A kikerülhetetlen szopás, avagy TMX a szervizek csúcsa

Ott tartunk Magyarországon, hogy ez ember akként kell vásároljon kütyüt, hogy melyik cég nyújtja a garanciális szolgáltatást. Furcsa felütés ez így, le is írom, miként jutottam erre a következtetésre.

Szigorúan szubjektív, saját történet következik. Nem szentírás és elfogadom, ha valakinek más tapasztalata volt. Sőt, örülnék neki.
Az én sztorim ott kezdődik, hogy a hőn szeretett laptopom, egy Sony Vaio sajnos a hosszú és kíméletlen kínzások hatására kinyiffant. Kapott a szentem eleget, több kilométert tett meg mint egy veterán stewardess. Becsülettel szolgált, de ennyi volt. 8 év az 8 év.

Áthidaló megoldásként kaptam egy Acer-t a cégemtől, amelyik nagyon jól jött akkor, de a Vaio után még úgy is visszalépést jelentett, hogy pont 8 évvel volt újabb konstrukció.

A Sony sajnos feladta a Vaio-t, mint márkát, így a már meglévő, használt Vaio-kat sem mertem nagyon nézegetni, mert a terméktámogatás is gyakorlatilag megszűnt ezzel. Mondjuk ezt már az én kis erőgépemnél is észleltem, például Dell driverrel ment csak a touchpad, meg ilyenek.

Summa summarum, kellett egy laptopot néznem magamnak. A sors milyen: amit nézegettem, pont szembe jött velem egy leárazáson, ahol majdnem egy százassal volt olcsóbb, mint bárhol máshol aznap a netes keresőkben. Nem sokat gondolkoztam és rácsaptam.

Íhét, brutál videókártya, 32 GB-ig bővíthető RAM, nagy SSD és mellé 1 TB vinyó, fullhádé kijelző. Karbon ház, Dolby hangzás. Röviden: az álmaim netovábbja.

Látszólag beleugrottam a vásárlásba de valójában ez nálunk, kütyübolondoknál úgy zajlik, hogy megvan fejben a lista, priorizálva. Aztán várjuk, hogy az anyagiak is összeálljanak hozzá. A folyamat felgyorsul, amikor feketepénteken lenyomják az árakat. Ez történt most is. Persze feketepénteken nem ment annyira le az ára, hogy beleugorjak, de nem is ment el minden cucc a polcokról.  Így maradt ott és várt rám ez a laptop, még jobban leárazva december 13-ig.

A döntés tehát nem akkor született, csak felgyorsult.

A nagy gyorsítás közben sajnos elfelejtettem indexelni. Azaz, nem néztem meg, hogy melyik is az a cég, akihez vinni kell a laptopot, ha garanciális baj van vele.

Azt is tegyük hozzá, hogy szerintem nem gondolnád Te sem, hogy egy ilyen high-end, azaz messze felső kategóriás cuccal bármi baj lehet, de nálam ez szinte alap. Ami elromolhat, az nálam el is romlik. Akkor vagyok szerencsés, ha nem a garancia lejárta után egy nappal. Így nekem nagyon fontos, kihez kell majd menjek, de mégis valahogy a nagy örömben kihagytam a számításból azt, hogy ezzel a vásárlással megint közöm lesz a TMX-hez.

Ez pedig kerülendő.

Van előéletünk. A Samsung Galaxy Note-omat először nem fogadták garanciában, mert nem Magyarországon vettem, aztán a Samsung Magyarország állásfoglalása alapján mégis befogadták, de bosszúból 3 hónapig javították, majd adták vissza recsegősen ropogósan egy hétre, miután megint kinyiffant és újabb 3 hetet töltött náluk.

Akkor még volt náluk ügyfélszolgálat, így kimentem hozzájuk. Ahol a kurta farkú malac túr, az üveghegyen is túl, egy bugyiforgalmazó céggel egy épületben meg is lett az a cég, amelyik a Samsungot is képviseli mint garanciális szerviz. Meg még sajnos vagy harminc másikat is.

Szóvá is tettem anno, hogy azért ide kimenni... persze ezzel csak annyit értem el, hogy megszüntették a személyes átadást és csak a Magyar Posta Logisztika által lehet beküldeni készüléket.
Hogy megkönnyítsék a dolgunkat, ugyebár.

Ebből már sejthetitek, hogy ez hogyan is zajlik.

A laptop elromlott 12-én. Írtam nekik. Megírták, hogy futár fog érte jönni. Mivel Budapesten dolgozom, ide kértem a futárt. Másnap közölték - mert az első levélbe nem fért bele, gondolom -, hogy a laptopot az eredeti dobozába csomagolva adjam fel, ellenkező esetben nem vállalnak felelősséget az esetleges károkért. Úgyhogy aznap nem tudtam feladni, mert a doboz ugyebár odahaza van (én szerencsére minden dobozt megtartok, pont az ilyen esetek miatt).

Másnap a dobozban behoztam és vártam, hogy elvigyék. Harmadnapra meg is jött a Posta, és el kell mondjam, hogy egy nagyon udvarias srác vette át a csomagot. Az már más tészta, hogy hirtelen a garanciához mégis csak kellett a számla is és nem volt elég a garanciajegy (ahogyan az a levélben előzőleg állt), de ezzel már nem lehet megfogni, hoztam azt is.

Könnyes búcsút vettem a laptoptól és számítottam rá, hogy megint majd hónapokig nem látjuk egymást.

Nagyjából egy hét múlva azért ráérdeklődtem és kaptam egy választ a linkkel, amelyen megnézhetem, hogy áll a laptop. Ha beszélek angolul, ugyanis a link egy angol oldalra vezetett. Ezzel sem tudtak kifogni rajtam, beírtam a sorozatszámot és a munkalap számát és meg is kaptam az információt, miszerint javítás alatt. (Kösz, magamtól soha nem jöttem volna rá...)

A várható javítási idő 5-30 nap, ami eleve vicces. Nem volt kedvem röhögni.

Aztán minden várakozásom ellenére végül is 23-án, azaz tíz nap múlva kaptam egy üzenetet pénteken este 20.40-kor, hogy csomagot adtak fel a számomra. Persze semmi nem utalt rá, hogy milyen csomag ez, de szerencsére nem vártam sehonnan csomagot, így leesett, hogy mi lehet ez. A weboldalon meg tudtam nézni és az azt mondta, hogy feladták a laptopot.

Öröm és boldogság.

Már amennyire öröm az ha tudod, hogy a Postánál lesz a laptopod péntek-szombat-vasárnap. Mert ugyebár a posta nem szállít ki hétvégén.

Hétfőn aztán kaptam egy SMS-t, hogy mindjárt jön a futár és meg is érkezett 11 körül.

Gyors csekkolás, hogy benne van-e a csomagban a laptop. Másra nem volt idő, mert a Postás nem vár (ellentétben MINDEN más csomagküldő szolgáltatással).

A laptop és a tartozékok benne voltak az agyonragasztott dobozban, így átvettem.

Az irodába érve és kicsomagolva bebizonyosodott, amitől féltem: a laptop mínusz 10 fokos, mert egy hétvégét állt a fűtetlen hangárban és a postás kihozta a fűtetlen biciklijén a mínusz 10 fokban.

Azért adtam neki borravalót, mert ő nem tehet róla. Sőt, sajnáltam is ebben a kutya hidegben.

De ha ezek miatt kinyiffant volna az akkumulátor, akkor mit csinálok? Hogyan bizonyítom, hogy emiatt nyiffant ki? A mondat sajnos nem egyértelműen múltidő, mert simán kaphatott olyan sokkot az akksi, ami majd pár hónap múlva jön elő és akkor meg már cseszhetem.

Megvártam, amíg a laptop hozzámelegszik az irodához, majd kipróbáltam. Működött, bár az akksi csutkára lemerülve. Én csutkára feltöltve adtam át.

A billentyűzet is működik, van "e, g, h," betű is..

A touchpad viszont nem működik.

Ezek az érintőpárnák már olyanok ugyanis, hogy egy érintésre egérként működnek, de két ujjal lehet görgetni, három ujjal lehet váltani az alkalmazások között és csippentve lehet nagyítani-kicsinyíteni, sőt a képeket a két ujj fordításával lehet forgatni is.

Na, ezek a funkciók nem működtek.

Azonnal írtam is egy levelet, hogy kérem a készülék soron kívüli javítását, amelyik levélre még csak nem is válaszoltak. Pedig leírtam, hogy nekem munkaeszköz és ezrekkel károsít meg naponta a hiánya és azt is, hogy elviszem bárhová.

A mai napig semmi válasz, de ígérem, hogy ha egyszer méltóztatnak válaszolni, módosítom ezt a bejegyzést..

Közben volt idő, így olvasgattam és gyanús lett, hogy csak bizonyos funkciók nem működnek az érintőpárnán, így valószínűleg nem hardveresen hibás. Ráadásul amikor visszakaptam a laptopot, újra fólia volt az érintőpárnán. Azaz, kicserélték azt is.

A Lenovo oldaláról letöltött szoftver nem javította meg, de az érintőpárnát gyártó Synaptics oldaláról letöltött szerencsére beindította. Némi fabrikálás után, amire szerintem a legtöbb ember nem képes.

Ha nem értek egy kicsit jobban a dologhoz mint az átlag, akkor a mai napig várnám, hogy méltóztassanak elvinni és megcsinálni.

Itt teszem hozzá, hogy a Samsungos eset után egy ideig áttértem Sony telefonokra, na a Sony is egy buherakáeftével javíttatja a telefonokat, az sem volt jobb.

Úgy néz ki, hogy ez idehaza így megy. Ez van.

De miért is írtam ezt a  bejegyzést?

Egyrészt hogy amikor rákeresel arra, hogy TMX, vagy Lenovo szerviz, legyen esélyed megtalálni ezt az infót és megtudni, hogy nem vagy egyedül. Más is szop...

Másrészt (és ez a fő indok), hogy leírjam, hogyan is kellene működnie ennek. Tehát:

Elromlik a laptop, bejelentem és kapok egy helyet, ahová bevihetem. Még aznap, leginkább azonnal. Nem Bivalybasznádon, hanem a közelben. Aztán amikor beviszem a "leptapot", akkor megnézik és elmondják, hogy 5-30 nap a várakozási idő, mert billentyűzetet kell cserélni. Ekkor eldönthetem, hogy ott szeretném-e hagyni, vagy az alkatrész megérkezéséig használom esetleg külső billentyűzettel. Aztán amikor megérkezik a billentyűzet (és sorra is kerülök), beviszem egy megadott időpontban és fél óra alatt kicserélik. Amikor kész, akkor a jelenlétemben kipróbálják és működőképesen adják vissza.

Valahogy így.

Ugyanis egy ilyen laptop hiánya padlóra tudja tenni a magamfajtát, aki dolgozik vele és azért adott ki érte egy szemmel jól látható összeget, mert amit megkeres vele, az visszahozza. Ha működik és nem csücsül feleslegesen heteket egy fűtetlen raktárban, alkatrészre várva, amíg mi meg más laptopokon csövezünk.

Álom, álom, édes álom.

De mi a realitás: hát annyi, amit az elején is írtam. Ha jót akarsz magadnak, nem vásárolsz semmi olyasmit, amit ez a magas színvonalú szolgáltatást nyújtó cég javít. Sajnos ez nem egyszerű dolog, mert náluk vannak az alábbi márkák: ALCATEL, ASUS, BOWAY, CAT,  COOLPAD, EMPORIA, EVOLVEO, GSMART, HTC, HTM, HUAWEI, LENOVO, MOTO, LG, POLAROID, NOKIA, POSH, SAMSUNG, TELME, TUNITONE, ZTE.

Ha ilyen készüléked van és elromlik, készülj fel a legrosszabbakra!

Természetesen ahogy anno a Samsungnak, most a Lenovonak írtam egy levelet.
Valószínűleg ők sem válaszolnak. 

Az árnyékos oldal

Eddig csak lelkesedéssel írtam és beszéltem a vidéki életről és talán azt gondoljátok, hogy nem látom az árnyoldalait.

Pedig látom ám, de annyira sok napos oldala van, hogy ez a pár árnyék elviselhető.

 

Azért néhány mondatot írnék róluk.

A távolság az masszív szívás. Persze én akartam ilyen messze lakni, mégpedig azért, hogy Budapesttől és főként a pesti emberektől kerüljek messze.

Ne sértődjön meg senki és ne vegye magára ezt a sztereotípiát, de tény, hogy más emberek vannak vidéken, mint a fővárosban. Más a mentalitás és nekem szimpatikusabb. Akárhogy is próbáltam alkalmazkodni a nagyvárosi élethez, valahogy nem sikerült. Csak szenvedtem, mert nem tudtam elfogadni azt a tényt, hogy ahol sok ember él együtt, ott törvényszerűen több a bunkó ember is. Nem arányaiban, hanem a nagy számok törvénye miatt. Budapesten is van sok barátom - köztük Ti, akik olvassátok is ezt a blogot - és nem velük van bajom. Azokkal a seggfejekkel van bajom, akik kihasználva a nagyvárosi tömeget, nem képesek viselkedni. Akik úgy gondolják, joguk van tönkretenni a másik ember életét a saját önző viselkedésükkel.

Ez is másként van vidéken. Írhatnék példákat, de azt majd egy pozitív blogban. Ez itt egy negatív blog, bár nehezemre esik negatívumokat írni...

Szóval a távolság azért kellett, mert Vácon, Verőcén, de még Nagymaroson is hemzseg - főleg nyáron - a sok pesti bunkó, akik kiszabadulva a városból elhozzák ezekbe az egyébként békés városkákba is az idegbajt. És ez nekem nem hiányzik. Rohadtul nem hiányzik, hogy az én házam előtt tapossák le a füvet, mert mondjuk lusták még 10 métert gyalogolni. Nem hiányzik az ordítozás, nem hiányzik a sok bunkó ember sok bunkó kölke sem. Többek közt ezért lakunk Szobon és nem közelebb. Ide már valahogy nem jönnek ki a köcsögök és remélem, ez így is marad.

De ezzel a biztonsági távolsággal együtt jár az is, hogy a bejárás hosszabb. Egyik előző blogomban írtam, hogy hosszas mérlegelés után az autó mellett döntöttünk a vonattal szemben, mert szégyen-nem szégyen, de kényelmesebb és nem mellesleg olcsóbb kettőnknek.

Amit nem számoltam bele a közlekedésbe - és többek közt ez az írás erről szól - az a dugó. A kiszámíthatatlan, de masszív dugó.

Két hete járunk autóval, többnyire a 12-es út, 2A, körgyűrű, M3 útvonalon. A háztól a Szentmihályi úti felüljáróig (Budapest határa) általában bejutunk 45 perc alatt és onnan lenne még 5-10 perc a munkahelyemig. Ha nem lenne az M3 bevezető szakaszán masszív dugó minden reggel.

Gyakorlottabb kollégáim - értsd: régebben járnak már erre - mondják, hogy hozzá lehet szokni. És valóban, egy normális napon van dugó, de ki lehet bírni azt a 15-20 percet, amíg az ember ezt az utolsó 10 kilométert megteszi. 50-es átlaggal. És tegyük hozzá, hogy a vonat sem gyorsabb, az alapból ennyivel több és még menetrendszerűen késik is. Be sem mondanak egy 15 perces késést. Tudom, mert hétfőn este előbb mentem haza és a kis feleségem vonattal jött este. Kimentem elé a vasútállomásra és szíjjelfagytam. Még csak be sem mondták, hogy a 18.05 helyett 18.30-kor fog beérkezni a vonat. Mondtak mindent, de ezt valahogy elfelejtették. Úgyhogy a vasút is szívás, csak másként. Az autóban legalább annyi megvan, hogy melegben és kényelemben üljük végig a dugót, közben hangoskönyvet hallgatunk.

De a mai napon azért nekem és kis feleségemnek is elfogyott a türelmünk, mert 7.27-kor értünk a Szentmihályi úthoz (50 perc volt ez Szobtól) és onnan meg 8.40-re értem be a Lehel utcába. Azaz 1 óra és 13 perc alatt. És nem volt semmi az M3 bevezetőn, csak a Róbert Károly körútra kanyarodó sáv állt valamiért (és a Róbert Károly körút...) és ez elég volt ahhoz, hogy egy kellemes órát üldögéljünk még vagy tízezer emberrel együtt...
(Lapzárta után érkezett: a Róbert Károly és a Lehel sarkán nem működött a lámpa, ezért volt dugó. Egy faszi baszkurálta a lámpa vezérlő dobozát, a forgalmat még véletlenül sem irányította rendőr. MINEK IS, hadd szopjon az a pár százezer ember, akiket érintett a dolog...)

Az ilyenek nem hiányoznak és tényleg az lesz, hogy elkezdek TMC-zni, azaz figyelni fogom az online forgalmi adatokat és a közlekedési kamerákat. Hátha ezzel megúszok ezt-azt, bár Budapesten ha valami bedugul, akkor az egész város bedugul azonnal. Az ügyeskedés arra jó, hogy ne 78 percet, hanem 40 percet késsünk.

Summa summarum: bele kell ezt is kalkulálni a közlekedésbe, ha reális képet akar kapni az ember.

 

A következő dolog a ház és az azzal kapcsolatos szívások.

Tudom én, hogy egy ház az nem egy lakás és hogy egy házban - főleg használtban, de mesélik, hogy vadiújban is - vannak teendők. Viselem is ezeket és többnyire élvezem is az elvégzett munka örömét, a megjavult dolgokat, a megszépült dolgokat. Élvezem, hogy amit csinálok, azt magamnak csinálom. Én fogom élvezni. Így nem nagy teher, de azért vannak mélypontok.

Tegnap előtt amikor hazaértünk egy igen fárasztó nap után, konkrétan kakaszag fogadott a házban. De olyan átható, hogy felfordult a gyomrunk.

És az volt benne a legrosszabb, hogy nem tudtuk, mitől. Azt gondoltuk, hogy valami olyan hiba, ami megint nagyon sok pénzünkbe fog majd kerülni.

De szerencsére nem. Az történt ugyanis, hogy meghibásodott valami a szennyvíztelepen és amikor újraindították a szivattyúkat, a hirtelen jött nyomáscsökkenés (vákuum) megszippantotta a rendszert és az meg megszippantotta a ház(ak) belső rendszerét is. Így kiszippantotta a bűzelzárókból a vizet, ami miatt a szag fel tudott szivárogni. Mondják, hogy ez 2-3 évente fordul elő. Szerencsére.

Mindenesetre nagy szívás volt este fél tízkor szellőztetni és hidegben lefeküdni és nem kívánom senkinek azt a tehetetlenség érzést, ami egy ilyen ismeretlen dolog miatt fogja el az embert.

Túl vagyunk rajta és ma venni fogok egy olyan fedelet a padlóösszefolyóra, ami hermetikusan zárható és akkor nyitjuk majd ki, amikor valamit szeretnénk lefolyatni. Mert a fürdőszobai padlóösszefolyó miatt én egyébként is érzek csatornaszagot néha, ami egyébként a kádból kifolyt szappanos víz szaga, de engem akkor is idegesít. Ennek a problémának a kiküszöbölése szerencsére forintos tétel.

 

Nem úgy a fűtés és azon belül a radiátorok csobogásának ügye. Az jobban fog fájni anyagilag.

Nem tudom, az előző tulaj hogy bírt itt élni így, de minket nagyon idegesít, hogy bármit csinálok, a radiátorok csobognak. Levegős a rendszer, tudom. De mitől? És miért van az, hogy néha csobog, néha meg nem? Már mindent megpróbáltam és most jön majd a szakember. Majd egy fűtésszerelő megmondja, mi a hiba és mennyibe fog fájni a kijavítása. Valószínűleg a légtelenítő szelepek vannak beállva, bevízkövesedve és ezért nem tudnak légteleníteni. Mindnesetre jelenleg csobogásban alszunk, helyesebben éjjelente, amikor elindul a keringetőszivattyú, arra ébredünk.

 

De mindezen szívások kiküszöbölhetőek és akármennyire is idegesítőek, meg sem közelítik azokat, amiket Budapesten, a panelban éltünk át.

 

És ez a lényeg.

Peugeot autórádió egy millió forintért - NOOORMÁLISAK EZEK?

Írtam már a szívásaimról a Peugeot 407-esemmel. A múlt héten éppen a központi kijelző kezdett el szemétkedni. Az autó indításakor feljön a Peugeot jel és ennél nem megy tovább a rendszer. A rádió szól, de 2-3 percenként elhallgat 1 percre, majd újraindul. A CD-tár szól, hangosítani és halkítani is lehet. A beépített telefon szól, igaz bizonytalan mert néha fogadja a hívásokat és néha meg nem.

Mivel a képernyő nem jelenít meg információkat, gyakorlatilag azok a funkciók amikhez a képernyő szükséges most nem használhatók az autóban. Hogy miek ezek? Szinte minden.

Ezek után az előzmények után bementem egy Peugeot szervizbe, hogy hátha csak valami biztosíték a gond és hamar megjavítják.

A hamar az megvolt, nagyjából 10 perc után az elektromos "szagember" rámondta szépen, hogy ez bizony javíthatatlan, csere szükséges.

És most jön a lényeg:

Megnézi a számítógépben, majd jön vissza vigyorogva, hogy hozzak egy széket. Mondom magamban, akkor biztosan vagy százezer forint lesz. Merthogy egy szuperextra autós magnó kábé annyiba kerül. Na jó, ez gyári, legyen kétszáz. Istibizi, még ki is fizettem volna...

Nos, a kijelzőt ki kell cserélni mindenképpen - mondják ők -, hogy megtudjuk, csak ez rossz, vagy a fejegység is. A kijelző 299.078,13 forint, azaz kettőszázkilencvenkilenezer-hetvennyolc forint 13 fillér.

Anyátok p****át, már bocsánat!

Aztán ha ez megvan és szerencsém van, akkor készen vagyunk. De mivel ez lutri, könnyen előfordulhat, hogy a központi egység is rossz, ami 615.593,75 forint, azaz hatszáztizenötezer-ötszázkilencvenhárom forint 75 fillér.

A jó k**a anyátokat azt!

Hát akkor nézzük csak!

Ha ma, 2011. május 11-én szeretnék vásárolni egy 508-as Peugeot-t és abba szeretnék egy fullextrás multimédiát akkor a következő lehetőségem van:

RT6 színes navigációs rendszer + Bluetooth kihangosító audio streaming funkcióval (Acces esetén két zónás automata klímával)

Az én autómban tönkrement rendszer RT3-as, azaz 3-mal korábbi változat, gondolom enyivel olcsóbb is lenne. A példaként felhozott, hárommal újabb RT6 rendszer 340.000,- HUF cakumpakk.

AKKOR MI VAN?

Mi kerül egy retves hatéves elavult szutyokban 919.078,- HUF-ba?

Elment az eszetek, pőzsókámék?

Na, lehiggadok...

És itt jön egy kiegészítés, amit már pár nappal később fűzök az íráshoz hozzá. Tehát:

Lehet, hogy sértő, amit elébb írtam, de az indulatomat talán meg lehet érteni. A "Pözsókámék" megszólítás természetesen nem a szerviznek szól, még csak nem is a Peugeot Hungaria-nak. A jelenségnek. Annak, hogy az ember beleszaladhat egy ilyen szituációba, ha nem mérlegeli, mi jár együtt egy ilyen fullextrás autó vásárlásával.

A történet kicsit árnyaltabb, de akik olvasták korábbi írásaimat a témában, ezt jól tudják. Ha az ember használt autót vesz, beleszaladhat ebbe-abba, erről írtam korábban, amit a Vezess.hu meg is jelentetett anno: http://www.vezess.hu/oteszt/igaz_tortenet_egy_visszatekert_peugeot/19410/ Az elkeseredésem oka igazábólk nem is ez a rádió próbléma, hanem a sok előzmény.

És nagyon fontos megjegyeznem, hogy NEM MINDEN PÖZSÓ ILYEN!!! Én húztam bele, de mondjuk ez engem nagyon nem vígasztal.

Sokat gondolkodtam a dolgon, volt és lesz is pár álmatlan éjszakám emiatt..

Mi a bűnöm? Hogy szerettem volna magamnak egy kicsit jobb autót? Ezért cseréltem le anno a 206-osomat erre a kocsira. Nagyravágyásból. Bűn ez? Bűn, ha az ember jobbat akar, mint amije van éppen? Nem hinném! Csak ez viszi előre a világot, csak ebből van az embernek motivációja.

Az elkeseredésem oka, hogy nem egy amolyan könnyen jött, könnyen ment szitu ez. Az autóért bizony megdolgozok, fő és mellékállásokban is. A pár héttel ezelőtt elkövetett kuplung és lendkerék csere (~240.000,- HUF) például február, március és április hónapban MINDEN hétfő és szerda délután-estémbe került. Ennyit kerestem ugyanis a tanítással, amit elkövetek öttől fél tízig. Ahogy megkaptam a keresményemet, ki is fizettem a szerelőnek (aki mellesleg az unokatesóm és nem fogadott el munkadíjat, emiatt még lelkiismeretfurdalásom is van...). Szóval ennyibe kerül egy hatéves használt autó...

Hogy a gyári fejegységért és kijelzőért nem fogok kilencszáz ezrest kifizetni, az biztos. A ma kapható legcsúcsabb navigációs (iGo alapú, nem fos Navteq), iPod-kezelős, divx-es DVD-t kezelős, USB-s vinyót kezelős, érintőképernyős (nem ilyen tekrőgombbal beszenvedős) kerül 399.990,- HUF-ba. Akkor miröl is beszélünk?

Ígérem, megírom, mi lett a történet vége és fényképeket is mellékelek majd.

Samsung WB650 - felejtős fényképezőgép...

Alapvetően türelmes vagyok ám a technikával, de vannak dolgok, amiket nem tudok megbocsátani.
Fényképezőgépnél ilyen, amikor lemaradok valamiről a gép miatt. Ezért aztán az első szempont fényképezőgép vásárlásánál, hogy mennyi idő allatt készíti el az első fotót a bekapcsolást követően.
De nem is ez a lényeg most, mert a Samsung WB650-es hamar, vagy 2 másodperc alatt kész a fotózásra. Látszólag...
Történt az, hogy az egyik kirándulásunk után töltögetem fel a fotókat a számítógépre és arra leszek figyelmes, mintha fotók hiányoznának. Gondoltam biztosan rosszul emlékszem, vagy annyira hülye vagyok, hogy nem nyomtam le teljesen a fényképezőgép gombját, csak félig.
Aztán később csak előfordul újra és ezért elkezdem a helyszínen mindig visszanézegetni a fotókat, megvannak-e. És rajtakapom a sunyi kis genyát, hogy bizony ha olyan kedve van, nem menti el a fotót a kártyára.
Így aztán a családi eseményekről vagy megvan a fotó, vagy nincs.
Na, ez igazi techshit!
Utánaolvasgattam, és azt látom a termék specifikációjában, hogy maximum 8 GiB-os kártyát lehet beletenni. Így aztán visszamentem a boltba és lecseréltettem a kártyát kisebbre.
Már mint boldog 8 GiB-os kártyatulajdonos mentem el Brnoba, ahol fotózgattam is rendesen. Aztán este  szállodában a döbbenet: egy fotó sincs meg.
Sőt, már nem segít sem a ki- bekapcsolás, sem a kártya ki- be. Fájl hiba az üzenet. Úgyhogy Brnóról nekem csak a fejemben vannak képek, nameg a telefonom némi olyasmi.
Így visszaérkezve szépen visszavittem a boltba, honnan továbbküldik garanciás javításra a Samsungnak.
Van egy fogadásom, hogy nem tudják javítani.
Így aztán egyrészt az elmúlt pár hétből számos fontos fénykép veszett el, másrészt gép nélkül lennék a javítás végéig.
Lennék, ugyanis első felindulásban vettem egy Sony DSC-H9XV-t, aztán jónapot kívánok. Ez ilyen fotókat csinál:

A WB650-nel pedig valaki majd nagyon boldog lesz a javítás után, hiszen a bolti ára még mindig 60 ezres körül van, én meg odaadom bárkinek 50-ért, 2012.március 15-ig érvényes garanciával. Vagy ha nem javítják, majd elcserélem valami más kütyüre. Mert nekem bizony nem kell.
Nálam ugyanis ez bizalom kérdése és egyszerűen elvesztettem a bizalmamat a WB650-es iránt.
Ez van.

... avagy hogyan keserítsük meg a saját életünket felesleges kütyükkel.

Néha már-már el is felejtem, hogy miért is indítottam ezt a blogot. Mármint a techshit-et. Aztán a kütyük mindig emlékeztetnek rá, mennyi szívásal is jár, ha az ember feleslegesen körülveszi magát minden szirszarral. Így volt ez most szombaton is.
A történet pénteken kezdődött, amikor is az autóban se szó, se beszéd kinyiffant a komplett fedélzeti elektronika. A jelenség: valahová megérkeztem és ment minden, majd pár óra múlva indulnék és a központi kijelző egyszerűen nem indul el. A Peugeot jel csak világít, a rendszer néha meg-meg szólal, de nem indul el rendesen. Az ilyen nagy kijelzős autóknál meg ugyebár szinte minden a központi kijelzőről olvasható le, így most sem azt nem tudom, hány fok van az autóban, se telefonálni nem tudok, de még csak a rádiót és a CD-t sem tudom hallgatni. És már előre félek, hogy mibe fog ez nekem fájni. Nem lesz olcsó. És a legjobban az bánt, hogy nem volt még öt napja, hogy 250 000 forintot költöttem a kuplung és a lendkerék cseréjére. Gyakorlatilag amíg hazaértem, addig volt meg az örömöm, hogy végre jó az autó. Ennyi öröm jut nekem. A javításhoz szükséges pénzért február óta minden hétfőn és szerdán késő estig dolgoztam a harmadállásomban és hajszál pontosen ki is fizettem az összes keresményemet. Cserébe 2, azaz kettő óra öröm jutott nekem. Ennyit érdemlek azért, hogy amíg más odahaza döglik a tévé előtt én a főállásom mellet még lenyomok heti tíz órát...
Aztán szombaton reggel indultunk a Tisza-tóra, bringázni mentünk a feleségemmel. Gondoltam kell némi kikapcsolódás is... Az autó szerencsére mozgásképes, csakhát egész úton se zene, se GPS, se telefon. Navigálni így a telefonommal tudtam, az meg pont a cél előtt kezdi kiírogatni, hogy az akkumulátor vagy túl meleg, vagy túl hideg, de a töltést most akkor kikapcsolja. És ezt fél percenként megismlétli. Az ideg majdnem szétvetett, mert nem vagyok ismerős Tiszafüreden és a Hortobágyon, ezért is vittem két független navigációt is magammal, amiből konkrétan  egy sem működött. Még szerencse, hogy a szervezők szép nagy táblára kiírták, hogy merre van a rajt és a nevezés, így könnyedén odataláltunk. Persze a rohad kütyüktől simán eltévedhettem volna, hiába kerültek százezrekbe. A táblák alapján megtaláltuk az esemény helyszínét, neveztünk és indultunk a starthoz.
Gondoltam én, hogy a startól a célig majd rögzítem a túrát a SportyPal-lal, amely egy amolyan GPS-es rögzítő program sportolóknak. Erre tökéletesen alkalmas a Samsung Galaxy Tab-em, amely a nagy akkumulátor miatt 15 órát is képes folyamatosan menni a SportyPal-lal. Elvileg...
A valóság meg az, hogy a startnál, az indulás előtt indítanám a SportyPal-t, erre vagy 15 percig nem talál műholdat. Ekkor indítanám újra a Galaxy Tab-et, az meg további tíz percig csak áll a Samsung feliraton és nem hajlandó bebootolni az Android. A mezőny elindult, úgyhogy kénytelen voltam szépen elrakni. Na itt voltam azon a ponton, hogy földhöz vágom és megtaposom. Meg is tettem volna, ha nem a verejtékemmel megkeresett pénzen vásároltam volna 119 ezresért. Így szépen - némi csendes anyázás közepette - eltettem a bringatáskába és elkezdtünk tekerni.
A tekerés alatt csináltam fotókat, ezek némelyike meg is van. Ugyanis a Samsung WB650 fényképezőgépem nemes egyszerűséggel csak akkor rögzíti a fotókat, amikor kedve tartja. Sunyi módon csinálja, mert az ember fotózgat és csak odahaza, vagy a fotók első visszanézésekor szembesül azzal, hogy a fotók egy része egyszerűen NINCS MEG. Ez ellen persze lehet védekezni valamelyest, mert az ember visszanézheti a lejátszás gombbal és ha lehet, megismételheti a fotót. Na de mi van azokkal a pillanatokkal, amik egyszeriek és megismételhetetlenek? Azoknak bizony annyi...
Egyszóval tele van a tököm a technikával. Tele van azzal, hogy az ember költi a pénzét és szart kap érte. Hogy élmény helyett idegeskedés a jutalma.
Tudom, van aki azt gondolja most, hogy de jó nekem, hogy csak ilyen gondjaim vannak. Igaza van, lehetnék rákos is... Persze én nem nagyon leszek soha rákos, mert valószínűleg előbb visz el a szívinfarktus vagy a gutaütés a sok  rohadt kacat miatt, amivel az életemet megkeserítem magam-magamnak.
Úgyhogy befejeztem!
Szépen lassan eladogatom az öszes szart és olyasmivel fogok foglalkozni, ami nem idegesít. A kiránduláson pedig a természettel fogok foglalkozni, kerékpározás közben a tájat figyelem a szemeimmel és a szelet élvezem a bőrömön. Nem fotózok meg GPS-ezek, meg mittoménmi.
Rohaggyon meg minden kéggyével, ami elektromossággal működik!
UFF!

2 hét rettegés, avagy köszönjük Máltai Szeretetszolgálat!

Előre szólok, hogy nagyra értékelem a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét és minden megbecsülésem az övék. Nem is akarom leszólni őket, ez a blogbejegyzés inkább azért születik most, mert ki akar szakadni belőlem a boldogság, amiért TÉVEDTEK!

Mint azt a techshit blogom olvasói korábban olvashatták, személyesen is érintett vagyok a családom révén a devecseri iszapkatasztrófában. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy sem a szüleim, sem a feleségem szülei, se sógornőmék nem kaptak közvetlenül a vörös pokolfajzatból. Így aztán az ember meg is nyugodhatna, hiszen az élet majd szépen lassan visszatér a kerékvágásba.

Az óvatosság nem árt azért, hiszen a levegőben a szálló por ebben a körzetben manapság kicsit mást jelent, mint máshol az országban. A Devecserben szálló porban ugyanis kissé mások az összetevők, mint az szokásos. Mérik is és sorra állapítják meg az extrém magas értékeket. Ez ellen több módon is lehet védekezni, így például a kitettség korlátozásával. A szüleim és anyósomék, valamint a sógornőmék is lehetőség szerint a házban tartózkodnak, a szellőztetést a reggeli, nedves időszakban csinálják. Így a lakásba a por nem jön be. Sógornőméknél és anyósoméknál újak az ablakok és az ajtók, így ott a tömítettség kiváló, a szüleimnél pedig végigszigeteltük a házat, így az is majdnem hermetikus.

A másik óvintézkedés a fokozott orvosi felügyelet. Ezzel kapcsolatos a történet.

Ugyanis a Máltai Szeretetszolgálat a területen felállított egy szűrőállomást, amellyel fokozni lehet a vizsgálatok sűrűségét. A baj csak az, hogy a buszban valószínűleg egy ócska, ősrégi, megbízhatatlan berendezés üzemel.

Történt, hogy Anyukám - 62 éves - elment a Máltaihoz és leszűrette magát. Biztos, ami biztos alapon. A baj csak az, hogy a vizsgálaton a szűrőberendezés kimutatott valami foltot a tüdején. Az orvos LEVÉLBEN (???) értesítette erről és arról, hogy a vizsgálatot meg kell ismételni. Az ajkai szűrőállomáson adtak is időpontot ÁPRILIS VÉGÉRE (???????)

Ugye nem kell ecseteljem, hogy milyen dolog lehet várni pár hónapot arra, hogy akkor most beteg vagyok-e, vagy nem. Az ember belehülyül a rettegésbe, meg persze a család is. Én nem mondtam ugyan Anyunak - nem akartam pont én ijesztgetni -, de nem nagyon aludtam az elmúlt pár napban. Persze azonnal jött az ötlet, hogy előre lehet-e hozni valahogy ezt a vizsgálatot.

Szó-szót követett és megmozgatva minden követ, sikerült találni egy közelebbi időpontot, mégpedig ma délután 13.00 órakor. Így a több hónapos rettegés lecsökkent egy kéthetes, de nem kevésbé ideges időszakra.

A lényeg, hogy ma délután végre kiderült, hogy a műszer a rossz, semmi baj nincs Anyu tüdejével.

Amiért ezt a bejegyzést írom: egyrészt miért is nincs a térségben egy MEGBÍZHATÓ szűrőállomás? Nincs rá pénz? Iszapmúzeumra van? Roma kulturális központra van?

A másik: miért is nincs a Máltai Szeretetszolgálatnak egy normális berendezése és miért is szűrnek egy ilyen, megbízhatatlan, öreg szutyokkal?

Ezek csak kérdések, aki tudja a választ, az okos ember...

Egy Simson és az iszap

Pár napot segítettem Miki barátomnak, akinek a házát elöntötte a vörösiszap. A ház mellett volt egy garázs is, természetesen az abban parkoló autót, biciklit és motort sem kímélte meg. A Szimót elvittem haza a szüleimhez, hogy majd kipucolgatom és visszaviszem Mikinek. Sejtettem, mire vállalkozom, hiszen láttam, milyen állapotban volt az ömlés után:

Abban azért bíztam, hogy a hengerbe nem ment bele a mocsok, de azt azért nem sejtettem, hogy ezenkívül viszont mindenhová. A helyzetet nehezíti az is, hogy ez az istenverése mar még most is, így nem nagyon lehet szabad kézzel hozzányúlkálni. A másik gond az, hogy a szüleim háza nem kapott az iszapból és ha lehet, nem is szeretném szennyezni az udvart vele. Így aztán amennyire lehetett, a helyszínen lemostam és úgy toltam haza. Azon a hétvégén többre nem is volt idő, így viszonylag tisztán eltettem a szüleimnél az egyik ponyva alá. Most, hogy újra jártam odahaza, időt szakítottam rá és megvizsgáltam jobban.

A szüleim kertjének végében van egy árok, amely az amúgy is szennyezett Torna patakba vezet bele. A kert erre lejt, így aztán összetoldozgattam az apu összes slagját és a kert végéig lehúztam. Itt kezdtem el leveretni a mocit. Négyszer mentem rajta végig, de ahogy feltoltam a műhelyhez, mindig találtam rajta egy-egy olyan rekeszt, amelyben volt még egy-két deci iszap. 2 óra mosogatás után azt gondoltam, hogy nagyjából tiszta. Ekkor hívtam fel Csabi barátomat, hogy ha nem gond, segítsen kipucolni a karburátort. Én naív...

 

A karburátor leszerelésekor azt láttam, hogy a motor oldalára nem ment át a dzsuva, így szerencsém van, a hengert nem kell szétszedni. A másik oldalon volt egy kisebb gond, hiszen a légszűrőt tartalmazó dobozt kinyitva ömlött ki a vörös lé. Ekkor döntöttem úgy, hogy jobb, ha ezt Csabi is látja. Jött, megnézte és azt mondta, szedjük egy kicsit jobban szét. A gyújtáskapcsoló oldaláról sajnos le kellett fúrjam a zárat, mert ennek nem volt meg a kulcsa. Illetve megvan az valahol az iszap alatt. Természetesen ez az oldal is tele volt dzsuvával.

Így aztán nem is nagyon ellenkeztem Csabival és szétkaptuk akkor a darabokra, amiket már egy kézzel lehet szállítani. Ijesztő videó következik, íme a Simson szétkapva:

Szóval szétszedni már sikerült. Most jön az, hogy minden alkatrészt egyenként kézbe kell venni, meg kell tisztítani. Ha ez készen van, látni fogom, hogy mi az, amit nem lehet megmenteni és cserére szorul. Persze van, amin már most is látszik:

A lámpából például kimarta a foncsort, így ez kuka. Az ülés szivacsába annyira beivódott, hogy reménytelen, így minimum az ülés belsejében lévő szivacsot ki kell majd cserélni. Valószínűleg a gyújtásnak is annyi.

Amellett, hogy ezeket a tekercseket cserélni kell, valószínűleg a gyújtáskapcsoló és a kábelek nagy része is mehet a kukába. Persze csak akkor, ha az ember szeretne egy üzemképes gépet varázsolni belőle. A szerencse az, hogy Miki eléggé rendben tartotta a mocit, szépen le volt szilikonozva és ez a gumi és műanyag részeket nagyjából megvédte. Persze ezeken is lesz mit pucolgatni...

A kérdés jogosan merül fel az emberben: hát megéri ez? Van értelme? Miért nem veszek helyette egy másikat inkább?

Olcsóbb lenne.

De ennek a motornak érzelmi értéke van. Ez nem "egy" motor, ez "a Miki motorja". Amibe ő tette bele a negyediket és amit ő ápolgatott szépen. Naná, hogy nem éri meg megjavítani, de a pénz nem minden.

Úgyhogy unalmas téli estéken majd szépen lassan megpucolgatom, aztán mire jön a tavasz, majd szépen összeáll a gép. Fog ez még robogni, csak most jó képzelőerő kell hozzá...

Ha persze valaki segíteni akar és van mondjuk egy hasonló, üzemképtelen Szimója amiből alkatrészeket lehetne átmenteni erre, az ne habozzon!

A webalbumomban fenn van az összes kép a Simsonról, ide kattintva megnézhető.