A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GPS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GPS. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 5., szerda

Minden Garmin fostalicska?

Én azt hiszem, nem fukarkodom sosem, amikor kütyüt kell választani. Adott célra adott eszközt.
Amikor túrázni és Geocachingelni kezdtem, hamar rájöttem, hogy telefonnal azt nem lehet.
Ekkor vettem a Garmin Dakota 20-ast. Céleszköz és nem volt olcsó.
Amikor futni kezdtem, a Dakota 20-assal a kézben futottam és elég sokat anyáztam, mert a felvett útvonalnak köze sem volt a valósághoz. Azt hiszem, abban egyet érthetünk, hogy egy futásnál 10%-os tévedés nem elfogadható. Pedig a Dakota 20-as folyamatosan ekkorákat hibázott.
Persze mondták többen barátaim, hogy a Dakota 20 nem erre való, meg hogy elavult technológia és azóta már eltelt 5-6 év...
Szóval, hogy vegyek egy olyan órát, amely új, új technológia és futásra van kifejlesztve.
Jót akartak nekem, nem is hibáztatom őket ezért.
Így aztán vettem egy Garmin Forerunner 15-öst. Eladtam ezt-azt és így összejött rá az egy százas híján 50 darab magyar ezres. Igen, jól tetszik olvasni: ez az óra 49.900,- magyar forintba került. A szívritmusmérő mellkaspánt nélkül, mert az már volt nekem.

Sokan gondolhatják, hogy megérdemlem a sorsomat, ha egy órát veszek ennyiért és részben igazuk is van.
De mivel mostanság elég sokat futok és még tervezem is ezt növelni, gondoltam beleáldozok ebbe. Hogy ne csaljon a mérésnél és azt lássam, ami a valóság...

ASZITTED????!!!!!?????

Kezdem azzal, hogy az óra vásárlása óta 4-szer próbáltam meg belépni a Garmin Connect oldalra, hogy a futásaimat letöltsem az óráról és megnézzem, ebből 3-szor nem sikerült.
Ma nagy nehezen igen.
Erre mit látok?
Nem ragozom, íme.
Szerkesztve: kénytelen vagyok törölni a tevékenységet, mert a Connect összeakad tőle és ezt a rosszat mutatja, nem pedig a jót. A leírás lejjebb.

Mit kell nézni rajta? Nos, a "csúcstechnológiás" GPS-es óra, amely arra van, hogy azzal az ember fusson és a futásait utána elemezze, nagyvonalúan kikapcsolt egy időre és nem rögzített semmit. A Duna-parton, semmitől sem zavartatva tette ezt. Aztán amikor magához tért, az utolsó rögzített pontot összekötötte nagyvonalúan egy egyenessel. És a végén nagyvonalúan kiadta (behazudta) az eredményt.
Így aztán én szerinte 5,34 kilométert futottam, szerinte 8,55 perces kilométerekkel. Ami egyébként még nekem is nagy visszaesés és akár el is vehetné a kedvemet az egész futástól.
Elsőre még el is hittem, mert azért csak felfutottam a kálváriára, az meg egy elég nagy domb. Szóval azt gondoltam, hogy biztosan az emelkedő miatt ilyen rossz az időm és a tempóm.

Aztán hazaérve, lezuhanyozva, az adatokat az internetre feltöltve látom a tracklogban a szép egyenest.
Biztosan szárnyaim nőttek, így repültem át az Ötöshíd és a környékbeli házak felett...

Mivel a Garminnak van erre szoftvere, lementettem az óráról a futást, a szoftverben a helyére húzkodtam a pontokat. Már amennyire tudtam, mert ugyebár olyat nem tud, hogy a két valós pont közötti, általam kreált pontokat egyenletesen elossza, hanem ahogy én húzkodom, úgy változik a sebességem és ez látszik is a fájlban. Van például egy 0,4 perces kilométerem, azaz egy helyen 150 km/órával futottam. Flash Gordon vagyok, maga!!!

Pedig logikus ugye, hogy a két ismert pont között eltelt idő ismert, az a két pont biztosan akkor és ott volt, ahol a térképen szerepel? Nem kell mást csinálni, mint a közte javított pontokat - azaz a megtett valós távolságot - szépen elosztani és egy átlagsebességet számolva megjeleníteni. Sima osztás. Matematika, 2. osztály.
Szerintem.
Persze túl sokat várok egy ötvenezres órától...

Tehát a  helyére húzkodtam a pontokat a térképen, azaz arra, amerre ténylegesen futottam.
Így legalább a megtett út valós, ha a közben felvett adatokkal ki is törölhetem a seggemet...

Mi az eredmény? Íme:

http://connect.garmin.com/activity/627162190

Azaz 6,41 kilométer és 7,26 perces kilométerek. Ez a valóság.
Versus 5,34 kilométer és 8,55 perces kilométerek. Ez a Garmin szerinti valóság.

Lehetne részletezni, de talán nem nagyon kell.
Ismétlem, hogy nem fedett terepen futottam, még csak felhők sem voltak az égen, mert a teliholdat tökéletesen láttam végig. Az óra a kezemen volt, semmi nem takarta ki, még a pulóverem sem csúszott rá.

Ilyen ideális körülmények között sem képes ez a futásra tervezett, méregdrága óra normálisan mérni.
Tovább megyek: 20,0374531835206%-os hibát csinál? Azaz 21%-osat. Egy ötödével kevesebbet mér, mint a valóság?

Nos, ennél még az is pontosabb, ha fogok egy sima stoppert, lemérem a futásom idejét, majd a térképen MADZAGGAL kimérem a távolságokat!
És mennyivel olcsóbb is...

Így aztán meg kell állapítsam, hogy ez a Garmin eszköz is egy nagy FOS és ez is teljesen alkalmatlan arra, amire nekem jó pénzért eladták.

Szerkesztve:
Közben kicsit lehiggadtam és egy szoftverfrissítést megpróbálok a készüléken és meglátjuk, hogy mi lesz belőle...

2013. szeptember 5., csütörtök

Miért ne mérd GPS-szel az edzést?

A válasz egyszerű: mert csal. Hogyrohaggyommeg!
Mivel nem akartam túlterhelni a térdeimet, kihagytam egy hetet és két napot az elmúlt futás óta. Ma végül futottam kicsit és szokásomhoz híven a kezembe vettem a GPS-t és azzal mértem a távot.
El is voltam keseredve, hogy milyen szar is vagyok, milyen rossz átlagot futottam. Íme, amit a GPS mutat, azaz a 7,95 km/h-s eredmény. Hervasztó:
Az tűnt fel, hogy múltkor is hajszál ugyanezen az útvonalon futottam és akkor 3100 métert mértem. Aztán az is furcsa volt, hogy valahogy nem az úton van a jel, azaz nem azt mutatja, amit valójában futottam. Így aztán a Sportypal keveset is számol, azt mondja, hogy 2,66 km-t futottam, ami 20.02 idővel számolva gyengus. 
Szerk: Mivel a Sportypalban van lehetőség utólag korrigálni, kézzel áttettem az útpontokat. Milyen érdekes, hogy így tényleg 3000 méterre jött ki a futásom. Íme:
Ha már van a Google Maps-nek egy olyan funkciója, hogy távolságmérés, szépen végigkattintottam azt az útvonalat, amit valójában lefutottam. Így a Google Térképen ez jött ki:
Ez így 3,02 kilométer, ami 20.02 alatt nem gyengus, hanem az én jelenlegi szintem. Azaz nem is romlottam, hanem ugyanúgy, illetve kicsit jobban futok, mint a múlt héten. 9,05 km/h-val. Azaz a GPS 3000 méteren csalt majdnem 400 métert. Ami nem mindegy ám...
Úgyhogy ezentúl otthon hagyom a GPS-t és simán, élvezetből futok.
Ennyi.

2011. május 20., péntek

Peugeot autórádió egy millió forintért - NOOORMÁLISAK EZEK?

Írtam már a szívásaimról a Peugeot 407-esemmel. A múlt héten éppen a központi kijelző kezdett el szemétkedni. Az autó indításakor feljön a Peugeot jel és ennél nem megy tovább a rendszer. A rádió szól, de 2-3 percenként elhallgat 1 percre, majd újraindul. A CD-tár szól, hangosítani és halkítani is lehet. A beépített telefon szól, igaz bizonytalan mert néha fogadja a hívásokat és néha meg nem.

Mivel a képernyő nem jelenít meg információkat, gyakorlatilag azok a funkciók amikhez a képernyő szükséges most nem használhatók az autóban. Hogy miek ezek? Szinte minden.

Ezek után az előzmények után bementem egy Peugeot szervizbe, hogy hátha csak valami biztosíték a gond és hamar megjavítják.

A hamar az megvolt, nagyjából 10 perc után az elektromos "szagember" rámondta szépen, hogy ez bizony javíthatatlan, csere szükséges.

És most jön a lényeg:

Megnézi a számítógépben, majd jön vissza vigyorogva, hogy hozzak egy széket. Mondom magamban, akkor biztosan vagy százezer forint lesz. Merthogy egy szuperextra autós magnó kábé annyiba kerül. Na jó, ez gyári, legyen kétszáz. Istibizi, még ki is fizettem volna...

Nos, a kijelzőt ki kell cserélni mindenképpen - mondják ők -, hogy megtudjuk, csak ez rossz, vagy a fejegység is. A kijelző 299.078,13 forint, azaz kettőszázkilencvenkilenezer-hetvennyolc forint 13 fillér.

Anyátok p****át, már bocsánat!

Aztán ha ez megvan és szerencsém van, akkor készen vagyunk. De mivel ez lutri, könnyen előfordulhat, hogy a központi egység is rossz, ami 615.593,75 forint, azaz hatszáztizenötezer-ötszázkilencvenhárom forint 75 fillér.

A jó k**a anyátokat azt!

Hát akkor nézzük csak!

Ha ma, 2011. május 11-én szeretnék vásárolni egy 508-as Peugeot-t és abba szeretnék egy fullextrás multimédiát akkor a következő lehetőségem van:

Az én autómban tönkrement rendszer RT3-as, azaz 3-mal korábbi változat, gondolom enyivel olcsóbb is lenne. A példaként felhozott, hárommal újabb RT6 rendszer 340.000,- HUF cakumpakk.

AKKOR MI VAN?

Mi kerül egy retves hatéves elavult szutyokban 919.078,- HUF-ba?

Elment az eszetek, pőzsókámék?

Na, lehiggadok...

És itt jön egy kiegészítés, amit már pár nappal később fűzök az íráshoz hozzá. Tehát:

Lehet, hogy sértő, amit elébb írtam, de az indulatomat talán meg lehet érteni. A "Pözsókámék" megszólítás természetesen nem a szerviznek szól, még csak nem is a Peugeot Hungaria-nak. A jelenségnek. Annak, hogy az ember beleszaladhat egy ilyen szituációba, ha nem mérlegeli, mi jár együtt egy ilyen fullextrás autó vásárlásával.

A történet kicsit árnyaltabb, de akik olvasták korábbi írásaimat a témában, ezt jól tudják. Ha az ember használt autót vesz, beleszaladhat ebbe-abba, erről írtam korábban, amit a Vezess.hu meg is jelentetett anno: http://www.vezess.hu/oteszt/igaz_tortenet_egy_visszatekert_peugeot/19410/ Az elkeseredésem oka igazábólk nem is ez a rádió próbléma, hanem a sok előzmény.

És nagyon fontos megjegyeznem, hogy NEM MINDEN PÖZSÓ ILYEN!!! Én húztam bele, de mondjuk ez engem nagyon nem vígasztal.

Sokat gondolkodtam a dolgon, volt és lesz is pár álmatlan éjszakám emiatt..

Mi a bűnöm? Hogy szerettem volna magamnak egy kicsit jobb autót? Ezért cseréltem le anno a 206-osomat erre a kocsira. Nagyravágyásból. Bűn ez? Bűn, ha az ember jobbat akar, mint amije van éppen? Nem hinném! Csak ez viszi előre a világot, csak ebből van az embernek motivációja.

Az elkeseredésem oka, hogy nem egy amolyan könnyen jött, könnyen ment szitu ez. Az autóért bizony megdolgozok, fő és mellékállásokban is. A pár héttel ezelőtt elkövetett kuplung és lendkerék csere (~240.000,- HUF) például február, március és április hónapban MINDEN hétfő és szerda délután-estémbe került. Ennyit kerestem ugyanis a tanítással, amit elkövetek öttől fél tízig. Ahogy megkaptam a keresményemet, ki is fizettem a szerelőnek (aki mellesleg az unokatesóm és nem fogadott el munkadíjat, emiatt még lelkiismeretfurdalásom is van...). Szóval ennyibe kerül egy hatéves használt autó...

Hogy a gyári fejegységért és kijelzőért nem fogok kilencszáz ezrest kifizetni, az biztos. A ma kapható legcsúcsabb navigációs (iGo alapú, nem fos Navteq), iPod-kezelős, divx-es DVD-t kezelős, USB-s vinyót kezelős, érintőképernyős (nem ilyen tekrőgombbal beszenvedős) kerül 399.990,- HUF-ba. Akkor miröl is beszélünk?

Ígérem, megírom, mi lett a történet vége és fényképeket is mellékelek majd.

2011. január 26., szerda

Költsd inkább fagyira, avagy a nagy navigációs átverés

Az ősszel történt meg velem az az eset, hogy egy PNA-t, azaz autóba tervezett navigátort teszteltem. Nem az a célom, hogy leócsároljam a terméket, csupán a figyelemfelhívás, így a nevét nem is nagyon írnám ide.
Szóval ahhoz régen hozzászoktam már, hogy a nagy elektronikai áruházakban átverik a jónépet és rásóznak valami szart - már bocsánat - navigáció helyett. Mert a tájékozatlan ember mit tesz? Bemegy a bótba, aztán megveszi a nagyképernyőset meg az olcsót. Ez a két szempont dominál. Aztán amikor először navigál vele, vagy megmutatja valami hozzáértőnek, akkor szembesül a ténnyel: át lett verve. Mert a navigátoroknál bizony NEM a nagy képernyő, NEM az alacsony ár, de mégcsak NEM is a kihangosító funkció a fontos. Az a fontos, hogy odataláljunk velük, ahová szeretnénk. Ennek pedig egy feltétele van: a LEHETŐ LEGJOBB térkép.
Amikor a térképszolgáltatók között még nagy különbségek voltak kis hazánk tekintetében, könnyű dolga volt az embernek. Csak megnézte a navigátorban valamelyik kisebb falut és máris látta, hogy nincs rajta. Aztán megnézett egy nagyobb várost, és máris látta, hogy csak a főbb utcái vannak rajta. Ma már ez nem ilyen egyszerű.
A térképszolgáltatók - direkt nem írok neveket - ma már azt csinálják, hogy felnyomják adattal a térképüket, még akkor is, ha ez az adat nem, vagy nem nagyon fedi a valóságot. Ennek pedig egy következménye van: a vevő AZT HISZI, hogy a navigátor majd elviszi őt oda, ahová menni szeretne. Jobb esetben valami lakott területen döbben rá, hogy átbták, rosszabb esetben úgy, ahogyan én: a mező közepén, nyakig sárosan.
Történ ugyanis, hogy a fent említett navigátorra az volt írva, hogy iGO alapú navigáció. Én meg gondoltam, ha Ájgó, akkor idehaza TopMap, Európában Tele Atlas térképei vannak, nagy baj nem lehet.
Mivel volt Devecserben az iszapkatasztrófa, kénytelen voltam más, kerülőutakon megközelíteni a rokonokat. Konkrétan Nemeshany irányából próbáltam Iszkáz irányába átjutni. A fent nevezett iGo alapú navigátor meg is tervezte nekem az utat és nem is volt gyanus, mert tudtam én, hogy valahol át lehet vágni az erdőn. Így követtem az utitervet, fordulj jobbra!
Először ez út átment egysávos bitumenbe, ez még mindig nem volt gyanús. Amikor átment makadám, azaz nem szilárd burkolatúba, akkor már gyanús kezdett lenni, de gondoltam még 2 kilométer, annyit megteszek kavicss döngölt úton. Sőt, még akkor is tovább haladtam rajta, amikor már 3-4 méter hosszú, 40 centi mély pocsojákon kellett az autómmmal átvágni, néha egy egy építési törmelékkel kitömött gödröt is érintve.
Na, ekkor kezdtem el megnézni a térképinformációt a gépen és láttam meglepetten,. hogy iGO8 ide, TMC-vevő oda, a készülék bizony Navteq térképekkel rendelkezik.
Ekkor fordultam visssza, nagy nehezen YYYYYYYYYYYYYY fordulókat csinálva az akkor már méteres mély traktorcsapásos úton, ami a Navteq szerint szilárd burkolatú. Ugyanis természetesen az úttípusoknál be volt kattintva, hogy földúton NEM AKAROK menni.
Megúsztam egy kocsimosásból és pár kilométerrel arrébb tényleg ott volt a keresztút, ami kis is vitt Kerta irányában a 8-as útra, így megérkeztem Iszkázra.
A rokonok kérdezték, hogy merre jártam, hiszen az út normálisan 10 perc, én meg 1 órát offroadoztam a nemeshanyi erdőkben. És mivel tudják, hogy a navigációs cuccokban is jártas vagyok, inkább nem árultam el, hogy nyakig jártam a sárban és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem kellett traktort hívni, hogy kirángasson.
De miért írom le ezeket?
Most olvasom egy hirdetésben, hogy iGO8 alapú navigációval kínálnak egy olcsó navigátort.
Kedves olvasóm: sajnos az iGO neve sem garancia már Magyarisztánban, mert vannak IGO8 alapú navigátorok, amelyket Navteq-es térképkészlettel kínálnak. Az meg majd jól bevisz minket a málnásba.
Úgyhogy NE! NE! NE! NE! NE!
És ezentúl ha van mód rá, akkor vásárlás előtt nézzük meg a térképinformációt és lehetőleg TopMap Magyarország térképeset, vagy Tele Atlas Magyarország téképeset vegyünk!
Ne hagyjuk magunkat átbszni, mert vannak, akik a magasabb haszon reményében megpróbálják!
És az bizony igazi nagy techshit, ha egy navigátorral pont NAVIGÁLNI NEM LEHET!
Megígérem, hogy szólni fogok, ha Magyarországon a Navteq használható térképeket forgalmaz majd. Sajnos nem mostanában lesz ez, mert jelenleg nemhogy vidéken, de Budapesten is képesek orbitálisakat tévedni, ez pedig egy dologhoz vezet: nem fogunk a navigátorban megbízni és nem fogjuk használni. Akkor pedig KIDOBOTT PÉNZ!
Költsük inkább fagyira, az legalább finom!