2014. május 13., kedd

Hogyan fogyassz le 5 GB mobilnetet 10 nap alatt

A történet rövid, velős, tanulságos.
Mint "rendesen", a mobilinternetem 5 GB-ja a múlt hónapban is elfogyott huszonixedikén. Konkrétan most 2 nap miatt kellett vegyek újabb 1 GB-ot, hogy a hosszúhétvégére ne maradjak mobilnet nélkül.

Fel is hívtam a Telekomot és kértem, hogy ahogyan "szokták" tegyenek rá a netemre 1 GB-ot. Megígérték, meg is tették.
Igaz, nem azonnal, mert valahogy csak akadozott a net továbbra is. Két nap után meguntam és újra felhívtam őket, mire sajnálattal közölték, hogy valahogy "nem ment át a rendszeren" a művelet, hanem beragadt, de akkor mostantól tessék parancsoljak és megvan a +1GB, azaz PLUSZ EGY GIGABÁJT. Ilyen előfordul, persze kompenzáció semmi.
A nagy betűvel kiemelt résznek viszont jelentősége lesz.
Ugyanis ma reggel, azaz 13-án kapok egy SMS-t, hogy a mobilinternet keretemet túlléptem, ezért mostantól lassítanak.
Na, elindult bennem a méreg, mert az elmúlt hetekben ugyebár a telefonom el van törve és kölcsöntelefonokon csövezek, így összesen egyszer hallgattam online rádiót nagyjából 20 percig, nem néztem egyszer sem videót - mármint YouTube-ot - és nem is osztottam meg a telefonomról a netet.
Akkor HOVÁ LETT AZ 5 GB???
Felhívom az ügyfélszolgálatot és a hölgyike megígéri, hogy elküldi nekem, melyik napokon mennyit fogyasztottam. Megköszönöm és mondom neki, hogy tegyen már akkor megint +1GB-ot, azaz PLUSZ EGY GIGABÁJTOT rá az adatforgalmamra.
Erre mondja nekem - úgy MELLESLEG -, hogy tudom-e, hogy a jelenlegi adatforgalmam havi 1 GB?
Kérdezem én, hogy hogyan?
Erre ő, hogy az 5 GB-ra nem lehet rátenni 1 GB-ot, hanem - persze jópénzért - átváltották 1 GB-osra, ami akkor elindult és 2-ikáig így volt 1 GB-om.
ÉN EZT NEM KÉRTEM!!!
És mivel nem kértem, nem is tudtam róla, hogy 2-a óta 1 GB-os csomagban maradtam.
Nem tudom, miből gondolja azt a Telekom, hogy akinek nem elég az 5 GB, annak majd elég lesz az 1 GB?
Hol ebben a logika?
És milyen ügyintézés ez, hogy se szó, se beszéd, áttesznek egy másik csomagba? Ami az EGYÖTÖDE annak, ami eleve nem volt elég...
És mi az, hogy nem lehet pluszban 1 GB-okat vásárolni?
MONDJÁK MEG MENNYI, KIFIZETEM ÉS ENNYI!!!
Olyan bonyolult ez? Vagy nem éri meg a Telekomnak, hogy 2000 forintért vásárolgatom az 1 GB-okat? Miközben meg lehetne akár korlátllan mobilnetem is hasonló összegért, csak egy másik kurva országban kellene éljek és németül beszéljek?
EHHHHHH!!!!!
Nagylevegő!!! Szúúúúúúszaaaaa!
Így aztán már értem is, hogy fogyott le a netem.
Naná, hogy az 1 GB lefogy 12-éig...
Úgyhogy végül megegyeztünk, hogy - természetesen jó pénzért - visszatesznek az 5 GB-os csomagba.
Majd kíváncsi leszek, mennyibe fog ez nekem kerülni a havi számlában.
Gyanítom, hogy kifizettetik az 1 GB-os csomag árát és az 5 GB-os csomag árát is.
Azaz 1 GB-ot vásároltam aranyáron.
És nem mellesleg hiába volt drága, egy ilyen balfaszság miatt összesen 3 napig voltam mobilinternet nélkül, azaz 3 napig ölték meg a digitális életemet. Az 10%-a ám a hónapnak.
Gratulálok hozzá!!!
Mit lehet tenni?
Ha már úgyis elromlott a szupertelefonom, itt az alkalom, hogy duplaSIM-es készüléket vásároljak. Az első SIM-foglalatba beleteszem a beszéd-kártyámat, a másikba egy mobilinternetes kártyát. A jelenlegi ár töredékéért, kétszer annyi nettel.
Valószínűleg NEM a Telekomét.
A telekomos mobilnetet meg lemondom szépen.
És most modom, hogy még egy dobásuk van és a telekomos beszédcsomagomat is lemondom a pitlibe és számhordozással átmegyek valami olyan szolgáltatóhoz, ahol megbecsülnek és amelyiknek van térereje a mi utcánkban is, meg Devecserben is, ahol 4 éve nem képesek az iszap által elsodort tornyot visszaállítani...

1 megjegyzés:

  1. "...csak egy másik kurva országban kellene éljek és németül beszéljek?"
    Sajnos úgy tűnik, hogy ebben az országban a felhasználó/vásárló stb. csak kb. megtűrt kategóriába tartozik a szolgáltatók részéről.
    Hollandiából van tapasztalatom, 2010 táján: ottani magyar pár az (1 vagy 2 éves) előfizetés lejártakor automatikus megkapja a legújabb (nem alsókategóriás) telefont is az új szerződéshez, kérés nélkül. Az pedig alap, hogy egymást teljesen ingyen hívhatják.
    A másik: ottani helyi feltöltőkártyás "csomag" előfizetői egymást nagyon minimális díjért hívhatják, ráadásul kintről jóval olcsóbb volt magyar vezetékes számot hívni, mintha ezt itthon tettem volna meg (a magyar mobilszám hívása sem volt veszélyes).

    VálaszTörlés