14000 barom akadt el a hóban

Gyakorlatilag ez a végkövetkeztetés. Senki nem tehet semmiről, csak az a 14-15 ezer ember, aki minden figyelmeztetés ellenére nekiindult csütörtökön.

Jól vizsgázott a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat pedig már hetekkel előtte megjósolta, hogy ez lesz.

Mi vagyunk barmok, magunkra vessünk!

Nos, kedves hölgyeim és uraim! Íme az én véleményem:

Az a sok ember, aki nekiindult, nem hülye. Egyikünk sem úgy indult el, hogy majd egy jó kaland lesz és majd milyen jó is lesz az autópályán aludni. Egyikünk sem gondolta azt, hogy "Fogom a kétéves gyerekemet és kiteszem az életveszélynek."

Akkor mi történt?

A történet több oldalról is megközelíthető.

Olyasmikről nem szoktam véleményt mondani, amikről nincs személyes tapasztalatom. Nem hiszek ugyanis a másodkézből kapott információknak. Csak annak hiszek, amit én magam tapasztaltam.

Mit tapasztaltam?

Nos, csütörtökön délután kettőkor indultunk el Budapestről. Budapesten esett az eső és 4-5 fok volt ekkor. Amikor az ember autózik, azaz vezet, akkor nem olvasgat internetet. Rádiót tud hallgatni. Nos, több rádiót is hallgattam, de főként a Class FM-et, ahol bevett szokás, hogy hallgatói SMS-eket olvasnak be. A hallgató beüzenhet, hogy mit tapasztalt, helymegjelöléssel. Azt beolvassák és így az ember friss információt kaphat.

Miközben Budapestről verekedtük ki magunkat, egyetlen hallgatói SMS-t sem hallottam arról, hogy bármi is lenne az ország nyugati felén. A hírekben - félóránként - beolvasták, hogy az M7-esen történt egy baleset valahol a 200 kilométer felett, így engem, aki Balatonkeneséig mentem volna csak az autópályán, a dolog nem érintett.

Szépen haladtunk ki Budapestről és a budai oldalon, a hegyeken áthaladva az eső átváltott havazásba. De havazásban ezen a télen én magam úgy 4000 kilométert tettem meg, így nem nagyon hat meg a dolog.

Az M7-re felhaladva sem volt semmi gikszer, szépen haladtunk egészen a Tordas-Martonvásár kihajtóig. A rádióban közben többször bemondták a bőven Siófok utáni balesetet, de ez minket nem érintett, így továbbra sem foglalkoztunk vele.

A tordasi lehajtó előtt volt egy információs tábla, amely azt közölte, hogy baleset miatt torlódás van előttünk, 8 kilométerre. Én magyar ember vagyok, számomra a torlódás szó azt jelenti, hogy ha lassan is, de halad a forgalom. Semmiképpen nem azt jelenti, hogy LEZÁRVA az autópálya. Ha ugyanis azt látom, hogy le van zárva az autópálya, akkor nem hajtok be. Ha torlódás van, akkor kalkulálok, hogy megéri-e 10 kilométeres kerülőt tenni vagy a lelassult forgalomban haladva, elhagyva a torlódást, lehet tovább haladni.

Az utóbbit tettem, ennek lett az az eredménye, hogy egy röpke két órát álltunk a dugóban és mi még a szerencsésebbek közé tartozunk, mert a kápolnásnyéki lehajtónál két óra múlva (2 kilométert tettünk meg 2 óra alatt) le tudtunk hajtani és vissza tudtunk fordulni.

Az M7-esen szemben haladva a forgalommal azt láttam a tordasi leágazónál, hogy MÉG MINDIG ugyanaz van kiírva (közben eltelt KÉT ÓRA) és ezért a Budapest felől érkezők szépen belehajtanak ugyanúgy a szopásba, ahogyan mi belehajtottunk kétésfél órával azelőtt.

Sehol egy rendőr, aki mondjuk az utolsó letérési lehetőség előtt eltereli a forgalmat.

SEHOL SENKI.

Így akik akkor érkeztek, nem egy két kilométeres araszolásba hajtottak bele, hanem egy 14 kilométeresbe. Annyira van ugyanis a tordasi lehajtótól a kápolnásnyéki.

Nekem volt annyi szerencsém, hogy NULLA információ alapján a visszafordulás mellett döntöttem, ugyanis a rádióban továbbra sem volt hír arról, hogy le lenne zárva az autópálya lejjebb is, és az alternatív útvonalakról meg (7-es főút, 811-es út) SEMMI információ nem hangzott el egészen addig, amíg este HATKOR, azaz a baleset után négy órával végül ki nem szálltunk a kocsiból.

A dugóban állva nézegettem a Google térképet, ahol a traffic, azaz a közlekedési információk alatt SEMMI nem szerepelt az M7-esről, az utat zölddel jelölte (problémamentes) és néhol sárgával jelölte, ami azt jelenti, hogy lassan, de haladni lehet rajta. Ekkor már 4 órája ÁLLT az autópálya. Egy helyen (a baleset helyszínén) jelölte pirossal, ami azt jelenti, hogy dugó van. 200 méteres szakaszon (sajnos nem csináltam képernyőmentést). Ennyit a Google térképének közlekedési információiról.

Volt nálam TMC-s térkép (iGO alapú) is, amin a forgalmi információs csatorna vette és jelezte a balesetet, de 5 perc késlekedést jelzett és Kápolnásnyék felé akart leterelni (ez a manőver tartott KETTŐ óráig). Azt viszont semmi nem jelezte például, hogy Kápolnásnyék felé az út JÉGPÁNCÉL volt és erre a jégre hordta rá a havat a 120 kilométeres óránkénti sebességgel fújdogáló szél. Nem mellesleg erre az útra terelték rá a forgalmat és ez lett volna hivatott átbocsátani azt a tömeget, amelyik ekkor már 14 kilométer hosszan állt az M7-esen, két-három sávban (mert természetesen voltak jópáran akkora seggfejek, hogy a leállósávban előre pofátlankodtak, elől naná, hogy elakadtak  és így elzárták az utat a mentők és az autómentők elől is). Azaz ezen az úton kellett volna tovább haladnia (becslés) 8000-9000 autónak. Senki nem fordította meg őket, hogy menjenek vissza Budapestre, mert Székesfehérvárig ha el is vergődnek, OTT FOGNAK RAGADNI, miközben a Budapest felé vezető, háromsávos M7-es tökéletesen járható volt. Ezen mentünk vissza mi, ismétlem SZERENCSÉS döntés alapján, nulla információból meghozva ezt a később nagyon helyesnek bizonyult lépést. Hazafelé 3, azaz három autóval találkoztunk, senki nem közlekedett Budapest felé, mindenki ment tovább. Mint később kiderült, ők aludtak Székesfehérváron, Várpalotán és Veszprémben. Ők megszívták...

Egyébként amíg a dugóban álltunk, azaz két órán keresztül, NULLA darab kék villogót láttunk. Sem rendőr, sem tűzoltó nem haladt el mellettünk. Egyszer ment el mellettünk egy konvoj két kamionmentővel és 3-4 trailerrel, de ezek sárga villogósak voltak. Nyomták a dudát eszetlenül, mert a leállósáv teljesen foglalt volt, így mi álltunk félre, hogy a két haladó sáv között elférjenek. Nem kísérte őket rendőr, csak az emberek jóindulatán és ép eszén múlott, hogy előreengedték őket. Persze volt olyan barom, aki nézett ki a fejéből és csak miatta állt ez a konvoj vagy 5 percet.

A szemközti sávban három rendőrautót láttunk Budapest felé haladni. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a középső szalagkorlátot kibontva legalább ezt a 8000 autót megsegítse és legalább aki akar, az vissza tudjon fordulni. Nem tudom, hogy akik később álltak be a 14 kilométeres sorba, azok mennyi idő alatt jutottak tovább, de gyanítom, hogy 5-6 órát álltak a hóviharban. Köztük kamionok is, amiket meg nem engedtek fel a kápolnásnyéki lehajtóra, mert gondolom nem bírta volna el ezeket. A kamionok az út szélén álltak, gyanítom, hogy napokig.

Katasztrófahelyzet alakult ki, ez nem vitás. Nem lehetett előre látni, ez sem vitás. De PONT ERRE VAN a katasztrófavédelem. Hogy az előre nem látható helyzeteket elhárítsák, az ilyen helyzetekre fel nem készült polgárokat segítsék.

Jól vizsgáztak?

Az a baj az ilyen kérdésekkel, hogy a polgárt NEM ÉRDEKLI a magyarázkodás és nem érdeklik a számok. Nem érdekli, hogy 14000 embert kellett kimenteni. A polgárt az érdekli, hogy VELE mi történt. Ő mit kapott. És ha a polgár 2 napot áll az autópályán, akkor azt fogja érezni, hogy rajta nem, vagy nem időben segítettek. Őt nem lehet meggyőzni róla, hogy de pedig igenis.

Ez van.

Csak az eredmény számít.

Ha a dolog jól működik, akkor senki nem akadt volna el. Akkor az emberek hisznek az előrejelzésnek és eleve el sem indulnak. Az a pár ember, aki meg nem hisz, vissza van fordítva időben.

Apropó, előrejelzés...

Miért is nem hisznek az emberek?

A március 14-i időjárásról 20 variáció volt fenn.

Mit csinál az ember, amikor egy ilyen háromnapos hétvégét megszervez? Elkezdi figyelni az előrejelzéseket. És ha ezt teszi, mit lát? Azt, hogy csak az időpontot megelőző egy hétben 20-szor változik meg a prognózis. De nem ám úgy, hogy 1-2 fokkal, hanem +14 fokos napsütésről -3 fokos hózáporig minden van.

Csak az idén, az elmúlt nem egészen három hónapban ötször ijesztegették az embereket havazással. Egy sem jött be egészen 14-éig.

Amikor az ember hallgatja a rádiót meg nézi a tévét, akkor elbizonytalanodik. Aki ugyanis nem tanult légkörtant, az nem tudja, hogy 2-3 napnál előbb előrejezést adni NEM LEHET. Hogy aki megpróbálja, az csak találgat és nem szabad komolyan venni. Néha még a másnapi előrejelzés sem állja meg a helyét, mert a légkör maga egy olyan bonyolult rendszer, amit a tudomány jelenlegi állása szerint kiszámítani NEM LEHET. Nincs kellő műszerezettség és nem létezik olyan számítógép, amivel megfelelően modellezni lehetne. Kevés adatból kell döntést hozni.
Hogy miért nincs kellő műszerezettség, az egy másik, szomorú történat, ahogyan az is, hogy miért vannak a meteorológusok  - nincs rá jobb szó - kurválkodásra kényszerítve és miért kell nagymellű nőkkel eladni egy időjárás előrejelzést... Nem csak az OMSZ-re jellemző sajnos mapaság, hogy megnövekedett feladatmennyiséget kell ellátni csökkent számú személyzettel és anyagi forrásból. Nem csoda hát, ha tévednek.

Példa: a tegnapi napon (18-án) azt szajkózta a rádió, hogy ónos eső lesz. TÉNY! Főleg Budapesten. Még délután kettőkor is hallottam. Erre amikor megy haza az ember mit tapasztal? 5-7 fok van és szépen, békésen esik az eső. Ennyi.

Aztán hazafelé haladva, elhagyva Vácot egyszer csak átfordul havazásba, de olyan szinten, hogy öklömnyi hópelyhek esnek. Mire hazaérünk, az utcánkban 5 centis hó fogad. A rádióban erről egy szó sincs az egész úton. A jó meleg lakásban bekapcsoljuk a tévét és az esti híradóban, KÉT ÓRA MÚLVA bemondják, hogy havazás is ELKÉPZELHETŐ. Miközben akkorra már 7-10 centi van az utcánkban.

Ezek után te hinnél a meteorológusoknak?

Nem tudom, mi van elcseszve, de valami nagyon el van és amíg ezen annyi múlik csak, hogy az ember visz-e esernyőt vagy megázik, addig nincs nagy baj.

De amikor tízezrek élete a tét, az már komolyabb dolog ám.

Nagyon szép és csilli-villi weboldalak foglalkoznak időjárással, de többnyire KÖZÜK NINCS a valósághoz és a kedvencem az, amikor EGY HÓNAPRA előre írnak hőmérsékleteket.

Állítólag értenek hozzá, ha pedig így van, akkor HAZUDNAK. Tudatosan tévesztik meg a látogatót. Nem tudom, melyik a jobb: ha nem értenek hozzá és azért, vagy ha értenek hozzá és azért.

Én magam egyébként mérnök embernek tartom magamat, a világhoz való hozzáállásomat ez határozza meg. A számok győznek meg. Az 1, az egy és nem másfél vagy 0,9. Hanem 1. Nagyon egyszerű dolgunk van nekünk, mert többnyire konkrétumokkal dolgozunk. Nem mindenki ilyen szerencsés.

Amikor én dolgozom, gyakran találkozom szabványokkal. A szabványok is jó dolgok, mert egyszerűsítik az életet. Nem nekünk kell kitalálni, hogy mennyi Lumen, hány Lux, hány Celsius. Valakik kitalálták, megvitatták, elfogadták. Nekünk csak be kell tartani. Egyszerű dolog ez, szeretem.

De amikor szabványokat tanítok a hallgatóimnak, azt mindig el szoktam mondani, hogy a valós élet más. A valós életben EMBEREKKEL bánunk, a mi szakmánkban őket védjük.

Mit akarok ezzel mondani?

Az esetek többségében nem kell ahhoz szabványokat ismerni, hogy az ember jót alkosson. Példa: ha egy helyiségben MINDEN dolgozó arra panaszkodik, hogy sötét van, akkor nem kell méregetni. Tisztán empirikus módszerekkel meg lehet azt saccolni, hogy a világítás valószínűleg nem felel meg a szabványoknak. Ha fáznak, akkor a fűtés/szellőzés nem jó. Ha nem értik egymás szavát, akkor túl nagy a zaj.

Egyszerű ez.

Ha tehát egy hófúváskor 14000 ember tölti a szabadban az éjszakát, akkor SEMMILYEN VIZSGÁLAT NEM KELL AHHOZ, hogy lássuk, valami NEM JÓ.

Lehet magyarázni, de a magyarázat NEM ÉRDEKEL SENKIT.

Az eredmények érdekelnek. CSAK azok.

Senkit nem érdekel a politika, senkit nem érdekel, hogy melyik párt van hatalmon.

A havat sem.

Mit lehet tenni?

Ha nem láttuk előre és megtörtént, akkor legalább merítsünk belőle tapasztalatot! Hogy legközelebb ilyen ne történjen.

Legyünk őszinték - legalább önmagunkkal - és ismerjük el a hibákat! Ha ez megvan, javítsuk ki.

Ennyi.

A véleményem magánvélemény. Nem szentírás, lehet vele vitatkozni. (Fogtok is...)

Devecser, fél évvel a katasztrófa után

A hétvégén megint a szüleimnél voltam Devecserben. Kihasználtam a szép időt és bejártam újra a Devecseri Kastélyparkot. Erős idegzet kell hozzá, főként annak a fényében, hogy én ismertem ezt a parkot korábban is.

A parkban az iszappal szennyezett felső réteget eltávolították és itt-ott megpróbálták lemosni a fák kérgét is. Az igyekezet és a tömérdek munka látszik, minden tisztelet érte. Az már más téma, hogy nagyjából még ugyanennyit kellene dolgozni ezen a parkon, hogy igazán mentesítettnek lehessen tekinteni.

A fák nagy többségének a törzsén ott a vörös szintvonal és ismerve ezt a szemét anyagot, nem is fog magától eltűnni még évek alatt sem. Bár nem vagyok erdész, de feltételezem, hogy ezek a fák a kérgüket fejlesztve szépen lassan megbírkóznak majd a vörös színnel, így talán az esők és a biológia megoldja azt, amit ember megoldani nem képes.

Jelenleg egyébként furcsa, és sehol máshol nem látható optikai csalódás áldozata lehet az itt sétálgató, hiszen a fák törzse azonos magasságig van bepirosítva, így olyan érzése van az embernek, mintha egy vörös ködben állna, nyakig, vagy a feje búbjáig. Ameddig a szem ellát.

Azt hiszem, hogy egy rövid videó elfér ide, ebben megpróbálom megmutatni a megmutathatatlant. Íme (érdemes teljes képernyőn nézni, HD 720p a felbontása):

 A természet szerencsére dolgozik, szépen lassan zöldülnek a fák és a talajt is elkezdi benőni a növényzet. Hogy mikor lesz újra olyan ez a park, mint volt, azt megjósolni sem tudom. Vannak szívszorító részletek, mint például az egykori futbalpálya árválkodó kapuja.

Persze közlekedni egyelőre csak azokon az utakon lehet, amelyeket a teherautók számára építettek ki a mentesítés során. A többi helyen a talajvíz az úr, mindent iszapos sár borít. Azért sikerült a GCDEVE geoládához eljutnom és csodák csodájára megvan. Kicsit iszapos ugyan a zacskója, de ott van a helyén.

Persze nem mondom, hogy ideális kirándulóhely ez és hogy családostul ide kellene özönleni, de mindenképpen egyedi élmény így ládázni. A gumicsizma persze javasolt, a cipőt kicsit megviseli a terep.

Ahogyan a gumikesztyű is javasolt, hiszen a láda csomagolása csupa vörösiszap, ez a mocskos anyag pedig levakarhatatlan. A ládát visszarejtettem a helyére és kicsit el is fedtem némi álcázással.

A Várkertre visszatérve, egy erdész barátom azt mondja, hogy a fák simán kibírják azt, hogy letermelték mellőlük a földet, de azt már nem nagyon bírnák ki, ha visszatemetnék. Úgyhogy remélem, nem jön valakinek az a kósza ötlete, hogy valahonnan hozat termőföldet, vagy ha igen, akkor csak nagyon vékony rétegben. Jelenleg a terület nagy részét óriási, iszapos vízzel teli pocsolyák borítják, amelyekben viszont egyes rovarok igen jól érzik magukat. Le is videóztam ezeket, íme (720p, HD videó):

Közben Devecser másik végén járva megcsodáltam az épülő "Újdevecsert" is.  A sümegi és a pusztamiskei utak között építenek nagy erőkkel azoknak, akiknek elvitte a házát az ár és valamilyen rejtélyes okból Devecserben szeretnének maradni. A házak nagy része tető alatt van már, a látvány lenyűgöző, hiszen az ember ritkán lát 100 ház körüli lakóparképítést. Le is videóztam, íme (ez is 720p-s, HD videó):

Több barátomat érintette a katasztrófa, Miki barátomék a karácsonyt már új házban töltötték. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy nem maradnak Devecserben, átköltöztek Ajkára, pontosabban Bakonygyepesre. Azért tehették ezt meg, mert volt félretett pénzük, így a ház vételárát ki tudták pótolni és hiába értékelték alul a devecseri házukat, a gyerekek egészsége érdekében inkább elfogadták a másfél millióval alacsonyabb értékbecslést, csak mihamarább el tudjanak menekülni a "Vörös városból". Ők tehát már ajkaiak, igaz bútor alig van a házban, mert az állam egyelőre nem fizetett még az ingóságok pótlására semmit nekik. Majd talán az is elindul szépen lassan.

A szüleim a javaslatok ellenére felásták a kertet és elültették a dolgokat idén is. Kérdés, hogy ki meri majd megenni azt, amit - igaz az ő házuk 200 méterre van az iszaptól - ott megtermeltek. A nap mindenesetre szépen sütött szombaton, így fotóztam anyukámék kertjében is.

Ébredezik a természet, az emberek hangulata is jobb talán. Sajnos a napsütésnek van egy olyan hatása is, hogy elkezdett kiszáradni az iszap, így már határozottan érezhető a por. Apukám folyamatosan náthás, de ahogy elhagyjuk Devecsert, 20 percen belül nyoma sincs a náthájának. Hogy ez pszichés-e? Nem vagyok orvos...

A szüleim egyébként atomtámadásra rendezkedtek be, a ház minden nyílászárója extra szigetelést kapott így a por nem jön be a lakásba. Szellőztetni továbbra is cak reggel és este lehet és napközben - ha csak lehet - kimennek horgászni a Széki tóra, ott nincs iszap. Ez a nyár így fog zajlani, így próbálják ellensúlyozni a környezeti ártalmakat.

Anyósomnál közben elkészült az új kapu. Róla annyit, hogy tavaly kapott a ház teljes dryvit szigetelést, lecserélték a palatetőt Bramac cserépre és a verandát is kicserélte. A kaput is az iszap előtt rendelte meg és fizette ki, gyönyörű is lett.

Kicsit szomorú a dolog, hiszen ezek a beruházások tipikusan olyanok, mintha az ablakon öntötte volna ki a pénzt. A ház ugyanis abban az utcában van, amely az utolsó utca lesz az iszapövezet előtt. A szembe lévő házak még megmaradnak, de a velük kertszomszédosakat már lebontják. Anyósom tehát kvázi 30 méterre lakik majd az iszapparktól - a területet befásítják -, ráadásul délre, így az uralkodó szélirány miatt pont az ő udvarába hordja majd a port a szél. A ház tehát értéktelen. Akármilyen szép is lett.

Szegény anyósom mindig azt mondogatta, hogy ha majd ő nem lesz, akkor jó lesz nekünk hétvégi háznak. Hát, döntse el mindenki, hogy akarja-e a hétvégéit a Marson tölteni. Mi most azt mondjuk, hogy ha a szüleink miatt már nem kell majd menni Devecserbe, be nem tesszük oda a lábunkat. Aztán lehet, hogy eltelik pár év, a dolgok normalizálódnak, de szerintem pont a nehézfémek az a műfaj, amely évtizedek múlva sem távozik el a talajból, a növényekből. Azokat fogja a devecseri lakosság szívni még fél évszázadon keresztül, minden következményükkel együtt.

Közben a felelősök kézrekerítéséről semmi hír, nagy a csend. A szegény MAL Zrt felhalmozott 2 milliárdnyi energiaszámlát, úgyhogy még az is lehet, hogy mégis tönkremegy és a 6000 dolgozója az utcára kerül. És természetesen továbbra is azt kommunikálják, hogy nem tehetnek semmiről.  Az emberekben van indulat, bennem is. Ha valaki nem értené, miért is, hát el kell menni Devecserbe és meg kell nézni, mit tettek ezzel a várossal és annak ÖSSZES lakójával! Ha a blogomat olvasva ön kedvet kapott volna egy devecseri sétához, hát rajta! Ilyet úgysem lát sehol máshol a civilizált világban!

Iszapkatasztrófa : számoljunk!

Most olvasom a HVG-ben, hogy 8,6 millió négyzetméter felület 20 centiméter vastagságban történő kármentesítését és 7,72 millió négyzetméter külterületen 1,5 milló köbméternyi szennyezés kezelését rendelte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium az iszapömlés által okozott károk felszámolása érdekében.
Ebben a bolomban : http://techshit.blogter.hu/441561/devecser_format_c már számolgattam, mennyi iszapot kell elszállítani, ott optimista becsléssel 150 000 nagyméretű billencses teherautót saccoltam. Mert 20 négyzetkilométerrel és 15 centivel számoltam, ami 20 millió négyzetméter szorozva 0,15 méterrel, azaz nagyjából 3 000 000 köbméter, leosztva 20 köbméteres teharautókra.
Most olvashatjuk a HVG-ben, hogy 8,6 millió köbméter 20 centi vastagon, azaz 1,72 millió köbméter és ehhez jön hozzá a már általuk kiszámított 7,72 négyzetkilométeren lévő szennyezés kezelése, ami további 1,5 millió köbméter. Összesen tehát  1,72 + 1,5 azaz 3,22 millió köbméter, osztva 20-szal az összesen 161 000 teherautó, mégpedig ebből a fajtából:

Azon felül, amit eddig elszállítottak. És természetesen azon felül, amit a helyére kell szállítani, hiszen az iszappal együtt elszállított talaj helyére néhol pótlást is kell vinni, emlegetnek dudaritot (Dudarról, ami hetvenegynéhány kilométerre van Devecsertől...).
Örömmel hallom, hogy az elszállításhoz Devecser és Somlóvásárhely között egy ideiglenes utat építenek és nem Devecseren keresztül - konkrétan a szüleim háza előtt - fog áthajtani az a 70-80 ezer teherautó, amely a környező mezőről viszi a cuccot. Remélem tényleg így is lesz, mert anyámék háza már most repedezik, pedig csak a belterületen dolgozó teherautók miatt, ennek a töredékével megnövekedett forgalom hatott rá....
Legyünk pozitívak: megy a dolog.
Hogy a közbeszerzési eljárás nem úgy zajlott le? Meghogy nem hívtak meg legalább 3 céget?
Már bocsánat, de LESZAROM és szerintem így van ezzel az a tízezer ember is, akinek lassan két hónapja teszi tönkre az életét ez a szutyok.
Hajrá Mecsekérc! Vigyétek...

Iszapkatasztrófa Devecser - egy devecseri beszámolója

Hétfőn hívott fel egy barátom, akinek szintén Devecserben élnek a szülei és a testvére. A hangjában rémület: "Hallottad, hogy átszakadt valami savtároló Devecsernél és folyik a méreg?"
Az interneten egy rövid bejegyzés az Indexen, amiben szűkszavúan írják le a tényeket: az ajkai timföldgyár vörösiszaptárolójának gátszakadása miatt az erősen lúgos anyag elöntötte Kolontárt és Devecsert.
Hívtam a szüleimet, mindkét mobiltelefon elérhetetlen. A vezetékest most cserélték le valami digitálisra, amivel olcsóbban beszélhetnek, én meg mindig mobilon hívom őket így nincs meg ennek a száma. Hívtam a húgomat, akinek szerencsére megvan. Kicseng a vezetékes, álmos hangon veszi fel apu. Én közlöm vele a hírt, és számomra ez a legjobb hír. Ők ugyanis a város túlsó oldalán laknak, hozzájuk nem ért fel az áradat. Semmi hírük nincsen, apu a szavazatszámláló bizottságból hajnali négykor ért haza, délben még aludt. Szerencsére én ébresztettem, nem az iszap...
Az internetet böngészve a Napló online az egyetlen weboldal, amely frissítgeti a híreket és óra-perc megjelölésével teszi fel az információkat. A YouTube-on megjelennek az első videók. Nekem, aki ismerem a várost sokkal ijesztőbb minden, hiszen tudom, hogy ha a "Mócsing Tóni" lépcsőit mossa az iszap, akkor nagy a baj. Akkor a posta is úszik, akkor a vasutállomás is úszik, akkor... anyósomék is úsznak? Gyors telefon, a vezetékest nem veszi fel senki. Hívás a mobilra, szerencsére a Somlón vannak a szőlőben. A legközelebbi busz egy óra múlva indul haza, készülődnek.
Közben hívom a szüleimet, Devecserben még semmi hír. Az internetről én jobban értesülök a fejleményekről Budapesten, mint ők a helyszínen. Apu kiviszi a telefont az utcára, ahol az aggódó szomszédok találgatnak. Valaki eszeveszetten kiabál: "Meneküljünk, mert jön a második, nyolcméteres ár!" Az interneten közben a katasztrófavédelem szóvivője cáfolja: nincs újabb gátszakadás. A szomszédok megnyugszanak. Közben az interneten olvasom, hogy Kolontárban több halott is van, a templomdombon a második ár hírére menekülő emberek között valaki rosszul van, most élesztik újra...
Közben anyósomék hazaérnek, de a busz leteszi őket a nyolcason, onnan hazáig át kellene vágni az áradaton. Apu felkerekedik és hátulról megközelíti anyósom házát. Erre minden száraz, szerencsére a ház is. Nem sok hiányzott. az utca két végén ott a vörös áradat, de anyósomék háza pár méterrel feljebb van. Ők megúszták. Gyorsan hívom anyósomékat, akiket közben már traktorral visznek hazafelé. Kicsit megnyugszik. Pár perc múlva hazaér és hív, hogy minden oké.
Sógornőm is hív közben, megnyugtat, hogy ők is megúszták, tőlük pár száz méterre állt meg az iszap. Ők Devecser kolontári végénél laknak, de szerencsére a víztorony utcájában, ami erősen emelkedik. Plusz az országút is gátként működik.
Én folyamatosan nyomogatom a frissítés gombot a Napló online-on és a YouTube-on. Egyre több videó kerül fel, rémületesek. Íme egy műholdfelvétel az érintett területről:

A feleségemet próbálom hívni, a telefonja nem elérhető. Mint kiderül később, a gyerekekkel Vácrátóton kirándul és a telefon az iskolában maradt. Nem tud semmit, tőlem értesül mindenről.
Közben a tévében megjelennek az első hírek. Szerencsére épp egy MinDig tévé vevőt tesztelek, így a munkahelyemen is van tévé. Az első professzionális képek ijesztőek, a fatelep fáit viszi a víz. 1-2 méteres hasított rönköktől egészen az 5-6 méteresekig, mindent visz az iszap. Amit az ár nem intéz el, azt letarolják a faltörő kosként működő mázsás farönkök.
Közben Csabi barátomat hívom, ő is devecseri, de Ajkán dolgozik. Azt mondja, Miki és Tamás házát elintézte az iszap. Tamás és a kislánya a kórházban van, megégette a lábukat a lúg. Mikinek 46-os lába van, nem találnak neki gumicsizmát, így nem tud hazamenni megnézni, mi van az anyukájával, aki az egyik leginkább érintett Füzes utcában lévő házban van. Telefonon tartják a kapcsolatot, szerencsére a házba csak pár centi víz ment be. Van végre gumicsizma, Miki hazaér. Szerencsére nemrég cseréltek ajtót, így jól szigetelt. A külső oldalán 40 centiunél van a szintvonal, de belülre csak 4-5 cemti ment be. A kőművesek szerencsére rosszul dolgoztak, a padló nem vízsszintes, így az első szobákba nem folyt be a víz és a mamának maradt annyi helye, hogy a vécére is ki tudott menni. 2-3 centin múlt, hogy a szobában lévő bútorokat is tönkretegye az iszap. A gyerekszobának annyi és a garázsban álló autónak is. A műhelyben gépek, az udvaron fa, fűnyíró, rönhasító gép (vadiúj)... Végük.
Hívom a szüleimet, ki vannak készülve idegileg. Apu amúgy is fáradt a hajnali lefekvés miatt. Az első szavuk, hogy nehogy hazajöjjek. Féltenek. Én is őket. Továbbra sem tudnak semmit, a kábeltévében sincs semmi hír. A kereskedelmi csatornákon sincsenek hírek. Bizonytalanság van.
Aztán már keverednek bennem a napok, hiszen alig aludtam pár órát az elmúlt héten.
Közben az interneten megjelent pár fotó, és egy légifelvétel a videón. Itt döbbentem rá arra, hogy ismerve a méreteket, itt LEHETETLEN lesz kipucolni mindent. Áltatják az embereket azzal, hogy majd talajcsere, közben a mentésben résztvevők NEM ISMERIK a környéket, nem tudják a méreteket. A méretekről annyit, hogy ha lehetséges lenne körbejárni azt a területet, amit most borít az iszap, akkor több napi járásba kerülne ez.
Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a barátokkal, de egy nap szabadságom sincs, mindkét munkahelyemen kötelezettségeim vannak, amiket nem akarok megszegni. Lehet, hogy szükség lesz még a pénzre mostanában... Csütörtökön délután már látszik, hogy pénteken haza tudok majd menni. Pénteken vége van a melónak, összepakolok egy csomagtartónyi ruhát és elindulok haza.
Devecserbe sötétben érkezünk meg. A 8-as útról simán be tudok menni, senki meg nem kérdezi, mit is akarok itt. A főtéren százával állnak az autók, honvédség és katasztrófavédelem, mentők és civil szervezetek autói. A kastély előtt sátor, babgulyás illat terjeng. Minden utcában rendőrök, sötétedés után nem engednek be az elöntött területre. Anyósomék házához be tudunk menni, leteszem a feleségemet és tűzök haza.
A szüleim idegesek, érthető. Továbbra sem tájékoztatják a lakossságot, csak az esti lakossági fórumokon lehet kapni némi információt. Már ha nem fullad üvöltözésbe, hiszen mindenki feszült.
A szüleim szomszédságában üresen állt egy ház, lerobbant állapotban. Ide egy cigány családot költöztettek be. Anyu kisírta már a szemeit, fél az új szomszédoktól, de leginkább attól, hogy láthatóan minden takarítás nélkül hordják a szomszéd udvarba a vörösiszappal szennyezett cuccaikat. Szerencsétlen emberek, mit tehetnek mást? Hagyják ott azt a pár dolgot, amit sikerült megmenteni? Anyu is megértő, de ettől függetlenül fél.
Az utcán kinn állnak az emberek, beszélgetnek. Apu meg találja kérdezni, mivel fűt a második szomszéd, merthogy hihetetlenül büdös. A limlomozásból megmaradt bútorlapokkal fűtenek, fára nincs pénzük. Így az iszapszaghoz hozzájön még ez a nem kevésbé kellemetlen füst is, így tényleg fojtogat a levegő. Az említett szomszéd is ideges, leüvölti apu fejét, hogy mivel tüzeljen, ha a fát elvitte a víz. Örül neki, hogy nem fagy meg. Nagy dérrel-dúrral emegy.
Bemegyünk a házba. A sérült házak tulajdonosainak keres az önkormányzat megoldást. Amennyire én tudom, Devecser-Meggyeserdőn is vannak üres lakások, ez a volt honvédségi lakótelep. Apu mondja, hogy említette ezt a roma szomszédnak, akinek az volt a válasza, hogy "Persze, a cigányokat deportálni kell, azoknak bármilyen lerobbant lakótelep jó..." Egyszóval nem barátságos a hangulat.
Felhívok pár barátot, mit lehet csinálni. Azt mondják, ma már semmit. Gyakorlatilag egy hete turkálnak az iszapban, fáradtak. Megpróbálnak pihenni, majd reggel folytatjuk.
Lefekszünk aludni és alszunk is hajnali 3-ig, amikor telefon ébreszt. A sógórnőm az, ideges hangon, szinte kiabálja, hogy megint átszakadt a gát, szedjem össze a szüleimet és meneküljünk. Ők mennek Iszkázra rokonokhoz. Ő a Kolontári oldalon lakik, számára sokkal ijesztőbb a veszély. A faluban semmi hír. Én mondom neki, hogy mi összekészülünk, de várunk a katasztrófavédelmi riasztásig.
Az autómmal kiállok a kapu elé, apuék kocsiját is megfordítjuk, felöltözünk és ruhástul lefekszünk aludni. Negyed ötkor sziréna hallatszik, természetesen mindenki ugrik azonnal. Az utcán már kinn áll a szomszédság, a távolból hangosbemondóval alig kivehetően azt kiabálják, hogy megkezdték Kolontár kiürítését és Devecser kiürítésének előkészítését. További információk a kábeltévén.  Szerencsére a szüleimnek van kábeltévéjük is, mert pár csatorna csak azon fogható. A kábeltévében képújság, két oldalnyi. Az egyiken az, mit kell összekészíteni, a másikon pedig a tények. A 9. számú tározó fala megrepedt, nem tartják biztonságosnak. Én persze az első fotók láttán mondtam ezt.
Visszafekszünk aludni, de persze egyikőnk sem tud. Reggel hétkor aztán nekiindulok a városnak. Miki barátom ki van kapcsolva, gondolom még alszik. Ha már van időm, körülnézek a városban.
Igazi katasztrófafilmbe illő jelenetek mindenhol. Millió tűzoltóautó, százával a katonák, gyalogosan a helyi lakosok. Elbattyogok a Kastélypark egyik hátsó bejáratáig, itt nincs senki. Videózok:

A képek magukért beszélnek. Ha már ott vagyok, elmegyek a másik végére is, itt is csinálok egy videót:

 A látottak letaglóznak, visszabattyogok a főtérre, közben többször hívom Mikit. A feleségem is hív, visszajönnek a keresztlányomnak pár ruháért, mert a hajnali kapkodásban csak a legszükségesebbeket sikerült magukkal vinni. A főtéren felvesznek, együtt megyünk ki a házukhoz. Amíg ők pakolnak, én kimegyek a határba, hogy megnézzem, tőlük mennyire állt meg az iszap. Az út lezárva, de gyalogosan egy földúton átjutok a túloldalra. Itt is videózok:

Visszamegyünk anyós házához is, a sarkon majdnem elütünk egy posztoló rendőrt. Kérdőre von, miért is nem állunk meg. Sógornőm ideges, a rendőr türelmes. Átenged. A házban minden rendben, de alig 50 méterre ott az iszap az utca végén. Levetek egy réteget a ruhából és megyek Mikihez dolgozni, a lányok visszamennek Iszkázra a rokonokhoz.
Simán átengednek Mikiékhez menet, senki nem kérdi, mit keresek itt. Ők pakolásznak. Nem takarítanak, költöznek. A menthető cuccokat gyűjtögetik, csomagolják. Nekiállok én is, közben beszélgetünk. Nagyjából öt percenként megkérdi tőlem, hogy nem kell-e ez, vagy az. Merthogy neki úgysem lesz soha többet műhelye, így vigyem a csavarokat, spréket. Vigasztalom, hogy lesz még neki háza meg műhelye, és jól jönnek majd ezek a cuccok. Ne kótyavetyélje el...
A garázsban az autó, Peugeot 307 SW. Az iszap a motorház tetejéig állt, de az ajtók jól tömítettek. A vezető oldalon áll pár centi a padlón és persze a motortérben. A lámpatestekben belülről áll a lúg, a foncsort ez lemarja műanyagig. Ezeket majd cserélni kell.

Közben egy hír: van valaki, aki segítene elhúzni az autót a szerelőhöz. Megérkeznek a srácok, saját kisteherautóval ingyen húzkodják a rászorulókat napok óta. Segítenek nekünk is, először a mentesítőhelyre húznak. Itt is videózok:

 A "tiszta" autót elhúzzuk a szerelőhöz. Belenéz, reményekkel kecsegtet, mert a motorba nem jutott be az anyag. Még ma pöfögni fog, ígéri. A srácok közben elmentek másnak segíteni, így gyalog indulunk vissza. Útközben megkérnek minket, hogy egy kölcsönkért pórázt vigyünk vissza a gazdájának. Az egyik barátom kutyáját egy másik barátom fogadta be, a vizsla őrzi a házat, mintha a sajátja lenne. Battyogunk, itt is videózok:

Visszaérünk, de a szerelőnek kell vigyünk vegyvédelmi ruhát, így Miki elindul azzal vissza, én pedig átmegyek két házzal arrébb Tamáshoz.
Őt derékig eláztatta a lúg, megégett. Saját felelősségére jött haza a kórházból, derékig bekötözve túrkál a sárban, menti a menthetőt. Kérdezem, mi volt. Azt mondja, hogy amikor hallotta a kolontári katasztrófát, lement a Torna patakhoz megnézni, milyen a színe. Már csak azt látta, hogy átbukik a 100 méterre feljebb lévő híd felett a víz és azonnal rohanni kezdett a ház felé. Hiába, a víz - a kezével mutatja - ilyen gyorsan emelkedett. Másodpercenként 10 centit.  Ahogy elérte a bőrét, azonnal marta. Azonnal felment a házba, ledobált mindent és lezuhanyzott, de hiába. A testét most is kifakadó sebek borítják. Közben a kapuból bekiabál valaki, kell-e valamelyikünknek kötözés vagy egyéb orvosi ellátás. Tamás előremegy és megmutatja a sebeit. Én hátra megyek, ez nem tartozik rám.
Az iszapban turkálunk, még mindig 20 centi áll a műhelyében. Villáskulcs készlet, féktisztító folyadék, gyorszszorítók, fúrógépek, köszörűk... mindenféle autószerelő holmi. Tamás szerint csak ez a felszerelés 5 millió forint.
Közben a műhely mögött meglátom a szomszéd istállóját. A lovakkal mi lett? Arra sem volt idő, hogy elengedjék őket, mind megfulladt... A sárban gitározó kertitörpe. "Valahol itt van az egész zenekar". Kényszeredetten vihogunk...
A szerszámokat vízzel mossuk, de a vízcsap a pincében van. Minden alkalommal oda kell lemenni megnyitni. A pincében derékig áll a lúg, vegyvédelmi nadrágban megy le egy srác. Azt mondja, már nagyon büdös van. Gázálarca természetesen nincs, a porálarc meg nem ér semmit. Megpróbálják beüzemelni a műhelyben elázott nagynyomású mosót, pár percig működik, majd füstölve megáll. Marad a slagos mosás.
A ház előtt áll Tamás 1-es Golfja. Híres autó, több fényképen szerepel, ahogyan egy ponty "pihenget" a szélvédőjén. Az ár felborította, ellepte. Talpraállították, kivették a légszűrőt és elindult. Megy, de meddig... Most egyelőre még ketyeg a német technika, de a torka véres. Az utánfutóban gyűlnek a szerszámok, félig lemosogatva. Tamás az anyukájához visz mindent, ott "csak az udvarba" ment be az iszap. Majd ott mindent tisztára mos. Szeintem lehetetlen. A lemosott szerszámok amíg vizesek, tisztának látszanak, de ahogy megszáradnak, azonnak kiül rájuk a finom rétegű iszappor. Ez megszáradva porzik, ezt nyeljük.
Esteledik, én kezdek kidőlni. Reggel fél háromkor keltem, ma már költöztettem, tologattam autót, mosogattam szerszámokat... Én csak egy napja csinálom, de úgy érzem, a csontomig belém ette magát az iszap. A kezem a kesztyű alatt is vörös, ez ma a harmadik pár kesztyű, amit elhasználok. Csak azok jó kesztyűk, amelyek könyékig felérnek, a többibe belefolyik a sár.
Tamás is fáradt, elbúcsúzunk. Elindulok hazafelé, derékig iszapos vagyok. Valahol le kellene mosni a ruhát, de hol? A katonai mentesítő helyen nagyjából 50 rendőrautó, honvédségi rendszámos autó vár a sorára. Ide nincs pofám befurakodni. Útbaejtem anyósom házát, minden rendben. Elindulok hazafelé.  Az emberek néznek, persze szépen nézek ki. Rajtam nincs vegyvédelmi ruha, a vízhatlan kirándulógatyámban jöttem, ami tényleg vízhatlan. Jól vizsgázott, bírja a lúgot is. A csizmát is én vettem magamnak, bár adnának ingyen. Azt adják annak, aki rászorul.
Mondják, hogy a szomszéd faluból is átjönnek emberek és viszik a csizmát, lapátot, élelmet. Igazolni sem kell magukat, mert "elvitte a víz az iratokat". Még a százezres segélyt is odaadták pár arra nem jogosultnak, bemondásos alapon... Szerintem ez pletyka.
Hazaérek, nem szólok a szüleimnek hanem hátul az udvarban levetem a felső réteget. Ne lássák, mennyire mocskos vagyok. A házba már szép tisztán, mezitláb megyek. Lefürdök és az ágyba zuhanok. Alszom 11 órát, álmomban a víz viszi az én kocsimat is, ami jelenleg az egyetlen vagyontárgyam.
Reggel pihenten ébredek, felveszem a sáros cuccokat és elindulok Mikihez. Ma a bútorokat költöztetjük, azokat nem érte az iszap. Az utánfutó megtelik, így meg kell álljunk. Mit csináljak, kérdem Mikit, aki arra kér, mossam le a rönkhasító gépet, a biciklit és a Simsont. Nekiállok a slaggal, a víz hátrafelé folyik a kertbe. Az iszap szemét anyag. Ha egy cseresznyemagnyi megbújik valahol, képes vörösre festeni az egész gépet és kezdhetem újra. A rönkhasító és a bringa hamar megtisztul, a Simson nagyjából délben van kész.
Közben egy hölgy a Kossuth rádiótól érdeklődik, hogy van-e 5 percünk. Miki azt mondja, sok a dolga, de a felesége behívja a hölgyet. Javaslom Mikinek, menjen be, hiszen a Kossuth országos rádió, nem baj, ha sokan hallják a történetüket. A beszélgetésből foszlányokat csípek el, köztük azt, hogy Irén emeletes házba akar költözni, minél magasabbra... Erre nem tudok mit mondani, inkább kifordulok az előszobából. A hölgy elmegy, hétfőn négykor lesz a Kossuthon a riport.
Miki erősködik, hogy vigyem el a Simsont, neki nem kell. Kötélnek állok, majd renberakom én és visszahozom. Ha nem kell, majd eladják. Ezt persze nem mondom.
Délben el kell induljunk vissza Budapestre. A keresztlányom nálunk lesz, amíg ki nem derül, mekkora a veszély a városban. Jelenleg a város egészen biztosan nem való gyerekeknek. Még mindig Iszkázon vannak, ahová kerülőúton megyek, Sümeg irányából. Kilométerekre Devecsertől is meg lehet mondani, ki járt ott, hiszen vörös az autója...
Iszkázon a rokonok kérdezgetnek, megmutatok nekik néhány telefonnal készített videót. Ledöbbennek, nem mondanak semmit. Átrakjuk a kislány cuccait az autóba és Győr felé indulunk Budapestre.
Mintha egy másik bolygóra érekeznénk, az emberek élik az életüket és nem is gondolják, mekkora baj van Kolontáron és Devecserben.
Őszintén megmondva, számomra is olyan ez az egész, mit egy rossz álom. Pedig én ott voltam.
A szüleim most is ott vannak és ma megint követelték, hogy ne merjek hazajönni a hétvégén. Féltenek.
Hogy mikor lesz Devecserből újra az a városka, ahol én bölcsődébe jártam, a betűvetést tanultam és elballagtam?
Soha.
Az a legszörnyűbb az ilyen katasztrófákban, hogy SOHA nem lesz már semmi olyan, mint előtte volt...