2011. május 9., hétfő

... avagy hogyan keserítsük meg a saját életünket felesleges kütyükkel.

Néha már-már el is felejtem, hogy miért is indítottam ezt a blogot. Mármint a techshit-et. Aztán a kütyük mindig emlékeztetnek rá, mennyi szívásal is jár, ha az ember feleslegesen körülveszi magát minden szirszarral. Így volt ez most szombaton is.
A történet pénteken kezdődött, amikor is az autóban se szó, se beszéd kinyiffant a komplett fedélzeti elektronika. A jelenség: valahová megérkeztem és ment minden, majd pár óra múlva indulnék és a központi kijelző egyszerűen nem indul el. A Peugeot jel csak világít, a rendszer néha meg-meg szólal, de nem indul el rendesen. Az ilyen nagy kijelzős autóknál meg ugyebár szinte minden a központi kijelzőről olvasható le, így most sem azt nem tudom, hány fok van az autóban, se telefonálni nem tudok, de még csak a rádiót és a CD-t sem tudom hallgatni. És már előre félek, hogy mibe fog ez nekem fájni. Nem lesz olcsó. És a legjobban az bánt, hogy nem volt még öt napja, hogy 250 000 forintot költöttem a kuplung és a lendkerék cseréjére. Gyakorlatilag amíg hazaértem, addig volt meg az örömöm, hogy végre jó az autó. Ennyi öröm jut nekem. A javításhoz szükséges pénzért február óta minden hétfőn és szerdán késő estig dolgoztam a harmadállásomban és hajszál pontosen ki is fizettem az összes keresményemet. Cserébe 2, azaz kettő óra öröm jutott nekem. Ennyit érdemlek azért, hogy amíg más odahaza döglik a tévé előtt én a főállásom mellet még lenyomok heti tíz órát...
Aztán szombaton reggel indultunk a Tisza-tóra, bringázni mentünk a feleségemmel. Gondoltam kell némi kikapcsolódás is... Az autó szerencsére mozgásképes, csakhát egész úton se zene, se GPS, se telefon. Navigálni így a telefonommal tudtam, az meg pont a cél előtt kezdi kiírogatni, hogy az akkumulátor vagy túl meleg, vagy túl hideg, de a töltést most akkor kikapcsolja. És ezt fél percenként megismlétli. Az ideg majdnem szétvetett, mert nem vagyok ismerős Tiszafüreden és a Hortobágyon, ezért is vittem két független navigációt is magammal, amiből konkrétan  egy sem működött. Még szerencse, hogy a szervezők szép nagy táblára kiírták, hogy merre van a rajt és a nevezés, így könnyedén odataláltunk. Persze a rohad kütyüktől simán eltévedhettem volna, hiába kerültek százezrekbe. A táblák alapján megtaláltuk az esemény helyszínét, neveztünk és indultunk a starthoz.
Gondoltam én, hogy a startól a célig majd rögzítem a túrát a SportyPal-lal, amely egy amolyan GPS-es rögzítő program sportolóknak. Erre tökéletesen alkalmas a Samsung Galaxy Tab-em, amely a nagy akkumulátor miatt 15 órát is képes folyamatosan menni a SportyPal-lal. Elvileg...
A valóság meg az, hogy a startnál, az indulás előtt indítanám a SportyPal-t, erre vagy 15 percig nem talál műholdat. Ekkor indítanám újra a Galaxy Tab-et, az meg további tíz percig csak áll a Samsung feliraton és nem hajlandó bebootolni az Android. A mezőny elindult, úgyhogy kénytelen voltam szépen elrakni. Na itt voltam azon a ponton, hogy földhöz vágom és megtaposom. Meg is tettem volna, ha nem a verejtékemmel megkeresett pénzen vásároltam volna 119 ezresért. Így szépen - némi csendes anyázás közepette - eltettem a bringatáskába és elkezdtünk tekerni.
A tekerés alatt csináltam fotókat, ezek némelyike meg is van. Ugyanis a Samsung WB650 fényképezőgépem nemes egyszerűséggel csak akkor rögzíti a fotókat, amikor kedve tartja. Sunyi módon csinálja, mert az ember fotózgat és csak odahaza, vagy a fotók első visszanézésekor szembesül azzal, hogy a fotók egy része egyszerűen NINCS MEG. Ez ellen persze lehet védekezni valamelyest, mert az ember visszanézheti a lejátszás gombbal és ha lehet, megismételheti a fotót. Na de mi van azokkal a pillanatokkal, amik egyszeriek és megismételhetetlenek? Azoknak bizony annyi...
Egyszóval tele van a tököm a technikával. Tele van azzal, hogy az ember költi a pénzét és szart kap érte. Hogy élmény helyett idegeskedés a jutalma.
Tudom, van aki azt gondolja most, hogy de jó nekem, hogy csak ilyen gondjaim vannak. Igaza van, lehetnék rákos is... Persze én nem nagyon leszek soha rákos, mert valószínűleg előbb visz el a szívinfarktus vagy a gutaütés a sok  rohadt kacat miatt, amivel az életemet megkeserítem magam-magamnak.
Úgyhogy befejeztem!
Szépen lassan eladogatom az öszes szart és olyasmivel fogok foglalkozni, ami nem idegesít. A kiránduláson pedig a természettel fogok foglalkozni, kerékpározás közben a tájat figyelem a szemeimmel és a szelet élvezem a bőrömön. Nem fotózok meg GPS-ezek, meg mittoménmi.
Rohaggyon meg minden kéggyével, ami elektromossággal működik!
UFF!

2011. április 4., hétfő

Devecser, fél évvel a katasztrófa után

A hétvégén megint a szüleimnél voltam Devecserben. Kihasználtam a szép időt és bejártam újra a Devecseri Kastélyparkot. Erős idegzet kell hozzá, főként annak a fényében, hogy én ismertem ezt a parkot korábban is.

A parkban az iszappal szennyezett felső réteget eltávolították és itt-ott megpróbálták lemosni a fák kérgét is. Az igyekezet és a tömérdek munka látszik, minden tisztelet érte. Az már más téma, hogy nagyjából még ugyanennyit kellene dolgozni ezen a parkon, hogy igazán mentesítettnek lehessen tekinteni.

A fák nagy többségének a törzsén ott a vörös szintvonal és ismerve ezt a szemét anyagot, nem is fog magától eltűnni még évek alatt sem. Bár nem vagyok erdész, de feltételezem, hogy ezek a fák a kérgüket fejlesztve szépen lassan megbírkóznak majd a vörös színnel, így talán az esők és a biológia megoldja azt, amit ember megoldani nem képes.

Jelenleg egyébként furcsa, és sehol máshol nem látható optikai csalódás áldozata lehet az itt sétálgató, hiszen a fák törzse azonos magasságig van bepirosítva, így olyan érzése van az embernek, mintha egy vörös ködben állna, nyakig, vagy a feje búbjáig. Ameddig a szem ellát.

Azt hiszem, hogy egy rövid videó elfér ide, ebben megpróbálom megmutatni a megmutathatatlant. Íme (érdemes teljes képernyőn nézni, HD 720p a felbontása):

 A természet szerencsére dolgozik, szépen lassan zöldülnek a fák és a talajt is elkezdi benőni a növényzet. Hogy mikor lesz újra olyan ez a park, mint volt, azt megjósolni sem tudom. Vannak szívszorító részletek, mint például az egykori futbalpálya árválkodó kapuja.

Persze közlekedni egyelőre csak azokon az utakon lehet, amelyeket a teherautók számára építettek ki a mentesítés során. A többi helyen a talajvíz az úr, mindent iszapos sár borít. Azért sikerült a GCDEVE geoládához eljutnom és csodák csodájára megvan. Kicsit iszapos ugyan a zacskója, de ott van a helyén.

Persze nem mondom, hogy ideális kirándulóhely ez és hogy családostul ide kellene özönleni, de mindenképpen egyedi élmény így ládázni. A gumicsizma persze javasolt, a cipőt kicsit megviseli a terep.

Ahogyan a gumikesztyű is javasolt, hiszen a láda csomagolása csupa vörösiszap, ez a mocskos anyag pedig levakarhatatlan. A ládát visszarejtettem a helyére és kicsit el is fedtem némi álcázással.

A Várkertre visszatérve, egy erdész barátom azt mondja, hogy a fák simán kibírják azt, hogy letermelték mellőlük a földet, de azt már nem nagyon bírnák ki, ha visszatemetnék. Úgyhogy remélem, nem jön valakinek az a kósza ötlete, hogy valahonnan hozat termőföldet, vagy ha igen, akkor csak nagyon vékony rétegben. Jelenleg a terület nagy részét óriási, iszapos vízzel teli pocsolyák borítják, amelyekben viszont egyes rovarok igen jól érzik magukat. Le is videóztam ezeket, íme (720p, HD videó):

Közben Devecser másik végén járva megcsodáltam az épülő "Újdevecsert" is.  A sümegi és a pusztamiskei utak között építenek nagy erőkkel azoknak, akiknek elvitte a házát az ár és valamilyen rejtélyes okból Devecserben szeretnének maradni. A házak nagy része tető alatt van már, a látvány lenyűgöző, hiszen az ember ritkán lát 100 ház körüli lakóparképítést. Le is videóztam, íme (ez is 720p-s, HD videó):

Több barátomat érintette a katasztrófa, Miki barátomék a karácsonyt már új házban töltötték. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy nem maradnak Devecserben, átköltöztek Ajkára, pontosabban Bakonygyepesre. Azért tehették ezt meg, mert volt félretett pénzük, így a ház vételárát ki tudták pótolni és hiába értékelték alul a devecseri házukat, a gyerekek egészsége érdekében inkább elfogadták a másfél millióval alacsonyabb értékbecslést, csak mihamarább el tudjanak menekülni a "Vörös városból". Ők tehát már ajkaiak, igaz bútor alig van a házban, mert az állam egyelőre nem fizetett még az ingóságok pótlására semmit nekik. Majd talán az is elindul szépen lassan.

A szüleim a javaslatok ellenére felásták a kertet és elültették a dolgokat idén is. Kérdés, hogy ki meri majd megenni azt, amit - igaz az ő házuk 200 méterre van az iszaptól - ott megtermeltek. A nap mindenesetre szépen sütött szombaton, így fotóztam anyukámék kertjében is.

Ébredezik a természet, az emberek hangulata is jobb talán. Sajnos a napsütésnek van egy olyan hatása is, hogy elkezdett kiszáradni az iszap, így már határozottan érezhető a por. Apukám folyamatosan náthás, de ahogy elhagyjuk Devecsert, 20 percen belül nyoma sincs a náthájának. Hogy ez pszichés-e? Nem vagyok orvos...

A szüleim egyébként atomtámadásra rendezkedtek be, a ház minden nyílászárója extra szigetelést kapott így a por nem jön be a lakásba. Szellőztetni továbbra is cak reggel és este lehet és napközben - ha csak lehet - kimennek horgászni a Széki tóra, ott nincs iszap. Ez a nyár így fog zajlani, így próbálják ellensúlyozni a környezeti ártalmakat.

Anyósomnál közben elkészült az új kapu. Róla annyit, hogy tavaly kapott a ház teljes dryvit szigetelést, lecserélték a palatetőt Bramac cserépre és a verandát is kicserélte. A kaput is az iszap előtt rendelte meg és fizette ki, gyönyörű is lett.

Kicsit szomorú a dolog, hiszen ezek a beruházások tipikusan olyanok, mintha az ablakon öntötte volna ki a pénzt. A ház ugyanis abban az utcában van, amely az utolsó utca lesz az iszapövezet előtt. A szembe lévő házak még megmaradnak, de a velük kertszomszédosakat már lebontják. Anyósom tehát kvázi 30 méterre lakik majd az iszapparktól - a területet befásítják -, ráadásul délre, így az uralkodó szélirány miatt pont az ő udvarába hordja majd a port a szél. A ház tehát értéktelen. Akármilyen szép is lett.

Szegény anyósom mindig azt mondogatta, hogy ha majd ő nem lesz, akkor jó lesz nekünk hétvégi háznak. Hát, döntse el mindenki, hogy akarja-e a hétvégéit a Marson tölteni. Mi most azt mondjuk, hogy ha a szüleink miatt már nem kell majd menni Devecserbe, be nem tesszük oda a lábunkat. Aztán lehet, hogy eltelik pár év, a dolgok normalizálódnak, de szerintem pont a nehézfémek az a műfaj, amely évtizedek múlva sem távozik el a talajból, a növényekből. Azokat fogja a devecseri lakosság szívni még fél évszázadon keresztül, minden következményükkel együtt.

Közben a felelősök kézrekerítéséről semmi hír, nagy a csend. A szegény MAL Zrt felhalmozott 2 milliárdnyi energiaszámlát, úgyhogy még az is lehet, hogy mégis tönkremegy és a 6000 dolgozója az utcára kerül. És természetesen továbbra is azt kommunikálják, hogy nem tehetnek semmiről.  Az emberekben van indulat, bennem is. Ha valaki nem értené, miért is, hát el kell menni Devecserbe és meg kell nézni, mit tettek ezzel a várossal és annak ÖSSZES lakójával! Ha a blogomat olvasva ön kedvet kapott volna egy devecseri sétához, hát rajta! Ilyet úgysem lát sehol máshol a civilizált világban!

2011. március 3., csütörtök

2 hét rettegés, avagy köszönjük Máltai Szeretetszolgálat!

Előre szólok, hogy nagyra értékelem a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét és minden megbecsülésem az övék. Nem is akarom leszólni őket, ez a blogbejegyzés inkább azért születik most, mert ki akar szakadni belőlem a boldogság, amiért TÉVEDTEK!

Mint azt a techshit blogom olvasói korábban olvashatták, személyesen is érintett vagyok a családom révén a devecseri iszapkatasztrófában. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy sem a szüleim, sem a feleségem szülei, se sógornőmék nem kaptak közvetlenül a vörös pokolfajzatból. Így aztán az ember meg is nyugodhatna, hiszen az élet majd szépen lassan visszatér a kerékvágásba.

Az óvatosság nem árt azért, hiszen a levegőben a szálló por ebben a körzetben manapság kicsit mást jelent, mint máshol az országban. A Devecserben szálló porban ugyanis kissé mások az összetevők, mint az szokásos. Mérik is és sorra állapítják meg az extrém magas értékeket. Ez ellen több módon is lehet védekezni, így például a kitettség korlátozásával. A szüleim és anyósomék, valamint a sógornőmék is lehetőség szerint a házban tartózkodnak, a szellőztetést a reggeli, nedves időszakban csinálják. Így a lakásba a por nem jön be. Sógornőméknél és anyósoméknál újak az ablakok és az ajtók, így ott a tömítettség kiváló, a szüleimnél pedig végigszigeteltük a házat, így az is majdnem hermetikus.

A másik óvintézkedés a fokozott orvosi felügyelet. Ezzel kapcsolatos a történet.

Ugyanis a Máltai Szeretetszolgálat a területen felállított egy szűrőállomást, amellyel fokozni lehet a vizsgálatok sűrűségét. A baj csak az, hogy a buszban valószínűleg egy ócska, ősrégi, megbízhatatlan berendezés üzemel.

Történt, hogy Anyukám - 62 éves - elment a Máltaihoz és leszűrette magát. Biztos, ami biztos alapon. A baj csak az, hogy a vizsgálaton a szűrőberendezés kimutatott valami foltot a tüdején. Az orvos LEVÉLBEN (???) értesítette erről és arról, hogy a vizsgálatot meg kell ismételni. Az ajkai szűrőállomáson adtak is időpontot ÁPRILIS VÉGÉRE (???????)

Ugye nem kell ecseteljem, hogy milyen dolog lehet várni pár hónapot arra, hogy akkor most beteg vagyok-e, vagy nem. Az ember belehülyül a rettegésbe, meg persze a család is. Én nem mondtam ugyan Anyunak - nem akartam pont én ijesztgetni -, de nem nagyon aludtam az elmúlt pár napban. Persze azonnal jött az ötlet, hogy előre lehet-e hozni valahogy ezt a vizsgálatot.

Szó-szót követett és megmozgatva minden követ, sikerült találni egy közelebbi időpontot, mégpedig ma délután 13.00 órakor. Így a több hónapos rettegés lecsökkent egy kéthetes, de nem kevésbé ideges időszakra.

A lényeg, hogy ma délután végre kiderült, hogy a műszer a rossz, semmi baj nincs Anyu tüdejével.

Amiért ezt a bejegyzést írom: egyrészt miért is nincs a térségben egy MEGBÍZHATÓ szűrőállomás? Nincs rá pénz? Iszapmúzeumra van? Roma kulturális központra van?

A másik: miért is nincs a Máltai Szeretetszolgálatnak egy normális berendezése és miért is szűrnek egy ilyen, megbízhatatlan, öreg szutyokkal?

Ezek csak kérdések, aki tudja a választ, az okos ember...

2011. február 15., kedd

Békávé varázsolnak!

A budapesti tömegközlekedés varázslatos dolog! Ahányszor csak alkalmam van elmerülni ebben a szennyben, amit a békávé elkövet tömegközlekedés címén, mindig élvezem. Mármint azt, ha vége van.
De: mivel a belvárosba ELVBŐL nem megyek autóval, marad kettő megoldás. Az egyik, hogy amikor olyan az idő és maga a tevékenységem is megengedi, BRINGA. Ha viszont vagy az idő, vagy az elvégzendő feladat nem teszi lehetővé, kénytelen vagyok a tömegközlekedésre hagyatkozni. És mivel erre kevés esetben van szükség, nekem konkrétan elég egy tízes füzetjegy egy hónapra. Ezt viszont MINDIG megveszem, SOHA életemben nem blicceltem még a BKV-n. Egyetlen egyszer - önhibámon kívül - mentem olyan gyűjtőjeggyel, ami időközben megdrágult. Amikor erre rájöttem, kilyukasztottam mégegyet a lelkiismeretem miatt.
Nem az önmagam felmagasztalása miatt írom le ezeket, csak azért említem meg ezirányú becsületes viselkedésemet, mert talán magyarázat arra, miért is bánt annyira a tegnapi eset, hogy ki kell írjam magamból.
Történt ugyanis, hogy a gyűjtőjegyemet ottholfelejtettem. Így aztán a Dózsa György úti metrómegállóban a BKV hivatalos partnerétől (a kassza ugyanis DÉLUTÁN NÉGYKOR BEZÁR????) vásároltam egy másik 10-es gyűjtőjegyet. A Dózsa Györgytől a Blahára mentem, a lejáratnál lyukasztottam egy jegyet, amellyel, egy átszállással meg is érkeztem a Blahára. Ott elvégeztem a munkámat, majd elindultam hazafelé. A Blahán a lépcső tetején megint kezeltettem a jegyemet az automatával, majd az ajtóban álló ellenőröknek bemutattam. Megnézték, nem szóltak semmit, lementem a metróba és elindultam hazafelé.
A Deák téren átszálltam a kékre. Nem tudom mióta, de egy ideje eltűntek az átszállásnál a kapuk, azaz nem kell még egy jegyet kezelnem, ha még egy metróval szeretnék utazni. Ez pozitív és azt mondom, hogy így nekem speciel megéri a BKV-t használni, hiszen két jegynél olcsóbb volt az autó is, de ez az egy jegy korrekt ár. TÖBBEK KÖZT EZÉRT NEM IS CSALOK a jegyekkel, hanem becsülettel megveszem és kezelem azokat.
Szóval a Deákon szálltam át, és megérkezve a kék metró szintjére, belebotlottam ebbe a két jól képzett ellenőrbe. Mutatom a jegyemet, erre a következő párbeszéd zajlik le (E=ellenőr, S=Sanci, azaz én):
E: Fiatalember!
S: (Csak magamban: ja, fiatalember... Három diplomás, lassan negyven éves mérnökember vagyok, neked maximum URAM!!! De nem szólok, magamban tartom, hiszen az az én személyes problémám, hogy a "fiatalember" megszólítást egyenértékűnek tartom az "öcsi", a "kis majom", a "te kis hülye" kifejezésekkel. Úgyhogy kussolok).
E: Megkérhetném, hogy legközelebb várja meg, hogy az automata rányomtasson a jegyre, mert így nem látszik, hol kezelte.
S: Ne tessék haragudni, de - szerencsére - ritkán járok metróval, így nincs rutinom a jegykezelő automaták kezelésében. Azt gondoltam, az ember beteszi a jegyet, lekezeli és lehet utazni.
E: De ha túl hamar kihúzza, akkkor a nyomtató nem tud rá nyomtatni és így a jegy érvénytelen.
S: Rendben, legközelebb odafigyelek. Keziccsókolom! (Magamban: örüljél!)
Amiért ezt a dolgot leírom: adva van egy becsületes, budapesti honpolgár, aki MINDIG megveszi a jegyét, lekezeli és MÉGIS BASZOGATJÁK? Én vagyok a hibás azért, mert a BKV KÖZPÉNZEN olyan jegykezelő automatákat szerez be, amelyek ezek szerint NEM ALKALMASAK a feladatuk ellátására? (Hogy ez így van, azt bizonyítja az előző jegyem és a korábbi gyűjtőjegyek, amelyeket nem szoktam eldobni - a gyerekeknek tökéletes békávést játszani -, mert ezeken a jegyeken 10-ből 6-nál OLVASHATATLAN A RÁNYOMTATOTT FELIRAT? )
Én vagyok a hibás? Átlagos felnőtt emberként NEM TUDOM KEZELNI a jegykezelő automatákat? Iyen béna vagyok?
Vagy a "kedves" alulfizetett és aluliskolázott, személyes higiénia és testsúly terén kihívásokkal küszködő ellenőrnő lenne a hibás, akinek kiadták, hogy tegye szóvá, ha ilyet lát? Ő a hibás, ha azt feltételezi, hogy azért nem olvasható a felirat, mert én így akarok csalni?
Nem hinném.
Ő szegényem csak annyiban "hibás", hogy miközben ezt a lélekölő munkát kénytelen végezni, nem veszi le a viselkedésem alapján, hogy valószínűleg nem szándékom a csalás. Ha az lett volna ugyanis, akkor kikerülöm őket, hiszen mesziről ki lehet szúrni az ellenőrzést, olyan bénán csinálják. Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy nem PONT EGY RETVES JEGGYEL CSALNÉK és nem így, ha akarnék...
De ha ezektől eltekintünk, Ő annyiban hibás, hogy NEM TISZTELI MEG az utazót, ha másért nem, hát azért, merthogy a fizetését részben az általam befizetett adóból, részben az általam megvásárolt jegy árából kapja. Tisztelet alatt értem például az "Uram!", vagy "Hölgyem!" megszólítást a "Fiatalemberezés" helyett. A fiatalember ugyanis összetett szó, a fiatal és az ember szavakból áll, egyik sem tartalmaz udvariasságot. A fiatalt ezesetben kifejezetten lealacsonyítónak érzem, de legalább embernek néz...
Nem boncolgatom most, miért UNDORODOM a békávétól úgy ahogyan van, mert biztosan bennem van a hiba, hogy budapesti létemre ha csak lehet, elkerülöm ezt az igen szimpatikus állami monopol-nagyvállalatot, amelynek fenntartásához persze ennek ellenére akkor is keményen hozzájárulok, ha évente esetleg egyszer sem utazom rajta. Erről nem ő tehet.
Nem boncolgatom, hogy tömegközlekedéssel csak az utazik, akinek más választása nincs, és ez bizony NINCS ÍGY JÓL! A tömegközlekedésnek vonzónak kellene lennie, amit bizonyos módszerekkel el lehet érni. Ez pár kilométerrel nyugatabbra sikerült is, Bécsben nem is autóznak az emberek. Erről sem tehet...
Nem boncolgatom, hogy az ilyen attrocitások miatt - bár biztosan én vagyok túlérzékeny - csinálnak a magamfajták sportot abból, hogy ezt a méltán "szeretett" monopol-nagyvállalatot lehetőleg elkerüljük. Na, erről már tehet...
És nem boncolgatom, hogy csak az én személyes hozzáállásomnak köszönhető, hogy helyette nem autóval vagy taxival oldom meg a belvárosi közlekedésemet, hanem biciklivel. Megtehetném, állok úgy anyagilag. Szerencsére állok úgy erkölcsileg is, így "nem teszem be a kerekeimet" a belvárba. Ehhez meg az esetnek semmi köze...
És azt sem boncolgatom, hogy különböző érdekcsoportok mit és hogyan tesznek azért, hogy az én bringás közlekedésemet lehetetlenné tegyék, mert ha a fejük tetejére állnak, én, illetve MI akkor is bringázni fogunk. Ez viszont egyre jobban érinteni fogja őt is, hiszen ha egyre többen esünk ki a tömegközlekedésből, akkor csökken a bevétel és valakit ki kell rúgni. Én éves szinten 12 havi bérletet már most megspórolok, ez pont egy ellenőr havi fizetésével azonos nagyságrend ám...
De mindezt azért nem boncolgatom, mert egyszerűen letojom!
Letojom a mocskos metrókocsikat, az áporodott, bacilusgazda levegőt!
Letojom az alulfizetett, aluliskolázott, alulmotivált, képletesen és konkrétan mosdatlan alkalmazottakat!
Letojom az ellopott közpénzeket és az emiatt fennálló folyamatos hiányt, amit többszörösen fizettetnek meg azzal is, aki be sem teszi a lábát a BKV üzemi területére!
Letojok mindent!
Miért? Cinikus lennék? Lehet. De inkább azért, mert NEM tudok rajta változtatni. Akkor meg mit lehet tenni?
Majd legközelebb odafigyelek, hogy a jegyemen ne mosódjon el a felirat, de azt azért üzenem innen a kedves döntéshozóknak, akik igenis TEHETNEK MINDENRŐL, hogy KAPJÁTOK BE!
Remélem finom voltam és nőies, de ezt hozza ki az emberből, ha ilyen közeggel érintkezik.
Ha nem vigyázol, bizony békávé varászolnak...

2011. február 5., szombat

A Galaxis gyökere, avagy hogyan rootold a Galaxy Tab-et

Kicsit techshit a dolog, de mindenképpen pozitív a vége, így megírom.
Történt, hogy hosszas gondolkodás után szert tettem egy Galaxy Tab-re. Ez egy mobil internetes eszköz (MID), kicsit olyan, mint egy felfújt GalaxyS telefon. Kicsi, lapos, kényelmes, sokoldalú. Nekem való...
Mire is jó konkrétan? Mindenre, amire az asztali gép, csak sokkal kényelmesebben. Hogy miért is hódítanak ezek a Tab-ok, azt igazán most értettem meg. A teljes szabadságot adják, hiszen például a Galaxy Tab 12 centi széles így belefér egy öltöny belső zsebébe és nem kell magunkkal vinni külön táskát neki. Emellett könnyű és az ember internetezési szokásai átalakulnak, a helyszínek áttevődnek, a gép előtti görnyedés átalakul az ágyban, kerti hintán, a szőnyegen - röviden: kényelmesebb helyeken - történő foglalatossággá. Azért kényelmes, mert nagy a képernyőja, sok a háttértára és mindent meg tudok oldani vele, amit eddig a pécével kellett.
De ezért nem vettem volna meg. Amiért megvettem az az, hogy a hozzá kapható kábel segítségével a képe kitehető kivetítőre, tévére és így az ember elegánsan tarthat meg vele egy előadást, amelynek végén az anyagát - amely online fenn van a Google fiókban - pár kattintással megoszthatja a hallgatósággal. Szóval ez a jövő, mérhetetlen sok időt spórol nekünk egy ilyen Android cucc.
DE:
Naná, hogy van "de". A "de" most az, hogy az Android készülékeken a gyökérhez - root - nem férhetünk hozzá. Ennek az az előnye, hogy például nem törölhetünk bele létfontosságú fájlokba és így nem tehetjük tönkre a gépet egy félrenézéssel.
Sajnos hátránya is van: bizonyos szoftverek - értelemszerűen azok, amelyeknek root hozzáférés kellene - nem futnak rajta. Hogy ez ne így legyen, ahhoz kell a rootolás.
Szép magyar szó, de még mindig jobb, mint lefordítva: gyökérkedés... :)
Szóval, ha az ember szeretné kihozni a maximumot, akkor eljön ez a pillanat: rootolni kell a gépet.
Hogyan állunk neki? Naná, hogy Google barátunkat faggatjuk, azaz internetes kereséssel. A keresés eredményeként találunk is leírásokat - még magyarul is - így nagy önbizalommal nekiállunk este 10-kor. Ugyanis 5-10 percet ígérnek.
A folyamat - elviekben - úgy zajlik, hogy egyszer összeszinkronizáljuk a Tab-ot a számítógépünkkel, ehhez kell a Samsung Kies nevű szoftverje. Ilyenkor települnek a Samsung driverek, amelyeknek köszönhetően a számítógép látni fogja a Tab-ot. Akik nem szeretik a Kies-t - én is ezek közé tartozom - a drivereket feltelepíthetik kézzel is, az eredmény elvileg ugyanaz.
Miután ez megvan, le kell választani a készüléket és a beállításokban a hibakereső módot - debug mode - aktiválni kell és így kell feldugni újra a számítógépre.
Ezután - a leírásokban belinkelt - Super One Click nevű szoftverre lesz szükségünk. Nem egy nagy vaszisztdasz, elviekben kettő kattintást kell tennünk benne és várnunk pár percet.
Elviekben.
Gyakorlatban ugyanis a folyamat különböző pontokon kifagy.
Ekkor kezd az ember utánaolvasni még és ha szerencséje van, megtalálja a megoldást, amely egy-két weboldalon van csak elrejtve. Illetve a megoldás egyik része. Ez pedig az, hogy a külső SD kártyát a művelet előtt le kell választani. Ha ez megvan, nem fagy ki a folyamat...
Végigmegy és örülnénk is, de ne! A rootolás végén kiírja ugyanis, hogy a szükséges fájlok átkerültek a gépre, akarunk-e egy tesztet. EZT NE!
Ugyanis a teszt elindátásához szükséges ablak már felugrik, miközben egyes fájlok még kúsznak át a Tab-ra a háttérben.
Ha rányomunk a tesztre, kifagy a szoftver és a másolási folyamatok is megszakadnak. Ha szerencsénk van, akkor még jókor és esetleg mégegyszer végrehajtva az egész folyamatot, tényleg sikerül a root. Ha nincs szerencsénk, akkor hardreset, más néven factory reset kell a Tab-on, azaz vissza kell állítani gyári állapotba, ezzel pedig minden elveszik, amit eddig telepíthettünk. Persze lehet próbálkozni rendszerhelyreállító szoftverekkel - nagy részük csak root után működik... - de én személy szerint nem állítanék vissza egy megreccsent rendszert, mert ki tudja, hogy mi reccsent meg benne...
Szóval factory reset, és az egész folyamat újra kezdése.
Ha ekkor már rájöttünk, hogy a teszt elindítása okozta a galibát, nem indítjuk újra, hanem MÉGSE vagy CANCEL (kinek milyen nyelvű a gépe) gombot nyomva kilépünk a tesztből, de előtte várunk pár percet. Ha biztosra akarunk menni, tízet, a bátrabbak ötöt. Eközben a háttérben zajló másolások TÉNYLEG megtörténnek és a root fájlok - supeuser és társai - TÉNYLEG felmásznak a Tab-ra.
Ha ez megtörtént, leválasztjuk a Tab-ot a számítógépről és készen vagyunk.
Ha nem jönnénk rá idejében, hogy a galibát mi okozta, akkor hajnali kettőig molyolunk, mire szerencsénk van. Mert ha szerencsénk van, megtalálunk egy blogot (például ezt), amiben valaki leírja a szívásait és így nekünk nem kell az összes cumit végigpróbálgatni... :)
Ha nincs szerencsénk, akkor magunknak kell mindent végigszívni, de ha kitartóak vagyunk, akkor - ahogyan esetemben is - siker koronázza a próbálkozásainkat. És ha sikerült a Galaxy Tab rootolása, akkor onnantól van fizetős alkalmazás, van képernyőmentés, minden van.
És miért techshit ez?
Egyrészt azért, mert Magyarországon MÉG MINDIG nem lehet vásárolni a Marketből és rákényszerülünk a Market Enabler - országkód hamisító szoftver - használatára, hogy legalább dollárért vagy euróért megvehessük azt a pár fránya 2-3 dolcsis szoftvert, amelyeknek a fejlesztője megérdemli a támogatást. Persze ha akarjuk  le is lophatjuk a netről, ez ugyanis nem ész, hanem hozzáállás kérdése. Lopni ugyanis mindenki tud, csak van, akinek bántaná a lekiismeretét. Én az utóbbiak közé tartozom, így az Android telefonjaimon inkább azt hazudom, hogy osztrák T-Mobile-os vagy amerikai T-Mobile-os vagyok, hogy megvehessem a nekem tetsző szoftvereket. Hazudni is bűn, de nem akkora, mint lopni. És természetesen az aktuális árfolyamon a Google Checkout levonja a szoftver árának megfelelő forintot a számlánkról, így kifizettük becsületesen a szoftvert.
A másik techshites momentum a történetben, hogy egy olyan egyszerű művelethez, hogy képernyőmentés, fel kell törjem a telefont, miközben a sok évvel ezelőtti Windows telefonon volt erre egy kis progi (MyMobiler), amivel a számítógép képernyőjén láttam a telefon képernyőjét és vezérelhettem és mindent csinálhattam vele. Sőt, még az iPhone-on is egy könnyed mozdulat a képernyőmentés. Igaz, root után Androidon is, a telefon megrázásával lementhetjük a képernyő tartalmát, nade a rootról most értekeztem pár ezer karakterben.
Szóval: jó ez neked kedves Google? Mert nekünk nem jó...
Persze minden jó, ha jó a vége: a fizetős alkalmazásaim mától ott figyelnek a Galaxy Tab-on is, így pedig az élet szép. Persze azért álmos vagyok, mint az állat, mert fél háromkor feküdtem, de megérte!

2011. január 26., szerda

Költsd inkább fagyira, avagy a nagy navigációs átverés

Az ősszel történt meg velem az az eset, hogy egy PNA-t, azaz autóba tervezett navigátort teszteltem. Nem az a célom, hogy leócsároljam a terméket, csupán a figyelemfelhívás, így a nevét nem is nagyon írnám ide.
Szóval ahhoz régen hozzászoktam már, hogy a nagy elektronikai áruházakban átverik a jónépet és rásóznak valami szart - már bocsánat - navigáció helyett. Mert a tájékozatlan ember mit tesz? Bemegy a bótba, aztán megveszi a nagyképernyőset meg az olcsót. Ez a két szempont dominál. Aztán amikor először navigál vele, vagy megmutatja valami hozzáértőnek, akkor szembesül a ténnyel: át lett verve. Mert a navigátoroknál bizony NEM a nagy képernyő, NEM az alacsony ár, de mégcsak NEM is a kihangosító funkció a fontos. Az a fontos, hogy odataláljunk velük, ahová szeretnénk. Ennek pedig egy feltétele van: a LEHETŐ LEGJOBB térkép.
Amikor a térképszolgáltatók között még nagy különbségek voltak kis hazánk tekintetében, könnyű dolga volt az embernek. Csak megnézte a navigátorban valamelyik kisebb falut és máris látta, hogy nincs rajta. Aztán megnézett egy nagyobb várost, és máris látta, hogy csak a főbb utcái vannak rajta. Ma már ez nem ilyen egyszerű.
A térképszolgáltatók - direkt nem írok neveket - ma már azt csinálják, hogy felnyomják adattal a térképüket, még akkor is, ha ez az adat nem, vagy nem nagyon fedi a valóságot. Ennek pedig egy következménye van: a vevő AZT HISZI, hogy a navigátor majd elviszi őt oda, ahová menni szeretne. Jobb esetben valami lakott területen döbben rá, hogy átbták, rosszabb esetben úgy, ahogyan én: a mező közepén, nyakig sárosan.
Történ ugyanis, hogy a fent említett navigátorra az volt írva, hogy iGO alapú navigáció. Én meg gondoltam, ha Ájgó, akkor idehaza TopMap, Európában Tele Atlas térképei vannak, nagy baj nem lehet.
Mivel volt Devecserben az iszapkatasztrófa, kénytelen voltam más, kerülőutakon megközelíteni a rokonokat. Konkrétan Nemeshany irányából próbáltam Iszkáz irányába átjutni. A fent nevezett iGo alapú navigátor meg is tervezte nekem az utat és nem is volt gyanus, mert tudtam én, hogy valahol át lehet vágni az erdőn. Így követtem az utitervet, fordulj jobbra!
Először ez út átment egysávos bitumenbe, ez még mindig nem volt gyanús. Amikor átment makadám, azaz nem szilárd burkolatúba, akkor már gyanús kezdett lenni, de gondoltam még 2 kilométer, annyit megteszek kavicss döngölt úton. Sőt, még akkor is tovább haladtam rajta, amikor már 3-4 méter hosszú, 40 centi mély pocsojákon kellett az autómmmal átvágni, néha egy egy építési törmelékkel kitömött gödröt is érintve.
Na, ekkor kezdtem el megnézni a térképinformációt a gépen és láttam meglepetten,. hogy iGO8 ide, TMC-vevő oda, a készülék bizony Navteq térképekkel rendelkezik.
Ekkor fordultam visssza, nagy nehezen YYYYYYYYYYYYYY fordulókat csinálva az akkor már méteres mély traktorcsapásos úton, ami a Navteq szerint szilárd burkolatú. Ugyanis természetesen az úttípusoknál be volt kattintva, hogy földúton NEM AKAROK menni.
Megúsztam egy kocsimosásból és pár kilométerrel arrébb tényleg ott volt a keresztút, ami kis is vitt Kerta irányában a 8-as útra, így megérkeztem Iszkázra.
A rokonok kérdezték, hogy merre jártam, hiszen az út normálisan 10 perc, én meg 1 órát offroadoztam a nemeshanyi erdőkben. És mivel tudják, hogy a navigációs cuccokban is jártas vagyok, inkább nem árultam el, hogy nyakig jártam a sárban és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem kellett traktort hívni, hogy kirángasson.
De miért írom le ezeket?
Most olvasom egy hirdetésben, hogy iGO8 alapú navigációval kínálnak egy olcsó navigátort.
Kedves olvasóm: sajnos az iGO neve sem garancia már Magyarisztánban, mert vannak IGO8 alapú navigátorok, amelyket Navteq-es térképkészlettel kínálnak. Az meg majd jól bevisz minket a málnásba.
Úgyhogy NE! NE! NE! NE! NE!
És ezentúl ha van mód rá, akkor vásárlás előtt nézzük meg a térképinformációt és lehetőleg TopMap Magyarország térképeset, vagy Tele Atlas Magyarország téképeset vegyünk!
Ne hagyjuk magunkat átbszni, mert vannak, akik a magasabb haszon reményében megpróbálják!
És az bizony igazi nagy techshit, ha egy navigátorral pont NAVIGÁLNI NEM LEHET!
Megígérem, hogy szólni fogok, ha Magyarországon a Navteq használható térképeket forgalmaz majd. Sajnos nem mostanában lesz ez, mert jelenleg nemhogy vidéken, de Budapesten is képesek orbitálisakat tévedni, ez pedig egy dologhoz vezet: nem fogunk a navigátorban megbízni és nem fogjuk használni. Akkor pedig KIDOBOTT PÉNZ!
Költsük inkább fagyira, az legalább finom!

2011. január 14., péntek

Hellóhádé!

Gondoltam egy blogbejegyzést megér, mit szívtam a Hello HD-val, mire tegnap este végre rájöttem a hibára és lassan egy fél év után rendesen működik. Íme a kálvária:
Az alapvető hibát ott követtem el, amikor HD tévét vettem, Illetve nem én követtem el, hanem az, aki HD "tévé"-ként értékesíti ezeket a monitorokat. Igaz, van bennük TV vevő, csak éppen kis hazánkban NINCS HD tévéadás. Amit annak neveznek, az ugyanis röhelyes...
Ha tehát az ember meg akarja táplálni a tévéjét normális adással, két választása van. Az első azon szerencséseknek áll csak, akiknek DVBT-s a tévéjük, azaz alkalmas a földfelszíni digitális sugárzás vételére. Nos, ők egy viszonylag olcsó antennával, a szerencsésebbek egy darab dróttal tudják fogni azt a pár adót, amit ma már az országban mindenhol sugároznak. Természetesen 1080i-ben és nem p-ben. A HD műsorok mennyisége pedig elenyésző.
Így aztán marad az, hogy az ember HD minőséget bluray lejátszóról, vagy médialejátszóról tud adni a tévének.
Ha a klasszikus tévézést nézzük, akkor HD adással csak úgy tudjuk megtáplálni a tévét, ha előfizetünk valamelyik szolgáltatónál egy olyan csomagra, amelyben van HD adás is.
Sokáig voltam a júpíszínél, de a HD adások száma eleve csekély és a sport csatornán kívül, illetve a magyar tévé olimpiai közvetítésén kívül (megin csak sport), meg a foci eb-vb kivételével alig akadtam full HD-s (natív HD) adásra. A hárombetűs mozicsatorna a két év alatt 1, azaz egy filmet sugárzott fullHD-ban, ami meg egy szutyok horrorfilm volt. Már csak azért megnéztem, hogy a minőséget élvezzem, egy kicsit. És ennyi.
Nézegettem én a HelloHD-t korábban is, de akkor a belépési díj még száz darab magyar ezres volt, ugyanis a vevőt megvetették és nem lehetett bérelni. Aztán jó fél éve egyszercsak a belépési díj lecsökkent egy bekötési díjra, 24 ezres környékére. Ez volt az a pillanat, hogy elszántam magamat: júpíszí megy, HelloHD jön.
Megnézegettem a csatornalistárt és gyakorlatilag egy adó kivételével (egy másik mozicsatorna, ami engem nem érdekel) a legfullosabb csomagkombinációt rendeltem meg.
Eltellt egy hét, amikor felvették velem a kapcsolatot és megkezdődöt az én jó egy éves szívatásom.

A beüzemelés a következő módon zajlik:
Felhív egy amúgy szimpatikus, apám korabeli emberke, hogy én rendeltem-e helóhádét. Én mondom, hogy igen. Ő megkérdi, mikor lehetne jönni szerelni, lehetőleg napközben. Én mondom, hogy itt dolgozom a közelben, így gyakorlatilag akármikor, de előtte 10 perccel szóljon, hogy hazaérjek. Szól, hazaérek, felcuccolnak.
A lakásba lépve megkérdi, hogy "Mit is szerelünk". Én kérdem, hogy hogyhogymit? Vízcsapot... Erre ő: hát júpiszí, vagy téhóm vagy hellóhádé. Mivelhogy ők mindhármat szerelik, mint alvállalkozók. Ja, mondom, akkor helóhádét. Jó'van, akkó' lemegyek a kocsiba. Lemegy, felhozza az antennákat, ebben segít neki a fia, aki szintén szimpatikus srác.  Eittaantenna, eittavevő. Eittakétvezeték, amit ki kell vezetni valahol. Panel, vastag, lehetetlen. Mondom, hogy akkor fúrjanak egy likat az ablakkereten. Erre ők: kettőt, mert két vezeték kell. Én: akkkor kettőt.
Fúrnak, a túlsó sarkon. Erre én: az nem lesz jó, mert így ez a spagettitészta átkígyózik a fél lakáson. Legyenek szívesek fúrni másik kettőt, ezúttal a tévé felőli oldalon. A felesleges likakat majd bepasztázom. Elkezdik, de beleütköznek az ablakot összetartó fém zsanérba. Némi anyázás, gyöngyöző homlok. Javaslom, hogy 3 centivel arrébb. Akkó ott... Sikerül. Közben a gyerekkel felmegyünk a tetőre, lelógatjuk az antennazsinórokat. Személyes szerencsém, hogy a tizediken lakom, így a madzag nem leng nagyon. Azóta is ott kígyózik az ablak mellett, szép látvány...
Sikerül beállítani az antennát, megjön a műsor. Mindenki elégedett, elmennek.
Nézzük a tévét, és eleinte minden hepi. HD adás hegyek, köztük jó sok ismeretterjesztő csatorna fullHD-ban. Szóval alapvetően elégedett lennék, ha nem akadozna. Eleinte naponta egyszer-kétszer, majd óránként, majd tízpercenként.
"Nincs jel, ellenőrizze az antennacsatlakozást!" Ellenőrzöm. Csatlakozik.
Hibabejelentő, kiküldenek valakit. Ugyanaz a kedves úriember, megint szimpatikus, udvarias. Felmegy a tetőre, megrángatja a kábeleket. A vevőből is kihúzza-bedugja, megrángatja. Most oké lesz.
Nem oké. Kihívom megint, Ekkor lecseréli az összes csatlakozót. Most oké lesz.
(Minden egyes kiszálláskor én a melóhelyemről elkéretőzök...)
Nem oké. Gyors ötlettől vezérelve a mobiltelefonommal felveszem az akadozást, amit természetesen a kiszállások alkalmával sosem sikerült produkálni... Most megvan.
Kijön, megmutatom.
Jahogyezabaj! Ez fejprobléma. Kicseréli az antennát és a biztonság kedvéért a vevőt is. Benne az asszony időközben felvett, de még meg nem nézett  filmjeivel. Több is veszett Mohácsnál...
Elmegy, a kép nem akad, minden hepi.
(Igazság szerint vannak problémák, de csak zárójelben jegyzem meg, hogy akkor is azt írja ki a vevő, hogy "Ellenőrizzem az antennát", amikor a HelloHD központjából nem megy fel a jel a műhódra, azaz központi probléma van. Kérdem én: menjek be és ellenőrizzem a HelloHD központjában a jelet??? Vicces! Onnan tudni, hogy központi a probléma, hogy az ügyfélszolgálat folyamatosan foglalt... Ilyenkor rutinból megyünk át a kisszobába, ahol szerencsére DVBT-s tévé és földi vételre berendezett készlet van. Az megy... Persze az ilyen esetek száma elenyésző, kevés esetben vágják el a fénykábelt valami építkezésen. Igaz, ekkor is azt írja ki, hogy "Ellenőrizzem a kábelt!"...)
Persze nem vagyunk boldogok, mert most meg minden egyes bekapcsolásnál összeugrik a kép. A bazinagy tévé kellős közepén kis négyzetben virít az adás egészen addig, amíg az Opt menüben (minden egyes csatornaváltásnál) meg nem adom, hogy EREDETI legyen ne letterbox és ne nagyított.
Aztán elkezdi csinálni azt is, hogy adás közben is átvált, a reklámoknál. Ilyenkor Opt menü...
A feleségem szegény már kel fel és megy ki a konyhába, mert nem akarja hallani az anyázást. Igaza van...
Felhívom őket, mondják, hogy a tévé beállításainál ne 16:9-et, hanem 4:3-at állítsak be, mert el van cseszve a formátum.
Ekkor megszűnik a menet közbeni automatikus váltogatás, de minden bekapcsolás és csatornaváltás után anyázás Opt menü, letterboxról átállítás eredetire... Anyázás.
Elhatároztam hát, hogy visszaadom a 'csába. Csak az a 24 ezres ne fájna annyira. Arra ugyanis keresztet vethetek, úgysem kapom vissza. Meg átgondolva: mit kötök helyette? Nincs kínálat...
Aztán tegnap éjjel megálmodtam, hogy ha a tévé beállításainál nem stimmel a 16:9, lehet, hogy máshol sem stimmel.
Kis nyomkodás, több variáció kipróbálgatása és egyszercsak úgy marad. Megvan a helyes konfiguráció.
Nem ugrál a képarány, mindenki hepi.
Nade kérem, így kell ennek mennie? Egy havi 10.000,- HUF nagyságrendű előfizetésnél a támogatás hiányában nekem kell MEGÁLMODNI?
Lehet olyan set-top-boxot forgalmazni, amelyiknek több helyen is hibás a firmware-je? A vevő kérdésére lehet széttárogatni e kezünket?
És mi van, ha nem vagyok műszakilag fogékony és csak tévézni szeretnék? Akkor minden alkalommal kihívom a szimpatikus úriembert?
Na, ez egy igazi techshit, ebben a blogban a helye!

2011. január 13., csütörtök

Bocsánatkérés - el van intézve

Már-már ott tartottam, hogy nem nagyon éri meg durrogni, mert semmi eredménye. Erre ma felhívnak abból a szervizből, ahol az autóm karambolos javítását intézték, és vagy egy órán keresztül faggatnak, hogy mi is történt. Az előzmények a blogomban, korábban elolvashatók.
Szóval most először elmondhattam a magamét legalább az ügyintézőnek, igaz semmi hasznom nincs belőle.
De mégis jobb most.
Igaz, a beszélgetés végső konklúziója az volt, hogy kcsög a biztosító és kicseszett velem és a szervizzel is és hogy ők semmiről nem tehetnek. Ez persze nem igaz.
Ugyanis azt a hibát elkövették, hogy velem nem közölték, hogyan is áll az ügyem. Ha szólnak, akkor még lehetett volna tenni valamit. Most már nem. Ez nekem 60 ezresemben van, meg jó néhány óra idegeskedésemben...
A szerviz ügyintézőjében legalább volt annyi (igaz, csak a Peugeot Magyarországnak tett panaszom hatására), hogy felhívott, meghallgatott és elnézést kért. És persze felajánlotta, hogy valamiképp szeretnének kártalanítani az engem ért kellemetlenségekért. Ez egy szép gesztus. Gondolom ők is kedvezményes javításokra és alkatrészárakra gondolnak...
Csak az a baj, hogy ha engem egyszer átvernek, akkor én többet nem tudok bízni. Ebben a szervizben a biciklimet sem javíttatnám, nemhogy az autómat.
Úgyhogy a gesztust értékelem, nem haragszom, de KÖSZÖNÖM, NEM! Én oda többet be nem teszem a lábamat, az biztos. Fizikai fájdalmat éreznék ugyanis, égetné a kezemet a kilincs...
Ez van az önérzetes emberekkel. Kihalóban lévő faj vagyunk, de él még pár példány belőlünk.

2011. január 4., kedd

Békéltető testület

Tisztelt Hölgyem, Uram!

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség javaslata alapján fordulok Önökhöz, tanácsért.

2009. 10.25-én autóbalesetet szenvedtünk, amelyben szerencsére mi nem, az autónk viszont annál inkább sérült. A balesetben vétlenek voltunk, hátulról ütközött nekünk egy másik gépkocsi, melynek vezetője a vétkességét a helyszínen el is ismerte.
A baleset után a gépkocsit szervizbe vittük, a Peugeot City márkakereskedést és szervizt üzemeltető Kompakt autó Kft-hez. A cég a jármű kárügyintézését megkezdte, néhány hét múlva a gépkocsit vihettük javításra és látszólag azt ki is javították. Erről bizonylatot is kaptam, amelyen szerepelt a tolatóradar javítása is, mint tétel, azaz a javításért a költségeket elszámolták.
A megjavított gépkocsival hazamentem, de sajnos csak előre menetben, így csak másnap reggel indulva derült ki, hogy a tolatóradar nem működik megfelelően, a műszerfalon elhelyezett kapcsolóval ki volt iktatva, hogy ne sípoljon...
Az autót a szervizbe azonnal visszavittem, és kértem, hogy a radart is javítsák meg, erre ígéretet is kaptam, a szerviz munkatársa azt ígérte, hogy pót-kárigényt jelent be a felelős biztosítójánál. Teltek a hetek és a szerviz nem hívott minket. Kivárva a 30 napot, végül megkérdeztem, hogy mi a probléma. Ekkor azt válaszolták, hogy a biztosító, azaz az Uniqa a kárigényt elutasította.

A biztosítónak írtam egy levelet, amelyre - megint csak hetek múlva - azt a választ kaptam, hogy hozzájuk a kárigény nem érkezett be, azaz a Kompakt autó semmilyen pótlólagos bejelentést nem tett.

Kérdőre vonván a Kompakt autó munkatársát azt a választ kaptam, hogy ők bizony igenis bejelentették a kárigényt, de megteszik most, mégegyszer.

Újra teltek a hetek, hónapok, semmi válasz nem érkezett a szervizből.

Ekkor láttam, hogy az igazamat valószínűleg nem fogom tudni bizonyítani, így a gépkocsit én magam, saját költségre megjavíttattam, de nem a kérdéses, nálam bizalmat vesztett szervizben, hanem Siófokon, a Peugeot Máté műhelyében. Tettem ezt azért, mert a ki nem cserélt érzékelő ára 20.000,- forint körüli értéket képviselt, a vitával és levelezgetéssel eltöltött idő pedig lassan ennek már a többszörösét.
A műhelyben viszont kiderült, hogy a baleset során sérült érzékelő zárlatot okozott a tolatóradar komputerében is, így azt is cserélni kell, további 50 ezer forint körüli áron. Így a ki nem javított tolatóradar nekem 104.000,- forintomba került a munkaóra díjakat is beleszámítva, erről számlát is kaptam.

Ekkor úgy döntöttem, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni, hiszen én a balesetben nem vagyok vétkes, azt megelőzően pedig egy kifogástalanul működő gépkocsival rendelkeztem. Az Uniqa biztosítót megkerestem és én magam leadtam egy pót kárigényt. Teltek a hetek, és végül az Uniqa kiküldött egy kárszakértőt, akinek a kicserélt alkatrészt megmutattam. Ő kérte, hogy a szervizből kérjek egy szakvéleményt, miszerint a komputer cseréje szükséges volt és meghibásodása a baleset következménye. Ezt a szakvéleményt megkértem és beadtam az Uniqa biztosítónak. Teltek a hetek, és 30 nap leteltével telefonon rákérdeztem a kárszakértőnél, hogy van-e valami előrelépés. Azt a választ kaptam, hogy a szakértői vélemény beérkezett, de vizsgálják, hogy jogos-e, hiszen a baleset óta egy év is eltelt már...

Végül az Uniqa csak a tolatóradar érzékelőjének cseréjével kapcsolatos, töredék összeget utalta át a számlámra, mondván, hogy a komputer cseréje nem volt szükséges. Szóban az ügyintézőjük azt is hangsúlyozta, hogy időközben eltelt egy év, ezért eleve gyanús, hogy miért most jelentem be a kárt.

Röviden tehát a két szereplő, azaz a Peugeot City szervizt üzemeltető Kompakt Autó Kft és a velük szerződésben álló Uniqa biztosító hanyagságának és bürokratikus berendezkedésének köszönhetően nem elég, hogy a javításokból egy jelentős összeget én magam hiteleztem meg, de végül azt nekem még meg sem térítették.

Kérem segítségüket, hogy az ügyben hová tudok fordulni és milyen lépéseket kell tennem.

Köszönettel:

2010. december 27., hétfő

Norton vásárlás online 10 lépésben

 Norton Internet Security vásárlás online, 10 lépésben:
1. A név csak karaktereket tartalmazhat, azaz áéőúűóüö és természetesen kötőjel és szóköz sem lehet benne (ugyebár  engem ****á*-**ó* *á**** ****á*nak  hívnak, ezzel ha jól számolom a Norton szerverének 7 kifogása van...)
2. A cím megadásánál nincs Magyarország és Hungary sem, viszont simán elfogadja, hogy Honduras, Budapest...
3. A bankkártyánál nincs Maestro, így a Mastercard hasonlít a legjobban (abban is két halmaz metszi egymást), azt simán elfogadja...
4. A megadott e-mail cím ugyanaz, mint a már vagy 4 éve használt Norton Accountomnál megadott, de a jelszó ezúttal  más, így rákérdez a mynortonaccount.com-on, hogy valóban én vettem? Naná, majd más küldött nekem véletlenül egy 3 gépes Norton Internet Security-t, bameg...
5. A mynortonaccount.com nem megy, csak Google Crome alól, vagy Android böngészőből, ami szintén Crome. A Firefox alól folyamatosan elérhetetlennek írja az oldalt, miközben a telefonomról simán belépek és látok mindent, így sikerül elismerni, hogy TÉNYLEG én vettem a 3 gépes Norton Internet Security előfizetést...
6. 3 órányi kemény küzdelem után sikerül megvásárolni egy 3 gépes Norton Internet Security előfizetést 16 magyar ezresért (Ha a boltba bemész, ott 14 ezer és CD-t is adnak hozzá, meg szép sárga pappppírdobozt...);
7. További egy óra küzdelem után a feltelepített 15 napos próbaverzió végre regisztrálja magát, miután vagy harmincszor elérhetetlen szerverre hivatkozva kilép...
8. A számítógép újra védett a fenyegetésektől...
9. A Norton accountomban ott figyel még kettő előfizetés, és három érvényes meg három lejárt, amit állítólag megújíthatok (darabját 15 ezresért...)
10. Bár a norton megtett mindent ellene, de csakazértis sikerült megvenni a terméküket, ami egyébként jó... 
Az eljárás maga big shit! Techshit!!!!