Az interneten egy rövid bejegyzés az Indexen, amiben szűkszavúan írják le a tényeket: az ajkai timföldgyár vörösiszaptárolójának gátszakadása miatt az erősen lúgos anyag elöntötte Kolontárt és Devecsert.
Hívtam a szüleimet, mindkét mobiltelefon elérhetetlen. A vezetékest most cserélték le valami digitálisra, amivel olcsóbban beszélhetnek, én meg mindig mobilon hívom őket így nincs meg ennek a száma. Hívtam a húgomat, akinek szerencsére megvan. Kicseng a vezetékes, álmos hangon veszi fel apu. Én közlöm vele a hírt, és számomra ez a legjobb hír. Ők ugyanis a város túlsó oldalán laknak, hozzájuk nem ért fel az áradat. Semmi hírük nincsen, apu a szavazatszámláló bizottságból hajnali négykor ért haza, délben még aludt. Szerencsére én ébresztettem, nem az iszap...
Az internetet böngészve a Napló online az egyetlen weboldal, amely frissítgeti a híreket és óra-perc megjelölésével teszi fel az információkat. A YouTube-on megjelennek az első videók. Nekem, aki ismerem a várost sokkal ijesztőbb minden, hiszen tudom, hogy ha a "Mócsing Tóni" lépcsőit mossa az iszap, akkor nagy a baj. Akkor a posta is úszik, akkor a vasutállomás is úszik, akkor... anyósomék is úsznak? Gyors telefon, a vezetékest nem veszi fel senki. Hívás a mobilra, szerencsére a Somlón vannak a szőlőben. A legközelebbi busz egy óra múlva indul haza, készülődnek.
Közben hívom a szüleimet, Devecserben még semmi hír. Az internetről én jobban értesülök a fejleményekről Budapesten, mint ők a helyszínen. Apu kiviszi a telefont az utcára, ahol az aggódó szomszédok találgatnak. Valaki eszeveszetten kiabál: "Meneküljünk, mert jön a második, nyolcméteres ár!" Az interneten közben a katasztrófavédelem szóvivője cáfolja: nincs újabb gátszakadás. A szomszédok megnyugszanak. Közben az interneten olvasom, hogy Kolontárban több halott is van, a templomdombon a második ár hírére menekülő emberek között valaki rosszul van, most élesztik újra...
Közben anyósomék hazaérnek, de a busz leteszi őket a nyolcason, onnan hazáig át kellene vágni az áradaton. Apu felkerekedik és hátulról megközelíti anyósom házát. Erre minden száraz, szerencsére a ház is. Nem sok hiányzott. az utca két végén ott a vörös áradat, de anyósomék háza pár méterrel feljebb van. Ők megúszták. Gyorsan hívom anyósomékat, akiket közben már traktorral visznek hazafelé. Kicsit megnyugszik. Pár perc múlva hazaér és hív, hogy minden oké.
Sógornőm is hív közben, megnyugtat, hogy ők is megúszták, tőlük pár száz méterre állt meg az iszap. Ők Devecser kolontári végénél laknak, de szerencsére a víztorony utcájában, ami erősen emelkedik. Plusz az országút is gátként működik.
Én folyamatosan nyomogatom a frissítés gombot a Napló online-on és a YouTube-on. Egyre több videó kerül fel, rémületesek. Íme egy műholdfelvétel az érintett területről:
A feleségemet próbálom hívni, a telefonja nem elérhető. Mint kiderül később, a gyerekekkel Vácrátóton kirándul és a telefon az iskolában maradt. Nem tud semmit, tőlem értesül mindenről.
Közben a tévében megjelennek az első hírek. Szerencsére épp egy MinDig tévé vevőt tesztelek, így a munkahelyemen is van tévé. Az első professzionális képek ijesztőek, a fatelep fáit viszi a víz. 1-2 méteres hasított rönköktől egészen az 5-6 méteresekig, mindent visz az iszap. Amit az ár nem intéz el, azt letarolják a faltörő kosként működő mázsás farönkök.
Közben Csabi barátomat hívom, ő is devecseri, de Ajkán dolgozik. Azt mondja, Miki és Tamás házát elintézte az iszap. Tamás és a kislánya a kórházban van, megégette a lábukat a lúg. Mikinek 46-os lába van, nem találnak neki gumicsizmát, így nem tud hazamenni megnézni, mi van az anyukájával, aki az egyik leginkább érintett Füzes utcában lévő házban van. Telefonon tartják a kapcsolatot, szerencsére a házba csak pár centi víz ment be. Van végre gumicsizma, Miki hazaér. Szerencsére nemrég cseréltek ajtót, így jól szigetelt. A külső oldalán 40 centiunél van a szintvonal, de belülre csak 4-5 cemti ment be. A kőművesek szerencsére rosszul dolgoztak, a padló nem vízsszintes, így az első szobákba nem folyt be a víz és a mamának maradt annyi helye, hogy a vécére is ki tudott menni. 2-3 centin múlt, hogy a szobában lévő bútorokat is tönkretegye az iszap. A gyerekszobának annyi és a garázsban álló autónak is. A műhelyben gépek, az udvaron fa, fűnyíró, rönhasító gép (vadiúj)... Végük.
Hívom a szüleimet, ki vannak készülve idegileg. Apu amúgy is fáradt a hajnali lefekvés miatt. Az első szavuk, hogy nehogy hazajöjjek. Féltenek. Én is őket. Továbbra sem tudnak semmit, a kábeltévében sincs semmi hír. A kereskedelmi csatornákon sincsenek hírek. Bizonytalanság van.
Aztán már keverednek bennem a napok, hiszen alig aludtam pár órát az elmúlt héten.
Közben az interneten megjelent pár fotó, és egy légifelvétel a videón. Itt döbbentem rá arra, hogy ismerve a méreteket, itt LEHETETLEN lesz kipucolni mindent. Áltatják az embereket azzal, hogy majd talajcsere, közben a mentésben résztvevők NEM ISMERIK a környéket, nem tudják a méreteket. A méretekről annyit, hogy ha lehetséges lenne körbejárni azt a területet, amit most borít az iszap, akkor több napi járásba kerülne ez.
Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a barátokkal, de egy nap szabadságom sincs, mindkét munkahelyemen kötelezettségeim vannak, amiket nem akarok megszegni. Lehet, hogy szükség lesz még a pénzre mostanában... Csütörtökön délután már látszik, hogy pénteken haza tudok majd menni. Pénteken vége van a melónak, összepakolok egy csomagtartónyi ruhát és elindulok haza.
Devecserbe sötétben érkezünk meg. A 8-as útról simán be tudok menni, senki meg nem kérdezi, mit is akarok itt. A főtéren százával állnak az autók, honvédség és katasztrófavédelem, mentők és civil szervezetek autói. A kastély előtt sátor, babgulyás illat terjeng. Minden utcában rendőrök, sötétedés után nem engednek be az elöntött területre. Anyósomék házához be tudunk menni, leteszem a feleségemet és tűzök haza.
A szüleim idegesek, érthető. Továbbra sem tájékoztatják a lakossságot, csak az esti lakossági fórumokon lehet kapni némi információt. Már ha nem fullad üvöltözésbe, hiszen mindenki feszült.
A szüleim szomszédságában üresen állt egy ház, lerobbant állapotban. Ide egy cigány családot költöztettek be. Anyu kisírta már a szemeit, fél az új szomszédoktól, de leginkább attól, hogy láthatóan minden takarítás nélkül hordják a szomszéd udvarba a vörösiszappal szennyezett cuccaikat. Szerencsétlen emberek, mit tehetnek mást? Hagyják ott azt a pár dolgot, amit sikerült megmenteni? Anyu is megértő, de ettől függetlenül fél.
Az utcán kinn állnak az emberek, beszélgetnek. Apu meg találja kérdezni, mivel fűt a második szomszéd, merthogy hihetetlenül büdös. A limlomozásból megmaradt bútorlapokkal fűtenek, fára nincs pénzük. Így az iszapszaghoz hozzájön még ez a nem kevésbé kellemetlen füst is, így tényleg fojtogat a levegő. Az említett szomszéd is ideges, leüvölti apu fejét, hogy mivel tüzeljen, ha a fát elvitte a víz. Örül neki, hogy nem fagy meg. Nagy dérrel-dúrral emegy.
Bemegyünk a házba. A sérült házak tulajdonosainak keres az önkormányzat megoldást. Amennyire én tudom, Devecser-Meggyeserdőn is vannak üres lakások, ez a volt honvédségi lakótelep. Apu mondja, hogy említette ezt a roma szomszédnak, akinek az volt a válasza, hogy "Persze, a cigányokat deportálni kell, azoknak bármilyen lerobbant lakótelep jó..." Egyszóval nem barátságos a hangulat.
Felhívok pár barátot, mit lehet csinálni. Azt mondják, ma már semmit. Gyakorlatilag egy hete turkálnak az iszapban, fáradtak. Megpróbálnak pihenni, majd reggel folytatjuk.
Lefekszünk aludni és alszunk is hajnali 3-ig, amikor telefon ébreszt. A sógórnőm az, ideges hangon, szinte kiabálja, hogy megint átszakadt a gát, szedjem össze a szüleimet és meneküljünk. Ők mennek Iszkázra rokonokhoz. Ő a Kolontári oldalon lakik, számára sokkal ijesztőbb a veszély. A faluban semmi hír. Én mondom neki, hogy mi összekészülünk, de várunk a katasztrófavédelmi riasztásig.
Az autómmal kiállok a kapu elé, apuék kocsiját is megfordítjuk, felöltözünk és ruhástul lefekszünk aludni. Negyed ötkor sziréna hallatszik, természetesen mindenki ugrik azonnal. Az utcán már kinn áll a szomszédság, a távolból hangosbemondóval alig kivehetően azt kiabálják, hogy megkezdték Kolontár kiürítését és Devecser kiürítésének előkészítését. További információk a kábeltévén. Szerencsére a szüleimnek van kábeltévéjük is, mert pár csatorna csak azon fogható. A kábeltévében képújság, két oldalnyi. Az egyiken az, mit kell összekészíteni, a másikon pedig a tények. A 9. számú tározó fala megrepedt, nem tartják biztonságosnak. Én persze az első fotók láttán mondtam ezt.
Visszafekszünk aludni, de persze egyikőnk sem tud. Reggel hétkor aztán nekiindulok a városnak. Miki barátom ki van kapcsolva, gondolom még alszik. Ha már van időm, körülnézek a városban.
Igazi katasztrófafilmbe illő jelenetek mindenhol. Millió tűzoltóautó, százával a katonák, gyalogosan a helyi lakosok. Elbattyogok a Kastélypark egyik hátsó bejáratáig, itt nincs senki. Videózok:
A képek magukért beszélnek. Ha már ott vagyok, elmegyek a másik végére is, itt is csinálok egy videót:
A látottak letaglóznak, visszabattyogok a főtérre, közben többször hívom Mikit. A feleségem is hív, visszajönnek a keresztlányomnak pár ruháért, mert a hajnali kapkodásban csak a legszükségesebbeket sikerült magukkal vinni. A főtéren felvesznek, együtt megyünk ki a házukhoz. Amíg ők pakolnak, én kimegyek a határba, hogy megnézzem, tőlük mennyire állt meg az iszap. Az út lezárva, de gyalogosan egy földúton átjutok a túloldalra. Itt is videózok:
Visszamegyünk anyós házához is, a sarkon majdnem elütünk egy posztoló rendőrt. Kérdőre von, miért is nem állunk meg. Sógornőm ideges, a rendőr türelmes. Átenged. A házban minden rendben, de alig 50 méterre ott az iszap az utca végén. Levetek egy réteget a ruhából és megyek Mikihez dolgozni, a lányok visszamennek Iszkázra a rokonokhoz.
Simán átengednek Mikiékhez menet, senki nem kérdi, mit keresek itt. Ők pakolásznak. Nem takarítanak, költöznek. A menthető cuccokat gyűjtögetik, csomagolják. Nekiállok én is, közben beszélgetünk. Nagyjából öt percenként megkérdi tőlem, hogy nem kell-e ez, vagy az. Merthogy neki úgysem lesz soha többet műhelye, így vigyem a csavarokat, spréket. Vigasztalom, hogy lesz még neki háza meg műhelye, és jól jönnek majd ezek a cuccok. Ne kótyavetyélje el...
A garázsban az autó, Peugeot 307 SW. Az iszap a motorház tetejéig állt, de az ajtók jól tömítettek. A vezető oldalon áll pár centi a padlón és persze a motortérben. A lámpatestekben belülről áll a lúg, a foncsort ez lemarja műanyagig. Ezeket majd cserélni kell.
Közben egy hír: van valaki, aki segítene elhúzni az autót a szerelőhöz. Megérkeznek a srácok, saját kisteherautóval ingyen húzkodják a rászorulókat napok óta. Segítenek nekünk is, először a mentesítőhelyre húznak. Itt is videózok:
A "tiszta" autót elhúzzuk a szerelőhöz. Belenéz, reményekkel kecsegtet, mert a motorba nem jutott be az anyag. Még ma pöfögni fog, ígéri. A srácok közben elmentek másnak segíteni, így gyalog indulunk vissza. Útközben megkérnek minket, hogy egy kölcsönkért pórázt vigyünk vissza a gazdájának. Az egyik barátom kutyáját egy másik barátom fogadta be, a vizsla őrzi a házat, mintha a sajátja lenne. Battyogunk, itt is videózok:
Visszaérünk, de a szerelőnek kell vigyünk vegyvédelmi ruhát, így Miki elindul azzal vissza, én pedig átmegyek két házzal arrébb Tamáshoz.
Őt derékig eláztatta a lúg, megégett. Saját felelősségére jött haza a kórházból, derékig bekötözve túrkál a sárban, menti a menthetőt. Kérdezem, mi volt. Azt mondja, hogy amikor hallotta a kolontári katasztrófát, lement a Torna patakhoz megnézni, milyen a színe. Már csak azt látta, hogy átbukik a 100 méterre feljebb lévő híd felett a víz és azonnal rohanni kezdett a ház felé. Hiába, a víz - a kezével mutatja - ilyen gyorsan emelkedett. Másodpercenként 10 centit. Ahogy elérte a bőrét, azonnal marta. Azonnal felment a házba, ledobált mindent és lezuhanyzott, de hiába. A testét most is kifakadó sebek borítják. Közben a kapuból bekiabál valaki, kell-e valamelyikünknek kötözés vagy egyéb orvosi ellátás. Tamás előremegy és megmutatja a sebeit. Én hátra megyek, ez nem tartozik rám.
Az iszapban turkálunk, még mindig 20 centi áll a műhelyében. Villáskulcs készlet, féktisztító folyadék, gyorszszorítók, fúrógépek, köszörűk... mindenféle autószerelő holmi. Tamás szerint csak ez a felszerelés 5 millió forint.
Közben a műhely mögött meglátom a szomszéd istállóját. A lovakkal mi lett? Arra sem volt idő, hogy elengedjék őket, mind megfulladt... A sárban gitározó kertitörpe. "Valahol itt van az egész zenekar". Kényszeredetten vihogunk...
A szerszámokat vízzel mossuk, de a vízcsap a pincében van. Minden alkalommal oda kell lemenni megnyitni. A pincében derékig áll a lúg, vegyvédelmi nadrágban megy le egy srác. Azt mondja, már nagyon büdös van. Gázálarca természetesen nincs, a porálarc meg nem ér semmit. Megpróbálják beüzemelni a műhelyben elázott nagynyomású mosót, pár percig működik, majd füstölve megáll. Marad a slagos mosás.
A ház előtt áll Tamás 1-es Golfja. Híres autó, több fényképen szerepel, ahogyan egy ponty "pihenget" a szélvédőjén. Az ár felborította, ellepte. Talpraállították, kivették a légszűrőt és elindult. Megy, de meddig... Most egyelőre még ketyeg a német technika, de a torka véres. Az utánfutóban gyűlnek a szerszámok, félig lemosogatva. Tamás az anyukájához visz mindent, ott "csak az udvarba" ment be az iszap. Majd ott mindent tisztára mos. Szeintem lehetetlen. A lemosott szerszámok amíg vizesek, tisztának látszanak, de ahogy megszáradnak, azonnak kiül rájuk a finom rétegű iszappor. Ez megszáradva porzik, ezt nyeljük.
Esteledik, én kezdek kidőlni. Reggel fél háromkor keltem, ma már költöztettem, tologattam autót, mosogattam szerszámokat... Én csak egy napja csinálom, de úgy érzem, a csontomig belém ette magát az iszap. A kezem a kesztyű alatt is vörös, ez ma a harmadik pár kesztyű, amit elhasználok. Csak azok jó kesztyűk, amelyek könyékig felérnek, a többibe belefolyik a sár.
Tamás is fáradt, elbúcsúzunk. Elindulok hazafelé, derékig iszapos vagyok. Valahol le kellene mosni a ruhát, de hol? A katonai mentesítő helyen nagyjából 50 rendőrautó, honvédségi rendszámos autó vár a sorára. Ide nincs pofám befurakodni. Útbaejtem anyósom házát, minden rendben. Elindulok hazafelé. Az emberek néznek, persze szépen nézek ki. Rajtam nincs vegyvédelmi ruha, a vízhatlan kirándulógatyámban jöttem, ami tényleg vízhatlan. Jól vizsgázott, bírja a lúgot is. A csizmát is én vettem magamnak, bár adnának ingyen. Azt adják annak, aki rászorul.
Mondják, hogy a szomszéd faluból is átjönnek emberek és viszik a csizmát, lapátot, élelmet. Igazolni sem kell magukat, mert "elvitte a víz az iratokat". Még a százezres segélyt is odaadták pár arra nem jogosultnak, bemondásos alapon... Szerintem ez pletyka.
Hazaérek, nem szólok a szüleimnek hanem hátul az udvarban levetem a felső réteget. Ne lássák, mennyire mocskos vagyok. A házba már szép tisztán, mezitláb megyek. Lefürdök és az ágyba zuhanok. Alszom 11 órát, álmomban a víz viszi az én kocsimat is, ami jelenleg az egyetlen vagyontárgyam.
Reggel pihenten ébredek, felveszem a sáros cuccokat és elindulok Mikihez. Ma a bútorokat költöztetjük, azokat nem érte az iszap. Az utánfutó megtelik, így meg kell álljunk. Mit csináljak, kérdem Mikit, aki arra kér, mossam le a rönkhasító gépet, a biciklit és a Simsont. Nekiállok a slaggal, a víz hátrafelé folyik a kertbe. Az iszap szemét anyag. Ha egy cseresznyemagnyi megbújik valahol, képes vörösre festeni az egész gépet és kezdhetem újra. A rönkhasító és a bringa hamar megtisztul, a Simson nagyjából délben van kész.
Közben egy hölgy a Kossuth rádiótól érdeklődik, hogy van-e 5 percünk. Miki azt mondja, sok a dolga, de a felesége behívja a hölgyet. Javaslom Mikinek, menjen be, hiszen a Kossuth országos rádió, nem baj, ha sokan hallják a történetüket. A beszélgetésből foszlányokat csípek el, köztük azt, hogy Irén emeletes házba akar költözni, minél magasabbra... Erre nem tudok mit mondani, inkább kifordulok az előszobából. A hölgy elmegy, hétfőn négykor lesz a Kossuthon a riport.
Miki erősködik, hogy vigyem el a Simsont, neki nem kell. Kötélnek állok, majd renberakom én és visszahozom. Ha nem kell, majd eladják. Ezt persze nem mondom.
Délben el kell induljunk vissza Budapestre. A keresztlányom nálunk lesz, amíg ki nem derül, mekkora a veszély a városban. Jelenleg a város egészen biztosan nem való gyerekeknek. Még mindig Iszkázon vannak, ahová kerülőúton megyek, Sümeg irányából. Kilométerekre Devecsertől is meg lehet mondani, ki járt ott, hiszen vörös az autója...
Iszkázon a rokonok kérdezgetnek, megmutatok nekik néhány telefonnal készített videót. Ledöbbennek, nem mondanak semmit. Átrakjuk a kislány cuccait az autóba és Győr felé indulunk Budapestre.
Mintha egy másik bolygóra érekeznénk, az emberek élik az életüket és nem is gondolják, mekkora baj van Kolontáron és Devecserben.
Őszintén megmondva, számomra is olyan ez az egész, mit egy rossz álom. Pedig én ott voltam.
A szüleim most is ott vannak és ma megint követelték, hogy ne merjek hazajönni a hétvégén. Féltenek.
Hogy mikor lesz Devecserből újra az a városka, ahol én bölcsődébe jártam, a betűvetést tanultam és elballagtam?
Soha.
Az a legszörnyűbb az ilyen katasztrófákban, hogy SOHA nem lesz már semmi olyan, mint előtte volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése