2019. április 12., péntek

Suzuki Ház - ahol a garancia nem garancia

Olyan világot élünk, ahol ha nem figyelsz, becsapnak. Nem számít, hogy mennyit ártanak és kinek ezzel, még egészen elképesztő helyeken is kihasználják a tájékozatlanságodat. Ezúttal a Suzuki egyik márkaszervizével gyűlt meg a bajom.
Azt hiszem, elég minden további megjegyzés nélkül idetennem a levelet, amelyet a Suzukinak írtam.


Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Suzuki Ház Egressy úti szervizével kapcsolatban szeretnék reklamációt benyújtani a garanciális ügyintézés nem megfelelő volta és az ügyfél becsapása miatt.
A reklamációmat azért nyújtom be, mert a tegnapi napon egyértelművé vált, hogy az eset nem egyedi, hanem általános gyakorlat, amelyben az ügyfél figyelmetlenségét kihasználva indokolatlan fizetésre köteleznek, rombolva ezzel a Suzuki márka hírnevét is..
Két esetet írnék le, amelyik jól jellemzik a Suzuki Ház szervizének hozzáállását.
Az első esetben az történt, hogy az automata váltó furcsán váltott, 3-ik és 4-ik fokozatnál erős rántás volt érzékelhető.
Gépészmérnökként azonnal feltűnt, hogy ez a jelenség nem normális és ezért márkakereskedéshez fordultam. Mégpedig a Suzuki Ház Egressy úti szervizéhez.
Már az ügyintézés elején hangsúlyoztam, hogy garanciális vizsgálatot és javítást kérek, ennek fényében töltötték ki a munkalapot és vették fel az autót a megbeszélt időpontban.
Még aznap hívtak, hogy az autó kész, lehet érte jönni.
Amikor a helyszínre érkeztem azt közölték velem, hogy semmilyen hibát nem találtak, mindent kiolvastak a komputerből, megnézték a kenőanyag szinteket is.
Mivel hibát nem találtak, nem tudják garanciálisban elszámolni a vizsgálatot, ezért nagyjából 5000 forintnyi összeget kellett nekem kifizetni.
Én már akkor mondtam, hogy szerintem a garancia azt jelenti, hogy ha valami probléma van az autóval, akkor azt INGYEN megszüntetik. A problémát nem én találtam ki, az létezik. Erre válaszolták azt, hogy az autóval szerintük nem volt probléma, nincs mit garanciában megszüntetni, a vizsgálatot viszont nekem kell kifizetni.
Ezt megtettem, de rossz érzésekkel távoztam.
Annak ellenére, hogy problémát állítólag nem észleltek, az autó ezután nem rángatott.
Azaz, valaki nem mondott igazat.
Gondoltam, ez egyedi eset (az automata váltós Swift nem túl gyakori, ezért talán nem értenek hozzá annyira) és egyébként úgy voltam vele, hogy 5000 forintot nekem megért, hogy a probléma végül is megszűnt, nem kell utána mászkálni többet.
Ezért ezt az esetet akkor még nem jelentettem Önöknek, most azért írom le, mert talán mutatja, hogy így mennek a dolgok a Suzuki Háznál.
Ezt bizonyítja a tegnapi történet is, amely végül is ennek a levélnek a megírására ösztönzött.
Tegnap ugyanis megint a Suzuki Háznál jártam, mert egy esetből nem vonok le következtetéseket, gondoltam adok még egy esélyt a bizonyításra.
A tegnapi problémám az volt, hogy az ajkai Suzuki Marshall szervizben végeztettem el a 90000-es szervizt (szüleim ott laknak, így volt kényelmes), amely után fél órával a fűtőventilátor kerregő hangot kezdett adni.
Azt gondoltam, hogy valami falevél vagy esetleg valami bogár kerülhetett a rendszerbe és majd kidobja a lapát, de a probléma egy 300 kilométeres úton sem szűnt meg.
Mivel az autó nem létszükséglet, az elmúlt pár hétben félretettük és vonattal közlekedtünk a munkába.
A tegnapi napra azért egyeztettem egy időpontot a Suzuki Ház Egressy úti szervizével, a telefonban elmondtam, hogy mi a probléma.
A telefonban ők is azt mondták, hogy valószínűleg egy falevél került a rendszerbe, amely magától is ki fog esni egyszer, de a komolyabb meghibásodás kockázata miatt javasolják, hogy inkább szedjük ki. Én már a telefonban is mondtam, hogy az autó garanciális, okulva az előző esetből.
A megbeszélt időpontra a szervizbe mentem, ahol elővettem a garancia füzetet, de azt nem kérték el. Kitöltötték a munkafelvételi lapot és a végén, úgy mellesleg azt a megjegyzést tették, hogy (idézem) "Ha szerencsénk van, akkor csak kiszedjük a pollenszűrőt és be tudunk nyúlni a falevélért, de ha nincs szerencsénk, akkor az egész ventilátort szét kell bontani. Mindennel együtt akkor is meg fogja úszni 8000-10000 forintból és nagyjából 1 óra alatt készen leszünk."
Én ekkor - szintén okulva az előzményekből - rákérdeztem, hogy ezt úgy érti, hogy garanciálisan elszámolják a javítás összegét?
Az ügyintéző (Iván) azt válaszolta, hogy (idézem): "Mivel a másik szerviz követte el a hibát, menjen oda vissza, ha ingyen szeretné kiszedetni, mi csak az említett áron csináljuk meg."
Ekkor közöltem, hogy ilyen feltételekkel nem kérem a javítást, inkább visszaviszem az autót az említett szervizbe, majd távoztam.
A hab a tortán, hogy idegességemben a parkolóból kiállva véletlenül nekitolattam egy másik autónak, így életemben először sikerült önhibás balesetet okoznom és ugrik a bónuszom a kötelező biztosításnál. De ez az én hibám, nem kellett volna felzaklatnom magamat.
Amiért mégis talán érthető az idegességem az az a tény, hogy egyrészt sunyi módon csak úgy mellesleg megint be akartak csapni 8000-10000 forinttal.
Azért írok Önöknek, mert szerintem ez a dolog így nincs rendben.
Én azért vásároltam új autót, mert azokra Önök, a Magyar Suzuki 3 év garanciát vállalnak. Véleményem szerint, ha valami nincs rendben az autóval, az mindenképpen vizsgálat tárgyát képezi és ezen vizsgálatnak ingyenesnek, garanciálisnak kellene lennie.
Azt gondolom, hogy az autó tulajdonos nem minden esetben műszaki ember, ezért felelőssége van a szerviznek abban, hogy a tudatlanságot vagy járatlanságot ne használják ki.
Úgy érzem, hogy a garanciális javítás igényével beérkező ügyfelet már a folyamat elején illene arról tájékoztatni, hogy a javítás esetleg pénzébe kerülhet és semmiképpen nem a javítás elvégzése után, de még csak nem is a munkafelvétel végén kell úgy mellesleg, sunyi módon elsütni egy félmondatban.
Úgy érzem, hogy a Suzuki Ház viselkedése méltatlan és rombolja a Suzukiba, mint márkába vetett bizalmamat.
Úgy érzem, hogy egyszer becsaptak és még egyszer megpróbáltak becsapni és csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy ezúttal nem sikerült.
És végül, mivel úgy látom, hogy a garanciális ügyintézés ennyire hadilábon áll, valószínűleg nem fogom megújítani a 3 év után lejáró szerződésemet, amelyet egyébként terveztem 5 évre kitolni. Nem látom értelmét, mert úgysem javítják meg garanciában az autót, hanem ehelyett mindenféle kibúvókkal megpróbálják a költségeket rám áthárítani. Ezeket a költségeket inkább megspórolom azzal, hogy nem márkaszervizbe hordom ezután az autót, hanem a költségek töredékéért elvégeztetem a karbantartásokat a szomszédos utcában lévő szervizben, amely ráadásul ismerősé és biztosan nem fognak becsapni.
És itt a végén leszögezem, hogy csalódott vagyok és megrendült a márkába vetett bizalmam.
Nem tudom, hogy vissza tudják-e ezt szerezni valahogy...

Remélem, sikerül tisztázni a dolgokat a Suzuki Ház Egressy úti szervizével és más Suzuki tulajdonosok nem járnak úgy, mint én. Főként ezért írtam.

Munkájukhoz sok sikert kívánok, tisztelettel!

aláírás

Természetesen a fejleményeket is leírom, bár sok jóra nem számítok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése