Miért ne mérd GPS-szel az edzést?

A válasz egyszerű: mert csal. Hogyrohaggyommeg!

Mivel nem akartam túlterhelni a térdeimet, kihagytam egy hetet és két napot az elmúlt futás óta. Ma végül futottam kicsit és szokásomhoz híven a kezembe vettem a GPS-t és azzal mértem a távot.

El is voltam keseredve, hogy milyen szar is vagyok, milyen rossz átlagot futottam. Íme, amit a GPS mutat, azaz a 7,95 km/h-s eredmény. Hervasztó:

Az tűnt fel, hogy múltkor is hajszál ugyanezen az útvonalon futottam és akkor 3100 métert mértem. Aztán az is furcsa volt, hogy valahogy nem az úton van a jel, azaz nem azt mutatja, amit valójában futottam. Így aztán a Sportypal keveset is számol, azt mondja, hogy 2,66 km-t futottam, ami 20.02 idővel számolva gyengus. 
Szerk: Mivel a Sportypalban van lehetőség utólag korrigálni, kézzel áttettem az útpontokat. Milyen érdekes, hogy így tényleg 3000 méterre jött ki a futásom. Íme:

Ha már van a Google Maps-nek egy olyan funkciója, hogy távolságmérés, szépen végigkattintottam azt az útvonalat, amit valójában lefutottam. Így a Google Térképen ez jött ki:

Ez így 3,02 kilométer, ami 20.02 alatt nem gyengus, hanem az én jelenlegi szintem. Azaz nem is romlottam, hanem ugyanúgy, illetve kicsit jobban futok, mint a múlt héten. 9,05 km/h-val. Azaz a GPS 3000 méteren csalt majdnem 400 métert. Ami nem mindegy ám...

Úgyhogy ezentúl otthon hagyom a GPS-t és simán, élvezetből futok.

Ennyi.

Egy fiókelvesztés és megtalálás utóélete

Na, kezd bennem leülepedni a dolog, úgyhogy megpróbálom összefoglalni, hogy miként is éltem meg azt az egy hetet, amíg Google nélkül voltam. Sokan mondták, hogy fogjam fel úgy, mint egy nyaralást, egy kalandot. Ha nem lenne ennyire az életem része a Google és annak vagy 15 szolgáltatása, biztosan sikerült is volna. Ha nem lennék ráutalva minden másodpercben. Így viszont úgy éreztem, hogy rám omlott a birodalmam. 

Nos, a legidegesítőbb a telefonom szemétkedése volt. A hibás jelszó miatt ugyanis folyamatosan ott virított egy kis háromszög, benne egy felkiáltó jellel. Ahányszor megláttam, mindig töröltem, de pár perc múlva újra megjelent. Így gyakorlatilag ahányszor a képernyőre néztem, mindig felhúztam magamat. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem bírom elviselni a legkisebb hibát sem. Semmiben. Ha az autómon valami nem működik, akkor én azonnal megcsináltatom. Nálam nincs zörgés, kattogás, kiégett izzó. Nem bírom elviselni, fizikailag fáj. A bringámon sincs lötyögő, zörgő alkatrész. A számítógépem sem zöröghet, nem írhat ki hiba üzeneteket, azt nekem az észlelés után azonnal ki kell javítanom. De még az iroda székem sem nyikoroghat, az ajtó zsanérja sem. Ha tudom, addig nincs nyugtom, amíg meg nem javítom. Mániás vagyok? Lehet. Így aztán nem a Google hibája, hogy folyamatos stresszt okozott ez a rohadt kis háromszög az értesítési sorban.

Azt is mondják, hogy van egy új betegség a NoMoFóbia, magyarítva a mobil nélkül maradási félelem. Nos, nekem ez megvan, nem bírnék eltölteni egy percet sem mobil nélkül. Csupasznak érzem magamat. És ehhez csatlakozik nálam egy amolyan NoOnFóbia, azaz az online kapcsolat nélkül maradástól való rettegés. Ez volt a legrosszabb. Olyan volt, mintha visszamennék négy évet az időben. A Google push nélkül az e-mailjeim csak késéssel jöttek meg. Amit a legjobban gyűlöltem, hogy az összes fiókomat megint úgy kellett végigvadászni, ha egy e-mailem érkezett. Hogy melyikbe is. 
És jaj de utálom, amikor egy spam betalál.  Mert ha működik a Google, az már az átirányított fiókjaimat is szűri, így ami ott nem akad el, az a Gmailre biztosan nem fog megjönni. Most meg? Újra a sok rohadt, kéretlen szemét. Ráadásul a levelek ellenőrzését a lehető leggyakoribb, 5 percenkéntire állítva is úgy éreztem, hogy megállt az idő. Hogy le vagyok maradva. Azt nem tudom, emberek hogyan tudnak úgy élni, hogy csak akkor kapják meg a levelet, amikor a kliens leszedi és nem azonnal. Nekem ez olyan, mintha az SMS csak fél óra múlva jönne meg. Az egy hét alatt abból, hogy az e-maileket "késve" kaptam meg, számos kellemetlenségem származott, mert a környezetem megszokta már azt, hogy nekem e-mailt írni olyan, mintha SMS-t írnának. Azonnal válaszolok, azonnal cselekszem. Most meg nem...

A virtuális baráti társaságom is megsínylette a leállásomat, mert a G+ szolgáltatásban 147 emberrel tartom a kapcsolatot. Ők mind olyanok, akiket erős szűrőn át engedtem csak be a magánéletembe és akiket kedvelek, és élvezem a társaságukat. Olyan ez, mintha az ember kedvenc kocsmája bezárna egy hétre. Illetve mintha az embert a kedvenc kocsmájából kizárnák egy hétre és a többiek az ablakon keresztül meg mesélnék, mekkora bulik vannak odabenn, miközben én meg kimaradok. Azt vettem észre, hogy a G+ igencsak a mindennapi életem részévé vált és sokkal jobban szeretem, mint a Facebookot. Itt válogatott társaság van, a társalgás is sokkal inkább olyan témákról zajlik, amiket élvezek. És nem mellesleg a G+ sokkal jobban kezelhető mobilról is, mert a kliense szinte tökéletes, szemben a Facebook szánalmas, lassú, döcögős kliensével.

Azt tudtam egyébként csinálni, hogy létrehoztam egy másik felhasználói nevet magamnak, amire a telefonommal beléptem és az elérhetetlen felhasználói profilomhoz tartozó barátaimat meghívogattam ehhez a profilhoz is. Legtöbben hamar elfogadtak ott is, de páran szerintem nem értették, hogy egy ugyanolyan felhasználói névvel, profilképpel rendelkező fazon miért hívogatja őket újra be körökbe, amikor már egyszer elfogadták. Úgyhogy az ismerőseim felével tudtam csak tartani a kapcsolatot a G+-on, a többiek nem tudtak rólam semmit.

Mostanában elég sokat videózom, és az elkészült filmeket töltöm fel a YouTube csatornámba. Na, ebből is kiestem, mert ugye a YouTube fiókomhoz sem fértem hozzá. Igaz, az új felhasználói nevemhez tartozó fiókba közben töltögettem fel videókat, de páran (30-an) követnek a régi YouTube-on is, ők nem értették szerintem, hogy eddig naponta  nagyjából egy videót feltettem, most hirtelen meg egy hete egyet sem. És hiába írtak hozzászólásokat a videóimhoz, azokról nem kaptam értesítést és nem tudtam reagálni. Pedig szoktam. A blognál pedig - legyen az szöveges vagy videoblog - a legfontosabb szabály a folytonosság. Ha azt akarod, hogy sokan kövessenek, rendszeresen kell posztolnod. Így egy egyhetes kiesés szépen visszavetheti - és vissza is vetette - a nézettségemet. Persze nagyon örülök, hogy újra megvan minden videóm, amelyekből 90 publikus és összesen nemsokára átlépem a 200 000 megtekintést. Ez egy magán csatornától nem is olyan rossz szerintem.

Kicsesztem a blogspotos blogjaimmal is. Ott 7 blogban eddig 208 (ezzel együtt 209) bejegyzésem van. Ezeket pár hete költöztettem át (4 napig másolgattam HTML kódban a régi írásokat) a Blogterről, ahol volt már egy megszokott olvasói táborom, akik szépen lassan kezdtek rám találni itt is. Ennek is odavágott a kiesés, mert a nagy nehezen idetévedők halott blogokat találtak. 
Sem a http://techsitt.blogspot.com/ ,
sem a  http://belegondoltam.blogspot.com/ ,
sem a http://csodabringa.blogspot.com/ ,
nem pörgött úgy, ahogy szokott, nem beszélve a kevésbé bejáratott blogjaimról.
A http://hazugreklam.blogspot.com/ reklámszapulós blogom teljesen kihalt, a nemrég indított modellhelikopteres blogom a http://helikoptermodell.blogspot.com/ szintúgy. Az utóbbival kezdhetem előröl az építkezést. Persze élvezem, úgyhogy nem lesz nagy munka.

Ami a legszebb, hogy ezt a mizériát sem tudtam megírni, úgyhogy ideiglenesen az Origó által támogatott és üzemeltetett blog.hu-n írogattam. Csak a http://techshit.blog.hu/ címen a Tecshit blogomat volt erőm görgetni. Erről egyébként pont a fiók elvesztésének kálváriáját átvette az egyik gyorsan fejlődő és fiatalos lap, a Wikitech is. Itt olvashatod: 
http://www.wikitech.hu/www/2012/03/06/az-on-google-fiokja-mostantol-nem-elerheto/ 
Csak nekik köszönhető, hogy ezt a bejegyzést sokan meglelték és talán tanulságokat is levontak belőle. Ha mást nem, talán annyit mindenképpen, hogy ne engedjük elveszni azt, ami nekünk fontos. Ez számomra is a legnagyobb tanulság.

Most, higgadt fejjel egyébként másképp látom a dolgokat.

Az egyik megvilágosodásom az, hogy egy védelem nem védelem. A jelszavad lehet bármilyen erős, nem véd meg. Nem mondom meg, mi volt a jelszavam, de egy hasonlóan erőset hadd írjak most le ide és döntsd el Te, kedves olvasó, hogy szerinted megfejthető-e.


Íme: DvrdkrlyNglkrlyLpttfklvn06391290 


Megfejthető? Rám utal? Szerintem nem. Mégsem védett meg, így a legfontosabb egy bombabiztos jelszó visszaállítási módszer, amire a Google ad is több lehetőséget. Csak én hülye nem éltem velük. Azt gondoltam, hogy a telefonszámomat nem adom meg nekik (SMS-es ellenőrző kód küldésére), mert azzal majd biztosan visszaélnek. Gondoltam én ezt úgy, hogy közben a telefonom a call logot, azaz a hívás listákat szinkronizálja a Gmail fiókommal, úgyhogy ha akarják, azt is látják, kivel, mikor, mennyit beszéltem. Akkor miért is titkolom a telefonszámomat és fosztom meg magamat a hozzáférésemtől egy hétre? Amikor hiba esetén 30 másodperc alatt az SMS-es kóddal visszaállítható a jelszó meg a fiók? A válasz: balfasz vagyok. Illetve voltam (remélem, múlt idő).

Aztán a kettős beléptetés kihagyása. Azt gondoltam, hogy szívás és majd mindig lehet kódokat megadogatni. Miközben ez nem igaz. A használat elején elkövetett néhány bénázáson kívül semmi kellemetlenségem nincs azóta sem, viszont hiába lesi meg bárki a jelszavamat, nem megy vele semmire. És ez a történtek fényében nagyon nagy nyugalommal tölt el.

Most az alkalmazásfüggő jelszavakat is beizzítottam, mert az mindig félelemmel töltött el, hogy a telefonomra feltelepített szoftverek mindenféle idegeneknek, számomra követhetetlen módon küldözgetnek adatokat. De legjobban az idegesített, hogy akár a fiókomhoz tartozó jelszó is kiolvasható belőlük, hiszen többjük a Google fiókomat használja a működéséhez és ezért meg kell engedni neki, hogy turkáljon benne. Ez meg csak jelszó ismeretében lehetséges. Illetve volt lehetséges. Mert mostantól minden alkalmazásnak saját jelszava van, így legalább az kizárható, hogy egy malware elszedje tőlem a fiókomat, vagy mondjuk megváltoztassa a jelszavamat és ne férjek hozzá, Nem vagyok egyébként meggyőződve arról, hogy nem ez történt valójában...

Így lenyugodva a Google-t nem hibáztatom, de pár dologban azért neheztelek rájuk. 


A legnagyobb hibája ennek a jelszó visszaszerzési rendszernek az, hogy átláthatatlan. Ha ismersz, tudod rólam, hogy viszonylag értelmes ember vagyok (ha nem ismersz, akkor meg hidd el nekem), és mégis, a "segédletet" olvasgatva többször vissza kellett ugorjak, hogy what the fuck did I just read? :) Azaz most mi a lópikulát is olvastam? A magyarázat ugyanis követhetetlen, túl hosszú, lényegtelen hülyeségeket tartalmaz, a szövegezése pedig akadémikus. Egy ilyen magyarázó oldalt úgy kellene megalkotni, hogy BÁRKI megérthesse. Főleg azért, mert az ember felzaklatott állapotban ráadásul sokkal inkább hajlamos kapkodni, félreérteni dolgokat.

És azért is neheztelek, mert nem tartották a határidőket. Azt ígérték ugyanis, hogy 3-5 napon belül felveszik velem a kapcsolatot és ez soha nem történt meg. A mai napig sem. Azt sem tudtam egy hétig, hogy egyáltalán beérkezett-e a visszaigénylő formula. Ezt most is onnan tudom csak, hogy a jelszó visszaállító oldalon egy olyan e-mail cím szerepel, amelyet ebben a formulában adtam meg először. Azaz vették a kérelmemet, el is bírálták, csak nem szóltak hogy "Okés minden, hülye gyerek. Menj és ott vár a fiókod!"

Kivártam 5 munkanapot (azaz egy hetet) és csak ekkor próbálkoztam újra. Ekkor meg viszont nagyjából 10 másodperc alatt hozzáfértem a fiókhoz. Azaz lehet, hogy egy heti idegeskedést spóroltam volna meg, ha előbb merek próbálkozni. De mondd meg nekem őszintén: Te mernél? Mernéd kockáztatni, hogy valamit bekavarsz és tényleg örökre elvesztesz mindent? Én nem mertem.

És azért is neheztelek a Google-re, mert nincs egy emberi hang egy vonal végén - akár angolul is - akivel az ember beszélhetne. Aki legalább végigvezetne a folyamaton, hogy mindent jól csináltam-e. Nem kérem én, hogy fényképek meg személyi igazolvány beszkennelése alapján adják vissza a fiókomat. Én csak annyit kérek, hogy legyen valaki - akár pénzért cserébe - aki segít, ha baj van. Aki keni-vágja a folyamatot és utána tud nézni, jól csináltam-e mindent.

És sajnos nem kicsit rettegek attól, hogy ez a világ jön. Hogy a nem is olyan távoli jövőben ez lesz a módi. Automatákra bízni emberek sorsát. Egyelőre csak a digitális életeket, de majd egyszer a valós életet is.

Abban pedig meg vagyok győződve, hogy az én jelszavam visszaállításának folyamatában

EGYETLEN EMBER  (HOMO SAPIENS) SEM VETT RÉSZT. 

Az egészet gépek intézték algoritmusok alapján. Elbírálták, hogy a megadott válaszaim mennyire egyeznek az adatbázisban szereplő adatokkal és úgy döntöttek, hogy mivel 66,1 %-ban jó válaszokat adtam, visszakaphatom a fiókomat. De mi lett volna, ha csak 59,9%-ban adtam volna jó válaszokat? Mit csináltam volna akkor? Kinél reklamálhattam volna?

Segítek: senkinél.

Aztán azért is neheztelek, hogy egy FIZETŐS szolgáltatás használójaként nincs jogom semmihez. Én nem ingyen használom a Google szolgáltatásait. Éves díjat fizetek az adattárolásért és -megnéztem ma - 130 USD-ért, azaz mai árfolyamon 30.000,- HUF-ért vannak szoftverek telepítve a jelenlegi telefonomon, (ide kattintva leellenőrizheted), és még ugyanennyiért vásároltam szoftvereket, mondván: később jók lesznek valamire. Ezekhez ugyanúgy nem fértem hozzá. 


A Checkout meg? A bankkártyámat sem tudtam volna kitörölni a Google Checkout-ból, mert nem fértem hozzá ahhoz sem. És mivel egy bankkártyát csak egy profilhoz fogadnak el, cserélhettem volna le, ha egy új profillal szerettem volna fizetni. Meg persze azért is, hogy nehogy valaki visszaéljen vele. 


A feltöltött fényképeimet sem tudtam volna törölni, ahogyan a nem publikus családi videókat sem. És ennek ügyében sem reklamálhattam volna senkinél.

Magyarországon (is) vagyunk jópáran, akik igényelnénk némi törődést. Még akár órabérben is. Elhihetitek nekem, hogy ha február 29-én, a fiók elvesztése után valaki azt mondja nekem, hogy 20.000,- HUF-ért kettő percen belül visszaadja a fiókomat, már fizetem is ki. Ha valaki azt mondja, hogy megkezdett óránként 10.000,- HUF-ért csak segít végigmenni a jelszó visszaigénylés folyamatán, dalolva fizettem volna ki.

Nem éri meg a Google-nek ez? Adja ki nekem! Egy hét alatt felállítok erre egy irodát és szarrá keressük magunkat. Azonnal tudnék adni munkát 100 embernek csak itt, a magyar nyelvterületen és ahogy pörög felfelé az Androidot használók száma, bombabiztosan felfejlődne ez a biznisz többszörösére is. Akár abban a formában is megcsinálnám, hogy 20% az enyém, 80% a Google-é.

Úgyhogy kedves Google, ha valaki olvassa ezt a bejegyzést, a telefonszámom ismert, ha megkapom a jogosultságokat, holnap kezdenénk is a kollégáimmal. ;)

Félretéve a viccet azért ezeknek a dolgoknak vannak ám adatvédelmi és fogyasztóvédelmi vonatkozásai is, amiket a Google helyében én inkább megelőznék. Mármint a bírságokat és pereket. Nem azért, mert a Google nem tudná kifizetni, csupán azért, mert szerintem olcsóbb a megelőzés. És persze azért, mert vannak olyan vonatkozásai, amiket nehéz forintosítani és ilyen például a fogyasztó bizalma.

Az én bizalmam - annak ellenére, hogy a történet pozitívan zárul - például soha nem lesz már olyan, mint volt 2012. február 29-én, 08.50 perckor, a fiókom elvesztése előtti percekben.

A végére egy kis pozitív felhang, ha már eddig elolvastátok:

Nagyon köszönöm Nektek, BARÁTAIM, hogy támogattatok, nyugtatgattatok, megértettetek, elviseltetek és segítettetek, vagy legalább segíteni próbáltatok! Remélem hasonló ügyben soha nem szorultok a segítségemre, de ha mégis, írjatok egy levelet és ha tudok, segítek én is.

Visszakaptam

Nos, megtörtént a csoda.

1 hét után visszakaptam a Google hozzáférésemet és ezzel együtt a digitális életemet.

Mintha egy mázsás kő gördült volna le a szívemről, az első pár percben el sem mertem hinni.

Ilyen volt, amikor őrülten örültem...

És ráadásul valami számomra érthetetlen módon.

Ugyanis semmi extrát nem kérdezett, csak megkérdezte a másodlagos e-mail címemet, aztán kérte, hogy adjam meg az új jelszavamat.

Dehát ezt már egy héttel ezelőtt is megkérdezhette volna.

Mindegy, ha alpári akarnék lenni, azt írnám, hogy leszarom.

Az a lényeg, hogy megvan.

Természetesen az első lépés az volt, hogy beállítottam a telefonszámomat az SMS-es visszaállításhoz és aktiváltam a kettős beléptetést is.

Remélem mostantól biztonságban vagyok és ilyen rémálom soha többet nem történik meg velem.

Utazunk, vagy nem?

Írtam ugyebár, hogy nem férek hozzá a Google fiókomhoz. Ez még mai is így van. A visszaigénylő lap elküldése óta 7 nap telt el. Illetve 20 perc múlva lesz hét napja.

Nos, ahogy vártam, szépen jönnek elő a további szívások ezzel kapcsolatban.

A mai szívás, hogy a booking.com-mal foglaltunk szálást magunknak a jövő hétre. De mivel a booking.com is a gmailes e-mail címemre küldte a foglalást visszaigazoló e-mailt, ehhez sem férek hozzá.

Úgyhogy booking.com ide, ingyenes szállásfoglalás oda, most telefonálhattam Stockholmba, hogy megvannak-e a szobák.

Ahogy magamat ismerem, ha nem telefonáltam volna, a szálodában derült volna ki, hogy nincsenek meg. Amikor megvolt a visszaigazoló e-mail, akkor természetesen soha nem kellett, a világ különböző pontjain foglaltam így szállást. Mindig rendben volt. Majd most, amikor nem tudom magamat igazolni, majd most lenne vele a gond.

De nincs. Igaz megint belekerült egy ezresembe felhívni Stockholmot és kivárni, amíg a kedves hölgy kikeresi a számítógépből a foglalást. De legalább megvannak a szobák.

Úgyhogy köszönöm Google, mára is megvolt az élmény...

Elveszett emlékek

Nem vagyok felelőtlen ember, mentegetek folyamatosan. Redundanciára is törekszem, azaz egy mentés nem mentés. És ez így van főként azoknál a dolgoknál, amiket nagyon nem szeretnék elveszíteni.

A családi fényképek hol vannak jó helyen? Ebben a digitális világban? Hívassam elő papírra és tegyem el a fiókba? És a családi videók? Amiken a gyerek az első lépéseket teszi? Amin megcsókoljuk egymást? Ami a legjobb nyaraláson készült?

Ugye senki nem szeretné ezeket elveszíteni? Pedig el lehet.

Én magam azt gondoltam, hogy egyszer egy saját tárolóhelyen lesznek idehaza és a fontosabbakat feltolom a "felhőbe". A saját vinyó egy NAS, azaz egy hálózati vinyó. Ezek üzemelése viszonylag biztonságos, és részben tolerálják a hardveres hibákat így ha egy merevlemez kiesik, az adatok visszanyerhetőek. Aszittem...

A történet lerövidítve annyi, hogy nem a megfelelő NAS-t választottam. Amit én választottam, abban kettő darab 1 TiB-os vinyó volt, amire elsőként az ember azt gondolná, hogy nagyon nagy tárhely. Amikor viszont az ember elkezd HD-ban videózni, hamar kiderül, hogy az a 2048 GiB nem túl sok. A családi fotók is egyre nagyobban, ahogy egyre több megapixelesek a fényképezőgépeink és a videók mérete meg többnyire már simán meghaladja a GiB-os nagyságrendet, szemben a pár évvel ezelőtti néhány száz MiB-tal. Így aztán eljő az a pillanat, hogy a tárhely szűkösnek bizonyul. Ha az embernek egy két HDD-s NAS-a van, az azt jelenti, hogy fizikailag kettő darab winchester van benne. Ezeket lehet használni tükrözéssel, ilyenkor az adatok mindkettőn rögzítésre kerülnek és ha az egyik kiesik, a másikról visszaállíthatóak. Annak az esélye, hogy mindkettő egyszerre tönkremegy, kicsi. Persze ez is előfordulhat, vagy lehet tűz, betörhetnek és elrabolják a tetszetős kis dobozkát. Ezért csinál az ember mentéseket a "felhőbe", azaz ezért használ online tárhelyeket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Amikor viszont a 2x1TiB kevésnek bizonyul, az ember vesz egy nagy levegőt és kockáztat. Azaz megszünteti a tükrözést és a két vinyót összefűzve megduplázza a tárhelyet odahaza. Ilyenkor már nincs tükrözés, ha egy vinyó tönkremegy, a rajta lévő adatnak is annyi. Ha pedig az ember belehúz, akkor egy olyan szar NAS-t sikerül megvásárolnia, ami a mellé tett másik NAS-sal összeveszik, és soha többet nem indul újra. Na, ez történt velem először, úgy egy éve. Az Iomega NAS-om mellé akartam tenni egy másik Iomega NAS-t, de ez nem tetszett az Iomega storage managernek, és azóta sem az egyik, sem a másik NAS nem hajlandó elindulni. Próbálták nálam okosabbak és ügyesebbek is, reménytelen. Valószínűleg az egyik NAS ráfrissített a másikra, de nem megfelelő szoftverrel, így aztán kiakadt, mint a sezlonyrugó. A rajta tárolt zenéimet is bánom, de igazából a családi videók, fotók fájnak a legjobban. Adalék, hogy az Iomegának nincs magyarországi képviselete, úgyhogy küldhetném százezrekért ki Svájcba a készüléket, rajta az összes személyes adatommal. Vagy mehetnék profikhoz, akik megánként pár ezresér, azaz millió forintos nagyságrendért mentenék le a vinyók tartalmát. Ha millióim lennének... Hagyjuk!

Szerencsére duplikálok, így nem lehet baj. Gondoltam én.

A legfontosabb képeket feltöltöttem a Picasa webalbumokba, privát elérhetőséggel. Így csak én láthatom ezeket. A legfontosabb videókat feltöltöttem a YouTube-ra, privát elérhetőséggel, így csak én láthattam ezeket. A legfontosabb dokumentumokat pedig feltöltöttem a Google Docs-ba, privát elérhetőséggel, így csak én láthattam ezeket.

A múltidő jele a "t", láthattam. Merthogy ugyebár február 29-e 8.56 óra óta nem férek hozzá a saját fiókomhoz.

Így aztán az odahaza tárolt adatok nagy része elszállt a fos NAS hibája miatt, az online tartalmak nagy része meg valószínűleg elszállt a Google faszsága miatt. Valószínűleg, mert immáron 6 napja annyi választ sem kaptam, hogy visszaadják a hozzáférésemet, vagy nem.

Hiába tehát minden, duplikálás, előrelátás. Hányaveti emberek trehány munkája miatt oda minden.

Persze jó kérdés, hogy én hibáztam-e? Naná, hogy hibáztam. De annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy saját magamat ismerem, a saját hibáim kiküszöbölésére tettem meg az óvintézkedéseket. Tudom ugyanis, hogy amilyen szerencsétlen vagyok, hiába mondja mindenki, hogy a NAS nem mehet úgy tönkre, hogy minden egyszerre: íme, mégis. És hiába mondják azt, hogy ha 16 karakterből, kis és nagybetűkből, számokból és rám nem utaló adatokból rakom össze a jelszavamat és elvileg nem lehet feltörni, de ha mégis, majd a jóságos Google visszaállítja: íme, fel lehet törni és nem állítja vissza. Vagy majd valamikor, amikor nagy magasságos úri kedve úgy tartja. És hiába, hogy egy giga vállalatról van szó, mégcsak reklamálni sem lehet, mert nincs ügyfél szolgálatuk, csak pár köcsög számítógép, amik vagy továbbították a visszaállatási kérelmemet, vagy nem.

Tehát ki vagyok szolgáltatva, az csinálnak a nekem fontos adatokkal, amit akarnak. 

Így aztán jelenleg azt gondolom, hogy az emlékek tárolására egyetlen jó hely az ember fejében van. Amíg a fejemet széjjel nem verik, onnan nem veszik el ahogy megcsókoltuk egymást a boldogító igen után, ahogy feküdtünk a homokban, ahogy nyaltad a fagyit Júlia házánál Veronában és ahogy tekered a biciklit a szikrázó napsütésben, két méteres kaktuszok tövében.

Titokban azért reménykedek benne, hogy csak meglesz az az elveszett fiók és talán van valaki, aki le tudja menteni a tönkrement NAS-ról az adatokat.

Addig meg majd visszagondolok. A gondolat szabad. Még...

Elvették...

Ezt a blogot kénytelen voltam eredetileg máshol megírni, mert itt sem fértem hozzá a szerkesztői felületemhez. Most pótolom az itteni olvasóimnak is. Íme:

Nem férek hozzá a Google fiókomhoz. Valaki, vagy valami elvette.

Hogy ki vagy mi és miért, azt nem tudom. És ahogy látom, soha nem is fogom megtudni.

Jó ideje használom már a Google-t, eleinte az ingyenes szolgáltatásaikra voltam rákattanva, de évek óta fizetek fényképek és dokumentumok tárolásáért és amióta Android telefonom van, nagyjából 70.000,- HUF szoftvert vásároltam össze. Nem warezoltam, nem lopkodtam a szoftvereket (pedig nem lenne nehéz) hanem azt vallottam, hogy így tisztességes az üzlet. Mármint úgy, hogy amit megveszek, azt a hozzáférésemhez kötik és így az enyém lesz örökre. Így gondoltam. Azt persze nem gondoltam soha, hogy egy 16 karakterből (nagy és kisbetűkből, számokból és nem rám utaló adatokból) álló jelszót fel lehetne törni. Mert nem lehet. Azt sem gondoltam, hogy egy szerverhiba miatt esetleg rosszul léptet ki a rendszer, és ezért veszik el a jelszavam. Nem gondoltam, hogy amibe az ember százezreket fektet és az életéből éveket áldoz, attól ilyen simán meg lehet fosztani.

De főleg azt nem gondoltam, hogy egy FIZETŐS szolgáltatásnak NINCS ÜGYFÉLSZOLGÁLATA. Hogy sehová nem fordulhatsz Magyarországon, ha baj van. Hogy csak egy rohadt webes kérdőív van, amiben azt ígérik, hogy 3-5 napon belül majd elbírálják, visszakapod-e a fiókodat, vagy nem. Egy olyan kérdőív alapján, amiben olyanokat kérdeznek, hogy mikor kezdtem el használni a szolgáltatást (Napra pontosan? Honnan tudjam?), kikkel levelezek gyakran (Mivel nem férek hozzá a levelezésemhez, honnan tudjam?), hogy melyik szolgáltatásokat mikor kezdtem el használni (Mivel nem férek hozzá egyikhez sem, honnan tudjam?). Így aztán kitöltöttem a kérdőívet és várok. Arról sem kaptam értesítést, hogy egyáltalán beérkezett-e, vagy a szerverhiba, ami február 29-én jópár embert érintett, megakadályozta a kérdőív továbbítását is.

Úgyhogy mi van most?

Egyrészt van a YouTube-on majdnem 200 videóm, amikhez nem férek hozzá. Köztük a publikusakat meg tudom nézni - mint egy idegen - de a privátoknak gudbáj!

Vannak ugye a megvásárolt szoftvereim a telefonomra, amikhez addig férek hozzá, amíg a telefonomon meghagyom az egyébként elérhetetlen és szinkronizálhatatlan, elveszett felhasználói nevemet. Ez persze minden egyes próbálkozáskor kiírja, hogy hiba a jelszóval. Csak hogy idegesítsen... Nem törölhetem, mert akkor a számos megvásárolt szoftvernek annyi. Igaz, hogy így meg 5 napja nem lehet frissíteni...

A telefonomat tudom használni, mert csináltam egy másik felhasználói nevet, de a két felhasználós bejelentkezés hogy úgy mondjam kissé gyerekcipőben ját, így például nem kapom meg a leveleimet időben, mert nem szinkronizál normálisan. Ez a fő dolog, amiért a Google Mailt használtam, azaz a push rendszerű levélfogadás. Hogy a leveleim azonnal itt vannak a telefonomon. Ennek is annyi.

A Gtalk nem működik, mert kiírja, hogy hibás jelszó, de nem enged jelszót módosítani. Így aztán hiába vettem fel webes felületen az összes fontos személyt újra a csevegési listámba, nem tudok senkivel üzenetet váltani. A Gtalk sem szereti a többfelhasználós szinkronizálást.

A Google checkout, azaz a fizetős rendszer valószínűleg nem fog működni, mert egyszer már próbáltam ugyanazt a bankkártyát megadni a feleségem felhasználói fiókjához, de mivel az az én (azóta elveszett) fiókomhoz van párosítva, nem engedte. Így aztán valószínűleg ehhez az új fiókhoz sem fogja engedni, amíg amott nem szüntetem meg a párosítást. Dehát ahhoz meg nem férek hozzá, ugyebár...

A Blogjaimnak is annyi. Pár hete költöztem át a Blogger.com-ra (blogspot), ami szintén Google termék. Négy napig másolgattam a régi blogjaimat HTML kódban a korábbi helyről és napokig állítgattam a blogok kinézetét (háttérképek, elrendezés, miegymás). És azóta újabb blogokat is indítottam, amelyekbe számos bejegyzést is tettem. Ez a hobbim. Annyi neki. Most úgy érzem, hogy egyszerűen nincs erőm újra mindent átmásolni. A Saját blogjaimhoz is csak úgy férek hozzá, mint egy idegen. Ez fáj a legjobban. Ez az egyetlen igazi hobbim van/volt, nagyon élveztem az írást és hogy olvassák az ismerőseim, a barátaim. Így teljesedtem ki, valósítottam meg önmagamat. A személyiségem fontos része az írás. Annyi ennek is.

És végül, de nem utolsó sorban: 4900 e-mailem veszett el. Ennyi volt éppen, amikor egy utolsó pillantást még tudtam vetni a számlálóra. Ezekben az e-mailekben számos információ volt, amikre majd csak később fogok rádöbenni, mennyire is kellenének. Az életem.

Szóval akkor követtem el a legnagyobb hibát, amikor megbíztam egy megavállalatban, akiknek az én életem csak egy account, egy fiók. Akik szarnak rá, hogy legszívesebben kiugranék az ablakon elkeseredésemben.

Még az a szerencse, hogy az életem rendben van. A családom szeret, a barátaim szépen lassan, de rámtalálnak az új felhasználói név alatt is.

Szóval túl fogom élni.

Akkor miért is írtam ezt a bejegyzést?

Csak azért, hogy felhívjam a figyelmedet kedves olvasóm, hogy soha ne bízd az életedet valaki olyanra, aki - nincs szebb kifejezés rá - szarik a fejedre. Akinek nem számítanak a Te érzéseid, akinek Te egy adat vagy. Aki arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább válaszoljon a kérdéseidre. Aki csak a profitra törekszik, így aztán egy tízmilliós országban nem foglalkoztat legalább pár embert, akik ilyen balhék esetén segíteni tudnának rajtad.

Ne tegyél fel mindent egy lapra!