2012. május 29., kedd

ICS és egyéb szívások

Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy a dolgok változnak.
Ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy rossz irányba.
Kezdődött úgy, hogy az ember várta a Samsung Galaxy Note-hoz az ICS, azaz az Android 4.0 frissítést. Hogy attól majd megtáltosodik a gép.
Hát nem.
A sebességében semmi javulás nem észlelhető - igaz, eddig is gyors volt -, viszont az akkumulátoridő drasztikusan lecsökkent.
A frissítés előtt ugyanilyen használat mellett éjfélig, hajnali kettőig simán elkaristolt a Note, ha reggel 7-kor vettem le e töltőről, most meg nem ritka, hogy délután 4-kor már kifekszik.
Azaz, egy munkanapot nem bír végig. És ez nagyon gáz. Úgy is mondhatnám, hogy alapjaiban rendíti meg a bizalmamat a gépben.
Az ember persze próbál tenni valamit. Elsőként próbálja megkeresni a márkaképviseletet. Nos, erre a Samsungnak saját alkalmazása van, amit a Marketről, izé a Playről lehet letölteni. Egy chat program ez, amivel a Samsung terméktámogatást lehet felkeresni - ha az ember tud angolul - és ott kedves és udvarias személyek próbálnak segíteni.
De csak ha a készüléket Amerikában vásároltad.


Egyéb esetben menj a megadott linkre, vagy hívd a Samsung Magyarországot a megadott 40-es telefonszámon. Felhívtam.
Rövidke beszélgetés után azt akarták elhitetni velem, hogy azért merül a készülék, merthogy nem Magyarországon vásároltam. Mert a magyarokra nem jött még meg az ICS. Merthogy az enyémet az Expansystól sikerült beszerezni Franciaországból és ezért jött meg rá a frissítés, ami a magyarországi készülékekre még nem.
Rövid felvetésemre, miszerint ha mondjuk francia állampolgár lennék és eljönnék Magyarországra, akkor ezexerint hamarabb merülne a telefonom... nem nagyon tudtak mit válaszolni. Arra a kérdésemre sem tudtak válaszolni, hogy egy hivatalos frissítés hogyan cseszheti el a készüléket. Merthogy nem letöltöttem ilyenolyan oldalakról, hanem OTA, a telefon menüjéből frissítettem. Még rootolva sincs a készülék, teljesen tiszta.
És egyébként semmire nem tudtak semmit válaszolni. Nem egy sarki boltot hívtam, hanem a Samsung hivatalos szupportját.
Abban maradtunk, hogy készüljenek fel arra, ha a magyar vásárlóknak is megjön a frissítés, akkor az ilyen jellegű bejelentések meg fognak szaporodni.
Mert az ember azt várná, hogy az akkuidő JAVUL és nem azt, hogy ROMLIK egy frissítés után.

Ne beszéljünk arról, hogy a minap egy napon át használhatatlan volt a G+ mobil alkalmazás. Folyamatosan akadt és nem jelent meg a kezdőképernyő, vagy ha megjelent, akkor lefagyott a görgetésnél. Mígnem este 11-kor megjött a frissítés és azóta megy. Persze csak úgy ahogy.
Talán jogos a kérdésem, hogy nem-e lehetne-e, hogy először kihozzuk a frissítést, aztán váltunk protokollt a szerveren? Hogy a felhasználó ne tépje a haját egy napon keresztül...
Egyébként a jelenlegi kiakadásom oka pedig az, hogy a képernyőt megérintve a G+ ikon a hírfolyamra visz és nem a kezdőlapra, ahová eddig szokott. Így aztán hiába kerestem, nem találtam például, hogy az értesítéseket honnan lehet elérni. Mint kiderült, én voltam a vak.


A hírfolyamban, a főképernyőn a bal felső sarokban ott a kezdőlapot ábrázoló házacska, amely egy legördülő menüt rejt és ennek a menünek a legeslegeslegeslegalján ott vannak az értesítések. Napok óta keresgélem, SOHA nem vettem volna észre magamtól, ha Sancho barátom nem írja meg, hol keressem.
Ez nálam egyébként már az anyátok 'csája kategória. Szívatásként élem meg.
Rohadtul nehezen viselem ugyanis, ha NAPONTA valamit átvariálnak a jól megszokott rutinomban és ennél már csak azt viselem nehezebben, ha eszetlenül, logikátlanul teszik mindezt.
Mert ha én nem találom meg, MÁS SEM fogja megtalálni. Csak ha szerencséje van.
Egyébként meg a G+ mobil felülete is szar lett, rohadtnagy képek terpeszkednek rajta és a lényeget marhára keresgélni kell. De legalább színes, szagos.


Jogos talán a kérdés, hogy valóban muszáj azt a rohadt ájfónt majmolni? Muszáj ilyen böszmén kinéznie mindennek? Hogy az eddigi 6-7 bejegyzés helyett 2-3 látszik és a többihez görgetni kell?Csak azért kérdem, mert ha böszmeségre vágynék, majd veszek egy ájfónt...
Addig meg tessék nekem meghagyni a jól megszokottat, ami ráadásul működik is, áttekinthető és praktikus.
Jelenleg ugyanis ha több értesítést is kapok, a másodikat csak úgy tudom kinyomozni, ha elolvasom az elsőt, majd a menüből lemegyek az előző képen megmutatott menüpontra és ott megkeresem. Ez pedig macera.
Igazi techshit!