Lenyomlak!

Jössz mögöttem és látom, hogy torzul a fejed. Látom, mert közel vagy, konkrétan 1 méterre. Azt persze nem is kérdezem, hogy ha bármi lenne - például hirtelen fékeznék akármi miatt -, hogyan állnál meg anélkül, hogy belémtrafáljál...
Jössz mögöttem, pedig záróvonal van. És az is lesz még vagy 7 kilométeren keresztül.
Jössz a seggembe bújva, pedig a megengedett sebesség felett megyek 5-tel, ahogy szoktam.
Neked az nem jó. Sietsz. Értem én...
De azt nem tudom kitalálni, hogy mit vársz tőlem?
Álljak félre, hogy elférj? De hová? Szép vastag fehér csík van az út szélén, útpadka meg semmi.
Vagy menjek gyorsabban? Azért tolsz, hogy segíts? Nem fogok gyorsabban menni, mert esik és köd is van. És én szeretek élni. Az én vesémet, májamat, szívemet felajánlottam ugyan, de még én szeretném használni egy darabig.
Csak jössz mögöttem, hiába teszem ki a vészvillogót, hiába villantom fel a féklámpát. Nem tágítasz.
Ülsz a fos, tizenötéves autódban és mászol bele a seggembe.
Az sem érdekel, hogy te fogod fizetni, ha kárt okozol.
Vége a záróvonalnak, villantok egyet jobbra az indexemmel, megelőzöl.
Majdnem szétesik a kocsid, füstöl mint a pokol... de megelőzöl.
És mostantól az előttünk haladó seggébe állsz bele, megint csak 1 méterre.
Talán ha kicsit lemaradnál, akkor látnád, hogy előtte is mennek, meg a következő előtt is. És így tovább, hosszú kilométereken keresztül.
Reggel van, mennek a munkába az emberek. Ilyen ez az ország: irányonként egy sáv.
Megy a sor, kivételesen 90-95 között, de neked az nem jó.

Előzöl megint, majd szétesik alattad a Zopelasztra.
Megint előrébb vagy egy autóval. Már csak 374-et kell leküzdened. Megérte.
Megérte, hogy magadat, meg minket is veszélyeztetsz.
De megint záróvonal van.
Van időm, megmérem: 4 másodperccel vagy előrébb.
Ennyit nyertél.
Végre van még egy sáv, bevágódsz belülre, de ott is vannak. Megint a seggükbe mászol, villogsz, mutogatsz. "Miért nem takarodik el mindenki!?!"
Vége a kétsávos szakasznak, mindenki sorol vissza.

Csak te nem...

Te mész előre rendületlenül és már régen a csíkozott részen (a kedvedért elmondom: forgalomtól elzárt terület) tekersz, majd fékezésre kényszerítve három családapát, bevágódsz az utolsó pillanatban.

Megint vonatozunk. Jól látlak, feltünő vagy a rozsdára ragasztott tuningmatricáddal. Meg a füsttel, amit eregetsz.

Van időnk, megint számolok. 15 másodperccel vagy előrébb. Honnan tudom? Megnézem, mikor mész át a sebességmérő kapu alatt (ott azért fékezel egy kövéret és 80-ra visszaveszed, mert pénzed az nincs a büntetésre), aztán számolom, hogy én mikor megyek át alatta. Pont 15 másodperc múlva.
Jön a nullás, majd az M3 bevezető. Dugó. Szokásos. Tudnod kellene, minden reggel ez van.
Naná, hogy mész előre a jobb sávban, bemész a benzinkútra, végignyomod 100-zal a parkolót, majd megpróbálsz kivágódni elöl. De mások is ismerik ezt a trükköt, ott állnak előtted még vagy 20-an.
Rád kerül a sor, de nem engednek ki. Én igen, gyere tökfej! Szagolom a füstödet, de szerencsére úgy döntesz, hogy a leállósávon pofátlankodsz előre. Az utolsó pillanatban észreveszed, hogy áll egy lerobbant autó a híd alatt. Satufék és bevágódsz három autóval elém.

Számolok megint: 5 másodperccel vagy előrébb.
Nekem szól a dugófigyelő navigációs szoftver, hogy menjek le jobbra az Újpesti lehajtónál. Lehajtok. Aztán balra kanyarít, majd jobbra és újra felvisz az M3 bevezetőre. Trükközik. Én meg hiszek neki.
Már el is felejtelek, amikor a BVSC uszoda előtt megérkezel a seggembe. Megint 1 méterre. Aztán kivágódsz és elhúzol.
Én 50-nel megyek, mert 50-es tábla van... és mert szólt a szoftver, hogy "rendőrségi ellenőrzés várható".
Te mész az 50-es táblánál 80-nal, nem tűnik fel, hogy a "sok marha" lassít.
És ott is van a civil autós radar a parkolóban. Le is fotózott téged. Nem kell sokat várjál rá, pár nap múlva megérkezik Szombathelyről az illatos levélke...
Bevágódsz a belső sávba, tökön-paszulyon keresztül, megint 3-an satufékeznek miattad.
De most emberedre akadsz egy másik balfasz képében. Dudál, elkezd utánad menni ezerrel.

Még látom, ahogyan a vidámpaki felüljárón nyomjátok a dudát és mutogattok.
A lámpánál kiugrás, ajtótetőcsapkodás, anyázás.

(A fénykép csak illusztráció!)
Én lefordulok a Reiteren és hálát adok az égnek, hogy nem vagyok olyan nyomorult, mint te. Mint ti.
Áldom az eszemet, amiért nem mentem bele egyszer sem a nyomorult játszmádba, hanem inkább anuláltalak (nem létezőnek tekintettelek).
Szerencsés vagyok, hogy nem tudtál bevonni a nyomorodba.
A nyomorodba, amit te okozol magadnak.
Te szerencsétlen!