7 év rabszolgaság

Van ez a film, a 12 év rabszolgaság... ennek kapcsán írnám le az én 7 év rabszolgaságomat, röviden.

2008-ban kifizettem az előző autómat és visszanézve azt kellett lássam, hogy svájci frank lízinget felvenni megéri, hiszen az autó kezdeti 43 ezres havi részlete többnyire bőven 30 ezres alatt volt, sőt a végefelé már 20 ezres alatti csekket is kaptam.

Így aztán gondoltam, hogy ha így megy ez, akkor vegyünk egy nagyobb kocsit ugyanígy. A recessziónak ekkor még jele sem volt és senki nem is sejtette, hogy a svájci frank majd így elszáll.

Úgyhogy eladtam a 206-os Peugeot-mat és vettem helyette egy 407-est. 2,7 milliót vettem fel svájci frank alapú lízingre, a havi részlet 54 ezres körül volt a kötelező CASCO-val együtt.

Ezt szépen fizetgettem is.

Nyugodt voltam, mert a szerződésben volt egy olyan pont, miszerint a lízinget adó Lombard figyeli a svájci frank árfolyamát és ha 3 hónapot meghaladó időszakban az túl magas, azaz láthatóan a lízing sosem fog végetérni, akkor felszólítanak majd a forintosításra, vagy a havi részlet megemelésére.

Nos, a Lombard cseszett szólni, sőt a recesszió és a magas CHF árfolyam ellenére tartották a törlesztőrészletet nagyjából 4, majdnem 5 évig.

Na, ekkor szóltak először, mégpedig, hogy egyben fizessek ki 1,4 millió forintot, majd forintosítsam a lízinget és emeljük meg a havi törlesztőrészletet 93 ezresre.

Így tettem.

Kénytelen voltam, mert az autó kevesebbet ért, mint amennyivel tartoztam rá így ha kiszállok, a semmiért kellett volna fizetni a megemelt részletet.

Azóta, azaz majdnem 3 éve fizettük hát a magasabb részletet, de a mai napon végül kézbekaptuk a kocsi törzskönyvét. Az autó az én nevemre került.

Brutális volt az egész, de a legbrutálisabb ez az utolsó három év volt...

Egy kicsit számolgattam, íme:

Az autóra 2,7 millió forintot vettem fel 7 évre havi 54 ezres részletre, majd 5 év után közölték, hogy fizessek be egyben 1,4 millió forintot és ezzel egyidejűleg felemelték a részletet 93 ezres havi összegre. Ha kiszámolom, a 2,7 millió felvett összegre kifizettem 6,4 milliót azaz hatmillió-négyszázezer forintot... Jól tetszik látni!

Mivel az autó most nagyjából 1 millió forintot ér, lényegében én 7 évig béreltem egy autót 5,4 millió forintért. Azaz havi 65 ezresért béreltem egy olyan használt autót, amelynek a javíttatását is én intéztem. Mivel a kocsi elhanyagolt volt (mondhatnám: átvertek vele), a javíttatásra elég sokat kellett költsünk.
Visszaszámolva a javítások átlagosan havi 50 ezresbe kerültek, azaz összesen ez a kocsi nekem havonta 115 ezres magyar forintomban volt és ebben nincs benne az üzemanyag és egyéb díjak.
Balek vagyok, na! Ez nem vitás.

Persze sokan mondhatják azt, hogy mit ugatok én, mert aki ki tud fizetni havi 93 ezrest lízingre és 50 ezrest javításokra, az csak ne ugasson.

Az észrevétel jogos!

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ezt a pénzt nem loptam és nem kaptam. Megdolgoztam érte, mégpedig keményen.

Mibe került nekem ez a kaland?

Nos, 2010. tavasza óta másodállásban dolgozom, tanítok. Az egyik iskolában kedden és csütörtökön esténként, a másik iskolában hétfőn és szerdán esténként, a harmadik iskolában pénteken és szombaton, a negyedik iskolában szombatonként. Persze próbáltam úgy intézni, hogy amikor hétfő-szerdás vagyok emitt, akkor ne legyek kedd-csütörtökös amott és amikor péntek-szombatos vagyok amott, akkor ne legyek szombatos amott.

De minden ügyeskedésem ellenére jellemzően hetente azért letanítottam minimum 16 órát, de volt olyan hetem, amikor 4+4+4+4+6+8 órám volt, azaz összesen 30. Mindez úgy, hogy délelőtt a munkahelyemen helyt kellett álljak, rendes napi 8 órában. Azaz volt olyan hetem, amikor heti 70 órát nyomtam le.

Aki tanít az tudja, hogy agyban ott kell lenni és hogy azért kivesz ám az emberből rendesen. Szerencsére a tanítás az agyam másik részét veszi igénybe, mint a délelőtti melóm, így a másik része tudott pihenni. Az viszont biztos, hogy volt és lesz is böjtje ennek a nagy pörgésnek, ha nem vigyázok.
Sokan kérdezték tőlem, hogy bírtam én ezt egyáltalán?

Hát elmondom.

Egyrészt van egy szenzációs feleségem, aki mindenben segít és hihetetlenül türelmes.

Őrajta csattant az ostor mindig, mert az elmúlt években bizony kissé túlhajtottam magamat és bármennyire is szeretek tanítani, kifejezetten idegbeteg voltam számos alkalommal.

Kész csoda, hogy a feleségem még mindig szeret, hiszen volt olyan időszak, amikor csak este látott. Sőt, egyszer összetalálkoztunk a metrón és azon gondolkodtam, hogy azon a héten akkor láttam először felöltözve. Mert reggel még aludt, amikor eljöttem otthonról és amikor este hazaértem, már megint ágyban volt.

Szóval szerencsés vagyok, hogy a mi kapcsolatunkat ez a rabszolgaság csak megerősítette.

Másrészt vannak a barátaim? Sokan kikoptak mellőlem és ez is érthető. Hiszen szinte minden szombaton foglalt voltam, így együtt elmenni akárhová szinte lehetetlen volt. Ha hívtak telefonon, lenyomtam, mert éppen tanítottam, vagy vizsgáztattam, vagy mentem az egyik helyről a másikra. Sokszor elfelejtettem visszahívni őket, vagy ha szükségük lett volna rám, nem tudtam segíteni, mert dolgoztam. Számos névnapot és születésnapot elfelejtettem és úgy általában is egy idegbeteg barom voltam. Nem mentegetőzök, ezek csak a tények.

Persze páran megmaradtak mellettem és Ők az igazi barátok.

Értük is hálás vagyok a sorsnak.

Aztán hálás vagyok a sorsnak az erős akaratomért. Azért, hogy valahogy belém több akarat szorult, mint azt magam is reméltem volna. Az akaratnak köszönhetem, hogy nem adtam fel soha. Ahogy az életemben sem adtam fel semmit soha.

Hálás vagyok a sorsnak az agyamért, amely bírta ezt a hajszát és hogy nem mondta fel a szolgálatot.

Összegezve tehát kibírtam ezt a 7 év rabszolgaságot, aminek ezennel vége.
Az már szinte mellékes, hogy mindezt egy darab vasért (lásd még így is: autó), amire egyébként semmi szükségem nincsen.

De az autó a miénk és ha a pozitív oldalát nézem a dolgoknak, most sem ér annyit, amennyiért érdemes lenne eladni. Így aztán marad, amíg szét nem esik. Az autózási szokásainkat úgyis átalakítottuk már, csak akkor mozog a kocsi, ha feltétlenül szükséges. Minden másra ott a bringa, nameg a (nem túl) jó minőségű magyar tömegközlekedés (főként a MÁV), amit minden hibája ellenére én szeretek.

Mivel a rablánc lehullt, most éppen a lepörgetési időszak van. A hétközbeni óráim egyre ritkábbak, mert nem vállalok újakat. A szombatiakat is szanáltam, de meghagytam párat, mert tanítani szeretek és azt kibírom némi zsebpénzért, ha két-három hetente egy-egy szombat délelőttöt végigtanítok.

Mostantól lesz életem olyan extrákkal, mint család, barátok, könyvek, zene, sport és SZABADSÁG.

Asszem ez jó végszó.