2020. február 26., szerda

Ez a kajak kajakra nem annyi, mint a weboldalon...


Itt egy levélke megint, csak a lényeges adatok kitakarása van benne változtatva. (szerkesztve: közben történtek események, úgyhogy ha korábban olvastad a bejegyzést, kukkants el a végére is, mert oda írom be a történéseket) Íme:




Kedves ****!

Köszönöm tájékoztató levelét.

A kajak vásárlása nem sürgős.
A legutóbbi levelét félreérthettem, mert azt gondoltam, hogy a weboldalon lévő árak mérvadóak lehetnek a weboldalon lévő termék esetében, ami a zöld színű és amennyiben a gyártótól az általam kért pirosat kell behozni, arra vonatkozik az Euro árfolyama miatti magasabb ár.
Ezt arra alapoztam, hogy levélváltásunk után (ami február 17-én volt, azaz több, mint egy hete) ugyanaz az ár szerepelt a weboldalukon a megrendelés pillanatában, mint amit akkor láttam. A rendszer a megrendelésemet be is fogadta azon az áron, azaz ***.***,- HUF áron, szállítással együtt.
A weboldalon a Twist 2 mellett ***.***,- HUF áfás ár szerepel ebben a pillanatban is.

Ez szerintem így félrevezető.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet előírja, hogy a fogyasztót tájékoztatni kell a termék áráról, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a termék árának képzésekor használt módszerről. Ez esetünkben azt jelenti, hogy ha a termék ára függ az Euro árfolyamától (ahogyan azt Ön most írja), akkor azt Önöknek a weboldalon ki kell írni.

Sem a weboldalon, sem az ÁSZF-ükben ilyen nem szerepel.

Az Önök weboldalán forint összegek szerepelnek, sőt az általános szerződési feltételeikben külön is írják, hogy az árak forintban értendők és tartalmazzák az ÁFÁ-t is.

Ezért gondoltam én, hogy valamit félreértek és ha a zöld hajó nekem jó, akkor azt meg tudom rendelni most *** ezresért.


Ha jól értem a levelét, akkor most valahol ***.***,- HUF környékén tudják a hajót behozni.
Ez elég bosszantó számomra, mert arra számítottam, hogy 15 ezressel olcsóbban jutok hozzá a hajóhoz.
De túl tudok lépni ezen és ne értse félre, mert nem szemrehányásként írom ezeket, hanem inkább segítő szándékkal, hiszen ahogyan én félreértettem, úgy más is félreértheti a dolgot.
Ha valaki nem kérdez semmit Önöktől, hanem csak szépen rányom a termékre, kosárba teszi, az akkor szembesül az eurós problémával, amikor Öntől majd kap egy hasonló levelet, mint amit most én kaptam.
Javaslom, hogy valamit ezzel csináljanak, mert ahogyan látom, Önök egy nagyon szuper cég és kár ilyesmivel rontani a vásárlók megelégedettségét...

 A vásárlásra visszatérve:

Ezt a hajót jelenleg kettő helyen látom lehetségesnek megvásárolni.

Az egyik az Önök weboldala, ahol ***.***,- HUF ért hirdetik, és megrendelés után, foglalóval, a beszállítást követően ki tudja mikor (talán majd márciusban valamikor) férhetek hozzá a hajóhoz, de ahogyan most Ön írta nekem, ez valójában ***.***,- HUF plusz szállítási költség. Körülbelül, azaz nem tudok pontos összeget. Önök kérnek 30% foglalót (amely szerintem az általános gyakorlat szerinti 10%-hoz képest túlzott mértékű), amit látatlanban kell elküldjek Önöknek. Szintén ne értse félre de mivel még soha nem vásároltam Önöknél, nem szívesen küldözgetek el **.***,- forintot főleg azok után, hogy a weboldalon az árral kapcsolatosan ilyen anomáliákat tapasztaltam. Ezért is választottam az utánvétet.

Azt is itt jegyzem meg, hogy ha az Önök hibájából hiúsul meg a szerződés, a foglalót kétszeres összegben kell visszaadják, amit megint nem tudok értelmezni ebben az esetben. Ha például még sincs piros hajó és nekem nem kell a zöld, akkor visszakapok ***.*** forintot?

Röviden tehát az Önöknél történő megrendelés kissé zavaros.


A másik hely, ahonnan a hajó rendelhető a *****.hu weboldala, ahol jelen pillanatban készleten van a hajó. Ez azt jelenti, hogy ha bemegyek a boltba, meg tudom nézni (megvizsgálhatom, hogy új-e, nincs-e hibája, jó-e hozzá a meglévő pumpám feje, beleférek-e, kényelmes-e, azaz mindent, amit egy távolból történő vásárlásnál nem tehetek meg...), aztán pedig minden további nélkül el tudom hozni ***.***,- HUF-ért. (szerk: ~4000 forinttal drágábban)
Akár ma is.
Ez nekem megér pár ezrest.

Fentiek figyelembe vételével hálás lennék, ha leírná nekem, miért rendeljem meg Önöktől ezt a hajót?!

Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel:

Aláírás
***************************
Kaptam válaszlevelet, amelyet nem akarok ide bemásolni, mert hosszú. A lényege annyi, hogy egyrészt a gyártók nyári sport lévén nem közölték még az idei áraikat, így nem volt tudható a kérdéses kajak ára sem, másrészt ők télen snowboard boltként működnek és így egyszerűen nem foglalkoztak az árak aktualizálásával. Aztán megtudtam azt is, hogy a kérdéses kajak ára 2020 tavasztól 512 Euró lesz, ami 173.454 HUF átszámolva. A weboldal üzemeltetője szerint egyébként megfelelően tájékoztattak az árakról és sajnálják, ha félreértettem az ott leírtakat. Én ezzel továbbra sem nagyon értek egyet, de ez már így marad. Nem is kell egyébként egyetértsünk, az egyet nem értésemet én ki tudom azzal fejezni például, hogy nem vásárolok a boltnál, sőt ha a barátaim megkérdeznek róla, a véleményemet nekik is el fogom mondani. Ami a véleményem, nem kőbe véset és akár még változhat is. Egyben azt is megírták, hogy nem nevezték még őket zavarosnak (amit én sem tettem, a weboldalon lévő információk voltak nekem zavarosak). Számomra ha egy ár irányadó, akkor az nem irányár, de ezt hagyjuk most!
A levél végén pedig egyenesen azt ajánlotta nekem az úr, hogy vásároljam meg a kajakot a másik, általam említett boltban, amit én akár úgy is értelmezhettem, hogy inkább hagyjam már őket békén. Ezzel azt gondoltam, hogy a történet le is van zárva és megint egy boltot betehetek arra a polcra, ahol azok sorakoznak, akikkel nem kívánok többet semmilyen kapcsolatba kerülni.
De a sztorinak nincs vége!
Időközben ugyanis én tettem vettem, majd kimentem ebédelni a városba. Éppen egy zebránál álldogáltam, amikor is kaptam egy telefonhívást egy számomra ismeretlen telefonszámról.  A weboldaltól hívott az e-mail írója. Udvariasan, közvetlen stílusban beszéltünk és én elmondtam neki, hogy nem haragszom, csak annyit akartam jelezni tényleg segítő szándékkal, hogy ahogyan én félreértettem, úgy más is félreértheti a dolgokat és ezt javítani az ő érdeke is lenne. (Időközben az árak aktualizáslása is megtörtént a weboldalon, jelenleg már a magasabb Euro árfolyammal számolt ár szerepel, ami sajnos 12 ezressel több, mint a korábbi, de erről aztán tényleg nem a weboldal tehet.)
Ezt megértette, majd számomra meglepő módon azt javasolta, hogy Ő ugyan kiszáll ebből a történetből, de van Székesfehérvárott egy másik kajak bolt, aminek a vezetőjével ő beszélt, a telefonszámomat neki megadta, mert amennyire tudja, az a bolt akar behozni mutatóba egy olyan kajakot, amire az én fogam is fáj és jó esély van arra, hogy azt a hajót én kedvező áron megkapjam.
És mint korábban írtam, a vélemény az meg is változhat és az én véleményem itt meg is változott erről a weboldalról és az üzemeltetőjéről. Mégpedig gyökeresen és pozitív irányba.
Az ugyanis ritkán fordul elő az emberrel, hogy ilyen korrekt ügyintézéssel találkozzon.
Így aztán viszonylag jó hangulatban váltunk el, én pedig nekiültem ebédelni.
Az ebéddel végezve éppen léptem ki az Ebédlő ajtaján, amikor újra csörög a mobilom és újra a weboldal üzemeltetője van a vonalban. Az történt ugyanis, hogy amikor én ennek a blognak az első változatát beütöttem, a blogmotor betett mindenféle tag-eket, azaz címkéket a blog mellé. Köztük ilyeneket is, hogy átverés, sunyiság, becsapás, meg még ki tudja, mit nem. A blogot megtalálták és joggal sérelmezte a kolléga, hogy őt én ilyesmi jelzőkkel illettem. Én elnézést kértem tőle, mert tényleg nem gondolok így rá, főleg nem azok után, hogy konkrétan a fél országot körbetelefonálgatta, hogy nekem legyen egy hajóm. Megígértem neki, hogy ahogyan gépközelben leszek, kigyomlálom a tag-eket a blogból és ezt azóta meg is tettem. Mert tényleg nem gondolok rájuk így és főleg nem a sok segítség után. A blogmotor tesz néha ilyeneket.
Mentségemre szolgáljon, hogy sok weboldal csinálja azt, hogy kamu árakkal bevonz a keresőkből, majd ezt kihasználva megpróbál rád sózni valamit. Azt, hogy nekik ilyen szándékuk nem volt és tényleg csak egy hülye számítógépes anomáliáról van szó az is bizonyítja, hogy szereztek nekem egy hajót, mégpedig jó áron.
Mert - és ezzel a történetnek vége is lesz hamarosan - tényleg felhívott a székesfehérvári bolt, tényleg rendelnek nekem egy hajót a nekem tetsző színben, amit a gyártó - aki pénteken jön is hozzájuk más ügyben - el is hoz magával és a jövő hét elején megnézhetem, kipróbálhatom és ha tetszik, nagyon korrekt áron el is vihetem.
És mivel azt szoktam mondani, hogy a végeredmény számít, az ahhoz vezető út pedig szinte mellékes, ezt most is így gondolom. A végeredmény pedig az, hogy nekem lesz egy hajóm, kedvező áron, megfelelő színben, udvarias ügyintézés után.
És ez hepiend a javából.
Képeket majd teszek fel, ígérem!
És amit szoktam szintén mondani, hogy tévedni lehet, de emberi nagyságra vall, ha azt valaki beismeri és még javítani is próbálja.
Én is tévedtem, amikor a korábbi rossz tapasztalatok alapján bármit is feltételeztem erről a webáruházról.
A napomat megcsinálták, ahogy az angol mondja és remélem, hogy bennük sem maradt semmi szálka. Mert tényleg nem azt érdemelnék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése