2016. november 12., szombat

Egy befejezetlen munka befejezése

Külön kategória van az interneten azoknak a képeknek, amelyek befejezetlen dolgokról készültek. Vagy elrontott dolgokról. Kevés idegesítőbb van az igényes ember számára, mint ilyesmiket látni. Hogy mik ezek? Egyszerűbb, ha mutatok egyet. Íme:
Lehet, hogy bennem van a hiba, de akármilyen tökéletes választás is volt az autónk, egy valami azért idegesített. Mégpedig az, hogy ha már az összes oszlopot feketére színezték, miért hagyták ki az utolsót? Hogy néz ez már ki?
Úgyhogy ez ellen tenni kellett valamit! Mivel Gergő barátom vérprofi ebben, őt kértem meg, hogy segítsen korrigálni. Megmondta, hol és milyen matricát vegyek, én megvettem és egy mélygarázsban, ahol 20 fok van ilyenkor is, neki is álltunk a műveletnek.
Én egy percre sem aggódtam, hogy Gergő miként oldja meg, csak nagyon kíváncsi voltam. Nem is csalódtam, mert érdekes volt figyelni, ahogyan a szakavatott kezek dolgoznak.
Trükkös, ezer szögletből és hajlatból áll az autó ezen része, de Gergő nem tudott hibázni. Nyugodtan, megfontoltan de mégis gyorsan haladt.
A matricáról annyit kell tudni, hogy 7 azaz hét év garanciát vállal rá a gyártó, ezalatt kibírja azt, amit az autó festéke kibír. Lehet például nagynyomású mosóval mosni, lehet például kefés mosóban mosni, kinn állhat a napon is. Emellett 150%-ig nyújtható, így mindenféle hajlat megoldható vele. És persze milliónyi színben van.
Ha már a görbéknél tartunk: az is nagyon idegesített, hogy a kocsi az ablakok aljáig ezüst, felette meg fekete, viszont a tükrök telibe szürkék. Ez nagyon hülyén nézett ki. (Bal oldalon már fekete, jobb oldalon még ezüst. Látványos a különbség?)
A matricázás után viszont a tükrök azon része, amely az ablak alsó széle fölé esik, szintén fekete lett. Na, így már szép! Szépen futnak a vonalak.
Amikor Gergő eltávolította a felesleges darabokat, nagyon szépen összeállt a kép. Végre nincs hiányérzetem, mert ami fekete, az fekete.
Az összkép magáért beszél. Így kellene ezeket az autókat eleve kiadni a gyárból. Ugye, milyen szépen futnak az ívek?
Szóval a kocsi eddig is vagány kis járgány volt, de ezzel meg kifejezetten gyönyörű lett. Mindez szinte fillérekből.
Köszönöm szépen Gergőnek, hogy a szombatját rám és a mániámra áldozta! Akit érdekel, annak szívesen megadom az elérhetőségét, de a jelenleg is üzemelő weboldalán is találtok szép munkákat, ide kattintva: http://www.afolias.hu/ 
(Jogi közlemény: én nem szívesen ajánlok senkit senkinek, mert ha valami rosszul sül el, akkor mindketten rám fognak haragudni. Szóval, ha én bárkit ajánlani merek, azzal tuti elégedett leszel...)

2016. november 11., péntek

Jean Michel Jarre koncert magyar módra - avagy ülj le paraszt!

Jegyet vásárolni a megjelenés napján, hogy jó helyről nézhesd és hallgathasd végig a koncertet: 12.900, forint/fő. Póló a helyszínen, hogy legyen emléked: 7500/fő forint.
A csalódás, amikor a koncert felét nem látod, mert az ülőkoncert ellenére eléd állnak a parasztok: leírhatatlan. Minden másra ott a MasterCard...

Az alábbiakban változtatás nélkül közlöm a koncertszervezőnek, a Broadway Jegyirodának küldött levelemet (a csillagok közötti rész):

********************************************

Tisztelt Hölgyem/Uram!
A tegnapi Jean Michel Jarre koncerten történtek miatt ezúton követelem vissza a jegyeim árának felét!
Idokolás:
A jegyeket 2016.03.22-én vásároltam. Azért ilyen korán, mert jó helyről szerettük volna végignézni a koncertet.
A koncertre 2 darab ÜLŐJEGYET vásároltam, a 005. szektor C sor 12-13. helyére.
Azért ide, mert a KIADOTT TÁJÉKOZTATÓ SZERINT azt láttam, hogy ez a szektor első sora és az előtte lévő szektorig több méter szabad hely van.
Az elhelyezési vázlat szerint azt is láttam, hogy ez a hely van PONTOSAN OLYAN TÁVOLSÁGRA, ahonnan a koncert a LEGJOBBAN ÉLVEZHETŐ.
A megvásárolt jegyek majdnem középre is szóltak.
Amikor elkezdődött a koncert, a várakozásaink be is teljesültek és a koncert FELÉIG tökéletes körülmények között élvezhettük azt az élményt, amit Jean Michel Jarre koncertjein immáron ÉVTIZEDEK ÓTA élvezünk.
A koncert közepén viszont A HÁTSÓ SOROKBÓL AZ EMBEREK MEGINDULTAK ELŐRE, ÉS ELÉNK ÁLLTAK!
Innentől kezdve a koncertből egy percet sem élveztünk, mert egyrészt nem láttunk semmit, másrészt az elénk POFÁTLANKODÓKKAL VESZEKEDTÜNK, hogy üljenek vissza a helyükre.
Természetesen eredménytelenül.
Ekkor a rendezvény biztonságáért felelős Walton Security egyik embere haladt el előttünk, akit megkértünk, hogy intézkedjen és ültesse vissza az elénk pofátlankodókat.
A hölgy nem kissé arrogáns válasza az volt, hogy EZ IS A SHOW RÉSZE, azaz az emberek ha akarnak, felállhatnak és előremehetnek.
Így aztán ő semmit nem tehet. Javasolja, hogy álljunk fel és menjünk mi is előre.
DE MI ÜLŐKONCERTRE VÁSÁROLTUNK JEGYET, a jegyvásárláskor SEHOL SEM VOLT FELTÜNTETVE, hogy a nem olcsón és extrém korán megvásárolt jegyeink SEMMIT NEM ÉRNEK, mert elénk fog állni néhány száz tuskó, akik természetesen a mi jegyeink árának a töredékéért vették a maguk jegyét.
Úgy gondolom, hogy ha egy ilyen lehetőség van egy koncerten, akkor biztosítani kell a színpad előtt egy dühöngőt (küzdőteret), ahová a dühöngeni és küzdeni vágyók előremehetnek.
Részemről ebben semmi kivetnivalót nem látok, érezzék jól magukat!
DE NEM A MI KÁRUNKRA ÉS NEM ÚGY, HOGY KÖZBEN MI A KONCERTBŐL SEMMIT NEM LÁTUNK, MERT KONKRÉTAN A SOROK KÖZÖTT ÁLL TÖBB SZÁZ EMBER ÉS KITAKARJA A KILÁTÁST ÉS A HANGZÁST IS!!!!
Itt jegyzem meg, hogy csak a vérmérsékletünknek köszönhető, hogy nem lett verekedés a dologból. Elég nehéz ugyanis elviselni azt, hogy az ember képébe röhög pár hülyegyerek és kioktatnak, hogy "Ha nem tetszik állj fel és menj előre te is!"
Az inkorrekt magatartásuk ellenére én próbálok korrekt maradni és mivel a koncert felét élveztem, csak a jegyek árának azt a részét követelem vissza, amikor az önök hibájából a koncert élvezhetetlenné vált.
Kérem tehát, hogy a számlámra a két jegy árának felét, 12.900,- azaz tizenkétezer-kilencszáz forintot visszautalni szíveskedjenek!
Számlaszámom:
*******-*******-********
A jegyek azonosító számai:
00********BRDWY
00********BRDWY
Amennyiben ezt nem teszik meg, egyrészt a sajtónyilvánossághoz fogok fordulni (újságíró múltamból kifolyólag van némi ismeretségem erre-arra), másrészt Önöktől jegyet EBBEN AZ ÉLETBEN TÖBBET NEM FOGOK VÁSÁROLNI, az önök által szervezett rendezvényeket nem fogom látogatni.
Ezt nem szeretném, mert én számos élménytől esnék el, önök pedig pár százezer forinttól éves szinten.
Bízva abban, hogy belátják a helyzet fonák voltát és megértik indokaimat, várom kedvező elbírálásukat és a visszatérített pénzt.
Ha úgy érzik, hogy a kellemetlenségekért valamilyen kárpótlást ezen felül fel kívánnak ajánlani, állok elébe!
Tisztelettel:
Molnár-Soós Sándor István

*********************************************

Kíváncsi vagyok a fejleményekre

2016. november 6., vasárnap

Nortonról, lehúzásról és visszafizetésről

Lassan 10 éve használom a Norton szolgáltatását a család számítógépeinek megóvására. Jelenleg Norton 360 néven fut, de volt ez már minden. Egy közös jellemzője volt a termékeknek: soha nem engedtek be egyetlen vírust sem. Soha, egyetlent sem...
Elégedett vagyok velük. 3 gépre szoktam megvenni az egyéves előfizetést nagyjából 15 ezresért, azaz gépenként 5 ezresért, ami havi ~400 forintot jelent. Ennyiért védik meg a gépeimet mindentől. És tényleg.
Kényelmes szolgáltatásuk az automatikus megújítás, minden évben maguktól leszámlázzák és megújítják az előfizetést.
Ilyenkor kapok egy e-mail pár nappal a lejárat előtt, majd szépen levonják a pénzt és a telepített alkalmazásokban meg annyit látok, hogy egy évvel meghosszabbodott a lejárati idő. Semmi más teendőm nincs.

Eddig így ment.
Ma viszont azt vettem - megrökönyödve - tudomásul, hogy nem 54.99 EUR-t vontak le, hanem 99.99-et.
Na, annyiért nem kell.
Nem azért, mert nem éri meg, hanem mert ennek a feléért a vadiúj ügyfeleknek - tehát nem a hűségeseknek, mint én - 10 gépre telepíthető megoldást is ígérnek.


Azaz, kissé átverve éreztem magamat.
Utánaolvastam, majd azt láttam, hogy a visszatérítésnél mindenféle külföldi telefonszámok vannak megadva...
Vagy online chat.


Naná, hogy rányomtam a chat-re és 6 azaz hat másodperc múlva elkezdődött az alábbi beszélgetés ( a csillagozott részek között olvashatod:
********************************

 System:  Connecting...
 System:  Your reference number for this chat session is --------------
 Sándor István Molnár-Soós:  Initial Question/Comment: Dear Sir or Madam! My credit card was charged with EUR 99.99 this year. Last year it was charged only 54.99 EUR. So, this year the price is double? I do not want your product for this double price! Please send my money back! Thank you!
 System:  Welcome to Norton Support! A Norton Representative will be with you shortly.
 System:  You are being routed to a Customer Representative...
 System:  Estimated wait time is 0 hours 0 minutes 6 seconds
 System:  JamesPaul has joined this session!
 System:  Connected with JamesPaul
 JamesPaul:  Hi, Sándor. I can definitely assist you with your concern.
 Sándor István Molnár-Soós:  Thanx!
 Sándor István Molnár-Soós:  My problems are the follows:
 JamesPaul:  While checking your account.
 JamesPaul:  May I ask how many devices do you have at home like Android smartphones, Ipad, iphone, Windows PC and Mac?
 Sándor István Molnár-Soós:  I use automatic renew.
 Sándor István Molnár-Soós:  Last year it was 54.99 EUR
 Sándor István Molnár-Soós:  Today you charged my card with 99.99 EUR
 Sándor István Molnár-Soós:  This is a double price.
 Sándor István Molnár-Soós:  For this, I do not need this product!
 Sándor István Molnár-Soós:  As I see, you have better solutions cheaper
 Sándor István Molnár-Soós:  For example for 10 machines Norton Security premium.
 Sándor István Molnár-Soós:  It is 39.99 EUR
 JamesPaul:  I understand. I have checked and the price paid for your subscription last year was indeed lower than the regular subscription renewal price.
From time to time Symantec partners and shops will have seasonal or limited offers. The following year the regular subscription price (plus applicable tax) are then charged when the subscription is renewed. Typically, our subscription renewal prices will do remain consistent, although depending on the market condition or if you upgrade services, you might see an increase.
 JamesPaul:  May I ask the link where do you see the lower price?
 Sándor István Molnár-Soós:  Okay. But If I were a new customer, I could buy the same or a better solution cheaper
 Sándor István Molnár-Soós:  https://hu.norton.com/products?inid=hho_supp_header_products
 JamesPaul:  Thanks.
 JamesPaul:  May I ask how many devices do you have at home like Android smartphones, Ipad, iphone, Windows PC and Mac? For me to give you a better option.
 Sándor István Molnár-Soós:  It is always changing
 Sándor István Molnár-Soós:  I know exactly what I want
 JamesPaul:  I understand I can see the Norton Security Premium price is 49,99€.
 Sándor István Molnár-Soós:  I want you not use my trust and bill me a double price...
 JamesPaul:  The Norton Security Deluxe is the product that has the 39,99€.
 JamesPaul:  I understand, the reason the price was high because automatic renewal is base on the standard price of the product.
 Sándor István Molnár-Soós:  And what is the solution?
 JamesPaul:  Let me check.
 Sándor István Molnár-Soós:  Do you agree, that If I were a new customer, I would pay half price?
 Sándor István Molnár-Soós:  All I have to do is to register a new product...
 JamesPaul:  I can give you a 50% refund for the automatic renewal.
 JamesPaul:  How that sounds?
 Sándor István Molnár-Soós:  Ok, please do that!
 Sándor István Molnár-Soós:  Sounds great!


 JamesPaul:  I am happy you have accepted my offer. Please stay Online while I process the refund for you.
 JamesPaul:  May I ask the complete billing address the last 4 digit and type of the card for the verification of the account?
 Sándor István Molnár-Soós:  just a minute...
 Sándor István Molnár-Soós:  -----
 Sándor István Molnár-Soós:  ------ --------
 JamesPaul:  Thanks.
 JamesPaul:  Please give me 2-3 minutes to process the refund.
 Sándor István Molnár-Soós:  Okay, I am waiting
 JamesPaul:  Thank you for waiting . I have successfully processed the refund. This will take 5 to 7 (business) working days and will show on your next billing cycle. This may take 10 (business) working days depending on your bank. You'll receive an email about the refund and cancellation.
 JamesPaul:  Please have this case number: ------------- as your reference of this session.
 JamesPaul:  Rest assure that you'll not be automatically renewed next year since we've turn off automatic renewal.
 JamesPaul:  Sándor, we value your business with us here at Norton. I hope I was able to cover everything that you need for today?
 Sándor István Molnár-Soós:  You were great, thank you!
I love this product!
 Sándor István Molnár-Soós:  Only the unexpected price were my problem.
 JamesPaul:  You're most welcome.
 Sándor István Molnár-Soós:  I will change automatic renew...
 JamesPaul:  I understand, for your renewal next year you can contact us back for more better options.
 JamesPaul:  Since we've disabled the automatic renewal.
 JamesPaul:  Would there be anything else that I can help you with?
 Sándor István Molnár-Soós:  No. thank you!
Have a nice day!
 JamesPaul:  We are all set. We can now end the session. Kindly click the End Chat on the upper right hand corner. Thank you.
 Sándor István Molnár-Soós:  Okay!




******************************************************
Aki (még nálam is) rosszabbul tud angolul, annak összefoglalom:
Tehát 6 másodpercen belül bejelentkezett egy faszi. Nem gép, élő ember.
Leírtam neki, mi a bajom. Hibás angolsággal, de a lényeget. (Azt hiszem, ha Google fordítóval írtam volna, azt is megérti.)
Megértette.
Kis gondolkodás után felajánlotta, hogy visszaadják a pénz felét.
Közölte velem, hogy nagyon értékes vagyok és meg akarnak tartani, mint ügyfelet.
Mindezt úgy, hogy én voltam a figyelmetlen és én nem vettem észre a napokkal ezelőtt elküldött levélben a magasabb árat.
Mégis, ők kértek elnézést és visszaadják a pénzemet.

Úgy is mondhatnám, hogy így kell ezt csinálni.
Persze ez most még csak ígéret, de ahogyan a vissza-pénz csattan a számlámon (ígéretük szerint maximum 10 napon belül), ide fogom írni azt is.
Mindenesetre tanulni lehetne tőlük.