2011. május 9., hétfő

... avagy hogyan keserítsük meg a saját életünket felesleges kütyükkel.

Néha már-már el is felejtem, hogy miért is indítottam ezt a blogot. Mármint a techshit-et. Aztán a kütyük mindig emlékeztetnek rá, mennyi szívásal is jár, ha az ember feleslegesen körülveszi magát minden szirszarral. Így volt ez most szombaton is.
A történet pénteken kezdődött, amikor is az autóban se szó, se beszéd kinyiffant a komplett fedélzeti elektronika. A jelenség: valahová megérkeztem és ment minden, majd pár óra múlva indulnék és a központi kijelző egyszerűen nem indul el. A Peugeot jel csak világít, a rendszer néha meg-meg szólal, de nem indul el rendesen. Az ilyen nagy kijelzős autóknál meg ugyebár szinte minden a központi kijelzőről olvasható le, így most sem azt nem tudom, hány fok van az autóban, se telefonálni nem tudok, de még csak a rádiót és a CD-t sem tudom hallgatni. És már előre félek, hogy mibe fog ez nekem fájni. Nem lesz olcsó. És a legjobban az bánt, hogy nem volt még öt napja, hogy 250 000 forintot költöttem a kuplung és a lendkerék cseréjére. Gyakorlatilag amíg hazaértem, addig volt meg az örömöm, hogy végre jó az autó. Ennyi öröm jut nekem. A javításhoz szükséges pénzért február óta minden hétfőn és szerdán késő estig dolgoztam a harmadállásomban és hajszál pontosen ki is fizettem az összes keresményemet. Cserébe 2, azaz kettő óra öröm jutott nekem. Ennyit érdemlek azért, hogy amíg más odahaza döglik a tévé előtt én a főállásom mellet még lenyomok heti tíz órát...
Aztán szombaton reggel indultunk a Tisza-tóra, bringázni mentünk a feleségemmel. Gondoltam kell némi kikapcsolódás is... Az autó szerencsére mozgásképes, csakhát egész úton se zene, se GPS, se telefon. Navigálni így a telefonommal tudtam, az meg pont a cél előtt kezdi kiírogatni, hogy az akkumulátor vagy túl meleg, vagy túl hideg, de a töltést most akkor kikapcsolja. És ezt fél percenként megismlétli. Az ideg majdnem szétvetett, mert nem vagyok ismerős Tiszafüreden és a Hortobágyon, ezért is vittem két független navigációt is magammal, amiből konkrétan  egy sem működött. Még szerencse, hogy a szervezők szép nagy táblára kiírták, hogy merre van a rajt és a nevezés, így könnyedén odataláltunk. Persze a rohad kütyüktől simán eltévedhettem volna, hiába kerültek százezrekbe. A táblák alapján megtaláltuk az esemény helyszínét, neveztünk és indultunk a starthoz.
Gondoltam én, hogy a startól a célig majd rögzítem a túrát a SportyPal-lal, amely egy amolyan GPS-es rögzítő program sportolóknak. Erre tökéletesen alkalmas a Samsung Galaxy Tab-em, amely a nagy akkumulátor miatt 15 órát is képes folyamatosan menni a SportyPal-lal. Elvileg...
A valóság meg az, hogy a startnál, az indulás előtt indítanám a SportyPal-t, erre vagy 15 percig nem talál műholdat. Ekkor indítanám újra a Galaxy Tab-et, az meg további tíz percig csak áll a Samsung feliraton és nem hajlandó bebootolni az Android. A mezőny elindult, úgyhogy kénytelen voltam szépen elrakni. Na itt voltam azon a ponton, hogy földhöz vágom és megtaposom. Meg is tettem volna, ha nem a verejtékemmel megkeresett pénzen vásároltam volna 119 ezresért. Így szépen - némi csendes anyázás közepette - eltettem a bringatáskába és elkezdtünk tekerni.
A tekerés alatt csináltam fotókat, ezek némelyike meg is van. Ugyanis a Samsung WB650 fényképezőgépem nemes egyszerűséggel csak akkor rögzíti a fotókat, amikor kedve tartja. Sunyi módon csinálja, mert az ember fotózgat és csak odahaza, vagy a fotók első visszanézésekor szembesül azzal, hogy a fotók egy része egyszerűen NINCS MEG. Ez ellen persze lehet védekezni valamelyest, mert az ember visszanézheti a lejátszás gombbal és ha lehet, megismételheti a fotót. Na de mi van azokkal a pillanatokkal, amik egyszeriek és megismételhetetlenek? Azoknak bizony annyi...
Egyszóval tele van a tököm a technikával. Tele van azzal, hogy az ember költi a pénzét és szart kap érte. Hogy élmény helyett idegeskedés a jutalma.
Tudom, van aki azt gondolja most, hogy de jó nekem, hogy csak ilyen gondjaim vannak. Igaza van, lehetnék rákos is... Persze én nem nagyon leszek soha rákos, mert valószínűleg előbb visz el a szívinfarktus vagy a gutaütés a sok  rohadt kacat miatt, amivel az életemet megkeserítem magam-magamnak.
Úgyhogy befejeztem!
Szépen lassan eladogatom az öszes szart és olyasmivel fogok foglalkozni, ami nem idegesít. A kiránduláson pedig a természettel fogok foglalkozni, kerékpározás közben a tájat figyelem a szemeimmel és a szelet élvezem a bőrömön. Nem fotózok meg GPS-ezek, meg mittoménmi.
Rohaggyon meg minden kéggyével, ami elektromossággal működik!
UFF!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése