveréséből tökéletesen alkalmas arra, hogy egy egész futballpályát vörösre fessünk vele. Így aztán azt gondolom, hogy Devecser még évek múlva is vörös lesz, a szegletekben megbúvó iszapot majd mossa ki az eső, a pára. A megszáradt port viszi majd a szél. Itt még évek múlva is vörösek lesznek az utak és vörösek lesznek az autók. Reménytelen a küzdelem...
Ennek ellenére folyik a mentesítés, az udvaron éppen tevékenykednek a narancssárga ruhába öltözött srácok, suhog a védőruha, vakarják össze a gipszet, amit hetekkel ezelőtt terítettek le. Miki megkérdezte őket, hogy miért lapátolnak, amikor pár nap múlva jönnek a dózerek...
"Ezt a parancsot kaptuk."
Egyébként a dolog érthető, hiszen nem akar senki veszélyes hulladékot gyártani. De azt azért mindeki érzi, higy lehet itt bárhogy vakargatni meg kaparászni, amit innen elszállítanak, abban az utolsó kis szegletig ott van az iszap, így az innen ledózerolt házak összes törmeléke olyan, mintha magát az iszapot szállítanák.
Közben Mikivel álluk a teraszon, a tűzoltó srácok éppen az udvarban lévő két sor szőlőt fűrészelik ki.
"Hopp, az volt az Ezerjó, az meg a Saszla..." mondja Miki és a hangján érzem, hogy a szőlőtőkék kirángatásával az ő lelkéből is kitépnek valamit.
Mégis idejár, hiszen kisgyerek kora óta ebben a házban lakik. Kérdezem tőle, hogy megnézi-e majd, amikor eldózerolják a házat. Nem tud válaszolni.
A feleségével is beszélgetünk erről, ő azt mondja, hogy most még "könnyű", hiszen most még idejöhetnek, körbenézhetnek. Pár hét múlva viszont itt pusztaság lesz. Az sem maradhat, aki szeretne, mindent ledózerolnak.
Közben kap egy telefonhívást, hogy a Vöröskeresztnél fel kellene venni a segélycsomagot. Ajánlkozom, hogy segítek, elhozzuk. Csendesen megjegyzi, hogy szégyent érez, amiért segélyre szorul. A felesége nem is nagyon akar segélyt felvenni. Elindulunk. Útközben videózok és kérdezem Mikit, hogy ő csinált-e képeket és videókat. Mondja, hogy igen, majd kiírja nekem egy DVD-re. Igaz, a rendőrök megkérdezték, tőle, hogy "Maga meg mit fényképezget itt?". Mire ő: "A saját házamat...". Erre nem szóltak semmit, a hallgatás is beszédes...
A múltkor csináltam egy videót a Szent Imre Utcáról (volt Vasút utca), íme három héttel ezelőtt ilyen volt:
Az iszapot közben összegyűjtötték, de vele együtt mindent elszállítottak, ami nem a házakhoz tartozik közvetlenül. Íme egy videó ugyanarról a területről egy hónappal az iszapömlés után:
Devecser, format c:\
(Miki barátom további képeit felteszem a Picasára, linket hamarosan csatolok, érdemes lesz visszanézni néha ide...)
Érdekes a magyar nyelv. A szólás szerint a "saját bőrünkön" tapasztaljuk meg a dolgokat. Hát Devecserben a saját bőrén tapasztalhatja meg mindenki, milyen barátságos is a vörösiszap. Levakarhatatlan, pirosra fest mindent és a legnagyobb óvatosság mellett is rákerül az ember ruhájára, onnan a bőrére, hajába. Lehetetlen megakadályozni: eljut mindenhová. A bőrt rémesen kiszárítja, a kézen kieszi a körömágyat, a lábat pedig kinyírja a gumicsizma. Először vízhólyagok, majd vérhólyagok jelennek meg, de nekem két napi gumicsizmázástól a körmöm is meglazult. Lehet, hogy le is esik egy-kettő...
Olvasom azt is, hogy egyre többen jelentkeznek torokfájással, szemégéssel az orvosoknál. A por nem kíméli azokat sem, akik a város túlsó végén laknak. Oda nem ment el az iszap, oda viszik. Az autók kerekein. Mert az életnek menni kell tovább, dolgozni menni kell, iskolába menni kell, a szemetet el kell vinni. Így aztán ez a vörös sár oda is eljut, ahová elfolyni nem tudott. És a sors fintora, hogy a túlsó szélen sokkal hamarabb jelentkezik a por, hiszen ott hamarabb kiszárad és nem is locsolnak annyit.
Anyukáméknak ajánlottam - de ajánlom mindenkinek - hogy éljenek remete életet. Reggel szellőztessenek, amikor még minden nedves, aztán zárjanak be minden ajtót és olvassanak, tévézzenek. Ha Ajkára kell menni a szupermarketbe, akkor Nyirád-Halimba-Padragkút felé menjenek, a városközpontot és Kolontárt hagyják ki. A kertet felejtsék el, jövő tavasszal beszántjuk és ültetünk füvet. Mert amellett, hogy kifejezetten nem javasolják, ki enné meg azt, ami Devecserben termett?
Jó tanácsok ezek, de mit éreznek ők most? Mit érezhet az, aki 7-8 gyerekes családban nőtt fel, így üres tarisznyával kellett nekivágjon az életnek? Mit érezhet az, aki munka mellett tanult, akinek 43 éves korában lett az első Trabantja? Mit érezhet az, aki egész életében takarékoskodott és 60 éves korára egy egyszerű, de szépen rendbe rakott házra futotta, aminek egyrészt az értéke most nulla, másrészt egyszerre csak egy kedves kis dunántúli városkából a Marsra került? Mit érezhet az, akinek az iszap nem vitte el a házát, csak az egész életét? És mit érezhet az, akinek ezért még hálásnak is kell lennie, hiszen naponta látja azokat, akik nem voltak ilyen szerencsések?
Látja azt, akinek vitte a házat, a kocsit, a műhelyt. Látja azt, akinek derékig megégette a bőrét. Látja a terhes anyát aggódni, hogy hogyan fog mindez hatni a magzatra. Látja azokat, akiknek a fiát, lányát, apró gyermekét ragadta el az ár. Látja azokat, akiknél a nagymamit, nagypapit vitte magával, mert be akarták zárni a tyúkokat.
Nekik mi lesz a lelkükkel.
Ha azt mondom, hogy ti-ti-ti tá-tá-tá ti-ti-ti, mindenki érti. Az S.O.S. közismert segélykérő szignál. Számos jelentése közül talán a Save Our Souls, azaz a mentsd meg a lelkünket a legismertebb.
Találó!
Hát mentsétek meg a devecseriek lelkét! Nagyon kell a gumicsizma és a kesztyű, a pormaszk és az overall, a matrac a párna és paplan, az ecet, az elem a gyertya.
De nagyon kell a jó szó is. Kell a biztatás azoknak, akik lassan két hete turkálnak az iszapban, hogy mentsék, ami még menthető. Kell a biztatás azoknak, akik rettegnek a jövőtől.
A lelküket nekünk kell megmentenünk!
Ha gondolkodsz azon, hogy felhívd-e a devecseri, kolontári ismerősödet, akkor ne gondolkodj! Hívd fel! Ha nem tudsz mit mondani neki, akkor hallgasd meg! Hadd panaszkodja ki magát, hadd mondja el valakinek, ami fáj! Hadd érezze, hogy nincs egyedül!
Ha ismered és tudod, minek örülne, segíts neki, hogy megkapja! Lehet ez egy egyszerű dolog is...
Egy rövid történet Devecserből ide a végére, ami pozitív:
A hétvégén tudtam egy kicsit segíteni Miki barátomnak. Az én munkám - az a másfél nap - csak csepp a tengerben, sokra nem megy vele. Inkább arra volt jó, hogy én magamat megnyugtassam. Hogy elmondhassam: tettem valamit. Hogy kicsit beleláthassak, mire lenne szüksége.
Nos, megütötte a fülemet, hogy a szükséglakásban, ahol végre újra együtt lehet a család, nincs semmilyen antenna, így a gyerekek nem tudnak tévézni. Mivel pont egy MinDig tévé vevőt teszteltem, gondoltam megkérdezem a céget, nem adná-e nekik. Első szóra odaadták, így hamarosan a földi sugárzású digitális adókat nézhetik esténként. Örülnek neki.
De nem ez a legpozitívabb. Az iszapban turkálás közben beszélgettünk, és rádöbbentem, hogy Miki bizony nem kissé el van keseredve. Megjegyzem teljesen jogosan. Persze lehet mondani, hogy fel a fejjel és én is próbáltam őt biztatni, de azért éreztem, hogy a tűrőképessége határára érkezett és valami kell, hogy új lendületet adjon neki. Mivel tudom, hogy imádja a blues-t, és nagy példaképe Deák Bill Gyula, gondoltam egy próbát megér. Írtam egy levelet a Bill weboldalán található címre és reménykedtem abban, hogy megérzi a levelem alapján, mennyit segíthet pár jó szóval Mikinek. Ezért annyit kértem csupán, hogy hívja fel Mikit és mondjon pár biztató szót neki.
Nem tudtam, hogy a levelem jó helyre megy-e és hogy Deák Bill Gyula megkapja-e az üzenetet, de nagyon bizakodtam. Azt tudtam ugyanis, hogy Bill jó ember, így ha megkapja, biztosan fel is hívja Mikit. Nem bizakodtam hiába...
Részlet egy telefonbeszélgetésből:
...
Miki: "Tudod, ki hívott fel ma telefonon?"
Én: "Ki?"
Miki: "Hát a Deák Bill Gyula. Csörög a telefonom, erre azt mondja valaki a túlvégen: "Szia Miki Deák Bill Gyula vagyok, hogy vagy?"
Én: "Tényleg?"
Miki: "Csak tudnám, honnan tudta meg a telefonszámomat..."
Én (nem bírtam magamban tartani az örömöt): "Szerinted honnan?"
Miki: "A te kezed van a dologban?"
Én: "Én csak írtam neki egy levelet, hogy biztosan feldobna téged, ha felhívna... Jó érzés volt?"
Miki: "Na, gondolod... A legnagyobb példaképem!"
Én: "És mit mondott még?"
Miki: "Hát, hogy mit tudna segíteni, meg hogy hív még majd..."
Én: "Akkor örülsz?"
Miki: "Ez volt a legjobb dolog, ami történt velem mostanában..."
Szóval Deák Bill Gyula a Király, de ezt tudtuk mindig is. És az is biztos, hogy az évek során sok lelket mentett már meg a dalaival, de ez most mégis más. Annyira meseszerű és mégis annyira emberi!
Nagyon köszönöm mindazoknak, akik a weboldalt üzemeltetik és eljuttatták a levelemet Bill-nek és nagyon köszönöm hogy Bill ilyen jó fej!!! Az én lelkemet is megmentette, pedig én itt ülök Budapesten a meleg, tiszta, kényelmes lakásomban, nekem nem vitte el a házamat, a kocsimat az iszap.
Mégis, tőlem is elragadott valamit, amit most Deák Bill Gyula visszaadott!!!
Hétfőn hívott fel egy barátom, akinek szintén Devecserben élnek a szülei és a testvére. A hangjában rémület: "Hallottad, hogy átszakadt valami savtároló Devecsernél és folyik a méreg?"
Az interneten egy rövid bejegyzés az Indexen, amiben szűkszavúan írják le a tényeket: az ajkai timföldgyár vörösiszaptárolójának gátszakadása miatt az erősen lúgos anyag elöntötte Kolontárt és Devecsert.
Hívtam a szüleimet, mindkét mobiltelefon elérhetetlen. A vezetékest most cserélték le valami digitálisra, amivel olcsóbban beszélhetnek, én meg mindig mobilon hívom őket így nincs meg ennek a száma. Hívtam a húgomat, akinek szerencsére megvan. Kicseng a vezetékes, álmos hangon veszi fel apu. Én közlöm vele a hírt, és számomra ez a legjobb hír. Ők ugyanis a város túlsó oldalán laknak, hozzájuk nem ért fel az áradat. Semmi hírük nincsen, apu a szavazatszámláló bizottságból hajnali négykor ért haza, délben még aludt. Szerencsére én ébresztettem, nem az iszap...
Az internetet böngészve a Napló online az egyetlen weboldal, amely frissítgeti a híreket és óra-perc megjelölésével teszi fel az információkat. A YouTube-on megjelennek az első videók. Nekem, aki ismerem a várost sokkal ijesztőbb minden, hiszen tudom, hogy ha a "Mócsing Tóni" lépcsőit mossa az iszap, akkor nagy a baj. Akkor a posta is úszik, akkor a vasutállomás is úszik, akkor... anyósomék is úsznak? Gyors telefon, a vezetékest nem veszi fel senki. Hívás a mobilra, szerencsére a Somlón vannak a szőlőben. A legközelebbi busz egy óra múlva indul haza, készülődnek.
Közben hívom a szüleimet, Devecserben még semmi hír. Az internetről én jobban értesülök a fejleményekről Budapesten, mint ők a helyszínen. Apu kiviszi a telefont az utcára, ahol az aggódó szomszédok találgatnak. Valaki eszeveszetten kiabál: "Meneküljünk, mert jön a második, nyolcméteres ár!" Az interneten közben a katasztrófavédelem szóvivője cáfolja: nincs újabb gátszakadás. A szomszédok megnyugszanak. Közben az interneten olvasom, hogy Kolontárban több halott is van, a templomdombon a második ár hírére menekülő emberek között valaki rosszul van, most élesztik újra...
Közben anyósomék hazaérnek, de a busz leteszi őket a nyolcason, onnan hazáig át kellene vágni az áradaton. Apu felkerekedik és hátulról megközelíti anyósom házát. Erre minden száraz, szerencsére a ház is. Nem sok hiányzott. az utca két végén ott a vörös áradat, de anyósomék háza pár méterrel feljebb van. Ők megúszták. Gyorsan hívom anyósomékat, akiket közben már traktorral visznek hazafelé. Kicsit megnyugszik. Pár perc múlva hazaér és hív, hogy minden oké.
Sógornőm is hív közben, megnyugtat, hogy ők is megúszták, tőlük pár száz méterre állt meg az iszap. Ők Devecser kolontári végénél laknak, de szerencsére a víztorony utcájában, ami erősen emelkedik. Plusz az országút is gátként működik.
Én folyamatosan nyomogatom a frissítés gombot a Napló online-on és a YouTube-on. Egyre több videó kerül fel, rémületesek. Íme egy műholdfelvétel az érintett területről:
A feleségemet próbálom hívni, a telefonja nem elérhető. Mint kiderül később, a gyerekekkel Vácrátóton kirándul és a telefon az iskolában maradt. Nem tud semmit, tőlem értesül mindenről.
Közben a tévében megjelennek az első hírek. Szerencsére épp egy MinDig tévé vevőt tesztelek, így a munkahelyemen is van tévé. Az első professzionális képek ijesztőek, a fatelep fáit viszi a víz. 1-2 méteres hasított rönköktől egészen az 5-6 méteresekig, mindent visz az iszap. Amit az ár nem intéz el, azt letarolják a faltörő kosként működő mázsás farönkök.
Közben Csabi barátomat hívom, ő is devecseri, de Ajkán dolgozik. Azt mondja, Miki és Tamás házát elintézte az iszap. Tamás és a kislánya a kórházban van, megégette a lábukat a lúg. Mikinek 46-os lába van, nem találnak neki gumicsizmát, így nem tud hazamenni megnézni, mi van az anyukájával, aki az egyik leginkább érintett Füzes utcában lévő házban van. Telefonon tartják a kapcsolatot, szerencsére a házba csak pár centi víz ment be. Van végre gumicsizma, Miki hazaér. Szerencsére nemrég cseréltek ajtót, így jól szigetelt. A külső oldalán 40 centiunél van a szintvonal, de belülre csak 4-5 cemti ment be. A kőművesek szerencsére rosszul dolgoztak, a padló nem vízsszintes, így az első szobákba nem folyt be a víz és a mamának maradt annyi helye, hogy a vécére is ki tudott menni. 2-3 centin múlt, hogy a szobában lévő bútorokat is tönkretegye az iszap. A gyerekszobának annyi és a garázsban álló autónak is. A műhelyben gépek, az udvaron fa, fűnyíró, rönhasító gép (vadiúj)... Végük.
Hívom a szüleimet, ki vannak készülve idegileg. Apu amúgy is fáradt a hajnali lefekvés miatt. Az első szavuk, hogy nehogy hazajöjjek. Féltenek. Én is őket. Továbbra sem tudnak semmit, a kábeltévében sincs semmi hír. A kereskedelmi csatornákon sincsenek hírek. Bizonytalanság van.
Aztán már keverednek bennem a napok, hiszen alig aludtam pár órát az elmúlt héten.
Közben az interneten megjelent pár fotó, és egy légifelvétel a videón. Itt döbbentem rá arra, hogy ismerve a méreteket, itt LEHETETLEN lesz kipucolni mindent. Áltatják az embereket azzal, hogy majd talajcsere, közben a mentésben résztvevők NEM ISMERIK a környéket, nem tudják a méreteket. A méretekről annyit, hogy ha lehetséges lenne körbejárni azt a területet, amit most borít az iszap, akkor több napi járásba kerülne ez.
Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a barátokkal, de egy nap szabadságom sincs, mindkét munkahelyemen kötelezettségeim vannak, amiket nem akarok megszegni. Lehet, hogy szükség lesz még a pénzre mostanában... Csütörtökön délután már látszik, hogy pénteken haza tudok majd menni. Pénteken vége van a melónak, összepakolok egy csomagtartónyi ruhát és elindulok haza.
Devecserbe sötétben érkezünk meg. A 8-as útról simán be tudok menni, senki meg nem kérdezi, mit is akarok itt. A főtéren százával állnak az autók, honvédség és katasztrófavédelem, mentők és civil szervezetek autói. A kastély előtt sátor, babgulyás illat terjeng. Minden utcában rendőrök, sötétedés után nem engednek be az elöntött területre. Anyósomék házához be tudunk menni, leteszem a feleségemet és tűzök haza.
A szüleim idegesek, érthető. Továbbra sem tájékoztatják a lakossságot, csak az esti lakossági fórumokon lehet kapni némi információt. Már ha nem fullad üvöltözésbe, hiszen mindenki feszült.
A szüleim szomszédságában üresen állt egy ház, lerobbant állapotban. Ide egy cigány családot költöztettek be. Anyu kisírta már a szemeit, fél az új szomszédoktól, de leginkább attól, hogy láthatóan minden takarítás nélkül hordják a szomszéd udvarba a vörösiszappal szennyezett cuccaikat. Szerencsétlen emberek, mit tehetnek mást? Hagyják ott azt a pár dolgot, amit sikerült megmenteni? Anyu is megértő, de ettől függetlenül fél.
Az utcán kinn állnak az emberek, beszélgetnek. Apu meg találja kérdezni, mivel fűt a második szomszéd, merthogy hihetetlenül büdös. A limlomozásból megmaradt bútorlapokkal fűtenek, fára nincs pénzük. Így az iszapszaghoz hozzájön még ez a nem kevésbé kellemetlen füst is, így tényleg fojtogat a levegő. Az említett szomszéd is ideges, leüvölti apu fejét, hogy mivel tüzeljen, ha a fát elvitte a víz. Örül neki, hogy nem fagy meg. Nagy dérrel-dúrral emegy.
Bemegyünk a házba. A sérült házak tulajdonosainak keres az önkormányzat megoldást. Amennyire én tudom, Devecser-Meggyeserdőn is vannak üres lakások, ez a volt honvédségi lakótelep. Apu mondja, hogy említette ezt a roma szomszédnak, akinek az volt a válasza, hogy "Persze, a cigányokat deportálni kell, azoknak bármilyen lerobbant lakótelep jó..." Egyszóval nem barátságos a hangulat.
Felhívok pár barátot, mit lehet csinálni. Azt mondják, ma már semmit. Gyakorlatilag egy hete turkálnak az iszapban, fáradtak. Megpróbálnak pihenni, majd reggel folytatjuk.
Lefekszünk aludni és alszunk is hajnali 3-ig, amikor telefon ébreszt. A sógórnőm az, ideges hangon, szinte kiabálja, hogy megint átszakadt a gát, szedjem össze a szüleimet és meneküljünk. Ők mennek Iszkázra rokonokhoz. Ő a Kolontári oldalon lakik, számára sokkal ijesztőbb a veszély. A faluban semmi hír. Én mondom neki, hogy mi összekészülünk, de várunk a katasztrófavédelmi riasztásig.
Az autómmal kiállok a kapu elé, apuék kocsiját is megfordítjuk, felöltözünk és ruhástul lefekszünk aludni. Negyed ötkor sziréna hallatszik, természetesen mindenki ugrik azonnal. Az utcán már kinn áll a szomszédság, a távolból hangosbemondóval alig kivehetően azt kiabálják, hogy megkezdték Kolontár kiürítését és Devecser kiürítésének előkészítését. További információk a kábeltévén. Szerencsére a szüleimnek van kábeltévéjük is, mert pár csatorna csak azon fogható. A kábeltévében képújság, két oldalnyi. Az egyiken az, mit kell összekészíteni, a másikon pedig a tények. A 9. számú tározó fala megrepedt, nem tartják biztonságosnak. Én persze az első fotók láttán mondtam ezt.
Visszafekszünk aludni, de persze egyikőnk sem tud. Reggel hétkor aztán nekiindulok a városnak. Miki barátom ki van kapcsolva, gondolom még alszik. Ha már van időm, körülnézek a városban.
Igazi katasztrófafilmbe illő jelenetek mindenhol. Millió tűzoltóautó, százával a katonák, gyalogosan a helyi lakosok. Elbattyogok a Kastélypark egyik hátsó bejáratáig, itt nincs senki. Videózok:
A képek magukért beszélnek. Ha már ott vagyok, elmegyek a másik végére is, itt is csinálok egy videót:
A látottak letaglóznak, visszabattyogok a főtérre, közben többször hívom Mikit. A feleségem is hív, visszajönnek a keresztlányomnak pár ruháért, mert a hajnali kapkodásban csak a legszükségesebbeket sikerült magukkal vinni. A főtéren felvesznek, együtt megyünk ki a házukhoz. Amíg ők pakolnak, én kimegyek a határba, hogy megnézzem, tőlük mennyire állt meg az iszap. Az út lezárva, de gyalogosan egy földúton átjutok a túloldalra. Itt is videózok:
Visszamegyünk anyós házához is, a sarkon majdnem elütünk egy posztoló rendőrt. Kérdőre von, miért is nem állunk meg. Sógornőm ideges, a rendőr türelmes. Átenged. A házban minden rendben, de alig 50 méterre ott az iszap az utca végén. Levetek egy réteget a ruhából és megyek Mikihez dolgozni, a lányok visszamennek Iszkázra a rokonokhoz.
Simán átengednek Mikiékhez menet, senki nem kérdi, mit keresek itt. Ők pakolásznak. Nem takarítanak, költöznek. A menthető cuccokat gyűjtögetik, csomagolják. Nekiállok én is, közben beszélgetünk. Nagyjából öt percenként megkérdi tőlem, hogy nem kell-e ez, vagy az. Merthogy neki úgysem lesz soha többet műhelye, így vigyem a csavarokat, spréket. Vigasztalom, hogy lesz még neki háza meg műhelye, és jól jönnek majd ezek a cuccok. Ne kótyavetyélje el...
A garázsban az autó, Peugeot 307 SW. Az iszap a motorház tetejéig állt, de az ajtók jól tömítettek. A vezető oldalon áll pár centi a padlón és persze a motortérben. A lámpatestekben belülről áll a lúg, a foncsort ez lemarja műanyagig. Ezeket majd cserélni kell.
Közben egy hír: van valaki, aki segítene elhúzni az autót a szerelőhöz. Megérkeznek a srácok, saját kisteherautóval ingyen húzkodják a rászorulókat napok óta. Segítenek nekünk is, először a mentesítőhelyre húznak. Itt is videózok:
A "tiszta" autót elhúzzuk a szerelőhöz. Belenéz, reményekkel kecsegtet, mert a motorba nem jutott be az anyag. Még ma pöfögni fog, ígéri. A srácok közben elmentek másnak segíteni, így gyalog indulunk vissza. Útközben megkérnek minket, hogy egy kölcsönkért pórázt vigyünk vissza a gazdájának. Az egyik barátom kutyáját egy másik barátom fogadta be, a vizsla őrzi a házat, mintha a sajátja lenne. Battyogunk, itt is videózok:
Visszaérünk, de a szerelőnek kell vigyünk vegyvédelmi ruhát, így Miki elindul azzal vissza, én pedig átmegyek két házzal arrébb Tamáshoz.
Őt derékig eláztatta a lúg, megégett. Saját felelősségére jött haza a kórházból, derékig bekötözve túrkál a sárban, menti a menthetőt. Kérdezem, mi volt. Azt mondja, hogy amikor hallotta a kolontári katasztrófát, lement a Torna patakhoz megnézni, milyen a színe. Már csak azt látta, hogy átbukik a 100 méterre feljebb lévő híd felett a víz és azonnal rohanni kezdett a ház felé. Hiába, a víz - a kezével mutatja - ilyen gyorsan emelkedett. Másodpercenként 10 centit. Ahogy elérte a bőrét, azonnal marta. Azonnal felment a házba, ledobált mindent és lezuhanyzott, de hiába. A testét most is kifakadó sebek borítják. Közben a kapuból bekiabál valaki, kell-e valamelyikünknek kötözés vagy egyéb orvosi ellátás. Tamás előremegy és megmutatja a sebeit. Én hátra megyek, ez nem tartozik rám.
Az iszapban turkálunk, még mindig 20 centi áll a műhelyében. Villáskulcs készlet, féktisztító folyadék, gyorszszorítók, fúrógépek, köszörűk... mindenféle autószerelő holmi. Tamás szerint csak ez a felszerelés 5 millió forint.
Közben a műhely mögött meglátom a szomszéd istállóját. A lovakkal mi lett? Arra sem volt idő, hogy elengedjék őket, mind megfulladt... A sárban gitározó kertitörpe. "Valahol itt van az egész zenekar". Kényszeredetten vihogunk...
A szerszámokat vízzel mossuk, de a vízcsap a pincében van. Minden alkalommal oda kell lemenni megnyitni. A pincében derékig áll a lúg, vegyvédelmi nadrágban megy le egy srác. Azt mondja, már nagyon büdös van. Gázálarca természetesen nincs, a porálarc meg nem ér semmit. Megpróbálják beüzemelni a műhelyben elázott nagynyomású mosót, pár percig működik, majd füstölve megáll. Marad a slagos mosás.
A ház előtt áll Tamás 1-es Golfja. Híres autó, több fényképen szerepel, ahogyan egy ponty "pihenget" a szélvédőjén. Az ár felborította, ellepte. Talpraállították, kivették a légszűrőt és elindult. Megy, de meddig... Most egyelőre még ketyeg a német technika, de a torka véres. Az utánfutóban gyűlnek a szerszámok, félig lemosogatva. Tamás az anyukájához visz mindent, ott "csak az udvarba" ment be az iszap. Majd ott mindent tisztára mos. Szeintem lehetetlen. A lemosott szerszámok amíg vizesek, tisztának látszanak, de ahogy megszáradnak, azonnak kiül rájuk a finom rétegű iszappor. Ez megszáradva porzik, ezt nyeljük.
Esteledik, én kezdek kidőlni. Reggel fél háromkor keltem, ma már költöztettem, tologattam autót, mosogattam szerszámokat... Én csak egy napja csinálom, de úgy érzem, a csontomig belém ette magát az iszap. A kezem a kesztyű alatt is vörös, ez ma a harmadik pár kesztyű, amit elhasználok. Csak azok jó kesztyűk, amelyek könyékig felérnek, a többibe belefolyik a sár.
Tamás is fáradt, elbúcsúzunk. Elindulok hazafelé, derékig iszapos vagyok. Valahol le kellene mosni a ruhát, de hol? A katonai mentesítő helyen nagyjából 50 rendőrautó, honvédségi rendszámos autó vár a sorára. Ide nincs pofám befurakodni. Útbaejtem anyósom házát, minden rendben. Elindulok hazafelé. Az emberek néznek, persze szépen nézek ki. Rajtam nincs vegyvédelmi ruha, a vízhatlan kirándulógatyámban jöttem, ami tényleg vízhatlan. Jól vizsgázott, bírja a lúgot is. A csizmát is én vettem magamnak, bár adnának ingyen. Azt adják annak, aki rászorul.
Mondják, hogy a szomszéd faluból is átjönnek emberek és viszik a csizmát, lapátot, élelmet. Igazolni sem kell magukat, mert "elvitte a víz az iratokat". Még a százezres segélyt is odaadták pár arra nem jogosultnak, bemondásos alapon... Szerintem ez pletyka.
Hazaérek, nem szólok a szüleimnek hanem hátul az udvarban levetem a felső réteget. Ne lássák, mennyire mocskos vagyok. A házba már szép tisztán, mezitláb megyek. Lefürdök és az ágyba zuhanok. Alszom 11 órát, álmomban a víz viszi az én kocsimat is, ami jelenleg az egyetlen vagyontárgyam.
Reggel pihenten ébredek, felveszem a sáros cuccokat és elindulok Mikihez. Ma a bútorokat költöztetjük, azokat nem érte az iszap. Az utánfutó megtelik, így meg kell álljunk. Mit csináljak, kérdem Mikit, aki arra kér, mossam le a rönkhasító gépet, a biciklit és a Simsont. Nekiállok a slaggal, a víz hátrafelé folyik a kertbe. Az iszap szemét anyag. Ha egy cseresznyemagnyi megbújik valahol, képes vörösre festeni az egész gépet és kezdhetem újra. A rönkhasító és a bringa hamar megtisztul, a Simson nagyjából délben van kész.
Közben egy hölgy a Kossuth rádiótól érdeklődik, hogy van-e 5 percünk. Miki azt mondja, sok a dolga, de a felesége behívja a hölgyet. Javaslom Mikinek, menjen be, hiszen a Kossuth országos rádió, nem baj, ha sokan hallják a történetüket. A beszélgetésből foszlányokat csípek el, köztük azt, hogy Irén emeletes házba akar költözni, minél magasabbra... Erre nem tudok mit mondani, inkább kifordulok az előszobából. A hölgy elmegy, hétfőn négykor lesz a Kossuthon a riport.
Miki erősködik, hogy vigyem el a Simsont, neki nem kell. Kötélnek állok, majd renberakom én és visszahozom. Ha nem kell, majd eladják. Ezt persze nem mondom.
Délben el kell induljunk vissza Budapestre. A keresztlányom nálunk lesz, amíg ki nem derül, mekkora a veszély a városban. Jelenleg a város egészen biztosan nem való gyerekeknek. Még mindig Iszkázon vannak, ahová kerülőúton megyek, Sümeg irányából. Kilométerekre Devecsertől is meg lehet mondani, ki járt ott, hiszen vörös az autója...
Iszkázon a rokonok kérdezgetnek, megmutatok nekik néhány telefonnal készített videót. Ledöbbennek, nem mondanak semmit. Átrakjuk a kislány cuccait az autóba és Győr felé indulunk Budapestre.
Mintha egy másik bolygóra érekeznénk, az emberek élik az életüket és nem is gondolják, mekkora baj van Kolontáron és Devecserben.
Őszintén megmondva, számomra is olyan ez az egész, mit egy rossz álom. Pedig én ott voltam.
A szüleim most is ott vannak és ma megint követelték, hogy ne merjek hazajönni a hétvégén. Féltenek.
Hogy mikor lesz Devecserből újra az a városka, ahol én bölcsődébe jártam, a betűvetést tanultam és elballagtam?
Soha.
Az a legszörnyűbb az ilyen katasztrófákban, hogy SOHA nem lesz már semmi olyan, mint előtte volt...
