SMS-es parkolás - vigyázz, mert átvernek!

Álljon itt az ügyfélszolgálatnak írt levél, abból minden kiderül...

 

"Tisztelt Hölgyem/Uram!

A tegnapi napon az XXXYYY forgalmi rendszámú gépjárművemmel a 3071-es zónában parkoltam, a Kertész utcában.

A parkolást okostelefonról indítva végeztem, mint mindig.

A parkolást elindítva siettem dolgomra, mentem pénzt keresni, amiből Önök (is) élnek.

A munkát befejezve a telefonomat elővéve láttam, hogy azon van kettő SMS üzenet.

Az egyikben értesítenek, hogy a parkolásom 18:53-kor lejár és hogy az új parkoláshoz küldjek új SMS-t az automatán található számra.
A másikban az, hogy - ahogy azt elébb jelezték - a parkolásom 18:53-kor leállításra került. A díj 1200 Ft+75 Ft tranz díj.

Ezeket az SMS-eket nem vettem eddig észre és szinte sejtettem, hogy az autómhoz visszaérkezve ott fog várni a piros csomag.

Annak ellenére, hogy én bizony becsületesen megváltottam a jegyemet...

Így is lett, az autón ott várt az értesítés és a csekk 5800 forintról, amelyet azóta egyébként be is fizettem.

A birság jogosságát nem vitatom.

Az eljárás etikáját viszont igen!

Ugyanis én magam becsületes ember vagyok, jogszabály- és előíráskövető. Nem kell ellenőrizni sem, tőlem nyugodtan fel is mondhatnak a parkolóellenőreiknek, mert akkor is befizetem a parkolási díjat, ha senki nem ellenőrzi. Belsőmből fakad.

Felfogtam ugyanis azt, hogy az én érdekem, hogy a belvárosban kevesebb autó legyen és aki teheti, az ne menjen oda autóval, ahová mással is lehet.

Én magam nem is közlekedek autóval. Kerékpározom. Többnyire így nem is vagyok az ügyfelük. Csak akkor megyek autóval, amikor más lehetőségem nincs. Nagyméretű tárgyat szállítok, vagy éppen BETEG vagyok, de mégis dolgoznom kell. Ez volt tegnap is, lázasan mentem tanítani. De ez nem mentség, csak adalék a történetemhez.

Tehát ha már autóval mentem, ahogy illik, el is inditottam a parkolást és abban a hiszemben voltam, hogy rendben is van minden.

A tanóra közben nem nézegetem a telefonomat, arra koncentrálok, hogy a tananyagot a hallgatóimnak átadjam, hogy aztán ők azt használható tudás formájában alkalmazni tudják és ezzel pénzt tudjanak keresni. És abból eltartani önöket (is).

Ezzel szemben az automata ezekszerint három óra elteltével megszakítja a parkolást. De miért is?

Talán azért, hogy kénytelen legyek az autómmal elhagyni a területet? Dehát - ahogyan azt önök az SMS-ben meg is írták-, simán van lehetőségem egy újabb SMS-t írni és ott parkolni akár az idők végezetéig is. Azaz nem ez a cél?

Talán akkor az, hogy az úgynevezett tranzakciós díjat újra beszedjék? Nos, ezt már valószínűbbnek tartom és ezt sem tartom etikusnak. Ugyanis ha én akár a parkolási idő végéig ott állok, akkor önöknek semmilyen tranzakciója nem keletkezik, a parkolás végeztével leállítom a parkolást és a havi számlámmal befizetem az összeget. És nem mellesleg én fizetek önöknek 75 forintot azért, hogy önöknek ne kelljen cetlit nyomtatni, automatát fenntartani, pénzérmékkel szórakozni. Azaz ez elsősorban önöknek kényelmes, nem nekem. Mégis én fizetem a kényelmi díjat. És ez nem etikus, főleg nem kétszer beszedve.

De nem vagyok kicsinyes és azt mondom, hogy a pénzérmékkel való szenvedés kihagyása megér nekem ennyit. Használtam is, amióta létezik az SMS-es lehetőség, én pénzérmével nem parkoltam sehol. Nem is fogok. Csak elektronikusan.

De nem ez levelem megírásának az apropója.

Amiért írok, az arcátlan, sunyi, mocskos módszer, ahogyan önök minket, a becsületes felhasználóikat, mondhatni kenyéradó gazdáikat meglopnak.

Ugyanis az, hogy a parkolás lejár három óra múlva egyetlen ésszerű magyarázattal helyezhető oda, ahová való.

Mégpedig azzal, hogy önök kitalálták a becsületes emberek megkárosításának legális módját.

Mert aki - hozzám hasonlóan - dolgozik, az valószínűleg nem nézegeti az SMS-eket negyedóránként, de még azt is el tudom képzelni, hogy NINCS LEHETŐSÉGE elővenni a telefont és újabb SMS-eket küldözgetni. És önök ezt nagyon jól tudják.

Azt is nagyon jól tudják, hogy mikor jár le majd a három óra, hiszen kollégájuknak ott a terminál a kezében és csak meg kell néznie. Így más dolga nincs is, mint odaállni az autóm mellé és kivárni, hogy hibázom-e. És ha hibázom, akkor szépen rámnyomni ezt az 5800 forintot.

És ezt tartom sunyi, aljas, mocskos hozzáállásnak és KIKÉREM MAGAMNAK!

Azt gondolják, hogy ez biztos megélhetés az önök számára, hiszen mindenki hibázik, csak ki kell várni.

A jogszabályi hátteret is megteremtették maguknak ahhoz, hogy mindezt legálisan tehessék.

Hogy legálisan lophassanak.

Hát kedves hölgyeim és uraim, TÉVEDNEK!

Ugyanis a részemről befejeztem, nekem önökhöz több közöm nem lesz. Én a belvárosba többször nem megyek autóval, de ha megyek, akkor őrzött, fizető parkolóban fogok megállni. Ott legalább kapok valamit a pénzemért és nem mellesleg, nem fogok 3 óráért 1200 forintot + 75 forint tranzakciós díjat kifizetni.

És ha már így van, hát minden formális és informális csatornát fel fogok használni arra, hogy ezt az aljas magatartást a nagy nyilvánossággal megismertessem!

Szerencsére újságíró berkekben mozgok, úgyhogy ezzel a történettel - szigorúan tényszerűen leírva, hogy perelni ne lehessen - hamarosan találkozni fognak jópár, autós berkekben kedvelt újságban! Javaslom figyelni a Sanoma csoport újságait...

Alapos ember vagyok, mindig betartom, amit ígérek!

Magyarok vagyunk, úgyhogy érteni fogják kendtek: "Háromszor veri ezt Lúdas Matyi vissza!".

Ennek érdekében tehát halál pontos nyilvántartást fogok vezetni arról, mennyit és hol költöttem VOLNA parkolásra (semmibe nem kerül, időm van) és évente meg fogom önöknek küldeni, hány forinttól estek el azáltal, hogy etikátlanul viselkedtek.

Nálam eljátszották a bizalmat, azt pedig nálam csak egyszer lehet.

De hogy lássák, úriemberrel van dolguk:

Ezennel felajánlom, hogy ha a befizetett 5800 forintos összeget (OTP Bankon át utaltam, tranzakció azonosító: XXXXXXXXXX  2012.10.31-én, 13:29 órakor átutalva) visszautalják az OTP-nél vezetett XXXXXXXX-YYYYYYYY-ZZZZZZZZ számlámra, és BOCSÁNATOT KÉRNEK (elég a közlemény rovatban annyi, hogy "Elnézését kérjük"), akkor a nyilvánosságot kihagyom, sőt még esetleg el is gondolkodom arról, hogy talán a rendszer volt hibás és nem önök tehetnek az ilyen visszásságokról."

 

Szerintetek mi lesz?

Szerintem szarnak rá...

(Addig is, legalább a haveri körben terjesszük - osszad Facebookon meg G+-on -, nehogy mást is megszívassanak ezzel...)

A soha véget nem érő kölcsön esete

Tegyük fel, hogy van egy fiatalember, akinek elfogadható fizetése van, emellett vannak másodállásai is, amelyekben elég sokat is dolgozik.

Nos, ez a fiatalember úgy gondolja 2008-ban, hogy mivel már 36 éves, megérdemelne egy normálisabb autót.

Nem luxuskocsiról van szó, egy használt, jó állapotú, de családi méretű autóra fájna a foga.

Azt gondolja ez a fiatalember, hogy a fizetéséhez és a kiadásaihoz mérten havi úgy 50 000 forintot megengedhet magának a hitellel és a CASCO-val együtt (ami ugyebár hiteles autókra kötelező).

Talál is magának egy autót, amit 3,4 millió forintért kínálnak eladásra. Körülnézve a piacon az ár reális.

Így a fiatalember eladja a korábbi autóját, az érte kapott pénzből egy részt befizet önrészként, és mellé 2,7 millió forintot felvesz lízingre. 7 év alatt gondolja kifizetni az autót, a havi részlet a CASCO-val egybeépített szerződéssel 54 magyar ezres.

Svájci frank alapon, hiszen az előző autójára a hitelt is ilyen valutában vette fel és szépen ki is fizette 6 év alatt, minden probléma nélkül. Sőt, a kezdeti 43 ezres kölcsönösszeg a végére már 30 ezres alá csökkent, köszönhetően az akkor erős magyar forintnak.

Szóval semmi kockázatot nem lát ez az egyébként magát értelmesnek és szorgalmasnak látó fiatalember abban, hogy ezt a szebb, nagyobb autót is ilyen formában tegye majd magáévá úgy 7 év alatt.

A bank - nevezzük meg, a Lombard autólízing - egy úgynevezett havi fix konstrukciót ajánl, amelynek lényege, hogy a havi törlesztő részlet nem változik a forint/frank arányában, hanem a futamidő végén van az elszámolás. Ha a forint jobb volt, akkor hamarabb, ha a forint rosszabb volt a kezdéskori árfolyamnál, akkor később ér véget a hitel. Illetve a lízing.

Történetünk hőse azt gondolja, hogy ha esetleg rosszabb lesz a forint, akkor majd pár hónapig fizeti még a hitelt, de olyan nagy baj nem lehet. A havi törlesztő részlet nem változik, így a családi költségvetésbe nem szólnak bele a frank és forint közötti viszonyok.

2008. tavaszán járunk, a válságnak még híre-hamva sincs.

Az üzlet megköttetik és hősünk egészen a mai napig késedelmek nélkül, rendben fizeti a havi törlesztő részleteket.

Aztán a tegnapi napon kap a Lombardtól egy levelet, amelyben közlik vele, hogy a szerződésben megnevezett "rendkívüli árfolyam esemény" sajnos bekövetkezett, és mostantól a szerződésben vállalt "Havi fix konstrukció" nem tartható.

Ahogy hősünk olvassa a levelet - értelmes ember lévén - megérti miről is van szó és valljuk be, számított is valami ilyesmire.

Teljesen érthető, hogy ha x forint befizetésével nem csökken a tartozás, akkor a futamidőnek soha nem lenn vége és ez nem érdeke senkinek. A banknak sem, de hősünknek aztán végképp nem.

Amit nem ért a hősünk, hogy a szerződésben rögzített 25%-ot meghaladó növekedés miért is csak most következett be? Amikor Ő bizony 136 forintos svájci frank környékén vette fel a hitelt és 136 forintnak a 25%-a 34 forint, tehát valamikor úgy 170 forint környékén kellett volna a banknak meglépnie ezt a módosítást.

Ugyanis időközben a svájci frank a válcság (sic!) miatt kissé elszaladt és így az árfolyam különbözet miatt 1,4 millió forint többlet költség keletkezett, ami időközben 240 ezres kamatot is termelt. Tehát ha hősünk szeretné kifizetni most az autót, akkor 3,9 millió forintot kellene befizetnie úgy, hogy 2,7-et vett fel és 4 éve fizeti a részleteket, amelyekkel eddig úgy 2,5 milliót be is fizetett már.

Azaz a 2,7 milliós felvett összeget 4 év elteltével 3,9+2,4 millióért, azaz 7,3 millió forintért tudná kiváltani.

Tehát 2,7 szemben a 7,3 millióval.

Hősünk bármilyen értelmes is, nem érti, hogyan is lehet ez.

A bank persze "rendes" és felajánl alternatívákat.

1. A különbözetet és kamatját, azaz 1,6 milliót most egyben fizessen be és mostantól megemelt havi részlettel, de 2015. márciusi véggel letudható az ügylet. Hűsünk kérdésére, miszerint honnan akasszon le 1,6 milliót a jövő hónap 5-éig, az ügyintéző annyit mond, hogy van olyan, aki le tud akasztani.

Hősünk nem olyan, úgyhogy ez az alternatíva kilőve.

2. Mostantól 54 helyett fizessen 150-et havonta, így 2015. márciusára kifizeti a különbözetet is. Hősünk kérdésére, miszerint a kedves ügyintéző családjában, ismeretségi körében van-e olyan, aki hiphopp 54 helyett 150 ezrest le tud csípni a havi büdzséből, az ügyintéző csak hümmög.

3. Válasszuk ketté a problémát! Van ugyebár az 1,6 millió, amit egyelőre ne piszkáljunk! A havi részleteket növeljük meg úgy, hogy ez ne növekedjen, azaz a havi fix konstrukcióról térünk át a svájci frank árát követő változatra. Azaz mostantól 54 helyett hősünk fizessen úgy 80-90 ezres között havonta. Aztán majd 2015. márciusában, amikor ezek a részletek lejárnak, foglalkozzunk azzal az 1,6 millióval, ami akkorra úgy 2 millióra kamatozza fel magát és kezdjük el kifizetni azt.

Mint egyetlen járható utat, hősünk ezt választja.

Mit tehet mást?

Adja le az autót? És akkor mi lesz? Kocsija sem lesz és a semmiért fizethet ki még úgy 2,5 milliót (a bank elpotyálja az autót és az érte kapott összeget levonja a tartozásból), ami azt jelenti, hogy úgy 5 éven át még havi 70 ezrest. És akkor mivel fog járni a család?

Tehát mostantól 50 helyett 80, majd 2015-től még vagy 5 évig ugyanennyi.

 

A végeredmény?

12 évig fizetünk egy 2,7 milliós kölcsönt, a végére visszafizetünk 8 azaz nyolc milliót és lesz cserébe egy 15 éves autónk, aminek az értéke akkorra úgy 700.000 forint lesz. Ha nem történik vele semmi...

 

Tudja ám hősünk, hogy más is jár hasonló cipőben, nem is panaszkodik.

Mindössze pár kérdés:

 

A bank nem hibázott? Hát ki alkotta meg ezt a konstrukciót? Ki csapta be az ügyfelet egy olyan szöveggel, miszerint nyugodtan fel lehet venni svájci frank alapon kölcsönt, "úgysem fog változni a havi törlesztő részlet". Ki engedte, hogy az árfolyam számlán ekkora összeg felhalmozódjon? Ki nem lépett a 25% elérésekor? Ki nem figyelmeztette az ügyfelet, hogy ez lesz?

 

Összegezve tehát:

Adva van valaki, aki köt egy szerződést. A szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíti, nem késik a részletekkel.

Mit is vétett akkor?

Hol hibázott?

A kérdés költői, megválaszolom én: ott hibázott, hogy kétes hátterű cégtől kölcsönt vett fel.

És ezt a hibát mégegyszer nem fogja elkövetni...

Minek kérsz akkor tanácsot?

Rendben van, nincs sok időm, de kérdezz! Nyugodtan tárd elém az elképzelésedet, még akkor is, ha baromságokat hordasz össze! Nem szólok, mert sokkal tovább tartana elmagyarázni, hogy amit ebben a röpke félórában felvázoltál, az alapjaiban hibás. Nem szólok, mert türelmes vagyok. Persze csak azokkal, akik még nem játszották el a türelmemet.

Szóval kérdezz! De kérdezz már! Ne magyarázz, ne körözz! Kérdezz végre!

Miért nem egyszerűbb simán megkérdezni? Segítek:

"Te milyen telefont vennél?" "Te milyen tévét vennél?" "Te milyen laptopot vennél?"

Egyszerű kérdések ezek. Majd megkérdezem én tőled, amit tudnom kell ahhoz, hogy tudjak Neked megfelelő tanácsot adni...

Mert ha megtisztelsz a bizalommal, hogy pont tőlem kérsz tanácsot, akkor hidd el, hogy utána fogok járni. Úgy fogok neked utánanézni, mintha magamnak néznék utána. Mintha magamnak venném. Vagy egy kicsit még jobban.

Miért?

Mert nem szeretném, ha csalódnál. Ha csalódnál bennem, de ami még fontosabb: ha csalódnál abban, aminek a megvásárlására én adtam Neked tanácsot.

Szóval kérdezz és én felelek. Ha nem tudom a választ, akkor majd azt mondom, hogy utánanézek és aztán felelek.

De abban biztos lehetsz, hogy rossz tanácsot nem fogok adni.

Ha ugyanis nem értek valamihez, akkor meg fogom mondani. Ugyanis nem szégyellem. Én nem vagyok az a fajta, aki MINDENT TUD és kényszert érez rá, hogy mindenképpen tanácsot adjon.

Én - kérlekszépen - tudom, hogy mit tudok és tudom, hogy mit NEM tudok. És ha valamit nem tudok, abban nem fogok Neked tanácsot adni.

Akkor megmondom, hogy ne haragudj, de nem tudom. Egyszerű két szó ez, ami mindkettőnket - de főleg téged - megszabadít egy rakás kellemetlenségtől.

Hát hiányzik az nekem, hogy az én tanácsom alapján megvegyél valamit és aztán meg rám haragudj? 

Segítek: nem hiányzik. Nagyon nem hiányzik...

Ahogyan - ha hiszed, ha nem - arra sincs szükségem, hogy Neked mindenáron segítsek. Nincs szükségem ugyanis önigazolásra, mert én ismerem magamat. Tudom a korlátaimat. Önismeretnek hívják az ilyet. Ahogy öregszem, egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a legfontosabb erény.

És nem mellesleg az élet engem igazol. Jól választok és egy kezemen össze tudom számolni, hányszor tévedtem, már ha kütyükről van szó.

És mint írtam elébb, az én voltam. Magamnak ugyanis bevállalok kockázatot, de ezt Veled nem teszem meg. SOHA. Neked csak olyat fogok ajánlani, amiben 1000, azaz ezer százalékig biztos vagyok.

Mert nekem a Te bizalmad többet ér. Úgy is mondhatnám, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy csalódj bennem. Veled nem kockáztatok.

Remélem érted...

Szóval ezek után, amikor hozzám fordulsz tanácsért, akkor abban biztos lehetsz, hogy nem fogok elhamarkodottan észt osztogatni Neked.

A tanácsom megfontolt lesz. Alaposan körüljárt. Sőt, legtöbbször nálam sokkal okosabbakat is megkérdezek abban a témában. Akikben meg én bízom 1000, azaz ezer százalékig.

Ez pedig sok idő és sok energia.

De rád áldozom.

Rád áldozom, mert megérdemled.

Egyetlen módon tudsz felidegesíteni.

Ha megbeszélünk valamit, aztán meg teljesen másként döntesz.

Ha elmondom Neked, hogy MIT NE és juszt is, csak azért is azt a (már bocs) fost veszed meg...

Mert minek kérsz akkor tanácsot?

De tudod mit? Még ezzel is tudok együtt élni. Nagy fiú vagyok már és lerendezem magamban, hogy ez a helyzet.

A Te dolgod, ha rosszabbat akarsz drágábban venni, mert hagytad magadat átverni reklámoknak. A Te dolgod, ha igazából nem is vagy kíváncsi a véleményemre, csak éppen unatkoztál. A Te dolgod az is, ha nem hiszel nekem, hanem valaki másnak hiszel inkább és az ő, az enyémmel ellentétes tanácsát fogadod meg.

A Te dolgod! Csináld!

Azt viszont megígérem, hogy ezt egyszer játszhatod el velem. Egyszer tudsz bepalizni úgy, hogy én órákat foglalkozzam miattad valamivel, lelkiismeretesen körüljárjam a témát, adjak egy tanácsot, elmagyarázzam azt is, hogy miért pont ezt tanácsolom Neked és erre Te meg csak azért is mást veszel meg.

Egy ilyen dobásod van mert legközelebb én bizony nem adok Neked tanácsot.

Nem haragból nem sértődöttségből. Egyszerű, gyakorlatias megfontolásból. Minek, ha úgysem hallgatsz rám? Hát hülye vagyok én? Minek bohóckodjak?

És azt meg tisztelettel kérem, hogy amikor majd pár hónap múlva a fos, amit a tanácsom ellenére megvettél TERMÉSZETESEN ÉS KÖTELEZŐ JELLEGGEL ELROMLIK, akkor légy kedves, NE NEKEM PANASZKODJ!

Vagy amikor magad is rádöbbensz arra, amit én egyébként elmagyaráztam Neked érthetően, magyarul...

Panaszkodj annak, akinek a tanácsára megvetted azt a szart!

Engem meg légy kedves, hagyj békén!

(Az a jó, hogy az ember fejéből nem hallatszanak ki a gondolatok. Mert ha kihallatszanának, akkor nagy botrányok lennének. Akkor ilyesmiket hallanál a közelemben, csak lenne közben még néhány baeg, fax és egyéb kötőszó. Ezeket most az illendőség kedvéért többnyire kihagytam. De remélem így is érted...)